csillogo blogja

Hogyan válhat vonzóvá az, aki…

nem tartja magát annak, és/vagy magányos.

„Beszéltünk már arról, hogy az ember legyen igényes önmagával szemben, és legyen ápolt, akár kapcsolatban él, akár nem. Az igényes itt azt jelenti, hogy önazonos. Tehát úgy kell gondolkodni, hogy bármikor kilépek az utcára, én mindig én legyek. Ez az önmagam felé irányuló igényesség egy alapvető dolog, mert így lesz egy stabil és állandó kisugárzásom, amit nem kell külön feltuningolni a „vadászatra”.

A karizmatikus, nagy hatású emberek mind önazonosak. Gyakorlatilag bármikor találkozol velük, mindig a rájuk jellemző szintet, minőséget hozzák, sugározzák.

És még valami: meg kell nézni, hogy az ember életében melyek azok a dolgok, amelyekben létrehozó, alkotó; mert aki létre tud hozni, meg tud teremteni dolgokat, az válik olyan sugárzóvá, vonzóvá, hogy azt a másik is észreveszi. De aki tele van a saját sorsa keserűségével, hogy neki semmi sem sikerül, meg őt úgyse veszi észre senki, az hiába ken magára bármit, úgyis azt fogja magához vonzani, amit legbelül gondol és érez.

Tehát a leglényegesebb dolog, hogy az ember találjon egyfelől önmagára, és divattól meg minden ilyen marhaságtól függetlenül kívül-belül legyen önazonos; a másik pedig az, hogy nézze meg, melyek azok az alkotások az életében, amelyek örömöt, sikerélményt hordoznak, még ha csak önmaga számára is.

És aki arra vár, hogy ha majd lesz párja, akkor lesz igazán önmaga?

Az nem működik. Mert hogy az ember önmaga tudjon lenni, megtalálja, megélje és megvalósítsa saját magát, mindazokat a lehetőségeket, amelyek benne vannak, az teljesen független a másik embertől.

Olyan sokan élnek párkapcsolati függőségben.

De ez önámítás – ez nem működik. Képzeld el, milyen egy ilyen ember. Te vajon összekötnéd az életedet egy ilyen emberrel? Ott gubbaszt a szürke kis egérke, és azt motyogja, hogy: „Hát, ha majd eljön az Igazi, akkor én sugározni fogok ám, mint a paksi atomerőmű”, és erre te azt mondod: „Bocsi, de észre sem veszlek”. Hogyan gondolhatja bárki is komolyan, hogy ha a királylány megcsókolja a békát – vagy a királyfi a békalányt –, ha majd jön egy társ, akkor majd ő kiragyog, kivirul. Ritkán persze előfordul ilyen, de erre nem lehet építeni.

Sőt, én inkább azt látom egy ilyen történetnél, hogy amikor a nő kivirul, akkor a férfi összeomlik, és nem tud magával mit kezdeni, a nő meg továbblép.

Van ilyen is. Ezért fontos az, hogy ha az ember maga önazonos, akkor ott nem lesz vetélkedés a kapcsolatban! Örömmel éli meg mindkét fél a másik sikereit.
Ha nem törekszik mindkét fél az önazonosságra, akkor pedig jön a féltékenység és az önbizalomhiány.”

Mái Attila és Mái-Kovács Anikó -  Pozitív Gondolkodók Küldetés – alapítók, szervezők

... vagy nem igaz - kinek mi a Küldetése!:)

