dobosigyorgy blogja

Pörög ám a piros szoknya
a táncoló lányon,
tágra nyílik sok férfi szem,...
vajon mit is lát ott.

Alatta a fehér szoknya,
mi testéhez simul,
leányzónak a szép arca
egyre jobban virul.

Pörgős szoknya a tánc közben
derekáig felér,
zeneszóra jól csinálja,
és nagy sikert elér.

Zeneszónak itt a vége,
táncból is már elég,
pörgős szoknya leányzónak
a térdéig leér.

Megnyugszanak így a szemek,
lesz még újabb esély,
hogyha újra táncot lát majd,
megvan rá a remény.

Álmomban veled táncoltam,
pedig még közel sincs tavasz,
a szél a havat sem hordja,
álmom az szép volt, s nem ravasz.
 
Ott nagyon gyönyörű nyár volt,
minekünk tapsolt a tömeg,
ébredni tudom, hogy kár volt,
s eltűnt a tánc és a tömeg.
 
Most csak a videót néztem,
a varázs tán odarepít,
csodát, mit látok a képen,
szívem a győztesért szorít.
 
Ez lett az életnek rendje,
van, aki mindig csak figyel,
zenében rejlik a lelke,
másik meg álmodva pihen.
 
Isten is tudja az égben,
van ki a jóért csak szorít,
figyeli buzgón és féltve,
szorít,hogy győzzön és fog is.

Azt hitted egyszer, mindennek vége
az élet semmit sem ér,
gondoltad nincs már semmi reményed
álmod már vissza se tér.
 
Valami ekkor megmozdult benned,
láttál még némi esélyt,
eztán már jobb lett újra a kedved
cél az már jött Tefeléd.
 
Gyűjtöttél hozzád még jó pár embert,
ki olyan cipőbe járt,
boldogan láttad, már más sem szenved
szebb lett mert senki se várt.
 
Tenni akartak már Veled együtt,
hogy minden szebb is legyen,
Szólaltál akkor:- na most már kezdjük,
a zene most elvigyen.
 
Azóta jártok már nagy világban,
ki lát, az boldog lehet,
nékem is már az az egy vágyam,
a látvány itt is legyen.

Versemet Sárai Ritának,Gördülő Tánccsoport vezetőjének ajánlom.

Azért nincs a szívemben most fájdalom,
jégen én magyar csárdást láthatom,
hallgatom én- a csarnok most,hogy remeg,
Regőczi és Sallai a jégre megy.

És ahogy a magyar csárdás egybe lett,
hallgatom én, hogy tombol a nagy sereg,
ez volt ám most egy igazi nagy duett,
tévé előtt bor,vagy vodka egyre megy.

Ez volt ám egy hatalmas nagy győzelem,
Regőczi és Sallai nem lépre ment,
azóta is ünnepli a publikum,

aki Őket akkor látta,felvidul,
szívünkben él az igazi győzelem,
táncukban a boldogságot meglelem.

Nem volna akadály
lehetne érzés,
repülne papagáj
s millió kérdés.

Járatlan utakon
mindenki járhat,
lépcsőn és vonaton
repül a bánat.

Eltűnhetne most már,
szakaszos lépés,
és lehetne immár
guruló érzés.

És nem kéne akkor
akadályt mászni,
lám nem mint a Vackor
kint bőrig ázni.

Lehetne végre már
nem csak a lépcső,
végre több egyenes
döntsön a végső.

Nem lesz majd akadály,
sok furcsa pálya,
mentes,nem kifogás
Istennek hála.



Van olyan Művelődési Ház ahol a nézők számára elkészültek az akadálymentesítési munkákkal,de az előadók számára ezt nem tették eddig meg.Sok olyan színes műsornál problémákat okozhat,de ennek pótlása megoldás lenne.Remélem azért mindenhol megoldják,hogy mi nézők ne maradjunk le a műsorokról.Sokat veszíthetünk,ha nem látjuk.