betegseg

Huszonötödik fejezet

A zuhany úgy felfrissített, hogy nem is gondoltam volna. James már előttem megfürdött. Az ágy szélén ült. Odasiettemés az ölébe ültem. Akkora lendülettel sikerült a csókom, hogy hanyatt dóltünk. Reggel a karjaiban ébredtem.

-Jó Reggelt!

-Jó Reggelt!

-James mi ez a zaj korán reggel?-ránéztem az órára. Már kilenc óra volt.-Na jó annyira nem korán.

James kinézett az ablakon.

-Emma öltözz át gyorsan. A szállítók meghozták a többi bútort és amit vásároltunk.

Gyorsan átöltöztünk és bevetettük az ágyat. Egész nap a házat rendezgettük. Nap végére elfáradtam, de boldogann éztem körül. Leültem James mellé a kanapéra és hozzá bújtam.

-Köszönöm.

-Mit is?

-Hogy boldoggá teszel.

-Én köszönök mindent. -megcsókolt.

Reggel mikor felébredtem boldogan mentem ki a konyhába. Elkezdtem reggelit készíteni, mert Peter tegnap itt járt és bevásárolt nekünk. Erre nem lett volna időnk. James jött ki a szobából.

-Jó Reggelt!

-Jó Reggelt! Hogy aludtál?

-Köszi jól. Te máris a konyhában sütögetsz?

-Csak reggelit készítek a vőlegényemnek. Talán baj? Megehetem egyedül is.

-Nem. Azt már nem. -elkapott és megcsókolt. Leültünk az asztalhoz enni.

-Hogy ízlik?

-Nagyon finom. Köszönöm.

-Egészségedre!

Nem volt egy túl bonyolult étel, amit készítettem. VAlójában tejberisz volt. Tudtam, hogy azt nagyon szereti és már én is régen ettem. Hát megleptem vele. Megszólalt a csengő. Felvettem a köntösömet és kinyitottam.

-Jó Reggelt!

-Jó Reggelt! Eva Wart vagyok. Ha jól tudom itt lakik James Porter. Itt lakik?

-Igen. Itt. -meglepődtem. A nő mellett állt egy kisfiú. Ránézésre úgy három-négy éves lehetett.

-Szólna neki kérem!

-Ki az szivem! -jött oda James egy rövid nadrágban.

-James?

-Eva? Hogy kerülsz ide? Mit keresel itt?

-Hát ez nem túl szép fogadtatás azok után, ahogy bántál velem.

-Ahogy bántam veled? Miről beszélsz? Nem tudom miért jöttél ,de menj el!

-De...

-Nem érdekel menj el!

-James! -szóltam rá. Szegény lány szóhoz sem jutott.

-Azért jöttem, hogy bemutassalak valakinek. Nézd nincs otthonom és nem tudtam mihez kezdjek. Arra gondoltam felkereslek és megkérlek had maradjak nálad, míg nem találok valamit.

-James?! -értetlenül álltam ott. Nem tudtam ki ez a lány és miért is jött.

-Szivem ő egy volt barátnőm Eva Wart. Eva ő a menyasszonyom Emma Clow.

-Szia!

-Szia!

-Szóval bemehetünk vagy itt tárgyaljuk meg? -kérdezte elég gúnyos hangnemben.

-Gyertek be! Adhatok esetleg valamit?

-Nem köszönöm. -leült a konyhában a székre.

-Eva mond amiért jöttél aztán menj innen és felejtsd el hogy létezem.

-Rendben. Azért jöttem, hogy emlékeztesselek arra az estére, amikor az a bizonyos buli volt. Emlékszel?

-Nem értem mit akarsz ezzel.

-Szóval azután az este után én nem voltam senkivel. Terhes lettem.

-Ő a te fiad?

-A mi fiunk. -azt hittem elájulok. Ott álltam a konyhaszekrénynek támaszkodva, miközben néztem, ahogy egy idegen nő a vőlegényem kezét megfogja és közli, hogy itt a közös gyerekük.

-Hát te nem vagy normális.

-Jaynek hívják. 

-Nem az én gyerekem.

-De igen. Tudtam, hogy nem fogod elhinni, így kész vagyok egy DNS tesztre.

-Miért akarod, hogy elfogadjam ezt?

-Mert szükségem van a pénzre.

-Egy vasat sem kapsz tőlem Eva. Most pedig menj el innen.

-Holnap fél tízkor várlak a kórházban. Az apád elvégezheti a vizsfálatot.-felvette a gyereket és kiment. James odajött hozzám.

-Sajnálom szivem!

-Lehet a te gyereked?

-Lehet. De Eva-t azóta sem láttam. Már három éve.

-Elhiszem. Hiszek neked. Csak...mi lesz ha kiderül, hogy tiéd a gyerek? Nem hagyhatod hogy az utcán éljen.

-Ha valóban az én gyermekem, akkor elintézem, hogy elvegyék Evától és nem tudom.

A nap hátralevő részében még pakolgattunk és meglátogattak minket a szüleink. Másnap izgatottan ébredtünk. Fél tíz helyett már kilenckor ott ültünk a kórházban.

-Sziasztok!

-Szia!

-Nos? Hol van az apád?

-Menjünk?

A DNS tesztre általában heteket kell várni, de Mr. Porter az eredményeket maga vizsgálta meg. Néhány órát ültünk csak a váróteremben. Én Jameshez bújtam. Simogatta a kezem és a fejem. Eva a kisfiút dajkálta, aki elaludt. Kinyílt az ajtó és kilépett Mr. Porter.

-Apa?!

-Dr. Porter?!

-Doki? 

-James az a gyermek a te fiad. -mintha sziven szúrtak volna.

Huszonhatodik fejezet

-Ez nem lehet igaz.

-Fiam megnéztem többször is. Mással is megnézettem és egyetértett. Az a gyermek a tiéd.

Leült a székre. A nő csak vigyorgott. A gyerek ott ült mellette teljes csendben. James maga elé bámult. Odamentem és megfogtam a vállát. Hozzám bújt.

-James?! Jól vagy?

-Emma én...én...nem is tudom mit mondjak.

-Nem kell mondanod semmit. Azt hiszem az lesz a legjobb ha most elviszed Jay-t és Eva-t hozzánk. Beszéljétek meg a dolgokat. ÉN felhívom Peter-t és anyuéknál megvárlak.

-De...

-Ez a legjobb amit tehetsz. A te gyermeked. Nem hagyhatod el. Vagy azt szeretnéd?

-Nem dehogy. De téged sem szeretnélek megbántani.

-Ez a gyerek akkor fogant mikor még azt sem tudtuk a másikról, hogy létezik. ÉS úgy tudom azóta nem is találkoztál Eva-val. Szóval foglalkozz most a fiaddal. Légy vele annyit amennyit csak tudsz. -megpusziltam és elővettem a telefonomat.Peter akaratom ellenére aggódva tette le a telefont. Megcsókoltam Jamest, aki a fülembe suttogott:

-Köszönöm. Szeretlek! Sietek!

-Szeretlek! Beszéljetek meg mindent. Az sem zavar ha odaköltözik a fiad. -megfordultam és kimentem. Peter már várt rám.Beszálltam a kocsiba.

-Emma jól vagy? Beteg vagy? Mi történt?

-Nyugi Peter! Semmi bajom. De majd csak anyuéknál mondom el jó?

-Ahogy gondolod. -megöleltem és elindultunk. A kocsiban nem szóltam semmit. Mikor odaértünk anyuék már vártak.

-Emma szivem jól vagy?

-Mi történt kislányom?

-Semmi bajom. Üljetek le kérlek! Szóval tegnap eljötthozzánk egy nő egy kisfiúval, akiről ma kiderült, hogy James fia.

-Tessék?

-Mi?

-Megcsalt?

-Nem. A kisfiút Jaynek hívják és még akkor fogant mikor nem is ismertük egymást. Azóta nem találkozott azzal a nővel. Most nálunk vannak és megbeszélik mi legyen a gyerekkel.

-De...mi lesz ha magához akarja venni?

-Még fiatalok vagytok.

-De az ő gyereke. Nem tehetünk semmit.

-Tudom. Csak te akarod nevelni ilyen fiatalon más ember gyerekét?

-Azt hiszem erről nem kell beszélnünk. James a vőlegényem és Jay a fia. El fogadom a gyereket, ha ez kell ahoz, hogy James felesége lehessek.

Leültünk a tv elé. Másról beszélgettünk. Megjött James. A kisfiúval.

-Sziasztok! Jó Napot!

-Szia! Sziasztok! 

-Csókolom!

-Szia Jay!-megsimogattam a fejét.

-Mr. és Mrs. Clow és Peter bemutatom a fiamat Jay-t.

-Szia!

-Csókolom!

-Emma az anyja nálam hagyja, mert nem tudja nevelni. Ha tudnád milyen helyen laknak. Mindenütt csótányok, meg patkányok.

-Fúj! Rendben. Azt hiszem akkor jobb ha megyünk. 

-Igen.

-Ennyi izgalom éppen elég volt szegénykének egy napra.

Felvette a kisfiút és elmentünk. Otthon megetettem a gyereket és lefektettem aludni.

-Emma!

-Tessék?

-Köszönöm.

-Mit?

-Nem küldted el őket és segítesz a kicsivel.

-Mindennél jobban szeretlek és most itt van egy gyerek akiről kiderült, hogy a tiéd. Nem is kell több, hogy máris szeressem őt. Nagyon aranyos gyerek.

Megölelt és megcsókolt. Aznap egész nap együtt voltunk. A gyerek nagyon jó volt és hozott néhány játékot magával, amivel egész nap eljátszott.

 Huszonhetedik fejezet

Reggel a csengő ébresztett fel. James tovább aludt, de én magamra kaptam a köntösöm és kiszaladtam. Az ajtóban Mr. Porter állt.

-Mr. Porter? Valami baj van?

-Szia! Beszélnem kell a fiammal!

-Még alszik. Csak öt óra van. Valami baj van?

-Az hogy...hibáztam. Hívd ki kérlek!

-Igen. -bementem és óvatosan felébresztettem.- James-suttogtam.

-Igen?

-Itt van az apukád és azt mondta azonnal szóljak, mert hibázott.

-Mi? Mit csinált?

-Csak ennyit mondott, de elég zaklatottnak tűnik.

