írott művek
Egy ifjú gróf története
15. fejezet.
Újság cikk.
Eugén már egyre fáradtabb, és állandó felügyelet alatt van. Egy fiatal nővérke vigyázz, az idős grófra. Öltözködésben, a sétánál, segít a nővérke. Már annyira megszokta a mankót, hogy már táncolni is mer vele. Joachim, szól a nővérnek, hogy leszalad a kávézóba, és mindjárt jön. Nővér ezt fejbólintással jelzi, hogy értette. Már 1862 - t írunk. Csendes verőfényes nap van. Ifjú gróf egy kávézó teraszán üldögél, lassan kortyolgatja a most kihozott forró feketét, és a napi lapot olvassa. A napi lap sok érdekességet ír a világról. Az egyik cikken fennakad a szeme.Nem hisz a szemnek, és újra elolvasta, hogy Kínában már feltalálták, és már gyártják a kerekesszéket. A cikk még kézzel rajzolt képet is van.Joachim int a pincérnek, elkéri az újságot, fizet, és rohan a műhelybe, ahol János dolgozik.Benyit, de nem lát senkit.Kiabál: Jááááános, merre van!Válasz nem érkezik. Joachim türelmetlen, fel-alá járkál.Még egyszer kiabál: Jáááááános!János a műhely hátsó részéből sétál elő.
- Hol volt? Annyit vártam magágára.- Épp egy fát kerestem elő a következő munkámhoz.
Ifjú letette az újságot az asztalra.
- Látja?- Mit kellene látnom?- A képet.
János megigazítja a szemüvegjét, felveszi az újságot, az ablakhoz megy, így már jobban látja a képet.
- Igen, most már jobban látom, igen ez egy szék, amelynek az oldalán kerék van.- Ez, az, János!- Mi van ebbe érdekes?- Nem vette észre, hogy a szék mellett egy kerék van?- Észrevettem, és?- Ébredjen már fel, barátom, és nézze meg jobban azt a képet. Ők már gyártják azt a széket, amit nekünk is, el kell készítenünk. Ha a próba darab jól sikerül, akkor mi lehetünk az első gyártók, itt a vén kontinensen. Így nem foglalkozunk a hajókkal, hanem csak a kerekes székkel. Persze, ha segít! János! Érti! Itt a nagy lehetőség, hogy sok emberen segíthetünk.
János jobban megnézi a rajzott, és hosszan elgondolkodik. Csendesen ezt mondja az ifjú grófnak. Ha jobban megnézem, akkor, a „kerekes szék” megvalósítható.
- Ez, az! Tudtam, hogy bízhatok magágába barátom. Gyorsan rajzolja le, mert vissza kell vinnem a kávézóba az újságot.
János leskiccelte a kerekes széket a képről, összeméri, hogy pontos a rajz, és visszaadja az újságot. Ifjú már elindult, de János utánaszól.
- Várjon csak grófom hagy, nézem meg még egyszer azt a rajzot!- János már látta, sietnem kell, mert a kávézó bezár nem sokára.- Kérem, Joachim, kérem?- Jó, de siessen.
Átadja az újságot Jánosnak, aki alaposan szemügyre veszi, utoljára leskicceli, és visszaadja.
- Látja, hogy itt, ezt nem vettem észre az előbb, mutat rá egy pontra, de már viheti, mert minden meg van. Köszönöm, fiatalúr.
Egy ifjú gróf története
14. fejezet.
Karola.
Reggel Édesapától hangos az épület, Eugén nagyon mérges. Szídd most mindenkit. Nem mernek a közeléhez menni, félnek tőle. Tudják, ha ideges, akkor mindent tör, őrjöng, és senki nem áll meg a lába előtt. Valaki csak veszi a bátorságot, és bekopog az ajtón. Egy erős üvöltő hang hallatszik a szobából.
- Ki az?- Csak, én, csak én Édesapa. Bemehetek?- Te, lányom bejöhetsz.
Karola benyit, és látja, hogy Édesapja az ágy végénél áll, és próbálja felvenni a mankót.
- Várjon, majd segítek.- Köszönöm, Karola.- Miért jöttél?- Csak úgy, gondoltam, hogy ha megnézem Édesapánkat, akkor jobb lesz egy kicsit a kedve.- Ne beszélj félre, azt nem szeretem, mond hát, miért jöttél.- Előbb üljünk le, jó.
Leültek a fotelokba, és Karola elmeséli, hogy Édesapának már nem többé művégtagja - azaz műlába -, János nem tud készíteni másikat, így mankóval kell járnia.
- Tudtam, hogy miért ver engem az …- Édesapánk, kérem, ne folytassa, hisz ő nem tehet róla, higgye el.
Eugén a leányára néz, és bólint, hogy már nem mond ilyeneket. Fejét a kezébe hajtsa, és könny jelenik meg a szemeiből.
