csillogo blogja

Vers
csillogo•  2024. március 25. 20:18

Tavasz-álom

A szellő is csilingel
megül a fákon játszik
a fagyos rügyekkel
szaladó percek előttem
 
ha nem igyekszem óra lesz
el kell tenni a stopperem
és bezárni az ajtókat
mögöttem ne zavarjanak
 
még nem érek rá semmire
magamra öltök egy kis sálat
a nap meleg fénye átszövi
káprázatos minden végre
 
a tavasz gyengéden átölel
őrzöm a békémet álmaim
valóra válnak csak a percek
és az órák múlnak érted
 
kiáltok várom a vonatot
a kijáratnál ott leszel
követem zakatoló szíved
és az álomból felébredek

2024.03.20.


( a "kis sálért" köszönet Skarynek! )

csillogo•  2021. december 20. 20:30

Haiku


Azután

Egy fényörvényben
hébe-hóba is leszek
felkelő sugár


Kedves poetes olvasóim, barátaim - szeretettel kívánok Mindnyájatoknak Áldott karácsonyi ünnepeket, és egy békésebb Új eszetendőt!

csillogo•  2021. január 16. 12:28

Pont kéne


Pont kéne


A szív ha túlcsordul
kigurul egy könnycsepp
a szem megfáradt udvarán
akvarellt fest
a pillák csak verdesnek
mint a madarak szárnyai
kik egyre csak feljebb
és feljebb szállnak
aztán csak egy pontot látunk
majd az is eltűnik
mossa le már valaki
a sok szomorút
itassa át lelkünket
mert fényévekre került a béke
fehér galambok képében
jöhetne már valaki
hogy elvezessen Isten kertjébe
hol ránk találhat a béke
szívembe minden álom hazajár
hogy ölelhessek nem kéne akadály
erre vágyna minden lélek

pont kéne a történet végére

csillogo•  2017. június 17. 09:11

Impresszió


Impresszió


ha esik miden ablakból
ugyanaz a kilátás
a felhőt szúrja a nap
fénytekercsen forog

 

a domboldalt is veri
állig behúzott kabátban
szárnycsapásokat hall
távoli zümmögést az ember

 
pipacs lengésben a szél
ha kavar látjuk ismét
a felhőt elsuhanni
kiderülhet az ég
 

míg esőgyöngyökön lépek
hangyák szaladnak
és pára lesz napszemüveg
rejti megfáradt szemem

csillogo•  2016. június 2. 06:41

Visszaadom a földnek


Visszaadom a földnek



 Visszaadom a földnek mi jár,
minden eltaposott fűszál
és lábnyom porát,
bogarak vázát,
leszakított szirmokat,
oszlopokon ülő varjak
kórós visszhangját,
fiókáik gyilkos tetemeit,
árván maradt szüleik fészkeit.

Nagy a te hatalmad, kinek szívét
nem járta át soha hanyag érintés.
Egy darabig mindenkinél fut a szekér,
ha összeteszi kezét - ezért-amazért,

 de van egy ország, hol ültethetsz
csemetét, kisarjad majd az együttérzés,
patkók dobogása veri fel a csendet;
nyeregben vagyok, holtig szeretek,

a szivárvány logaritmusán szárnyalok,
de hajtóját egyszer ledobja,
útifüvek porát végleg elhagyja
a testéből kivetkőzött öreg Földanya.


2016. május 31.