James kiment és nem hallottam miről beszéltek, mert közben felébredt a kicsi és bementem hozzá. Próbáltam visszaaltatni, de azt mondta szomjas. Felvettem, hogy kivigyem inni.

-Elnézést csak iszik és megyünk is. -ekkor vettem észre, hogy James milyen mereven néz minket és Mr. Porter arcát a kezébe temetve ül a széken.

-Valami baj van?

-Add oda a gyereket! -James odajött és elvette tőlem.
Leültette az asztalra és nézte.

-James nagyon álmos még csak szomjas. MÉg aludnia kell.

-Emma kérlek add oda a telefont!

-Elmondanád mi történt?

-Apu! Kérlek! -James elment telefonálni én Mr. Porterhez fordultam.

-Mr. Porter kérem! -közben megitattam a kisfiút.

-Szóval kiderült, hogy Eva lefizette a laborosokat és rossz tesztet végeztem el. Ezért jött ki az hogy James fia Jay. Most hívja fel Eva-t, hogy jöjjön a gyerekért.

Ez a hír nagyon megdöbbentett. Le kellett ülnöm a székre. Jay közben elaludt a kezemben. James visszajött.

-Jól vagy? 

-Semmi bajom. Eva fél óra múlva itt van a gyerekért. -csak ültünk némán és néztük egymást. Csengettek. Én mentem ajtót nyitni.

-Szia Eva!

-Szia! Beengednél, hogy átöltöztessem a gyereket és összeszedjem a holmiját?

-Szia Eva! Nem! Nem jöhetsz be! Majd mi átöltöztetjük és összeszedjük a dolgait. -James hideg volt. MÉg soha nem hallottam így bszélni senkivel.

-James majd én megcsinálom- suttogtam. Tíz perc alatt elkészültem. Eva olyan hangosan beszélt, hogy néhány mondat beszűrődött a szobába.

-James én sajnálom, de...de csak azt akartam, hogy a fiamnak legyen tető a feje fölött. Te voltál az első akire úgy gondoltam, hogy megbízom benned és tudom hogy nálad jó helye lenne.

-Eva te nem vagy normális. Tessék itt egy cím. Menj el ide. Ő segít neked, de ide többet ne gyere! Képes lettél volna tönkretenni engem és a menyasszonyomat.

Kivittem a gyereket és a táskát.

-A fiad Eva! -átvette tőlem a gyereket és a táskát. 

-Most pedig menj innen! -küldte el még mindig ugyanazon a nyers hangon James. Mr. Porter még mindig a konyhában ült és arca a kezében volt.

-Mr. Porter? Jól van? -csak a fejét csóválta. Odamentem és megfogtam a vállát.

-Nem az ön hibája. -meglepődtem mert ahogy felállt átölelt.

-Majdnem tönkretettem a kapcsolatotokat. -bejött James, de és eltátogtam neki, hogy semmi baj.

-Ugyan. Ha az a kicsi valóban James fia lett volna akkor sem mentünk vonla szét. Elfogadtam volna. Beszélgettünk még egy fél órát. Megnyugtattam és elment.

Huszonnyolcadik fejezet

Bementem Jameshez a szobába.

-Jól vagy?

-Mi van apuval?

-Bántja, hogy nem jött rá hamarabb, hogy átverik.

-Ugyan már ez...!

-Csss! Megnyugtattam. -odaléptem és át akartam ölelni. Megfogta a derekamat és szorosan magához húzott. 

-Sajnálom!

-Nincs mit sajnálnod. Gyere! Még csak fél hét. Feküdjünk vissza egy kicsit és felejtsük el ezt az egészet. -felemelt és az ágyra fektetett. Felém hajolt és...

Délelőtt csak tv-t néztünk. Felálltam, de James visszahúzott az ölébe.

-Hová mész?

-Ebédet főzni.

-Jaj ne menj még!

-És mit fogunk enni? Vásárolni sem ártana, mert lassan kiűrül a hűtő.

-Majd később átöltözünk és elmegyünk egy vendéglőbe.

-James! Tudod, hogy most spórolnunk kell.

-Annyira azért nem.

-De....

-Maradt még egy csomó pénzünk. Csak arra gondoltam, hogy befektethetnénk valamibe.

-Komolyan?

-Igen.

-Mi lenne ha...

-Ha?

-Nem semmi.

-Szivem! A menyasszonyom vagy. Bármit elmondhatsz nekem ahogy nekem sincs előtted titkom. -odahajolt és megcsókolt.-Mond csak Szivem mit szeretnél?

-Csak arra gondoltam, hogy..esetleg...nyithatnánk egy kávézót.

-Ez nagyon jó ötlet. -még egyszer megcsókolt. Felállt.

-Most te mész el?

-Farkas éhes vagyok. Gyere! Menjünk! -megfogta a kezem és felállított. Elmentünk a vendéglőbe és kellemesen megebédeltünk. Délután meglátogattuk anyuékat. Sokat beszélgetünk velük és elmagyaráztuk nekik, hogy Jay mégsem James fia és mi történt pontosan. Aztán elmentünk James családjához.

-Sziasztok!

-Jó Napot!

-Hogy vagytok?

-Köszönjük jól.

-Apu semmi baj!

-Köszönöm fiam! 

James testvére David minket nézett, mert ott álttunk a kanapénál és James átfogta a derekam. Leültünk és még beszélgettünk kicsit. Mikor elindultunk David jött oda.

-Az esküvő mikor lesz?

-Még nem tudjuk.

-Emma még nem töltöte be a 18-at. -Mrs. Porter nem tudta hogy a fiúk ilyen rosszban vanak, mert elvileg már kibékültek.

-Komolyan? Ez igaz Emmácska?

-Igen. -lesütöttem a szememet.

-De mi most megyünk is. Holnap lesz a születésnapja és szeretnénk készülni rá.

-Ugye nem akarsz nekem valami bulit szervezni?

-Jaj kislány hiszen nagykorú leszel! -gúnnyal teli hangon vetette oda Dave.

-Nem szeretnék felhajtást. Épp elég dologra kell költenünk.

-Tetszik a csaj. Sppórol. Nem költ feleslegesen, így többet tudsz magadra és a macákra költeni. Meg még ki tudja hány gyereked van.

-Fiam! -szólt rá Mr. Porter, de Dave csak bámult Jamesre.

-Azt hiszem most jobb ha megyünk.-húzott az ajtó felé James.

-Akkor Viszont Látásra! Szia!

-Sziasztok!

A kocsiba ülve James még mindig nagyon feldúlt volt. Odabújtam hozzá.

-Nyugodj meg! Semmi baj! Ne vedd fel! 

-De már nem csak engem piszkál, hanem neked is beszólogat. Ezt nem fogom hagyni.

Este magamra hagyott. CSak későn ért haza. Nem kérdeztem hol járt, mert láttam, hogy nagyon fáradt.

Huszonkilencedik fejezet

Reggel mikor felébredtem már nem volt mellettem.Ránéztem az órára. Már majdnem dél volt. Felültem és bejött egy tálcával. 

-Jó Reggelt Szivem!

-Jó Reggelt! 

Ölembe tette a tálcát, amin egy szál rózsa volt.

-Boldog Születésnapot!

-Oh. Köszönöm.

Megettem a reggelit és odabújtam hozzá.

-Ma még van egy kis dolgunk.

-Mi?-csak mosolygott-James mit tervezel?

-Majd meglátod. Csak öltözz fel!

Átöltöztem. Odajött, megcsókolt, megfogta a kezem és kikísért. Az asztal meg volt terítve.

-Hű James: Hány ember jön hozzánk?

Több asztal is volt, rengeteg székkel.

-Egy páran. -csengettek.

-James ugye nem...?

-Kinyitom az ajtót. -megfogta derekamat és megpuszilta a fejemet. Anyuék jöttek be.

-Anyu? Apu? Peter?

-Sziasztok!

-Boldog Születésnapot Szivem!

-Köszönöm. -egy dobozt nyújtottak át, amiben egy új hajszárító volt, mert mondtam, hogy most ment tönkre az enyém.

-De nem csak ezt kapod.

-Tessék?

-Kincsem most lettél nagykorú. -egy kis dobozt nyújtott át.-Még az édesanyámé volt. Lány ágon öröklődik és mindig 18. születésnapra kapja meg a lány.

-Oh. Köszönöm szépen. -kinyitottam a dobozt és egy gyönyörű gyűrű volt benne. EGy piros kő volt a közepén.-Hű. Ez gyönyörű. Köszönöm. -megöleltem mindkettőjüket. Peter utána lépett oda hozzám.

-Boldog Születésnapot hugi!

-Köszönöm. -kinyitottam a dobozt és egy új telefon volt az. A nevem bele volt gravíroztatva. Őt is megöleltem jó szorosan.

Közben megérkeztek James szülei is. Tőlük egy sminkasztalt kaptam. Örültem neki. Be is rakták a hálónkba. David is odajött hozzám.

-Boldog Születésnapot Emmácska! -James odajött mellém.

-Köszönöm.-Kinyitottam a dobozt és egy baba volt benne. Hangosan nevetett.

-Gondoltam, ha csak most lettél nagykorú akkor még babázol. -ismét nevetett. James oda akart lépni, de eléléptem.

-Hagyd! James ne rendezz jelenetet. Hagyd csak. Nem éri meg. -odamentem a konyhaasztalhoz és kivettem belőle egy kisautót, amit még Jay hagyott it, de eltettem. ODafordultam Dave-hez.

-Ezt adom viszonzásul, mert ha számodra ez jó poén akkor számodra ez a legmegfelelőbb ajándék, mert ez csak egy gyerekes csíny volt semmi más. De vigyázz nehogy megvágd magad vele, mert ha leesik a kereke megvágod az ujjad és sebes lesz. -mindenki hangos nevetésben tört ki. James átölelt David pedig vörös fejjel eltette az autót és elment.

-Legalább megszabadultunk tőle.

-Ne haragudj érte lányom! -ölelt át Mr. Porter.

-Ugyan. Soha nem kedvelt és nem is fog. Nem szerethet mindenki. -mosolyogtam. Megérkezett egy csomó ember. Jasper, Robert, Saarolt, Paula és a többiek. Együtt ettünk és táncoltunk. Nevettünk. Este Mr. és Mrs. Porter a szüleimmel segítettek elpakolni és rendet rakni. Korán elaludtam. Reggel James karjaiban ébredtem.

