Egy címtelen napló

Elkezdett spamelni az iwiw, de mint a bolond küldi az érdesítőket ugyanarról a levélről amit úgy egy hete küldött valaki. Ritkán járok iwiw-re, de most beléptem. Fél percbe sem telt bele és a legutóbbi múzsám adatlapján találtam magam. Miért nem vagyok még mindíg túl ezen? Úgy éreztem, hogy valamit tennem kell, de mivel nem tehetek semmit feljöttem ide és kiírom magamból. Segíteni nem fog, de hirtelen nincs jobb ötletem :) 

Néha az élet csak úgy van. Nem látod értelmét, nincs jövőképed, nincs semmi amiért úgy érzed érdemes lenne küzdeni. Hogy mit lehet ilyenkor csinálni? Semmit. Az úgyis kényelmes, nem?
Közben nézed ahogy mások olyasmiket csesznek el ami neked a legféltettebb kincsed lenne. De továbbra sem tehetsz semmit.

De hol van az a határ amikor az ember tehet? Mi az amiért ha küzdesz nem abba fordul át, hogy sajgó szívvel azért könyörögsz, hogy legyen már vége?

A jövőm ködben, a múltam igyekszem feledni a jelenem pedig talán elfecsérlem.

Nem tudom érdekel e valakit mi van velem, de megvagyok. Már hosszú ideje ez a legjobb amit mondani tudok arról hogy érzem magam. Emlékszem még arra, hogy milyen volt régen mikor még nem ez volt. Bár amióta az eszemet tudom az van, hogy ha szerettem valakit esélyem se volt rá, hogy legyen belőle bármi is. Ez már annyira beleitta magát a csontjaimba, hogy el sem tudom képzelni milyen lehet az mikor az ember kap egy lehetőséget, egy igazit.
Te jó ég de jó lenne egyszer átölelni azt akit szeretek és érezni ahogy ő is átölel engem. Érezni a közelségét és tudatában lenni annak, hogy ő is velem akar lenni. Vajon milyen lehet? Talán egyszer megtudom.

Azt hiszem ideje összegeznem a múltat, talán könnyebb lesz lezárni.

Akárhogy is nézem a lányok akiket megismertem mind csalódást okoztak. Ki kisebbet ki nagyobbat. Ez pedig abból fakad, hogy bár nem ismertem őket igazán mindig a legjobbat feltételeztem róluk és ez nagy hiba volt. Azt pedig, hogy nem tudtak velem normálisan viselkedni könnyebb volt úgy megélni, hogy velem van a baj mint belátni azt, hogy velük.

Ők nem értettek engem én nem értettem őket, én őszinte voltam ők vagy elhitték vagy nem mindenesetre inkább hallgattak minthogy elmondják mit gondolnak. Pedig nem tudom mire jó ez a "nem beszélek veled". Vagy ha mégis beszéltek akkor miért csak bántani tudtak?

Furán viselkedtek, de egyvalami közös volt bennük. Hiába nem vártam el egyiktől sem viszonzást valamiért mégis kaptam valamit azért cserébe, hogy szerettem őket: megvetést és haragot. Hát, nem mondom, hogy jó üzlet volt :) Mondjuk azt nem értem miért kell haragudni arra akit szeretni nem tudnak.

Ráadásul ami megint érdekes mikor a fejemhez vágták amit úgy érezték oda kell vágni utána rögtön elkezdtek védekezni és biztosítottak arról, hogy bármit mondok nagy ívben leszarják. Arra számítottak, hogy én is bántani akarom őket? Mégis mért akarnám bántani azt akit szeretek?

Marha sok kérdést tettem itt most fel és bár mindig azt hittem kellenek a válaszok most mégis úgy érzem, hogy nekem az csak jó ha ezeket a dolgokat sosem fogom megérteni. 

Mostanában nem vagyok túl jól. Érdekes, hogy az összes lány aki a múltamban valamilyen módon fontos volt nekem úgy viselkedik velem mintha nem is tudom, valami megbocsáthatatlan bűnt követtem volna el.

Tegnap írtam egy lányak akiről már évek óta nem hallottam semmit. Hiába írtam neki azt, hogy nem akarok nyomulni és biztos vagyok benne, hogy van valakije, de jó lenne tudni mi van vele és ha nem nagy kérés akkor válthatnánk pár levelet. Meg írtam neki, hogy mostanában nem vagyok túl jól és jól esne ha legalább válaszolna.

Hát válaszolt, de abban nem volt köszönet. Konkrétan annyi volt a válasza, hogy hagyjam békén, mert ő éli az életét és férje van úgyhogy ne telepedjek rá. Az elmúlt pár év alatt max 4 levelet írtam neki és ebben benne vannak a "boldog szülinapot" levelek is. Hát úgy néz ki az ő szemében is elég szar ember lehetek, ha ez már durva zaklatásnak minősül.
Erre azzal jön nekem, hogy le fog tiltani ha így rátelepszek ... 

Valószínű velem van a baj, de mi? Ha másokat kérdezek azt mondják nincs velem semmi gond.

De azt valahogy nem tudom megérteni, ha valakit meg akarok ismerni az miért viselkedik úgy mintha azt gondolná, hogy "jó akkor dögölj meg!"? Persze ezektől a lányoktól szerettem volna többet is mint barátság, de megelégedtem volna csak ennyivel is és ezt mindegyikkel próbáltam megbeszélni. Nem sikerült.

Eddig kivétel nélkül ez történt velem, nem értem hogy monhatja nekem mindenki azt aki szóba áll velem, hogy nincs velem semmi baj. Valami biztos van.