Sóhajom az övé

Szalad felém, legkisebb szépségem
üdén, mint kinyílni vágyó virág.
Karjával, boldogan ölel engem.
Dacos, élő csend az egész világ.

Mint hűvös selyem szívverésemen
sóhaja, mivel lágyan betakar.
Még nincs túl a riadt rémületen,
reszketeg mosolya, szívembe mar.

Lassan, észrevétlen elfáradtam.
Minden éjszakám, sóhajtva sétál
Ha jobban szerettem volna magam,
nem lopna tőlem csókot a halál.