-Jó Reggelt!

-Jó Reggelt! 

Megcsókolt és felültem az ágyban.

-Jól vagy?

-Igen. Megyek készítek valami reggelit.

-Maradt még a tegnapi süteményből is. Én szívesen megeszem azt reggelire.

-A sütemény nem reggeli. Megyek készítek valamit.

-Várj! Megyek én is.

Főzött egy pár tojást, míg én készítettem néhány szendvicset. 

-Savanyú uborkát szerinted ehetek hozzá?

-Jaj James! Ha szeretnél miért ne ehetnél.

Kinyitotta az üveget és amint megéreztem az illatát éreztem hogy kavarog a gyomrom. 

-Jól vagy Szivem! -a mosdóba szaladtam. Nem értettem miért lehetek ilyen rosszul. Mikor kiléptem James az ajtó előtt állt.

-Jól vagy?

-Csak azt hiszem tegnap túl sokat ettem.

-Reméljük tényleg csak gyomor rontás. Akkor gondolom nem is eszel most semmit.

-De igen. tudom nem reggeli, de most nagyon megkívántam egy sütit. Valami jó édeset. Tudom már eszem egy mignont. James megreggelizett és mikor visszajött a mosdóból látta, hogy már nincs mignon a tálon.

-Ejha! Már meg is etted?

-Attól tartok nem csak azt az egyet.

-Tessék? -benézett a hűtőbe és látta, hogy az összes mignont megettem. 

-Ne haragudj!

-Egészségedre. Ha jól esett.

-Igen. -felálltam, hogy igyak. Mikor visszafelé indultam megszédültem. James szerencsére ott volt, így nem vágódtam el. 

-Emma ez így nagyon nem jó. Elviszlek apuhoz.

-Jól vagyok. Csak gyomor rontás.

-Öltözz csak át és elviszlek.

Úgy láttam semmi esélyem ellene, így elmentem vele.

-Sziasztok!

-Jó Reggelt!

-Ugye maradtok ebédre is?

-Nem hiszem.

-Miért?

-Emma nincs jól. Azért jöttünk, hogy talán apu megvizsgálná.

-Persze. Gyere csak!

-James eltúlozza. Mióta beteg voltam azóta tüsszentek és már orvosnál vagyunk. Még szerencse, hogy te nem nézed bolondnak a fiadat.

-Megértem őt. Na feküdj fel oda. -megmérte a vérnyomásomat a pulzusomat, meghallgatta a szívemet. 

-Baj van?

-Azt hiszem szükség lesz egy ultrahangra.

-Ultrahang? Ne! Abból már olyan sokat csináltak. Attól fél, hogy talán most is...?

-Nem, de most megcsinálom a vizsgálatot.

-Na...? Valami baj van?

-Baj? Ebben most nem tévedek, de nézd csak meg ezt! -felém fordította a monitort. -Látod ezt itt?

-Igen.

-Gratulálok hozzá! -mosolygott.

-Tessék? Ez azt jelenti, hogy...

-Bizony. Nem az amire gondoltál. Ez egy magzat. A gyermeked.

-Istenem!

-Már a 8. hétben vagy.

-Tehát harmadik hónapban leszek?

-Igen.

-De miért nem látszik?

-Nem mindenkinél látszik. Van akinél csak az ötödik hónapban kezd el gömbölyödni a has. És ha jobban megnézed nálad is észrevehető valami.

Valóban nem volt olyan kicsi a hasam.

-És...? Nem lesz baja a kicsinek attól, hogy én...szóval hogy már voltam halálos beteg?

-Nem valószínű, de majd többször megvizsgálom mint szokás. Így megfelel?

-Igen. Köszönöm. -mosolyogtunk.Lehúztam a pólómat és kimentem a szobából. James már ott várt. Könnyes szemmel mentem ki. James azonnal odajött és szorosan megölelt.

-Mi az? Mi bajod?

-Mondtam, hogy nem vagyok beteg.

-De akkor?

-Csak kimerült.

-Akkor most haza megyünk és lefektetem pihenni.

-Rendben. Ez jó ötlet.

-Álljunk meg valami csokit venni.

-Tessék?

-Kérlek!

-Rendben. Milyet?

-Fehéret.

-Azt utálod, mert túl édes. -meglepetten nézett rám.

-De most azt szeretnék enni. Veszünk?

-Rendben. Várj! Beszaladok a kisboltba.

-Köszönöm. -megsimogattam a kezét.

Míg hazaértünk megettem egy egész táblával.

-Éhes vagy?

-Nem. 

-Legalább ízlett?

-Nagyon.

-Furcsa vagy mostanában.

-Ne haragudj!

Mikor bementünk megfogta a kezemet.

-Mi az?

-Gyere csak! -odahúzott és az ölébe ültetett.

-Baj van?

-Csak...nem hiszem el, hogy apám csak ennyit mondott neked, hogy kimerültél.

-Valóban nem ezt mondta, de nem akartam ott elmondani.

-Tudtam. Éreztem. Ugye tudod, hogy rám számíthatsz. Melletted állok. Csak mond már el, hogy mi a bajod?

-Baj? Én nem nevezném annak és remélem te sem.  Nem beteg vagyok csak...-felálltam, hogy úgy közöljem vele-csak terhes.

-Tessék? -megdöbbent. Erre biztosan nem számított.

-James én gyereket várok tőled.

-Ez most komoly?

-Igen.

-Apa leszek? Lesz egy közös gyermekünk?

-Igen. -eléggé elsápadtam, mert a kérdései arra utaltak ,hogy nem örül ennek. Felállt és felkapott. -James?!

-Köszönöm, köszönöm. -szenvedélyesen megcsókolt és a kanapéra tett.

-James valóban örülsz?

-Viccelsz? Imádom már most. De mennyi idős?

-8 hetes.

-Hú az már két hónapos.

-Igen. -felhúzta a pólómat a hasamról és simogatni kezdte.

-Szia te kicsi lény. Én vagyok az apukád. Tudod nem jó arány ahogy velünk vagy, mert anyukád mindig veled van, de én nem tudok. De ha megszülettél ígérem annyit leszünk együtt amennyit csak lehet. Vajon kisfiú vagy kislány vagy? Szeretném ha anyukádra hasonlítanál, mert nagyon szép és erős ember. -nevetnem kellett.

Harmincadik fejezet

James még aznap el akart menni kiságyat vásárolni. De még hat hónap hátra van. Elmentünk anyuékhoz.

-Sziasztok!

-Sziasztok!

-Jó Napot!

-Jaj éppen ebédeltek! Jó étvágyat!

-Akkor majd később visszajövünk.

-Nem! Üljetek csak le! Ti is esztek?

-Nem köszönjük.

Mikor befejezték az ebédet átmentünk a nappaliba. 

-Légyszíves üljetek le! TE is Peter. Be szeretnénk jelenteni valamit.

-Baj van?

-Te jó ég csak nem az esküvő időpontját?

-Azt hiszem az esküvő nemsokára meglesz. Korábban mint azt terveztük.

-Hogyhogy?

-Anyu, apu, Peter! -megfogtam a hasam-Gyermeket várok.

-Tessék?

-Ez komoly?

-Igen.

Mosolyogtak és odajöttek átölelni.

-Gratulálunk!

-Ejha hugocskám jócskán elhúztál tőlem. Nekem kellene előbb megnősülnöm és először nekem kellene hogy gyermekem legyen. -mosolygott.

-Hát lemaradtál bátyus! -megöleltük egymást.

A következő néhány hétben nagyon boldogan éltük minden napjainkat. Sokat nevetünk és ....még soha nem éreztem magam ilyen boldogan. James rengeteg édességet vett nekem. Nem voltam soha édesszájú, de most folyamatosan az édeset kívántam, James sokat beszélt a kicsihez. Szerveztük az esküvőt. Délután csengettek.

-Lányok?! -ott állt az összes barátnőm.

-Szia Emma! 

-Milyen jól nézel ki.

-Köszi. Gyertek be! James nézd kik vannak itt!

-Szia!

-Sziasztok!

-Azért jöttünk, mert tudomásunkra jutott, hogy a fiúk legénybúcsút szerveztek Jamesnek és nem hagyhatjuk, hogy neked ne legyen lánybúcsúztatód.

-Jaj csajok! -megöleltem őket.

-De alkohol nincs! 

-James tudod, hogy nem fogok inni.

-De sütitek legyen.- nevetett. Én is elnevettem magam. A fiúk lassan megérkeztek és elviték Jamest. Mi a lányokkal sütiztünk, dvd-t néztünk, nosztalgiáztunk, képeket néztünk és táncoltunk. James ahogy megbeszéltük már nem jött haza. Egyedül aludtam. Kicsit rossz érzés volt, de a lányok ott maradtak velem. Korán reggel bejöttek.

-Jó Reggelt álomszuszék! Ideje készülni.

-Tessék? -épp hogy ki tudtam nyitni a szememet.-Hány óra van?

-Már hat óra. Gyere! Hajmosás. -szinte nem is emlékszem mi történt, de órák múlva már ott álltam a tükör előtt a menyasszonyi ruhámban. Földig érő habos fehér ruha. Hosszú fehér fátyollal és fehér rózsacsokor a kezemben. 

-Gyönyörű vagy barátnőm.

-A ti érdemetek. -ki is sminkeltek, pedig még nem látott James sminkkel. Már dél volt. Egy kocsi állt meg a ház előtt. Kopogtak.

-Gyere! 

-Sziasztok! 

-Szia!

Megemeltem a szoknyámat, hogy tudjak benne menni. 

-Peter!

-Wow! Istenem! Hugi? Ki maga? Hova tűntette a hugomat? -nevettünk. Szorosan magához ölelt. Apuék is bejöttek. Ők is csodálkoztak, hogy a csúf kislányukból most egy gyönyörű nő áll előttük készen férjhez menni.

-Akkor ideje menni. Ne várakoztassuk meg a násznépet.

Peter segített beszállni a menyasszonyi autóba. A lányokat anyu hozta. Mellettem apu ült, mert ő kísér majd az oltárhoz. Nagyon izgultam. A pocakomban megmozdult a baba. Megfogtam a hasam.

-Rosszul vagy? -aggódóan nézett rám apám.

-Nem. Csak a kicsi is izgul és mocorogni kezdett.

