dobosigyorgy blogja

Téged már elvitt az éjjel,
rondának tűnt fehér falak,
szívek most repednek széjjel,
földön a hiányod marad.
 
Száguldó fekete felhő,
eltűnő éji nagy románc,
verseid, emléked megnő,
nem fedi soha a homály.
 
Balladád visít az éjben,
vége és nincsen már tovább,
románc is veled az égen,
van, kinek élni kell tovább.
 
Ő is az emléked őrzi,
de, most még túl nagy a hiány,
könnyei folynak a földig,
abból lesz fekete virág.

Komróczki Zoltán emlékére.

Lázmérő tokjában rejtett titkos levél,
utókornak hagyva végső becsületét.
Szerette hazáját és védte a népét,
megakarta kötni a legnagyobb békét.
 
Most sokan tapossák, döngölik a sárba,
nem tudják,s tagadják, mit is hagyott hátra.
Valaki kíváncsi, utána olvasson,
vagy az emlékházba lassan elballagjon.
 
Ha majd szép csendesen az emlékházba ballagsz,
sok emléket láthatsz, sok új dolgot hallasz.
Mikor majd azt mindent saját szemmel láttad,
jó szívvel add tovább széles nagy világnak.

Könnyeket ejt korán a keserű hajnal,
most tétován, némán, de valamit kutat.
Egy kisleány szomorún keresi utat,
anyját megtalálja, de útban egy lakat.
 
Nem érheti el, lelke az égre szaladt,
testét föld takarja, de fentről még üzen.
Kicsúszott kezekből, így nem gyújthat tüzet.
Valaki vétkezett és az lett a veszte,
szomorún,lassan fájó halállal maradt.
 
Nem értheti ezt még a kicsinyke gyermek,
nem látja többé, anya nincsen már közel.
Hiába várja, vagy fájón toporzékol,
sehol egy kéz, amely még szorosan ölel.
Távol szomorú dal, mint halotti zene.
 
Remélem felnő Ő is egyszer majd nagyra,
szíve megnyugszik, kerüli majd a harag.
Érzi a hiányt, egy szót, szívében marad.
Ki segítő kezeket elhúzta félre,
lelke örökre mélyen, földbe süllyed el.

Egy fiatalon elhunyt édesanya emlékére.

A szívében él, és sohasem fárad,
lelkében örökké Ő lesz a támasz,
ott is lesz mindig, hogy fogja a kezét,
segít éjszakákon, hogy csukja szemét.
 
Nézi a mosolyát, ha éjjel alszik,
tudja, hogy álmában éppen mi zajlik,
ha rosszat álmodna, nem hagyja azt már,
kéri a mosolyát, úgy nyugszik majd tán.
 
Ezért csak gondoljon mindig a szépre,
Ő nem mehet akkor már feledésbe,
de szebb lesz a jövő, ha nagyon fáj is,
a lelki érzés az soha nem vásik.
 
Így marad életbe sokunk szívébe.
Feledve legyen? Nincs annak kitéve!

Mindenkinek, Ki elvesztett valakit,és ezzel a tudattal  talán könnyebb elviselni hiányát.

Volt annak már nyolcvan éve,
egy kisgyermek született,
növögetett lassan nagyra,
megfogta az ecsetet.
 
Festett is ám sok sok képet,
kicsiket és nagyokat,
sok embert, és kis pillangót,
kicsi és nagy dombokat.
 
Apjától is sokat tanult,
így csinált még jobbakat,
képeiben nem csak mit látsz,
a lelke is rajta van.
 
Közben megnőtt Ő már nagyra,
elérte a szerelem,
feleségül vett egy szép lányt,
kivel élt szép életet.
 
Ő is nagyon szépen festett,
érezte, hogy szárnya van,
tudatában örökké volt,
párja szeme rajta van.
 
Született egy kicsi fiúk,
bizony Ő is oly ügyes,
de megnőtt már lassan nagyra,
tehetségben nincs szünet..
 
De az idő gyorsan elmúlt,
gonosz volt az óriás,
hiába a védő szentek,
nem volt újabb gyógyítás.
 
Neje, fia velünk maradt,
festő fentről jól figyel,
úgy biztatja most már őket,
küldöm,itt az égi jel.
 
Ifj. Benedek Jenő halálának megemlékezésére