"Tudatosságban gazdag szép napot kívánok mindenkinek . Mai Téma : Jelen időnkben a Tudat - a Lélek forradalmát éljük , mely kozmikus változás merőben megváltoztatja az emberi gondolatokat , miképpen nem akkor vagy SZABAD ember, amikor bármit - bárkinek az érzéseit képes vagy megvenni, hanem akkor vagy SZABAD, amikor már nincs szükséged más, mások illatára, hangjára, ízére és szépségére, érzéseire és egyéb bármilyen szolgálataira, mert boldog vagy - képes vagy létezni mindezek - ill. azok nélkül A jelen gazdasági "anyagi - pénzügyi - erkölcsi" válság milliók LELKI " TUDAT " szabadságát okozza, (hiszen a TUDAT forradalmát éljük), melyet már milliók tapasztalnak . Amit képtelen volt az ember elengedni múltjában, a vágyak mint eszközök által kínált ( ízek - illatok - fizikális szépség - hang - érintés - érzelmi kötelékek ) végtelen skálái, azoktól most és a jövőben megválhat kellő Lelki erő birtokában, miképpen SZABADDÁ válik Lelke. Magyarul : minden érzés ami - aki nélkül képtelen az ember létezni, akár mértékletes használata által is, annak részleges rabságában él, és amely érzéseknek függője, annak teljes rabságában. Ne féljetek a szabadságtól, mert a szabadság a Tudás korlátlan tárházát nyújtja számotokra, míg minden kötődés, kötelék rabságban tart, és nem Te, a rajtad lévő programok ( íz - illat - vágyak - egyéb érzés programok, melyek lázadnak benned  "általad" önmaguk kielégülésének,  elvesztésének hiányát érezve. Első lépés a szabadsághoz tehát elengedni minden érzést , és csak is szükség esetén használni azokat a kiteljesedésig, akár ahogyan a Titok mondja"
 http://youtu.be/OT8KaOvbf-A
aki ezt megosztotta:  https://plus.google.com/u/0/116157619601674746791/posts

Valamit elengedni annyit jelent, mint megváltozva tovább menni.

„Ezt nem én mondtam, hanem Bert Hellinger. Az ilyen gondolatok mögött az ősi indiai bölcsesség fogalmai állnak. Itt az azonosulásról van szó. Azonosulsz azzal, akit nem tudsz elengedni. Beléd épült. Te vagy az. Éned részévé vált, amit nem lehet levenni, mint egy kabátot.

Ha elválsz, és újra megházasodsz, már nem ugyanaz az ember leszel, mint aki az elsőben voltál. Hasonlítasz rá - de nem vagy már az. Azt elengedted. Kiléptél belőle. Lejött rólad. Mintha nem is te lettél volna. Valami persze átszivárgott a régi életedből, de mégis egy más ember lettél.

Ugyanez történik, ha elveszted azt, akit szeretsz. Ahhoz, hogy elengedd, más emberré kell lenned. Meg kell változnod. Mintha nem is te lettél volna, a régi. Az a szereped elmúlt, befejezted, s csak azután kezdhetsz élni egy másik szerepet. Nehéz megcsinálni. Nehéz megváltozni.

Valójában: átváltozni nehéz. Ezért maradsz anyuka kisfia vagy kislánya, örökké. Még akkor is, ha nem él már az anyukád. Úgy maradtál. Az "elengedés” azért csalóka szó, mert úgy tűnik, mintha fognál valamit. Nem erről van szó. Hanem arról, hogy olyan vagy. Rád sült a szereped, s nem jön le. Tehetetlenül éled tovább.

Ahhoz nagyon érett és szabad lélek kell, hogy tudjon átváltozni. Benne van, eggyé válik vele, éli - és egy rövid idő után már nincs benne, nem azonos vele és nem éli. Amin túllépünk, annak meg kell halni bennünk. Csak utána lehet "föltámadni" - új életet kezdeni.”

Müller Péter

„A nők érzelmi emlékezete roppant erős. Te már rég elfelejtetted, ő még mindig emlékszik, mit érzett valaha. Nem múlik el benne olyan könnyen.

Te nem tudod már, mit szerettél valakiben - ő még tudja. Emlékszik rá. Már régóta nem szereti, de az érzésre emlékszik. A sérelemre, a bántásra, de a boldogságra is. Fel tudja idézni. Ha férfi vagy, tudd, hogy így van ez. Tudd, hogy a nő anyanyelve az érzelem. A megértést már úgy tanulja, később. De ha megtanulta, olyan zseni lesz belőle, mint Kaffka Margit, akitől e két mondat származik.

Felejteni az Érzelem csak lassan, vagy sohasem tud. Felejteni csakis a hűvös és tiszta Megértés tud. Miért? Mert nem fáj neki annyira.” 

