csillogo blogja

Mindent csak továbbgondolva… a józan ész hiányában, épp ahogy sikerült feltenni és kijelenti :)

Mikor kávéval a kezünkben esetleg monitor közelbe kerülünk, hogy átérezzük mások örömét, bánatát, megnyugvást találjunk egy-egy alkotó versében – te is át akarod élni, vele örülni és sírni  ennek a következményeit cipelni egy egész álló napon át ?

Ötven évre titkosítani kellene a Poet blogját és extra biztonsági belépési kódokat adni a Fórumba és a Blogba.

Meg kellene alapítani az "Arany középút" csoportot és a Délibáb kergetők  blogját (is) - akik még hisznek a mesékben.

A ki és belépő tagoknak egérutat kellene hagyni - hyper exit, túlélő show… miért fontos a járdaszegélyre ülők véleményét is meghallgatni.

Kezdeményezzük az extrém gyorsasággal távozottak okainak kivizsgálását.

Miért igen és miért nem lájkolunk minden Főoldalra beküldött  -  ráadásul a figyelőnkbe tett alkotó versét.

Miért csak  írunk és miért nem olvassuk más blogolók verseit – akadálymentesítő inger küszöb kiszélesítésére javaslatokat a fejlesztőnél kérelmezzünk.

Fog e szerepelni a Poet középtávú tervei  között, hogy az ezredik Poet találkozót a Holdra szervezzük – vagy esetleg az Utópia újonnan felfedezett bolygó egyik állomására.

Mi lenne az a dolog, ami a kitűnni vágyásunkat csillapítani tudná  per/pill. és vagy, a közeljövőben.

Fogas kérdések a blogolókhoz intézve: vajon mikor fog megszületni az egymilliomodik Poet-re regisztrálni vágyó tagunk.

Saccolni érdemes – ne maradj ki Te se!

Miért van szükségünk titkosításokra, a válaszokat mindenki magában hordozza – orkánkabát, vagy széldzseki hordása kötelező, de a  pongyola ritmusra hajazók érdektelenségével nem érdemes foglalkozni ?

„Legyen holnap is ragyogóan napsütéses, ihletben gazdag napod”

Amikor megy a páraelszívó...


a gondolat mindig játszik
tréfát űz velem a kis piros
bögrém a polcom tetején
árulkodó jeleket hordoz
csak megérinthetném a fülét
kávé vár az asztal közepén
odagondolom magam a székre
megiszlak hamarosan mielőtt a dél
kikanalazza húslevesét
olyan ártatlan ez a vágyakozás
barkaszemek bújócskáznak
tréfás kedvükben a kockacukor olvad
piros bögrém a kezemben
az utolsó kortynál - jaj már kihűlt
a levesem - vissza mindent
a gázláng koromját törölgetem
a dalom ergo elszállt - vajon
mindenki ebédhez jutott
a süteményről elfeledkeztem
csülkös bableves jókai módra
glutamát mentes folyóbor
jó fajta rizlinggel öblít a nyelvem
sok szép magyar szóval együtt
kukorékol majd reggel a kakas
ártatlannak látszik a szemétdombon
idáig fajult a téma a gondolat mindig
játszik hajnalhasadáskor az ember
és anyám tyúkja az ágyból kimászik...

:)

Kapisgálom

hogy lesz a csibe
a tojót megültetik
ha kakas ugrik

*

Ószeres

van egy pár lim-lom
kidobni vétek lenne
vásárra viszem

*

Búcsú

pá aranyom pá
és még van képed hozzá
felszögezhetlek

*

Haragos

lényegre török
borsot az orrod alá
hátha lelépnél

2015. január 19.

Nem olyan egyszerű ám ez a dolog, mint amilyennek elsőre látszik – szóval ez olyan naplóféle akar lenni, egy jelentés, mert nekem itt  még csak félig van paradicsom és botanikus kertnek sem hívnám... még nem - ahol olyan kellemes érzés ücsörögni az árnyas fák alatt és közben álmodozni, mert álmodozni jó! Miért is, mert közben mindenre van időnk, főleg leporolni életünk emléktárgyait, hogy a leltárba vett dolgaink fényesebben ragyogjanak. Van bőven! Szóval - itt nem lehet mélázni, itt mindent komolyan kell venni. Terv szerint szaladnak a percek…

Nos... időben ébresztem a gyereket, hogy fel tudjon szállni a vonatra és menet közben - míg az állomásra kiérünk (kocsival - én és a gyerek) észreveszem a harmadik szomszédasszony gyerekeit, akik épp a következő faluba igyekeznek iskolába. Fordultam is vissza… intek nekik, hogy gyertek - elviszlek benneteket. Sajnos rossz a biciklijük és nincs ideje a pót-apukának megjavítani  - így kerek 45 perc alatt érnek az iskolába. Sebaj, addig is jó levegőn vannak – gondolja pótapuka és legalább megtanulják mi az élet, küzdeni kell és télen majd lehet szánkóval is menni!

Na csak ennyi volt, meg is jártam az utat - 5 perc kitérő után - újra otthon. Édes.

