emonye blogja
Édes létem, édesanyám
Édes élet az enyém, ha itt van
De minden szó értéktelen
Mert a sziv beszél élénken
Ajkam, mi néha bántott most hallgat
Édes létem tőle kaptam hajdan
Kicsi szívem, égő lelkem
Vágyaim és emberségem
Rajtam áll, hogy mivé leszek majdan
Édes voltom, édesanyám lénye
Örömkönnye sebet gyógyít
Ölelése óv, nemesit
A szeretet anyai erénye
Hűtlen gyermekét nem dobja kővel
Szavaimnak megbocsátja
Mit szivem őszintén bánja
Elhalmoz édes szeretetével…
Minden nap egy nyomot hagyva
Utálom, hogy felkelek és
Csak, úgy vagyok
Szükségem van rá, hogy tudjam
Nyomot hagyok
De minden áldott napon csak
Egy pindurkát
Hogy játszani lássam benne
A malackát
Hogyan cirógatja a pajkos
Szellő végig
S miként nő a nyomomban
A bab égig
Hogy követve engem az új
Nemzedék, majd
Megízlelhesse a múltat
Hol új tő hajt…
Pozitív élmény
Buszon ülve utaztam épp
Valaki megszólalt- ekképp
Segíthetek?
Pozitív sokk-ként értem meg
Amikor kinyúlt értem egy
Segítő kar
Fiatal férfi mosolygott
Szeméből meleg sugárzott
Karon fogott
Nem volt nehézkes leszállni
Örömtől tudnék most szállni,
Hogy átéltem
Egy ilyen pozitív példát -
Van út nem csak közönyön át-
Kinyújtott kéz
Magától értetődően
Akad olyan, ki segítsen
Gátat törve
Egymásért vagyunk a földön
E napon rájöttem rögtön
Ez szív-öröm!
Vezeklés
Megbántottalak,
elmulasztott tegnapok
némaságával,
a ráncfaragó idő
elmúlásával,
kételyek között hagyva…
Az írás lehet,
csak méltó vezeklésem
vad késztetésem,
mert fülemben visszhangzik
sajgó szívhangod,
jajkiáltását hallom.
Szemem könnyében,
bússá szépült arcodon
hiába várás
ül, megérzem ideges
mozdulatod, min
végigfut a remegés.
Visszautaznék
az időben tehozzád,
hogyha lehetne,-
de nem lehet. Ezért e
jogos víziók
egyre csak jönnek, s nem
parancsolhatok
tollamnak, viszi kezem.
így lesz ez a vers
őszinte vezeklésem...
Bocsáss meg, kérlek!
Levéltánc
Hullt levél a talajon
Barna, vörös és sárga
Táncot jár az avaron
Zizegő társasága
Útra kél az őszi szél
Ritmusra meglebbenti
Zörgő testét sok levél
Fuvallata serkenti
Levegőben, táncra fel!
Könnyű röptű madárként-
Amíg szél úrfi ölel
Száll a testük szalagként
Jön ám falevélvihar
Táncot járnak szédülten
E gyönyör után hamar
Földre hullnak erőtlen
Szél úrfi búcsút fütyül
Éljenek a táncosok!
Szól, - egy fán mókus csücsül
Szép legyen lent álmotok!
Hullt levél a talajon
Barna, vörös és sárga
Elalél az avaron
Új kikeletre várva…