-Drága kislányom! -megölelt. -Nemrég még a kezemben tartottalak és most nemsokára az oltár felé kísérlek, hogy odaadjalak egy férfinek. 

-Megérkeztünk.

Peter kinyitotta az ajtót és segítettek kiszállni az autóból. Peter előrement és közölte, hogy jön a menyasszony. Apu tartotta kezét. Belekaroltam és elindultunk az oltár felé. James csak bámult minket. Mindenki engem nézett, amint vonulok a leendő férjem felé. Már csak néhány perc és kimondom a szót, mi örökre összeköt életem szerelmével, ami lezárja eddigi életem és megnyit egy újat. Már nem Emma Clow leszek, hanem Mrs. Porter. Apu átadta kezemet Jamesnek. Belekaroltam és elkezdődött az esküvő. Hangosan és határozottan mondtuk ki az igent. felemelte fátylamat és hátrahajtotta. Megcsókoltuk egymást. Elindultunk kifelé a templomból. Rizst szórtak a fejünkre. Kint mindenk egyesével gratulált. Anyu és Mrs. Porter már a templomban elsírták magukat. A lagziban sokat táncoltam, nevettem és persze sütiztem. Mindenkivel beszélgettem. Hajnalban értünk haza. JAmes felemelt az ajtóban.

-James mit csinálsz?

-Hát nem tudod. Át kell vinnelek a küszöbön. -nevettünk. Bevitt egészen az ágyig. Levette a ruhámat, mert egyedül nem tudtam volna kiszabadulni belőle. Nászútra Indiába mentünk. Nagyon szép hely. Nagyon boldog voltam. A hasam már nagyon nagy volt. szeptemberben pedig megszületett a kisfiunk, Johnatan Porter. Az életemben történtek katasztrófák, amikbe azt hittem belehalok és majdnem meg is történt, de rámtalált a szerelem, amiről sokan azt mondják, hogy lehet fájó dolog, amibe belehal az ember, de engem ez mentett meg. Sokat köszönhetek a szerelemnek, ahogy a családomnak is. Most már van egy saját kis családom. James és a kisfiam Johnatan.

Vége 

Tizenegyedik fejezet

Annyira békés és nyugodt volt így feküdni James karjaiban. Olyan boldog voltam. Azt hiszem hamar elaludtam. Reggel mikor felébredtem nem volt mellettem. Kinyílt az ajtó és belépett egy tálcával a kezében. Gyorsan felültem.

-Jó Reggelt kedvesem!

-Jó Reggelt!

-Remélem éhes vagy.

-Az vagyok.

Ölembe tette a tálcát, amin két szelet piritós volt lekvárral és egy bögre kakaó. Egy szál rózsa volt mellette.

-Hű. Köszönöm.

Megcsókolta a számat és mosolygott.

-Te nem eszel?

-Csak nézlek.

-És miért kapom mindezt?

-Mert nagyon szeretlek és szeretnélek kicsit kényeztetni.

-Csak nehogy túl sokat kényeztess.

-Azzal nem lesz gond.

Együtt ettük a piritósokat közben időnként megszagoltam a rózsát. Megcsókolt és letette a tálcát. Még ő is pizsamában volt.

-Anyuék elmentek vásárolni. Még visszabújhatunk egy kicsit.

Lefeküdtünk. Én az ablak felé fordultam ő pedig hozzám simult és átkarolt. Szorosan ölelt. Közben beszélgettünk. Aztán már csak szemben feküdtünk egymással és egy ideig csak néztük a másikat. Beszélgettünk. Aztán mikor hallottuk, hogy visszaértek a szülei gyorsan felöltöztünk. Lementünk és segítettünk elpakolni Mrs. Porternek. Ebédeltünk és James szobájába mentünk. Bekapcsoltuk a tv-t, de valójában egymással foglalkoztunk. ültünk egymást ölelve és beszélgettünk.

-James haza viszel?

-Persze. Ha menni szeretnél.

-Szívesen maradnék, de anyuéknak is szükségük van rám.

-Pedig szívesen kisajátítanálak. -elpirultam.-Ezt nagyon szeretem benned.

-Mit?

-Bármit mondok vagy ha csak hozzád szólok már el is pirulsz. -megölelt és megcsókolt.

-Akkor...

-Menjünk.

A kocsiban is beszélgettünk. Megbeszéltük, hogy még lesz ilyen együtt töltöt éjszaka. Mikor bementünk anyuék már vártak minket. A nappaliban ültek egy férfivel és egy kisgyerek ült a tv előtt.

-Sziasztok!

-Jó Napot!

-Sziasztok!

-Emma bemutatom neked az öcsémet Johnatan-t és a kisfiát Benjamin-t.

-Jó Napot!

-Szia Emma! Tegezz csak! Már nem is emlékszel rám?

-John mikor utoljára találkoztál vele még csak három éves volt.

-Igaz.

-Akkor Szia John!

-Ben gyere köszönj Emmának!

-Csókolom Emma néni! -rámnézett és megölelt.

-Szia! Ne hívj néninek. Csak Emma vagy Em.

-Köszi.

-Bemutatom a barátomat James Portert.

-Jó Napot!

-Szia! Te is tegezz kérlek.

-Köszönöm.

-Emma szivem Johnatannak elment a felesége és a gyerekeket itt hagyta neki. Senki nem tudja hova ment, de időnként felhívja Ben-t.

-Mi? Ez hogy lehet?

-A lényeg, hogy John nem tud egyedül nevelni két kisgyereket.

-Nem vagyok olyan gyakorlott, hogy két gyerekkel elbírjak.

-Kettő? -azt hittem rosszul hallottam, mert csak egyet láttam.

-A kislányom a szobában alszik. Ő még csak néhány hónapos.

-Szóval úgy döntöttünk, hogy John ideköltözik a gyerekekkel, hogy segíthessünk nekik.

-Értem. Hát legyetek üdvözölve nálunk. És a kislányt hogy hívják?

-Florencia.

-Értem.

-Játszol velem Em?- a kisfiú a lábamnál állt és arra kért hogy játszak vele. Máskor szívesen, de most ott volt nekem James.

-Fiam hagyd most Emmát. Majd máskor játszik veled.

-Azt hiszem most jobb ha én megyek.

-Jaj nem kell elmenned.

-Emma majd holnap ismét eljövök és este felhívlak.

-Ahogy gondolod.

-Szeretlek Szivem!

-Én is szeretlek.

Kikísértem, ahol már megcsókoltuk egymást. Mikor visszamentem leültem közéjük.

-Milyen csinos nő lett belőled Emma!

-Köszönöm John.

-Most már játszol velem? -nem tudtam mit mondjak, mert kicsit szomorú lettem, hogy elüldözték Jamest.

-Ben ne nyaggasd már!

-Semmi baj. Mit szeretnél játszani?

-Társasozunk?

-Ha azt szeretnél. Hozd ide.

-Máris.

-Köszi Emma!

-Addig úgysem hagyna békén.

-Ben mit szólnál hozzá ha kimennék és építenénk egy hóembert?

-Hóembert?

-Igen.

-Jó. Apu ugye mehetek?

-Persze.

-Aztán lehet, hogy elviszem szánkózni jó?

-Jó. Tudom hogy vigyázni fogsz rá.

-Igen. Na Ben! Rendesen öltözz fel.

Egész délután a kisfiúval játszottam. Mikor hazamentünk gyorsan megfürdettem és megetettem. Korán elaludt, így volt időm nekem is lemenni vacsorázni.

-Köszönöm Emma! Nagyon hálás vagyok.

-Nem kell megköszönnöd. Te is ezt tennéd.

Megcsörrent a telefon.

-Tessék?

-Szia Szivem James vagyok.

-Szia! Hogy vagy?

-Rosszul, mert már órák óta nem láttalak és ma egyedül kell aludnom.

-James! Te is hiányzol ,de majd holnap találkozunk.

-Már reggel átmegyek. Az jó?

-Igen. Várni foglak.

-Szeretlek és addig rólad fogok álmodni.

-Én is szeretlek és álmodj valami szebb dologról.

-Nálad szebbet el sem tudok képzelni.

-Na jó. Akkor reggel várlak. Szia! Jó éjszakát!

-Szia! Jó éjszakát!

-Csak nem a barátod volt?

-De igen.

-Mióta vagytok együtt?

-Két hónapja.

-Hű. Az szép.

-Igen. Bocsáss meg, de most megyek lefekszem.

Tizenkettedik fejezet

John egész jó fej, bár kicsit sokat foglalkozik velem. A gyerekek is megkedveltek. Kicsit olyan, mintha lenne egy öcsém és egy hugom. James és én a lehető legboldogabbak vagyunk. Minden nap eljön hozzánk és vagy náluk vagy nálunk töltjük az éjszakát. Már lassan nyáriszünet. Meleg van. Ma mikor felkeltem James ott feküdt mellettem. Együtt mentünk az iskoába. Már nem voltunk túl nagy hír, mert egy ideje már együtt járunk, így nem pletykáltak rólunk. James is hozzánk tartozott már. Jasperék is kedvelték, mert mégiscsak javít a hírnevükön, hogy egy végzős diákkal barátkoznak. Robert kicsit neheztelt rá, amiért én vele jöttem össze és nem vele. De megbékélt és ő is ugyanúgy kezelte, mint a többiek. Ma ebéd után megghívtak minket a strandra. Boldogan igent mondtam, de nem tudtam James mit fog szólni ehez. Mikor beszélttunk a kocsiba hozzám sem szólt.

-Baj, hogy elfogadtam a meghívást? Ha nincs kedved nem kell eljönnöd.

-Jaj nem erről van szó. Csak azon gondolkoztam mit fogunk ma csinálni.

-Hát lemegyünk a strandra.

Mosolyogtunk, majd bementünk hozzánk.

-Anyu ugye nem baj, ha ma lemegyünk a strandra. Az osztálytársaimmal.

-Nem, dehogyis. Menjetek csak. Érezzétek jól magatokat.

-Köszönjük.

Gyorsan felvettem a kedvenc bikinimet, amit még tavaly nyáron vettem és felöltöztem. Csomagoltunk szendvicseket és valami innivalót.

-Mi az?

-Semmi. Olyan jó tudni, hogy boldog vagy.

