füzetmargóról, asztalfiókból ... régről
2009. 06.22.
Forgószelet ásít a völgy
kisepert, üres a föld.
Az utolsó kis gyertya sír
faggyúkönnyét issza egy sír.
Felleg fedi el az eget
nincs több ébredés, kikelet.
Kanócon serceg az élet
dünnyög kicsit, halkan perel....
de kalapjával némítja el
az utolsó nagy fergeteg.
anytime...anywhere...maybe...(n)ever
Erős várad vagyok
fogd nyugodtan kezem
- csak belül vagyok én is
kapaszkodni kénytelen -
Szinergiánk (h)arccal
szaggatott lépésfoglaló
habarcsa ártatlanság
résein kihullhat
a koptatott való.
Erős váram vagy
fogom nyugodtan kezed
- csak belül lehetsz
kapaszkodni kénytelen-
Leltározzuk az elhagyható
félszeket és a
komisz részeket
ha visszahúzná a bánat
sötét árnyékoktól
véd majd hajnalra
terített lélektakarónk...
Várlak.
/ 2009 december /
vagy
madárdalból szőtt hajnal vagy
és alkonypírfigyelés
gödreimből hágcsó, s ha
mélyen vagy tűrés
olyankor én emellek
még ha fáj is a szeretés
és ujjaim húsig marnak
szakad a seb...genny és vér
vízcsobbanás...körénk a pára
takar hitet
mert ahogy a csepp felhő...jég
óceán is lehet
mi maradunk
átlátszón egyszerű
te és én
emberek
:-)
ott
felborzolt ívek
mint varratok feküsznek a tó sebzett vizén
és a táj némaságába belerágva
csendneszekké áldozza
hangjait az őszi szél
mint engedelmes marionett
táncol még ághegyen egy rőtt levél
de hideg horizont előtt
rogy térdre a fény
és sír
hegyek ormaihoz feszítve arcát
csak sír az ég
s ahol a fenyvesek mélyükből bár karácsonyt súgnak
de a " telítsd el szívünk..." oly messze rég
ott az ember él
de már nem....már nem remél
édes
Zajhullámokba merül
az éj
csendterhes nyugalma
Neonfényű pupillákkal
bámulnak ránk a csillagok
Észrevétlen nyúlok feléd
de talán
az utolsó percben
akarásom
zsebre vágom megint
- rohanok -
hisz jéghideg markomban
elégne arcod
Futok
hogy elveszítsem magam:
aranyos gyöngykalit
... édes
otthon