Szilánkok

néhány emléket teleportál

olyan felesleges - mind fakult -

mint pamutbojt a papucsorrán

tudom: mindennek meg van az ára 

az életem söntésben mérték

drága nedű egykor, kisfröccs mára

meg elhanyagolt irányérzék

jobbra húzok, a sors balra űz

- egy lépés előre, kettő hátra -

bár pislákol még bennem a tűz

jégkék, mint a vihargyújtó lángja..

Röhög a múlt, emlékeket dobál -

mint gőzölgő füst a fegyvercsövén

oly szürke az est, ködöt inhalál

s nő (rám), ..mint gyom a falak tövén.

-épp hat lábnyival vagy a víz felett-

elmerengve nézed az éjszakát

az életed: egy üres képkeret

mást mond a szív, megint mást az ész

kint tavasz van, de benned tél honol

a test nyúzott, a lélek tettrekész

s tudatalatt, hamis vádakat kohol

..pár lépés csupán, a másik part közel 

mint egy éhező, ki sajtot képzel el

odafent, a holdnak széjjel málló arcán.

‘Talán egy kis misebor kellene’

dohog a kántor a szószék előtt,

- Isten úgysem fordul majd ellene,

hisz földi léte hittel összenőtt!  

neki ügyfél majd mindennap akad, 

- a számokat rádió bömböli,

mosolyt fakasztva bajusza alatt.

Kopog az ásó, az éjjel fagyott,

‘megtiltanám, hogy télen haljanak’ 

- a sírásó emígyen mormogott,

míg feje felett varjak rajzanak.

‘Nézd, elkelne egy új pár csizma már’ 

- mutatja lábán csőszné a régit,

fia dörren: ‘anya ne légy szamár,

sikáld meg s visszanyeri a fényit’!

Szürke nap, a csőszt temetik éppen,

sírásó, kántor, korlátozott virág,

csőszné néz, hogy álmodik vagy ébren

sújtja számokkal az átkozott világ.

Fakulnak már előttem a képek, 

a bennem ragadt sok szép pillanat

- halni miért kell, ha élni se vétek -

a pergő napok, most nyomasztanak

Egy szürke felhő telepszik a tájra

az őszi szél, épp elmúlást dalol

- már lesben a tél, kopottas ruhába - 

és bronzbarna a nyáron zöld vadon.

Az üresség bennem, oly mély mint a Bajkál,

nézem a tájat, mi lassan tetszhalott

- sötét árnyak bújnak mögöttem a falnál -

az életjátszma, egy röpke, gyors tarot.

Elérhetetlenné vált a tegnap 

 -az élet ilyen, hol elejt, hol felkap-

látod: hidak arra biztosan nincsenek

és kaparhatod a kevéske lényeget,

ami talán még megmaradt a múltból! 

A sors mindig a gyengéidre zoom-ol,

s közben úgy érzed, egyre kísért a karma,

mint, hogyha folyton csak rosszat akarna!

Ruha a boldogság, mit az élet rád borít,

furán áll rajtad, nyakban kissé szorít,

el is feslett mire elhitted: megszokom”,

lehullott rólad, hisz, csak folt volt a foltokon.