-Igen. Az vagyok.- tényleg az vagyok. Boldog vagyok, hogy egy nagyon rendes fiú a barátom, akivel minden téren a lehető legjobb dolgom van és akiben maximálisan megbízhatok. A barátaim is kedvelik őt és most együtt megyünk strandra. Együtt fogok szórakozni a barátaimmal és a párommal. Kell ennél jobb? Szerintem nem. Megcsókolt és beszálltunk a kocsiba. Az úton zenét hallgattunk és már ő is mosolygott. Megfogta a kezemet, de kértem, hogy inkább a kormányra tegye. Leértünk a strandra és a többiek már ott vártak minket.

-Sziasztok!

-Sziasztok! Késtünk?

-Nem. Még Paula sincs itt és Sarolt sem jött meg.

Ezt kimondta és megállt egy autó, amiből kiszálltak a többiek. Mosolyogva jöttek felénk. Nicolas ekkor felszaladt a mellettünk lévő kis dombra és beugrott a vízbe. Sokat nevettünk. Röplabdáztunk és fogócskáztunk.Bementünk mi is úszni. Hirtelen elkezdett fájni a fejem.

-James kimegyek.

-Valami baj van?

-Fáj a fejem. Jobb ha kimegyek, mert a végén még valakinek meg kell mentenie.

-Szívesen magamra vállalom ha szükséges, de ha úgy érzed tényleg menjünk ki.

-Mi is megyünk akkor.

-Nem kell. Köszönöm Jasper, de maradjatok nyugodtan. Beveszek egy gyógyszert és jobb lesz.

-Biztos jól vagy? -kérezte aggódva James. Átkarolta aderekamat és úgy kísért a plédünk felé. Leültetett és adott innivalót.

-Igyál. Lehet, hogy a sok napsütés okozta.

-Lehet.

Megsimogatta a fejem, az arcom majd megfogta a kezeimet. Odament a táskákhoz, hogy hozzon még valami innivalót. Úgy éreztem, mintha valami folyna az orrom alatt. Odanyúltam és láttam hogy véres lett az ujjam.

-Emma vérzik az orrod?

-Azt hiszem igen.

-Hajtsd előre a fejed! -feltérdeltem és azt tettem amit mondott. A fűbe csepeget a vérem. Nem bírtam a vér szagát, így mikor megéreztem eléggé elfehéredtem.

-A szádon vedd a levegőt és ha könnyebb csukd be a szemedet is. Most meg fogom szorítani az orrod. Lehet hogy fájni fog, de ettől elvileg elmúlik a vérzés.

Csak bólintani tudtam.

-Auu! James!

-Ne haragudj! -egy percig nagyon erősen szorította az orromat. Nagyon fájt, de miután elvette a kezét már nem vérzett.

-Azt hiszem már elállt. -mondtam fal fehéren.

-Akkor jó. Gyere! Lemossuk az orrod. -lementünk a part szélére és megmostuk az orromat és a mellkasomat, mert arra is csepegett. Ő is kezet mosott. Még mindig fal fehéren álltam mellette.

-Jól vagy?

-Csak..tudod hogy nem bírom a vért. Mindjárt jobb lesz.

Megfogta az arcomat és megcsókolt. Felemelt és bevitt a vízbe. Ahogy lerakott a fiúk már el is kaptak és eldobtak. A víz annyira csípte az orromat, hogy majdnem elsírtam magam. Így csak feljajdultam és összeszorított fogakkal kifelé indultam.

-Emma megütötted magad?

-Ne haragudj!

-Nem akartunk rosszat! -szóltak utánam a többiek. Jameshez bújtam. Visszafordultam a többiekhez.

-Tudom. Csak az előbb vérzett az orrom és a sós víz nagyon csípi.

-Jaj bocsi!

-Nem tudtuk.

-Jól vagy?

-Igen. Köszönöm. -James megpuszilt és átfogta a derekamat. A nap további részében röplabdáztunk avízben, a parton és sütögettünk. Sokat poénkodtunk és nevettünk. ÖNfeledten tudtam nevetni, mert valóban nagyon boldog voltam. Azonban nap végére úgy elfáradtam, hogy menni is alig bírtam.

-James lassan mennünk kellene.

-Rendben. Akkor mi elköszönünk.

-Mi? Ne már! Maradjatok még.

-Igen.

-Maradjatok!

-Sajnálom, de..nagyon elfáradtam.

-Ahogy gondoljátok.

-Sziasztok!

-Sziasztok!

-Jól érezted magad?

-Persze. Miért te nem?

-De igen. Nagyon is. A legjobb barátaimmal lehettem és a párommal, de te annyira nem vagy jó barátságban velük, mint én.

-Igaz, de egész jó fejek. Nincs okom panaszkodni rájuk.

Mosolyogtam és adtam egypuszit az arcára, míg ő vezetett, erre ő is elmosolyogta magát. Mikor hazaértünk már csak a szüleim és John voltak a nappaliban tv-t nézni.

-Sziasztok! Megjöttünk.

-Jó estét!

-Sziasztok! Na milyen napotok volt?

-Mesés.

-Tényleg?

-Igen.

-Akkor örülök. Van vacsora a hűtőben.

-Rendben. Köszi. Jó éjszakát!

Bementünk a konyhába.

-Megmelegítem a vacsorádat jó?

-Köszi. Te nem eszel?

-Nem vagyok éhes. Elég volt, amit ott ettünk, de neked megcsinálom. Te egyél csak.

-Köszi.

Vacsora után felmentünk és megfürödtünk.

-Jól vagy Emma? Olyan fehér vagy.

-Jól vagyok. Nem érzem rosszul magam. Csak nagyon fáradtnak.

-Akkor gyere és aludjunk.

Befeküdtünk az ágyba és gyorsan elaludtam a karjaiban. Reggel arra ébredtünk, hogy kinyílt az ajtó. Felültünk és Benjamin volt az.

-Sziasztok!

-Szia! Ben mit keresel itt?

-Csak...meg akartam kérdezni, hogy játszol e velem.

-Ben ne haragudj, de most keltettél fel és vendégem van. Szóval egy idejig még biztosan nem játszom most veled.

-Jó. Akkor megkérem aput. Sziasztok!

-Szia! -hátradőltem az ágyban és behunytam a szemem azt remélve, hogy akkor Ben elfelejti, hogy mit látott. James felém hajolt. Egyik lábát át tette a másik oldalamra. Megpuszilta homlokomat, arcomat, a nyakamat, majd megcsókolt....

Tizenharmadik fejezet

Délelőtt szinte ki sem mentünk a szobából. Lustálkodtunk. Végül mégis rávettük magunkat, hogy legalább ebédre menjünk le. Anyuék nem voltak mérgesek, hogy elhanyagolom őket. VAlóban örültek, hogy boldog vagyok.

-Ma mit fogtok csinálni?

-Nem tudjuk még. Szerintem ma itthon maradunk.

Egész nap a szobámban voltunk és beszélgettünk, dvd-t néztünk, beszélgettünk és nevettünk. Este a kanapén aludtam el. Akkor keltem fel, mikor James lefektetett az ágyra. Épp hogy kinyitottam a szememet.

-Csss. Aludj csak szivem! -megcsókolt és lefeküdt mellém. Átöleltem és aludtam is tovább. Másnap fittebben ébredtem. ames még aludt. Lementem gyorsan és készítettem neki reggelit, mint ahogy ő az első közös éjszakánk után. Mikor kinyitottam az ajtót még mindig aludt. Leültem a fotelbe és ekkor kelt fel.

-Jó Reggelt kedvesem!

-Jó Reggelt szerelmem!

-Hoztam neked reggelit.

-Oh. Köszönöm édes! -megpusziltam.- Látom jobban vagy ma.

-Igen. Ne haragudj, de tegnap nagyon fáradt voltam.

-Semmi baj. Örülök, hogy most már jobban vagy. És hol marad a virág? -mosolygott.

-Virág helyett te mást fogsz kapni csak előtte edd meg.

-Mást? Mit?

-Meglepetés. -halkan nevettem. Miután megette letette a tálcát és meg akart csókolni, de én kicsúsztam a kezei alatt.

-Emma! -én csak nevettem.

-Majd később. A reggelinek még nincs vége.

-Jaj tényleg. A meglepetés.

-Igen. Várj itt és mindjárt jövök. Ha szólok kérlek indítsd el a cd-t.

-Rendben.

A fürdőszobában átöltöztem. Felvettem a hastáncos ruhámat, mert régebben hastáncoltam és gondoltam kérpótlom James a tegnapi nap miatt. Átöltöztem és kinyitottam az ajtót, de csak résnyire.

-Indíthatod! -ekkor kimentem, de egy kendő volt még elém terítve. Elkezdődött a zene és elkezdtem táncolni.

-Wow!! -Mosolygott. Odamentem hozzá és hátradöntöttem az ágyon. Megcsókoltam, de aztán hirtelen el is mentem. Felült és tovább nézett. Mikor vége lett a számnak megtapsolt. Kicsit elpirultam, de már annyira nem voltam pirulós mikor vele voltam, mert szinte mindig együtt voltunk.

-Fantasztikus vagy szivem! -mosolygott és odajött hozzám. Felkapott és leült velem az ágyra. -Csodás vagy. Miért kaptam ezt a fantasztikus meglepetést.

-Kárpótlásként a tegnapért.

-Oh. Hát azért ez még sok is volt. Most nekem kell pótolnom. -A hátamra fordított és megcsókolt...

Lementünk ebédelni, aztán átmentünk hozzájuk. Elmentünk a parkba, mert nem tudtuk mit csináljunk, így csak sétálgattunk. Kéz a kézben, miközben sokan megnéztek minket. Nagyon boldog vagyok. Mikor visszamentünk hozzájuk már sötét volt. Épp tv-t néztünk mikor valami furcsát éreztem és azt hogy mindjárt rosszul leszek. Kimentem a mosdóba és megnéztem a számat. Láttam, hogy az ínyem több helyen is vérzik. Megijedtem. Öblögettem, de nem múlt el. Öt perc után kopogott James.

-Bejöhetek Szivem? Jól vagy?

-Semmi baj. Mindjárt megyek. -épp hogy kimondtam az orrom is vérezni kezdett. Utáltam ezt és már a könnyim is végig folytak az arcomon. Nem mertem levegőt sem venni csak ritkán a számon át. Hagytam hogy a vér a csapba csepegjen, de már tíz perce a fürdőben voltam. James újra bekopogott.

