nefelejcs blogja

Kinn tágasabb!

Ide figyelj, te tücsök!

Hegedűdre csücsülök,

ha elkapom frakkodat,

az udvaron landolsz majd.

Jó rejtekhely a szoba,

sarka meg sok zegzuga,

bújócskázol énvelem,

közben cirpelsz' éktelen.

Produkálod fest magad,

visszhangozzák a falak,

pergőn, lelkes ütemben,

mit előadsz szüntelen.

Órák óta forgódom,

dühöngök a szólódon,

repeszti a fülemet,

ez a zenés üzenet.

Szerenádra nem vágyom,

kerülget már az álom,

muzsikádat nem tűri,

az hajnalig elűzi.

Művészeted kedvelem,

de csak kinn a terepen.

Eriggy hát a szabadba,

hagyjál engem magamra.

Zenekarod biztos vár,

közöttük még lehetsz sztár.

Ott produkáld magadat,

s én szívesen hallgatlak.

A szekrény tetején pihen már régóta,

Torkán akadt a szó, meg a régi nóta.  

Csendbe burkolózva alussza az álmát,               

S én őrzöm gondosan a múlt krónikását. 

Ötvenes években oly népszerű termék,  

Már hat évtizede, hogy szüleim vették.  

Abban az időben technika csúcsaként  

Mindenki rajongott e csodás darabért.   

                   

Konyhában a stokin lett állandó helye,

sámlin lovagolva szembenéztünk vele. 

Édesapám hátul, előtte ültem én,    

Ittuk minden szavát,- új volt e szerzemény. 

Hosszú éveken át számunkra családtag,

lelkesen hallgattuk hétköznap, vasárnap.

Megannyi műsora elszórakoztatott,

Nyitott a világra számtalan ablakot.    

                                      

Mikor csak tehette, az igazat mondta,     

De a gaz hatalom markában tartotta.  

Mondandóját folyvást hajtogatta nekünk,

Szavak közt az igazt mindig megkerestük.                                    

Történelmi vihar amikor lecsapott, 

Előtte töltöttük majd az egész napot.

Mi történt, pontosan tudósított róla,

Jelentette a hírt, - a Szabad Európa.

Titokban, és halkra tekerve a gombot,

Fülünket hegyeztük, arra amit mondott.

Sok magyar emberben tartotta a lelket,

Azzal, hogy kimondta, amit ő csak sejtett. 

Jó ebédhez szólt a híres magyar nóta,

Hegedű, s cimbalom örök rangadója.

Ízesebbnek tűnt a vasárnapi ebéd,

Hangja elnyomta a kanálcsörgés neszét.

 

Délután "Szív küldi", a szívnek szívesen,

Meghatott dalával menekült szíveket, 

Kapocsként érezte rokon és jóbarát,

Lelkéből könnyezett ha e dal rátalált,

s üzente, hogy: "Oly távol messze van hazám", 

"Túl az Óperencián", látom-e még? Talány.

Az "Akácos út"-ra tévedt majd a nóta,

Örökzöld dallamát a fülembe rótta.

"Valaki vár, ha hazamész", - igen Apa.  

Most már értem, miért ez volt kedvenc dala.

Végigdrukkoltunk sok közvetített meccset,

Akkortájt a futball még élményt jelentett.

Érdekes műsorok, hírek és a zene,

Népszerűségének méltán az érdeme.

Sorolhatnám hosszan, még miért szeretem,

Gyermekéveimtől, még most is, deresen.