dr.somogyi blogja
A halotti torról
A tor
Csípős hidegben száll a pap szava,rínak a vénasszonyok, - miért is? -
Száll a siralmas nóta,
vacog a fekete tömeg.
Siratom a saját búmat, nyomoromat jelentem:
hej de rossz nekem, bezzeg ha engem temetnek,
azon menyien lesznek!
Önsajnálat szüli a könnyet, na hogy most már ez is megment,
mehetünk, megtettük amit kellett.
Még egy néma fejhatás az elmenőnek,
hunyorgás az imbolygó ködnek, dobhatják rá a földet!
Takarja örömünket piros arcpír, jöhet a tor!
Hangulatos csárdában viszik a sült húst, mindent ami jó,
folyjon a bor a szomjas bendőnek.
Csörögnek a kanalak, ürül a pohár,
könnyen gurul a falat éhes ember torkán,
kérnék még egy szelet kenyeret.
Itt-ott, - tán rosszul hallok-, borgőzös régi nóták,
vigadva sír a magyar!
Benyit egy idegen a széllel, meghúzódik a sarokban,
visszagondol: bezzeg amikor fiatal voltam...
keresi az arát, belevaló asszony lesz-e,
s csak most látja, te jó anyám, nincs itt menyecske,
a gyászsereg zeng ablakot remegtetve!
Budapest, 2010. 01. 26.
gondolat a vasárnapról
Olómgolyóként ül rajtam a levegő,
nem vagy a barátom vasárnap. Sötét mély
gyomrodban Jónás vagyok.
Hasad a gondolat, törik a szó, a falakról
unalom csorog a magányos szobába.
Figyel rám ugyan Radnóti, Poe, Christie a polcról,
de ezt most őksem gondolják komolyan.
Mit kéne tenni, egy üveg jó bort venni?
Nem! A lábam csak keresztbe tenni is súlyos gondolat.
Mit kéne tenni? A vasárnapot végképp eltörölni! Emlék róla
úgysem marad!
Budapest, 2011.január 23.
10 év után újra tollat ragadtam
Remélem sikerül kellemes érzéseket kiváltanom a kedves olvasóból.
Egy este szerelmemmel
Csend van. Szemed lángja befűti a kis szobát.
Szíved az én mellemben dobban, csókot lehelsz rám..a sápadt fényben
tested arany, mely hosszan kígyózik rajtam.
Nézem szemed..elvarázsol..
tekinteted meleg, színes álom,
karjaimban vagy. A hajad, hálóként kíséri
szerelmes testemet..hosszú, barna végtelen korona.
Leheleted arcomon játszik, pajkos szőke gyermek. Futkosik rajtam,
kergetőzik számmal, húz,enged, kacag.. aztán megpihen.
Gyermek vagy és én gyermek vagyok benned.
Iskolás, két ijedt gyermek, akik értetlenül nézik, hogy beköszönt izzadó kézzel,
remegő gyomorral: a kétarcú Szerelem.
Arany tested körbeveszi a lüktető, bizsergő kacérkodó erotika.
Beleolvad lényembe, húz magával, hív a végtelenbe, suttogja:
együtt...örökre...
azt súgod Szeretlek, azt súgom Szeretlek..
Szeretkezünk. Hullámok csapnak össze, háború, tajték,
kardok, csata!
Majd partot simogató lassú tengervíz, habok, homokos,
forró tengerpart, olvadó szerelmes nyári délután.Lódobogás, dübörgés,
újra vad ütközetek, ordító seregek!
Ágyunk simogatja meztelen testünket. Alszunk egymásban, de fejünk fölött már baljós
árnyak keverednek.
A falióra fegyverként szegezi ránk hosszú vas csövét, és lövi
belénk súlyos másodperc golyóit..tudjuk, hogy hajnalban megnyeri a harcot, de testünk összekapaszkodik, és
reméli a lehetetlent.
Győzött!
Elmentél. Anyátlan csecsemő, hideg kövön gubbasztó
hajléktalan a lelkem. Elvitted a meleget, megszűnt a varázs, a nyári homok
most már láp és ingovány.
Magányos, duzzogó farkas vagyok a végtelen völgyben,
kiáltok, leheletem még látszik a ködben: gyere vissza,
gyere velem, és a nap újra kisüt.
Budapest, 2011.01.20.