-Szivem bemehetek?

-Ne! -kérleltem, de elcsuklott a hangom.

-Emma jól vagy?

-Mindjárt!

-Te sírsz?

-Nem...

-Bemegyek. -kinyitotta az ajtót és odasietett hozzám. Látta, hogy vérzik az orrom.

-Emma az orrod? Ennyi ideje vérzik? -megráztam a fejem.

-Mi történt Emma?

Elfordultam és úgy mondtam.

-Nem. Először az ínyem kezdett el vérezni, aztán az orrom. -nem tudtam folytatni a sírástól. A csap fölé hajoltam és megmostam az orrom és kiöblítettem a számat. James csak nézte a vért.

-Szólok apunak.

-Ne! El fog állni. Ne zavarjuk apukádat.

Letörölte a könnyeimet és megpuszilta a homlokomat. Elment. Én ott álltam könnyes szemmel vérző ínnyel és vérző orral a csap felett.

-Emma hól vagy? -jött be Mr. Porter.

-Köszönöm Mr. Porter. El fog múlni.

-Amint látom ez eléggé vérzik. Ez most valószínűleg fájni fog. -James hátulról átölelt és a kezeimet fogta. Mr. Porter pedig még erősebben, mint múltkor James megszorította az orromat. Én James kezét szorítottam, hogy ne kiabáljak.

-Elállt? -megnézte az orromat. -Úgy látom igen. Egy attára csepegtetett valamit és az orrom alá nyomta.

-Ezt szívd be!

Teljesítettem amit mondott bár szúrta az orromat. Megmostuk az orrom.

-Köszönöm Mr. Porter! -nyögtem k ivégül, de ekkor látta, hogy a szám is véres.

-Az ínyed is vérzik?

-Nem komoly.

-Emma ne mond ezt! Apu orvos és már tíz perce vérzik az ínyed.

-Tíz perce? Te lány miért nem szóltál hamarabb?! Öblítsd ki a szádat.

Megtettem amit mondott és egy ecsetelőt vett elő.

-Nyisd ki a szádat! -James megfogta a fejemet. Nem értettem miért, de mikor hozzáért az ecsetelővel annyiracsípett, hogy el akartam húzni, de James nem engedte.

-Várj egy kicsit és öblítsd ki. Holnap pedig gyere el hozzám a kórházba. Kivizsgállak, hogy mi bajod lehet.

-Köszönöm Mr. Porter, de semmi bajom. Jól vagyok.

-Akkor mivel magyarázod a vérzéseket?

-Úgy tudom ebben a korban előfordulhat.

-De nem ilyen gyakran. És hallottam a fáradékonyságodról is.

Mérgesen néztem Jamesre.

-Rendben. Elmegyek.

-Felhívom a szüleidet is.

-Erre semmi szükség. Megígérem, hogy elmegyek.

-Rendben. Azért mégis jobb ha tudják. -kiment a szobából.

-Ne haragudj szivem, de el kellett mondanom. Aggódom miattad.

-Dehát semmi bajom!

-Nem így gondolom. -hangosan sóhajtottam és kimentem a szobába. Leültem a kanapéra. Mellém ült és megölelt.

-Remélem megérted. -megöleltem és megcsókoltam.

-Szeretlek!

-Én is nagyon szeretlek. -visszacsókolt.

-Elmegyek fürdeni. -mikor bementem a fürdőbe utánam jött. Becsukta az ajtót és magához húzott. Megcsókolt és én átfogtam karjaimmal a nyakát. Nem tudom hogy kerültünk oda, de már a zuhany alatt áltunk és csókolóztunk. Közben folyt ránk a víz.

-James a ruháink.

-Ne törődj velük, de akkor szabaduljunk meg tőlük.

Együtt zuhanyoztunk. Annyira jó volt. Álltunk ketten egy zuhany alatt. Aztán mikor kimentünk összeszedtük a vizes ruháinkat és kiteregettük őket. Befeküdtünk az ágyba és néztünk a tv-t.

Tizennegyedik fejezet

Reggel kettesben reggeliztünk.

-El fogunk késni az iskolából, mert még haza kell mennünk a tanszereimért.

-Elmegyünk hozzátok, de csak, hogy beszéljünk a szüleiddel.

-James!

-Már felhívtuk őket. -sóhajtottam. Ő odajött megölelt és megpuszilta a fejemet. -Ne légy dühös szivem! Csak jót akarok. Jót akarunk.

-Tudom. Csak..Utálom az orvosi vizsgálatokat.

-Tudom. De apu csinálja meg őket. Ne aggódj!

A kocsiban csendben ültem. Mikor beértünk a házba anyuék már ott vártak ránk. Egyből átöleltek.

-Hogy vagy?

-Mutasd magad!

-Semmi bajom. De Dr. Porter úgy gondolja jobb lenne ha megvizsgálna a kórházban.

-Akkor menjünk.

-Szívesen elviszem önöket is. Én is szeretnék ott lenni.

-Köszönjük.

A kocsiban meg sem szólaltam. Valójában azt mondtam, hogy semmi bajom, de féltem hogy mitől lehetnek a vérzések, az időközönkénti étvágytalanságok és fáradtságok.

-Jó Napot!

-Jó Napot! Szia James! -üdvözölt minket az asszinsztens.

-Szia! Apu bent van már?

-Persze. Már vár titeket. Menjenek csak be hozzá.

-Köszönjük. -Óvatosan lépkedtem. James átfogta a derekamat és úgy kísért.

-Jó Reggelt!

-Jó Reggelt!

-Sziasztok!

-Tudtam, hogy úgyis el fogsz jönni. -mosolygott.-Akkor először is szeretnék megkérni mindenkit, hogy hagyjon magunkra Emmával.

-Tessék? -nem akartam, hogy senki ne legyen velem amikor megvizsgálnak.

-Ne aggódj! Itt leszünk kint.

-Kint várunk kislányom!

-Rendben.

Megvizsgálta a vérnyomásomat, meghallgatta a szivemet és a tüdőmet. Vért vett tőlem.

-Egyelőre meg is lennénk. A vérvizsgálat eredménye egy hét múlva készen lesz.

-Egy hét?

-Orvos vagyok. Te pedig a fiam barátnője. Így megsürgetem a dolgot. Egyébként egy hónap szokott lenni.

-Köszönöm Mr. Porter.

Kimentem és már oda is siettek hozzám.

-Csak egy hét múlva tud eredményt mondani a vérvizsgálat után.

-Jaj kicsim! -apu és anyu átöleltek, James pedig bement Mr. Porterhez.

-Ne aggódjatok. Semmi baj nem lesz.

-Reméljük.

James hirtelen átölelt hátulról és megcsókolta a nyakam. Elnevettem magam.

-Akkor menjünk.

-Igen.

A kocsiban halkan szólt a rádió de senki nem beszélt.

Tizenötödik fejezet

Otthon felmentünk a szobámba.

-Gondolom ma nincs kedved elmenni.

-Az attól függ hova...-mosolyogtam és láttam hogy ő is mosolyog.

-Arra gondoltam, hogy este elvinnélek vacsorázni egy étterembe.

-Valóban? Miért?

-Csak mert szeretlek és időnként megengedhetjük ezt magunknak.

-Hát...Köszönöm szépen a meghívást.

-Akkor?

-Akkor hányra megyünk? És mibe menjek?

-Nekem így is jó vagy. Egyébként a Love Nest-be mennénk.

-Love Nest?

-Igen. Tudod melyik?

-Igen. Az egy nagyon elegáns étterem. És nagyon drága.

-Ezzel most ne foglalkozz. Szeretnélek elvinni oda.

-Hát...Rendben.

Délután csak sétáltunk a parkban és beszélgettünk. Majd mikor hazavitt elmentem fürdeni és hajat mostam. Megszárítottam és elmentem ruhát vásárolni. Otthon felöltöztem. Hosszú halványsárga ruhám volt. Selyemből. Csak egy vékony pántja volt és egy stóla volt hozzá. Megvettem a hozzá illő cipőt is és azt a nakláncot vettem fel, amit Jamestől kaptam karácsonyra.Egy szép arany nyaklánc volt. A medál pedig egy átlátszó kövekből kirakott szív volt, aminek a közepén a kövek már piros színűek voltak. Mikor elkészültem kinéztem az ablkaon és láttam Jamest megérkezni. Féltem, hogy nagyon kiöltöztem, de nem. James is épp olyan elegáns volt mint én. Lementem a lépcsőn és láttam, hogy nem is néz, hanem szinte bámul. Elpirultam egy kicsit. Mindenki engem nézett.

-Csodaszép vagy drágám!

-Milyen csinos vagy kislányom!

-Tényleg gyönyörű vagy.

-Köszönöm.

James megcsókolt, megfogta a derekamat és kikísért. Ajtót nyitott nekem és besegített az autóba.

-James miért akarsz ilyen elegáns étterembe vinni?

-Jaj ne légy ilyen türelmetlen kedvesem. Szeretlek. Talán baj?

-Dehogyis. Csak még nem igazán voltam ilyen elegáns helyen.

-Akkor itt az ideje.

Bementünk az étterembe és én csak néztem. Mindenki gyönyörű ruhákban volt. középen a falnál egy színpad, ahol élő zene szólt. Egy csendesebb helyre ültettek minket. Rendeltünk és míg ettünk beszélgettünk. Miután a desszerthez kezdtünk volna James közelebb jött és megfogta a kezemet.

-James mit csinálsz?

-Emma tudnod kell, hogy mikor először láttalak éreztem, hogy nem leszek elég erős és beléd szerettem. Mindig veled akartam lenni és nagyon boldog voltam ha csak hozzám szóltál. Aztán egyre mélyebben beléd szerettem és most már tudom te vagy az aki nekem kell. Szeretlek és nem akarlak elveszíteni soha! Azt szeretném ha mindig velem lennél és szerethetnélek örökké. Szeretlek addig míg élek és még utána is.Már csak egy dolgot szeretnék tudni.

Letérdelt és egy kis doboz volt a kezében. A szívem majd kiugrott.

-Emma Clow hozzám jösz feleségül?

Könnyes lett a szemem.

-Igen. Igen. Igen. -felhúzta a gyűrűt az ujjamra és megcsókolt. Néhány percig csak ültünk egymást ölelve.Az arcomon végigfolyt egy könnycsepp.

