blance blogja

kevés a szó..túl kevés ahoz,hogy elmondjak mindent...kis szavaim,gyenge hangom,halk kacagásom nem volt elég ...nem volt eleg ahoz hogy észre vedd...mindazt amit én mondani akartam...

túl kicsi,túl kicsi..túl kicsi vagyok..ezek a szavak csengenek folyton fülembe...ezek a szavak amelyek téged naggyá tesznek...vagy legalább te azt képzeled...

azt képzelted nagy leszel szemeimbe...tévedtél...szemeimbe csak oriásit zuhantál..te nagy???...tévedsz...máskülönben te mindig tévedsz...nem ismertél,nem ismersz és talan sose fogsz megismerni..

kicsi...most is ez a szó zúg fülembe...kicsi hozzád..túl kevés a kifogás!!!..túl kevés...kizartál világodtból..kizártál első látásra...bár egy kis rést hagytál volna..nem...

talán azt akartad,hogy anélkül jussak be...talán azt akartad,hogy megkapjam a kulcsot...igen...ezt akartad...elég okos ötlet volt...de egy dologra nem gondoltál....

...túl kicsi vagyok...túl kicsi ahoz,hogy elérjem a kulcslyukot:)

110 km/h sebességgel haladok át az életen...nincs lámpa ami megvilágitsa az utat,nincs semmi fényforrás...a sebesség erőt ad..nincs célom csak előre nézek...vállalom a sebesség veszélyeit,vállalom őket...érzem amint valami elől menelülök...tudom..menekülök az emlékek elől,menekülök a múlt fájdalmas pillanatai elől...tudom ugysem érnek utol,ők nem vállalják a sebesség veszélyeit,nem vállalják mert ők nem múlnak..lassan haladnak,karcolják az élet utját...sebeket hagynak.

120 km/h vágtatok végig a sötétségen..gödrös az út..ezek a gödrök az élet utján..ezek a fájdalmas sebek a múltból..hiába tömöd be őket...nyomuk mindig ott marad..a sebesség nő és az idő mintha megáll...fák,régi összeomlott házak mellett haladok..a táj oly vak...

130 km/h sebességgel már nem érdekel semmi...mellettem újra fák és mögöttük fények tűnnek fel...egy város..egy város melyről azt hittem,hogy elrejt a múlt elől....azt reméltem...tévedtem,ahelyett hogy menekülést biztositson inkább több fájdalmat es sebet okoz..de ezek a fények...oly szépek...azt mondják,hogy elég egy pillanatra valakit meglátni,hogy egy életre megszeresd...most eszembe jutsz és tudom,hogy mindez igaz...és ez a város...a fényei...ez a perc,megér mindent...minden szenvedést,minden rossz emléket...egy pillanatra látom és remélek...remélem hogy ez a menekülésem...talán mégis elrejt

140 km/h van a tű és nézem a várost...egy életre megszerettem...ezt akartam...a remény tovabb él bennem...előttem erős fény...már késő..piros kék zavarba ejtő fények égetik szemem s áram rágja korul testem....csend...kedvenc viragom illata...mert nincs is illata...de te ezt tudod..álmodok!!...kezed melegsége felgyorsitja szivverésem és még legmélyebb halálomból is elkacagva ölellek át...fájdalmas álom..de megérte