- Maga, sír?- Nem, nem lányom, erős vagyok, és nem sírok. Látod!- Van még egy hírem.- Remélem nem rossz, mert még egy ilyet nem tudnék elviselni, e mondd csak el, hallgatom.
Karola elmeséli, hogy már távozik, mert vissza kell menni az iskolába. Várják. Így is hosszabb ideig maradt távol, mint tervezte. Eugén, megcsókolja leányát, és megköszöni, hogy itt volt.
- Ha már menned kell, akkor menjél, és küld fel Joachimot, lányom.- Persze, Édesapa, küldöm. Csókolom.
Karola, meghajol Eugén előtt, és távozik a szobából. Eugén még a fotelba ül, feje a kezében, és ujjai közt nézi, hogy leánya, akire mindig számíthatott, hogy hagyja el a szobáját.
Egy ifjú gróf története
13. fejezet.
Nemes hazugság.
Joachim, megkérte Jánost, hogy legyen szíves megoldani a láb sérülését. János forgatta a lábat, nézte, hogy lehetne megoldani a problémát, de sehogy nem talált á a megoldásra.
- Mi a baj János?
- Csak annyi, hogy úgy repedt meg, hosszába, és ha jól látom, fiatalúr, hogy itt a fa csomós, (mutat rá egy pontra), amit akkor nem vettünk észre. Így ezt már nem igen lehet megjavítani, úgy ahogy Ön szeretné.
- Látom, látom, de ezt hogy mondom meg Édesapának, hogy nem tudja megjavítani a lábát, János.
Az ügyes kezű mester megvakarja a fejét, megpödri a bajuszát, kötényét megigazítja, és e szavakat mondja:
- Fiatal úr, ez nehéz lesz.
- Nehéz, de még milyen nehéz, mit kellene mondani, hogy megnyugodjon, hogy újból mankóval, és tolószékkel tud csak menni.
- Van egy ötletem, ha elfogadja tőlem.
- Mondja, csak szívesen hallgatom Önt.
- Mondja, azt fiatalúr, hogy amiből készült Édesapa lába, ez egy különleges fa, és e fát külhonból kell idehozatni, ami, mint tudjuk nem igen egyszerű. Messziről az óceán túlról. Így evvel időt nyerünk. Jó sokat.
- Nagyon jó János, látom, hogy csavaros az észjárása, nagyszerű megoldás. Meg tudja javítani? Bízom magában!
János, felnéz Joachimra, miközben egy másik fát faragott.
- Nem.
- Miért nem, hisz az előbb azt mondta, hogy …
- Azért, mert ha meg csinálom, akkor e láb kisseb lesz. Le kell fűrészelnem a sérült részt, és ki kell alakítanom a boka részét. Másik embernek még jó lesz, de nem az Édesapjának.
Joachim csodálkozva néz, majd nem elejti a sétapálcáját e szavak hallatán. Jól van, ha nem megy, akkor ne erőltessük, Édesapa meg fogja érteni. Felmegy a szobába Karolához, és közli, hogy nem lesz kész a láb.
Karola arcához kap.
- Most mi lesz, bátyám?
- Semmi gond, mondja Joachim, és elmondja, amit János kitalált.
- Ezt elmondani, Édesapának megérteni, hogy már nem kap új lábat bátyám nehéz lesz.
- Biztos, de most mit tegyünk, húgom, hogy jövünk ki ebből?
- Nem tudom, kitalálunk valamit.
- Más nincsen, csak ez a megoldás, amit János mondod.
A testvéreknek más megoldás nem jutott az eszükbe, így megkísérlik Édesapjuknak megmagyarázni, hogy már nem lesz művégtagja, csak mankóval tud majd járni.
Egy ifjú gróf története
12. fejezet.
Másnap.
Reggel leánya korán nyitott be Édesapja szobájába. Elhúzta a függönyöket az ablakoknál. Ekkor látta, hogy a lába a sarokba fekszik a földön. Felemelte, és észrevette, hogy megreped. Gyorsan sietett testvéréhez, és mutatta meg a lábat.
Joachim, ügyet sem vetett rá. Éppen egy rajzzal volt elfoglalva.
Karola megrázza bátya kezét.
- Mit csinálsz? Látod, hogy rajzolok, most miattad elrontottam, kezdhetem újra az egészet.
- Bocsánat. - szólt Karola.
- Nincs bocsánat. Amikor rajzolok, akkor nem piszkálj, mert úgy járok, mint most. Különben mi van?
- Édesapánk, lába!
- Mi van vele? Tökéletesen működik. János ügyes ember jól megoldotta az elképzelésemet. Megvan, az újabb, ez már tökéletesebb, mint az előző, most adtam át a rajzott Jánosnak, hogy készítse el.
- Mond, figyelsz rám. Itt van a kezemben, nézd meg, hogy milyen.