-Valami baj van?

-Annyira boldog vagyok. Még soha nem voltam ennyire boldog.

-Én sem. Soha senkit nem szerettem ennyire.

Pár perc után összeszedtem magam és megettük a desszertet. Otthon már vártak minket.

-Na? Hogy telt az estétek?

-Szuperül. Nézzétek csak. -megmutattam az ujjamat. -James megkérte a kezemet és én igent mondtam neki.

-Tényleg?

-Gratulálunk.

Megpusziltak, de ...

-Meg sem lepődtetek?

-James már megbeszélte ezt velünk.

-Igen?

-Igen.

Megcsókolta a fejemet és a derekamnál fogva a szobába kísért. Fürdés után sokáig csak feküdtünk egymás karjaiban és néztük a másikat. Végül elaludtunk.

Tizenhatodik fejezet

Eltelt három nap. James nem aludt nálunk, mert azt mondta, hogy el kell mennie valahova a szüleivel. Örültem volna, mert ma van a tizennyolcadik születésnapom. Lehet, hogy elfelejtette. Lementem a konyhába és senki nem volt ott. Egy cetlit találtam az asztalon.

,,Szia Kislányom!

Vásárolni mentünk, aztán elmegyünk még valahova. James hívott és arra kért menj át ha felkeltél. Puszi
Anyu és Apu"

John és a gyerekek már elköltöztek tőlünk. Megreggeliztem, átöltöztem és elindultam Jameshez. Nem értem miért én menjek át hozzájuk. Ma van a születésnapom és még senkivel sem találkoztam. Bekopogtam és Mrs. Porter nyitott ajtót.

-Jó Reggelt Mrs. Porter! James üzent, hogy jöjjek át ha tudok. Valami baj van?

-Szia Aranyom! Gyere csak be! Maradj itt szólok Jamesnek.

-Köszönöm. -ő szól Jamesnek? Máskor mindig a szobájába küldenek.

-Emma légyszíves gyere be a nappaliba egy kicsit. -kiabállt ki nekem Mrs. Porter. Elidnultam hát. Mikor beértem hirtelen előbukkantak a barátaim, a szüleim, Mr. és Mrs. Porter és James:

-Boldog születésnapot!!!!! -kiáltották egyszerre.

-Köszönöm....-meglepődtem. Erre nem számítottam. Mindenki odajött és megpuszilt. A végén James jött oda és olyan szenvedélyesen megcsókolt, hogy nagyon elpirultam. Aztán Jasperék léptek oda és megfogták a kezemet.

-És igaz...

-Tessék?

-Eljegyeztétek egymást...

-Ja. Igen. -mondtam kicsit zavarodottan.

-Gratulálunk!

-Gyere! Bontsd ki az ajándékaidat.

-Köszönöm. Megyek.

Rengeteg ajándékot kaptam. Cd-ket, ruhákat, ékszereket, képeket, képkereteket, porcelánokat, plüss figurát... Miután mindeki elment és elpakoltunk anyuék is haza mentek én pedig Jamesel a szobájába. Megfürödtünk és leültem az ágyra. Le akartam feküdni, de Jame rám szólt.

-Várj csak!

-Tessék?

-Azt hitted tőlem nem kapsz semmit?

-Nem, de tőled és a szüleidtől már éppen elég ajándék volt ez a nap.

-Ugyan. Ez semmiség. Az ajándékod itt van a szobában.

-Én keressem meg? -ez furcsa játék lesz, mert soha nem találok meg semmit.

-Igen. Na jó nem. Odaadom.

Egy dobozt vett elő ami egy szalaggal volt átkötve. A kezembe adta. Adtam neki egy puszit.

-Köszönöm.

Kinyitottam és levettem a doboz tetejét. Egy ruha volt benne. Egy alkalmi ruha.

-Hű. Ez..ez gyönyörű.

-Igen, de nem ez az igazi ajándék. Ez csak egy része.

-James! Egy vagyont költöttél rám. Mondtam, hogy erre semmi szükség.

-Most ne ezzel törődj! -ahogy belenéztem a dobozba láttam két papírt. Két jegyet....az...az országos operabálba.

-Oh...James! -elpirulva öleltem meg.

-Örülsz?

-Viccelsz? Mindig el akartam jutni oda. Annyi ember közé és egy csomó híres ember is megfordul ott.

-Az biztos.

-De nem kellett volna. Egy vagyon....

-Cssss. Nekem minden pénzt megérsz. Egyszer lesz az ember tizennyolc éves. -mosolyogtunk, aztán kivette a dobozt a kezemből és lágyan megcsókolt.

Tizenhetedik fejezet

Másnap mikor felkeltünk már sütött a nap.

-Jó Reggelt drágám!

-Jó Reggelt!

-Na hogy aludtál tizennyolc évesen?

-Köszönöm remekül. De csak mert a drága vőlegényem is velem volt.

Nevettünk. Délután elmentünk a partra. ÚSztunk egy kicsit, de leginkább a parton feküdtünk. Másnap együtt mentünk iskolába. Épp biológia órán ültünk, amikor eleredt az orrom.

-Tanár úr elnézést kimehetnék?

-Jaj persze. Kísérje ki valaki!

James kijött velem és be is jött a mosdóba. Segített.

-Még jó hogy holnap megyünk vissza apuhoz.

-Jaj James! -a hangom kicsit elcsuklott.

-Mi az?

-Félek. Miért vérzik folyton?

-Nem tudom szivem, de...

-Mi az James?

-Öblítsd ki a szádat!

Észre sem vettem, hogy az ínyem is vérzik. Kiöblítettem és már majdnem sírtam.

-Nyugi szivem!

Az aznap gyorsan eltelt. Másnap viszont nehezemre esett kikelni az ágyból.

-Szivem kelj fel! Nemsokára apunál kell lennünk.

Felálltam, de a lábaim meginogtak. James elkapott.

-Jól vagy?

-Igen csak...mintha nem bírnának el a lábaim.

-Gyere! -felkapott és ő vitt le a lépcsőn. Berakott a kocsiba és már mentünk is a kórházba. Anyuék is velünk jöttek.James a kórházban is a kezében vitt.

-Jó Napot Mr. Porter!

-Sziasztok!

-Valami baj van?

-Ma ismét úgy ébredt fel, hogy nagyon gyenge és alig bírt megállni. Szerintem megint van láza is.

-Rendben. Emma sajnálom, de be kell fektetnelek a kórházba.

-Tessék? Ne! Kérem ne! Nem szeretnék itt maradni. Én...

-Csss! Emma elég! Ne nyavalyogj! Ha ez kell, hát itt maradsz.

-Kapsz egy külön szobát. James is ott aludhat veled, ha gondolod.

-Köszönöm. -bólintottam, de egyetlen porcikám sem akarta. Elővett néhány papírt.

-Jobb lenne ha leülnének.

-Szeretném ha csak nekem mondaná el!

-Tessék!

-Már nagykorú vagyok. Először én szeretném hallani a hírt.

-Rendben. Akkor....

-Akkor odakint várunk.

-Nézd Emma! Nem tudom, hogy közöljem ezt veled.

-Súlyos?

-Attól tartok igen.

-Akkor csak mondja ki! Ne féltsen. Előbb utóbb feldolgozom.

-A vizsgálatok alapján erősen azt hisszük, hogy leukémiás vagy. De ehez még szükséges egy csontvelőmintát vennünk.

-Tessék? Leukémia?

-Igen. Nézd nem akartalak kétségbe ejteni, de ha mégis az tudd, hogy van gyógymód rá.

Könnyek szöktek a szemeimbe. Nem szóltam csak folytak a könnyeim. Dr. Porter odajött. Én felálltam.

-Rendben. Hol van a szoba, ahova be kell feküdnöm?

-A 215-ös lesz a tiéd.

-Köszönöm. Majd a nővér biztosan megmutatja melyik az.

-Igen.

Mielőtt kiléptem megtöröltem az arcomat.

-Na?

-Mit mondott a doktor úr?

-Emma mi az?

-Most jobb ha megyek, mert nemsokára lesz egy vizsgálat. Addig szeretném elfoglalni a szobát.

-De...

-Ne! Kérlek! Most ne!-elindultam a nővér után. A szobát magamra csuktam. Átöltöztem és vártam, hogy Mr. Porter jöjjön és megcsinálja a vizsgálatot.

-Emma nem lenne jobb ha itt lenne veled valaki? Aki fogja a kezedet?

-Nem szeretném ha tudnák mi történik csak ha már ön is biztos benne.

-De fájdalmas a vizsgálat.

James bejött az ajtón.

-James?!

-Nem érdekel apu! A menyasszonyom mellett a helyem. A szüleid haza mentek és azt üzenik várni fogják a hívásod, hogy mi történt.

-Rendben. James kérlek menj ki!

-Nem! Melletted a helyem. De...Csontvelő minta? Csak...csak nem....?

-Még nem biztos.

Megcsókolt és megfogta a kezemet. Mr. Porter felhúzta a pizsamám pólóját és éreztem ahogy a nagy tűt belém szúrja és egészen a csontomba. Nagyon fájt. Szorítottam James kezét, de mégis könnyek szöktek a szememből. James közben törölgette és puszilgatott, de a fájdalom nagyon erős volt. Végeztek még néhány vizsgálatot. Rtg, CT stb... Mikor végeztünk James a kezében vitt vissza a kórterembe. Este Mr. Porter bejött.

-Emma megvan az eredmény.

-James kérlek menj ki!

-De...

-Értsd meg kérlek, hogy először nekem kell hallanom. El fogom mondani.

-Hát rendben.-adott egy puszit a fejemre és kiment.

-Nos Dr. Porter?

-Emma tévedtem. Ez nem leukémia. Sajnálom, de...daganatod van. Ott van a daganat, ahol a csontvelő így leukémiás tüneteket is produkál. A daganat még kicsi. Kezdeti stádiumú, így műtéttel eltávolítjuk aztán szövettant készítünk és megkapod a szükséges kezeléseket. Tudom borzasztóan hangzik, de túl fogod élni. Még kezdeti stádium.

Éreztem, hogy nem tudok uralkodni magamon és a könnyek csak úgy záporoztak a szemeimből. Mr. Porter átölelt. Megígérte, hogy később visszajön. Mikor kiment James vsszajött. Csak ülltem az ágyban és sírtam.