Müller Péter

Nem olyan egyszerű ám ez a dolog, mint amilyennek elsőre látszik – szóval ez olyan naplóféle akar lenni, egy jelentés, mert nekem itt  még csak félig van paradicsom és botanikus kertnek sem hívnám... még nem - ahol olyan kellemes érzés ücsörögni az árnyas fák alatt és közben álmodozni, mert álmodozni jó! Miért is, mert közben mindenre van időnk, főleg leporolni életünk emléktárgyait, hogy a leltárba vett dolgaink fényesebben ragyogjanak. Van bőven! Szóval - itt nem lehet mélázni, itt mindent komolyan kell venni. Terv szerint szaladnak a percek…

Nos... időben ébresztem a gyereket, hogy fel tudjon szállni a vonatra és menet közben - míg az állomásra kiérünk (kocsival - én és a gyerek) észreveszem a harmadik szomszédasszony gyerekeit, akik épp a következő faluba igyekeznek iskolába. Fordultam is vissza… intek nekik, hogy gyertek - elviszlek benneteket. Sajnos rossz a biciklijük és nincs ideje a pót-apukának megjavítani  - így kerek 45 perc alatt érnek az iskolába. Sebaj, addig is jó levegőn vannak – gondolja pótapuka és legalább megtanulják mi az élet, küzdeni kell és télen majd lehet szánkóval is menni!

Na csak ennyi volt, meg is jártam az utat - 5 perc kitérő után - újra otthon. Édes.

Végre összeszedhetem a lakásban talált apró eldobált holmikat és beágyazhatom a gyerek kispárnáit és az én memória habosomat is. Újabb szerzemény és azt hiszem beválik - talán nyugodtabban alszom, mert hát ugye Verával van átitatva, aloéval.  Az ebédet sem olyan könnyű  kitalálni, de nagyon ügyes vagyok és pillanatok alatt feltalálom magam. Mondjuk azt, hogy már fő... finom lett... meg is ettük, de ezt megelőzően még pakolok anyácskáéknak és elszaladok vele - megkérdem, hogy minden rendben van-é. Kell-e valami az üzletből, kell-e a postára menni, vagy az orvoshoz receptet íratni. Na, ez épp nem a mindennapos teendők sokasága, de akad minden napra valami.

Szóval a szájtörlés után asztali áldást mondok - magamban - és megveregetem a vállam, hogy ez mára letudva.

Délutáni kicsiny sziesztám után eszembe jut, hogy a csirkéknek összekészített javakat elfelejtettem elvinni. Kocsiba ugrok és már nyomom a gázt ezerrel, minél gyorsabban megjárjam a szokott utat, hisz itthon még vár a tiszta ruha kiteregetése és a megszáradtak beszedése.

Vasalás mindig elnapolva. Szépen mosok – gyűrődés-gátló folyékony a mosószerem, Tomi 2 az 1-ben. Most komolyan, megéri az árát. Hálás vagyok, ha utána a gép elé pattanhatok és körbenézhetek a nagyvilágban. Még hála nincs este - megnyílnak a terek, a kutyám sem kér enni, igaz a farkát sem csóválja örömében, ha meglátna - szóval mondjuk, hogy béke uralkodik a házban, persze ezt most nagyon komolyan mondom, mert napközben többször is bevillan az agyamba, hogy talán elmulasztottam valamit, de ahogyan öregszem ráérősebb lettem.
Lassan, de biztosan a délután be akar lépni az estébe, még elmegyek egy körre, benézek anyácskához, leellenőrzöm a gázcsapot... a tyúkok maguktól mennek aludni. Még szerencse!

Hazafelé jövet nem veszem észre a szomszédom keresztanyját, pedig még őt is ki kellett volna dobni az állomásra, mert az tőlünk kb. 800 méterre van! Gyalog, ha jól belehúzok 12 perc alatt kiérek, de ilyenre mostanában nem szokott sor kerülni. Egy kicsit lelkiismeret furdalásom támad, hogy a kerit (szójárásban) nem vettem észre, de már száguldok haza, mert vár az igazi este.