Végre összeszedhetem a lakásban talált apró eldobált holmikat és beágyazhatom a gyerek kispárnáit és az én memória habosomat is. Újabb szerzemény és azt hiszem beválik - talán nyugodtabban alszom, mert hát ugye Verával van átitatva, aloéval.  Az ebédet sem olyan könnyű  kitalálni, de nagyon ügyes vagyok és pillanatok alatt feltalálom magam. Mondjuk azt, hogy már fő... finom lett... meg is ettük, de ezt megelőzően még pakolok anyácskáéknak és elszaladok vele - megkérdem, hogy minden rendben van-é. Kell-e valami az üzletből, kell-e a postára menni, vagy az orvoshoz receptet íratni. Na, ez épp nem a mindennapos teendők sokasága, de akad minden napra valami.

Szóval a szájtörlés után asztali áldást mondok - magamban - és megveregetem a vállam, hogy ez mára letudva.

Délutáni kicsiny sziesztám után eszembe jut, hogy a csirkéknek összekészített javakat elfelejtettem elvinni. Kocsiba ugrok és már nyomom a gázt ezerrel, minél gyorsabban megjárjam a szokott utat, hisz itthon még vár a tiszta ruha kiteregetése és a megszáradtak beszedése.

Vasalás mindig elnapolva. Szépen mosok – gyűrődés-gátló folyékony a mosószerem, Tomi 2 az 1-ben. Most komolyan, megéri az árát. Hálás vagyok, ha utána a gép elé pattanhatok és körbenézhetek a nagyvilágban. Még hála nincs este - megnyílnak a terek, a kutyám sem kér enni, igaz a farkát sem csóválja örömében, ha meglátna - szóval mondjuk, hogy béke uralkodik a házban, persze ezt most nagyon komolyan mondom, mert napközben többször is bevillan az agyamba, hogy talán elmulasztottam valamit, de ahogyan öregszem ráérősebb lettem.
Lassan, de biztosan a délután be akar lépni az estébe, még elmegyek egy körre, benézek anyácskához, leellenőrzöm a gázcsapot... a tyúkok maguktól mennek aludni. Még szerencse!

Hazafelé jövet nem veszem észre a szomszédom keresztanyját, pedig még őt is ki kellett volna dobni az állomásra, mert az tőlünk kb. 800 méterre van! Gyalog, ha jól belehúzok 12 perc alatt kiérek, de ilyenre mostanában nem szokott sor kerülni. Egy kicsit lelkiismeret furdalásom támad, hogy a kerit (szójárásban) nem vettem észre, de már száguldok haza, mert vár az igazi este.

A hírek szaladnak az emeleten én a földszinten teszem még a dolgom és játszom, hogy élek, és megint kíváncsi vagyok, hogy mi történt a Nagy-Világban. Laptop bekapcsol és itt is futnak a hírek, de én messze járok tőlük, itt csak én vagyok és szerény kis belső világom, amit jól ismerek. Tudom, mert emlékszem, hogy kapálni is tudok – igaz már fáj a derekam tőle, de hiszem, hogy ha valamelyest megszoktam, hogy azt is kell olykor, és gazolni, akkor az ásás már gyerekjáték. Ha nagyon mélyre kerülnék, akkor az ásási gyakorlatomat segítségül hívhatom, hogy újra levegőt kaphassak, mert az a legfontosabb a levegő! Észhez térek,  meg a szívemhez... Tőle. Hisz minden nap - reggel, délben és este… helyt kell állni – ezért a legnagyobb lelki békével elmerülök a dolgaimba és felkészítem kicsi lényemet a jó alvásra. Testileg, szellemileg és lelkileg is fel kell töltődnie egy két lábon járó nőmicsodanőnek, mert ez jár neki… ismerem őt, mert a barátom. Talán ez vagyok én - örökkön örökké bizakodó és szorgalmas lélek, ki csak olykor türelmetlen, mert azonnal akarja, amit nem mindig lehet, de vár, mint a visegrádi vagy épp kukorékol és buborékol, mint a Szentkirályi vagy a mentes változata.

Szóval az élet szép és az éjszaka arra való, hogy jól kipihenjük magunkat, de nem, inkább arra gondolok, hogy jó elrugaszkodni és ráhagyni magamat felettes énemre, majd ő elrendezi azt, amit én, még meg sem álmodtam, mert igaz álmodom, de nem emlékszem mostanában arra, hogy mit, de azért jó nagyon! Az új párnámmal  meg különösen!

Holnap új nap kezdődik, lehet még nagyobb lesz a forgalom, de ki kell használni minden édes pillanatot, hogy magamra is szánjak egy kis időt, hogy olykor papírra vethessek pár sort, rímeseket, holdasakat meg napocskásakat. Ami épp jön, ahogyan a szívem diktálja – addig míg bele nem fárad a kezem a sok munkába – addig remélem még írni fogok – elsősorban a magam örömére és aki veszi a lapot, annak meg minden héten Ludas a Tomi!

Pussz!

Még mindig Lindáról...

Ivánról rácseppent Lindára
megesett húszéves korára
meg kéne tervezni
mikor kell elmenni
rudon-csepp szárad majd kárára!