Evvel átadja, a lábat, Karola a testvérének. Joachim megnézi, és látja, hogy tényleg repedt, ezt még meg lehet javítani. Majd, János megoldja. Gondolkodik. Látja, hogy a legkényesebb résznél repedt meg a bokánál, hosszában. Nézi a rajzot, hogy még mit kellene rajta alakítani, hogy még jobb legyen.
- Figyelsz rám, kedves tervező testvérem, Édesapánk lába még ma kell. Érted! Még ma kell!
- Persze, hogy figyelek, csak azt csinálom, drága húgom. Figyelek rád, senki másra.
- Szerintem levihetnéd Jánosnak, hogy nézze meg, mert ha Édesapánk felébred, és nincs ott a lába mellette kiabálni fog.
Eugén felébred, lenyúl az ágya mellé, tapogatózik, de nem talál semmit. Felül, és lenéz, de nem látja a lábát, eszébe jutott, hogy a sarok felé dobta. Oda néz, de ott sem látja. Nagyon mérges. Elüvölti magát, hogy zeng a ház.
Karooooooooooooola! Karoooooooooooooola! Hol a lábam?
- Hallod, már felébred.
- Megyek már Édesapa, megyek már, csak ne kiabálj!
Karola fut fel Eugén szobájába, és benyit.
- Mond, leányom hol a lábam?
- Édesapa, elreped, levittem Joachimnak, hogy javítassa meg Jánossal.
- Mi történt vele, már nem emlékszem?
- A boka résnél sérült meg, de ne idegeskedjen, lesz egy másik, sokkal jobb.
- Lesz, persze, hogy lesz, de mikor?
- Hamarosan, János ügyes ember, hamarosan készen lesz. Addig itt a mankó használja ezt.
Eugént, megnyugtatta lány szavai, de kissé dühös, mérgesen összehúzza szemöldökét, rágyújt a pipájára, egyet pöfékel. Kellemes pipafüst oszlik el a szoba légterében, leányára néz, és elfogadta a mankót.
Egy ifjú gróf története
11. fejezet.
Művégtag.
Már majdnem letelt a gyász éve, mikor Eugén megkapta a műlábát. Így már nem kellet mankóra támaszkodva közlekednie.Leánya, Karola intézte el. Addig mondta testvérének, hogy készítsen Édesapjuknak egy lábat, amíg Joachim ráállt. Tervező mérnök segítő társa az ügyes kezű, jó szakember, a magyar származású János volt.Joachim, egy olyan műlábat készítetett, ami úgy mozgott, mint az igazi. Ennek különlegessége az volt, hogy bokánál, és térdnél hajlott.Így járása természetes volt. Aki nem tudta, hogy műlába van, a nehezen vette észre a járásán. Sokat gyakorolta, mire ide fejlődött. Nadrág szárát a szabójával úgy varrata, hogy a lábán a művégtag ne látszódjon ki. Eugén, nagyon boldog volt. Ennek annyira megörült, hogy már hosszabb túrákra is vállalkozott. Meg is volt az eredménye. Egyik túránál megismerkedet egy fiatal csinos lánnyal. Katalinnal. Annak ellenére, hogy még gyászolt. Tudta, hogy a gyász nem sokára végett ér, de a lány annyira lenyűgözte, hogy már majdnem megszakította a gyászt. Egyszer az egyik séta közben rosszul emelte a lábát, és elesett. Katalin nyújtotta a karját, hogy felhúzza, és észrevette a mű végtagját.
- Magának műlába van Eugén?- Igen. Sajnos. Remélem, ez nem ad okot Önnek, hogy …
Hosszú csönd volt. Egyik, sem mert megszólalni, nehogy a másikat megsértse. Végül Katalin törte meg a csendet.
- Nézze, én Önhöz fiatal vagyok, ugye megérti, hogy az ilyen ismeretség nekem egy fiatal lánynak, úgy szólván- Kérem, ne is folytassa. Értem. Ön egy kedves, tényleg fiatal lány, és nem egy ilyen idős, féllábú, rokkant emberrel szeretne megismerkedni.Tisztában vagyok vele, Katalin.- Kérem, nem erről van szó, de …- Kedves magától, de ezt hagyuk, haza kísérem, nem szeretném, hogy ilyen későn sétáljon egyedül.
Eugén, int az arra felé haladó konfisnak. Megáll, bemondja a címet, konfis elindul, és haza viszi Katalint. Eugén, bemondja a lakhelye címét, és haza szállítatja magát. Otthon felmegy a szobájába, fejét a kezébe temeti, és elsírta magát. Mikor már kisírta magát, hangosan e szavakat kiabálta a levegőbe. Ez nem lehet. Nem lehet, hogy ily szerencsétlen vagyok.Levette a műlábát. Fél lábbal ugrált az ágyához.Leült. Levetkőzött, és dühében a sarokba vágta a lábát, majd hátradőlt, álomba szenderedet.