A hírek szaladnak az emeleten én a földszinten teszem még a dolgom és játszom, hogy élek, és megint kíváncsi vagyok, hogy mi történt a Nagy-Világban. Laptop bekapcsol és itt is futnak a hírek, de én messze járok tőlük, itt csak én vagyok és szerény kis belső világom, amit jól ismerek. Tudom, mert emlékszem, hogy kapálni is tudok – igaz már fáj a derekam tőle, de hiszem, hogy ha valamelyest megszoktam, hogy azt is kell olykor, és gazolni, akkor az ásás már gyerekjáték. Ha nagyon mélyre kerülnék, akkor az ásási gyakorlatomat segítségül hívhatom, hogy újra levegőt kaphassak, mert az a legfontosabb a levegő! Észhez térek,  meg a szívemhez... Tőle. Hisz minden nap - reggel, délben és este… helyt kell állni – ezért a legnagyobb lelki békével elmerülök a dolgaimba és felkészítem kicsi lényemet a jó alvásra. Testileg, szellemileg és lelkileg is fel kell töltődnie egy két lábon járó nőmicsodanőnek, mert ez jár neki… ismerem őt, mert a barátom. Talán ez vagyok én - örökkön örökké bizakodó és szorgalmas lélek, ki csak olykor türelmetlen, mert azonnal akarja, amit nem mindig lehet, de vár, mint a visegrádi vagy épp kukorékol és buborékol, mint a Szentkirályi vagy a mentes változata.

Szóval az élet szép és az éjszaka arra való, hogy jól kipihenjük magunkat, de nem, inkább arra gondolok, hogy jó elrugaszkodni és ráhagyni magamat felettes énemre, majd ő elrendezi azt, amit én, még meg sem álmodtam, mert igaz álmodom, de nem emlékszem mostanában arra, hogy mit, de azért jó nagyon! Az új párnámmal  meg különösen!

Holnap új nap kezdődik, lehet még nagyobb lesz a forgalom, de ki kell használni minden édes pillanatot, hogy magamra is szánjak egy kis időt, hogy olykor papírra vethessek pár sort, rímeseket, holdasakat meg napocskásakat. Ami épp jön, ahogyan a szívem diktálja – addig míg bele nem fárad a kezem a sok munkába – addig remélem még írni fogok – elsősorban a magam örömére és aki veszi a lapot, annak meg minden héten Ludas a Tomi!

Pussz!

MIÉRT KIABÁLUNK, AMIKOR DÜHÖSEK VAGYUNK?

Egy hindu szent, aki elment a Gangesz folyóhoz megfürödni, egy családot látott a folyóparton, akik mérgesen kiabáltak egymásra. Odafordult a tanítványaihoz, mosolygott és megkérdezte:

"Miért kiabálnak az emberek, amikor idegesek egymásra?"
...

A tanítványok gondolkodtak egy ideig, majd az egyikük ezt mondta: "Azért, mert ilyenkor elveszítjük a nyugalmunkat."
"De miért kiabálunk, amikor a másik személy ott áll mellettünk? Mondhatnánk neki sokkal halkabban is" - kérdezte a szent.

A tanítványok tanakodtak még, de nem találták a megfelelő választ.

Végül a szent elmagyarázta: "Mikor két ember mérges egymásra a lelkük eltávolodik egymástól. Hogy leküzdjék ezt a távolságot kiabálniuk kell, hogy meghallják egymást. Minél mérgesebbek, annál hangosabban kiabálnak, hogy leküzdjék a nagy távolságot.

Mi történik a szerelmeseknél? Ők nem kiabálnak egymásra, hanem halkan beszélnek, mert a lelkük nagyon közel van egymáshoz. Köztük lévő távolság nincs is vagy nagyon kicsi."

A szent folytatta: "Amikor még jobban szeretik egymást mi történik? Nem beszélnek, csak suttognak és így még közelebb kerülnek egymáshoz. Végül már suttogniuk sem kell, csak egymás tekintetéből megértik egymást. Ez mutatja meg milyen közel áll két ember egymáshoz, amikor szeretik egymást."

Ránézett a tanítványaira és ezt mondta: "Ezért amikor vitáztok ne hagyjátok, hogy lelketek eltávolodjon. Ne mondjatok olyan dolgokat, amik eltávolítanak egymástól, különben egyszer eljön a nap, mikor akkora lesz a távolság köztetek, hogy lelketek többé nem talál vissza egymáshoz."

/Forrás: Divine Evolution, Tóth Kornélia fordítása/