Közeli fények

Folyamat

Létem nyitott szekrény, fázom!

Ketrec vagy szelíd magányom.

A napok láncolata korbácsol,

vértől buborékos háttal

rohan a falnak a fájdalom.

Halálom kirántott fiók, hiányzol!

Exhumálom sápadt halálom,

verdeső protézisét látom

emlékedbe vájni, metszőfog-zománcban

a semmibe hajózni.

Álmaim bevetetlen ágy, feledlek!

Süppedő lepedő lényed,

fáradt macskakő, félek!

Nélküled!

Esténként kihalt bolygók úsznak el felettem,

kóbor percek és órák sintére lettem,

szívemet szorítják gyökér-markú nagy fák,

csontjaim vas-fogú ebek ropogtatják,

magányom harapásra záródó gépezet,

ez az időtlenség fog megölni nélküled!

Magányom

Mélytengeri magányom,

hal álom,

irigylésre méltó

mély tó.

Mozdulatlan alvilág

a hal világ.

Süketen úszni, mélyen,

merészen,

nevetve a tengerészen

Ördöngős ördög

Ördögasszony pakol a pokolban,

ördöngős urához papot hivna nyomban,

de urának hiába papol.

-Az én házam nem pap-ól!!!-

-ordít a kan örög, csak úgy szentségel,

majd a nyelve nem ég el...

Igyekezet

Mindent lábad elé hordok,

mézzel teli hordót, virágot,

lepkét, fákat, dalos madarat,

s halat, azt szeretted, az írások

szerint sütötted, megetted.

Szívből jövő jókívánságokat,

lélekből feltörő, boldog, de

tiszta nevetést, önfeledt

gyermekkacajt, vígasztalni

fény-árnyas kereszted alá raknám,

legyen tested alatt gyöngéd

bölcső, ahogy féltve levesznek.

Csak Mária szíve tudta élsz,

csak messze jársz, messze mész.

Hős imádott kisfiú: győzelmes Férfiisten!