Az érzékenységek...

Csak mert régóta a kedvencem...

Fazekas Mihály:  Az érzékenységek


Látás

Ahol jő, kit régen óhajtva lesek,
Ő, akit szüntelen lelek s keresek.
Képzelődésemnek serkenj hajnala,
Testben jő lelkemnek őrző angyala.
Most tehát, most két szemem hívek legyetek
Ti is minden érzéseim jertek, nézzétek.
Csak te nyomorult kéz, szegény ajakok,
Bár lelkemnek nehéz: legyetek vakok.

Hallás

Hangicsál a kincsem nyájas énekkel,
Óh, hogy testem nincsen rakva fülekkel,
Inak feszüljetek vont húr módjára,
S mind együtt pengjetek édes hangjára.
Nyílj meg szívem, csókid lesznek szájmozgásai
De ha rólad szót nem tesznek szép ajakai,
Érzéseden kívül hagyd zengéseket,
Már úgy, óh szegény fül, légy te is siket!


Szaglás

Irígylem kis virág állapotodat,
Boldogul letört ág szép halálodat
Kincsemnek éltedet keblébe tetted,
S fűszeres lelkedet rá lehelletted.
Már ezt az új balzsamodat rózsás kertembe
Szedted, drága jóvoltodat töltsd hát szívembe.
Óh ég! szent harmatod lelkem megtelte,
Mert e jó illatot kincsem lehellte.


Tapintás

Szemem nem láthattad, mégis fénylettél,
Fülem nem hallhattad, mégis csengettél,
Orrom s szám ízlése csak vesztegültél:
Mégis mi rébzés ez? hogy felhevültél?
Játszodjatok víg szívemmel minden csepp vérek,
Mert egy édes érzésemmel egekig érek:
Kincsemmel sétáltam, kis kezét nyújtá,
Szorítni találtam, s visszaszorítá.


Ízlés

Kézfogás, orr, fül, szem mind elbujhattok,
Már engem többé nem csalogathattok.
Látjátok véremnek pezsgő forrását,
Bétöltém szívemnek főkívánságát.
Tudjátok-e mi lehetett, amit ízlétek?
Aki még nem érezhetett, angyali étek!
Boldog, ha addig lés, míg meg nem talál,
Mennyei jó ízlés: forró csók valál.


Kívánság

Kép! amely szívemet tükörré tetted,
Hang! amely eremet mind megpengetted,
Balzsamos lehellet! Gyenge szorítás!
Melyekhez még kellett egy boldogítás.
Édes csókok forrósági, égi harmatok!
Ti, érzésim kivánsági, mi a hijjatok?
Csak középpontotok egy jó szív legyen:
Életem rajtatok mennyekbe megyen.