-Szivem?! Mi történt? Mit mondott? Nekem nem fogja elmondani csak ha te is azt akarod.

Nem tudtam megszólalni. Magához húzott és megölelt. Letörölte a könnyeimet.

-Azt mondta...hogy..hogy rákos vagyok.

-Tessék? Nem.. az nem lehet. -meglepúdött ő is.

-Most kérlek hagyj magamra!

-Emma!  -eltoltam magam tőle. -Légyszíves! Szeretnék egy kicsit egyedül lenni.

-Rendben, de csak öt percre. Mindjárt visszajövök.

Sóhajtottam. Az ablakhoz mentem. Leültem a párkányra és néztem kifelé. Egy parkra nyílt. Eszembe jutottak azok az idők mikor együtt sétáltunk a parkban Jamesel. Mikor még végtelenül boldog voltam.

Tizennyolcadik fejezet

 Csak ültem a párkányon. Néztem a napsütést. Elfogytak a könnyeim. Kinyílt az ajtó. Anyuék voltak azok.

-Szia Emma!

-Sziasztok!

-Jaj szivem! -anyu sírva ölelt meg. Apu is megölelt, de az ő ölelése bíztató volt.

-Ne! Kérlek ne sírj anyu!

-De...

-De nincs semmi. Nem kell aggódnotok. Én sem félek. 

Néhány percig csak ültek mellettem.

-Hozok neked valamit enni.

-Nem. Köszönöm, de nem vagyok éhes.

-Nem baj. Előbb utóbb az leszel. És hozok valamit inni is.

Anyuék kimentek és még be sem csukódott az ajtó már jött is be James. Nem szólt csak odajött és átölelt. Kezei közé vette az arcomat és megcsókolt. Nem csókoltam vissza.

-Emma!

-Nézd James! Én...én nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet, hogy itt legyél.

-Tessék?

-Nem tud segíteni senki. Az életemet át kell értékelnem.

-Melletted maradok amíg csak élek.

Levettem a gyűrűmet és a kezébe tettem. Ráhajtottam az ujjait.

-Emma!

-Kérlek ne szakíts félbe. Mondani szeretnék valamit. Mindennél jobban szeretlek ezt te is tudod, de azt hiszem jobb lesz ha a kettőnk kapcsolatának most vége.

-Tessék? De miért? Én....

-Tudom, hogy te is szeretsz, de nem szeretném ha boldogtalan lennél. Márpedig, ha továbbra is itt maradsz csak azt fogod látni ahogy szenvedek és küzdök. Ezt nem szeretném.

-Ezért vagyok a vőlegényed. Kész vagyok akár most is feleségül venni téged és megfogadni hogy örökre és joban és rosszban. 

-James...

-Nem Emma!

-James én már eldöntöttem, hogy nem szeretnék senkit magam mellett. Téged sem. A terápiás kezeléstől és a sugártól gyenge leszek és ki fog hullani a hajam. Senki ne lásson így a szeretteim közül. Nézd ha túlélem és még nem lesz senkid ígérem megkereslek és ott folytatjuk ahol abba hagytuk, ha azonban mégsem, akkor keress magadnak valaki mást. Légy boldog.

-Én csak veled lehetek boldog Emma! -küzdöttem a könnyeim ellen, de lassan lassanlefolytak arcomon. Át akart ölelni, de elhúzódtam.

-Szeretlek! Isten veled! -arrébb ültem. Még soha nem láttam ilyen fájdalmasnak az arcát. Tudtam és éreztem, hogy mennyire fáj neki, de ezt kellett tennem. Ez a helyes. Elvégre lehet, hogy tényleg nem élem túl. James ezzel a fájdalmas arccal ment ki a szobából. Ahogy kiment nem bírtam tovább és sírni kezdtem. Az ajtóhoz mentem és rátettem a tenyerem, mintha még egyszer érezni akarnám. Anyuékkal keveset beszéltem. Próbáltam megértetni velük, hogy nem szeretném ha James bejönne hozzám és azt sem ha ők idecsődítenék a fél rokonságot. Szeretném leküzdeni a betegséget, de ehez nincs szükségem másokra. Egyedül akarom megcsinálni. Csak szenvednék ha látnám, hogy fáj nekik végig nézni azt ahogy legyengülök és ahogy kihullik a hajam. Este bejött Dr. Porter. 

-Szia Emma!

-Jó Estét!

-Hogy érzed magad?

-Semmi különös. Még nem vagyok gyenge vagy semmi hasonló. Időnként fáradtabb vagyok de semmi más.

-Nem vérzett azóta semmid?

-Nem.

-Holnapután megműtünk.

-Tessék?

-Kivesszük a daganatot.

-Holnapután?

-Minél előbb anál több esély van a ....

-A túlélésre?

-Igen. De kérlek ne add fel!

-Nem adom fel. Harcolni fogok!

-Rendben. Beszéltem Jamesel. Elmondta, hogy szakítottál vele. Nagyon kiborult. Még nem láttam sírni egyetlen nő miatt sem. Most azonban elsírta magát. Azt mondta nem éli túl ha történik veled valami és ha kell inkább ő halljon meg, mint te. Azt mondta nem lehet olyan kegyetlen a sors, hogy most mikor már minden jó lett volna, akkor válasszon szét titeket. Azt is mondta, hogy nem adja fel és harcolni fog érted.

-Kérem! Mr. Porter gondolom tudja mit mondtam a fiának.

-Igen. Szükséged lesz valakire, aki átsegít ezen az időszakon. Egyedül belerokkansz. Tudom, hogy a szüleidet is haza küldted.

-Igen.

-Rendben Emma! Látom nem tudok rád hatni. Akkor jó éjszakát! Ha bármi baj lenne nyomd meg azt a gombot. Ha pedig gondolod hívj fel engem. Tudod a számomat. Most haza megyek, de reggel bejövök. Megnézlek. -próbált kedvesen mosolyogni. 

-Köszönöm.

-Jó Éjszakát!

-Jó Éjszakát!

Másnap csak Dr. Porter jött be délelőtt. Ahogy megígérte. Sokat gondolkoztam és sírtam is. Nem tudtam mit gondoljak vagy mit tegyek. Hinnem kellene a csodákban? Hinnem kellene a túlélésben? Dr. Porter azt mondta még kezdeti stádium és így sok esélyem van. De holnap megműtenek. Még soha nem feküdtem műtő asztalon. ÉS félek egy kicsit. Délután anyuék jöttek be. Közölték, hogy a nagyi nagyon rosszul lett és ebben a kórházban már nem is fogadják őket, így egy másik városba kellett vinniük.

-Anyu menjetek csak a nagyihoz!

-De....

-Hidd el neki nagyobb szüksége van rátok!

-Nem hagylak itt!

-Nem leszek egyedül. Dr. Porter itt lesz velem.

-Legalább azt enged meg, hogy James itt legyen. Most is kint ül, de mivel tudja, hogy nem szeretnéd ha bejönne így kint szokott ülni. tt ült tegnap is csak éjjelre ment haza.

-James itt ül kint?

-Igen.

-Mondjátok meg neki hogy menjen haza. Ne kínozza magát.

-Kislányom szeret téged. Nagyon szenved, hogy nem engeded, hogy lásson.

-Előbb utóbb felfogja, hogy mi már nem vagyunk egy pár és el fog menni. Most még fáj neki, de ki fogja heverni.

-Az a fiú olyan, mintha élő halott lenne. Sápadt arccal ül egymagában a széken és csak bámul maga elé. A kezében a gyűrű, amit visszaadtál neki és csak ül. Egy-két szót váltottunk ma és valóban nagyon szenved.

-Nem fog sokáig tartani. Ne féljetek. Miattunk nem kell aggódnotok. Meg leszünk. Menjetek nagyihoz. Tartozol neki ennyivel anyu. Ő nevelt fel. Menjetek csak! Engem csak megműtenek és kész. Majd ha tudtok jöttök. Telefonon is beszélhetünk.

-De...

-Anyu! -ültem fel határozottan.

-Rendben. -egy könnycseppet láttam az arcán lefolyni. Letöröltem és szorosan megöleltem. Apu is megölelt aztán megpusziltak és elmentek. 

Tizenkilencedik fejezet

Reggel mikor felébredtem Dr. Porter jött be.

-Jó Reggelt!

-Jó Reggelt! -köszöntem kicsi meglepetten.

-Hogy érzed magad ma reggel?

-Köszönöm egész jól.

-Remek. Akkor most megmérem a vérnyomásod, veszek egy kis vért és délután megműtünk. Biztos nem szeretnéd, hogy valaki itt legyen veled?

-Biztos. -elég bizonytalan volt a hangom. Tényleg nehezemre esett hazudnom neki. Nem ezt akartam. Nagyon féltem a műtéttől, de nem akartam bevallani. Nem azért, hogy bátornak tartsanak csak azért, hogy ne gondoljanak arra, hogy mennyire szenvedek és még mi vár rám. Ameddig tudom tartom magam és nem lelplezem le az érzéseimet.Dr. Porter mosolygott és kiment. Néhány perc múlva kopogtattak.

-Tessék?

-Bejöhetek?

-James?!

-Beszéltem apuval és...

-És? Nem mondhatta el, hogy mikor lesz a műtét. Vagy elmondta?

-Nem. Azt a szüleidtől tudom.

-Értem.

-Sajnálom a mamádat.

-Köszönöm. 

-Emma beszélnünk kell.

-Nem. Nem kell!

Odajött és magához húzott.

-Engedj el!

-Itt vagyok! Nem kell félned veled maradok.

-Eressz el! -a mellkasát ütöttem, persze annyi erőm nem volt, hogy erősen, de mégis tudta mit akarok.

-Emma!

-Nem félek! Eressz el! -elsírtam magam és szorosan megöleltem. Letörölte könnyeimet. Lágyan megcsókolt. Eltoltam magamat tőle.

-Ne aggódj nem fertőző. -kicsit mosolygott, de láttam a szemein, hogy nagyon aggódik. -Veled maradok.

-Biztos, hogy ezt szeretnéd?

-Igen. Velem maradsz?

-Amíg csak élek.

Nyaka köré fontam a kezemet és megcsókoltam. Leültünk az ágyamra és a karjaiban ölelt. 

-Ne haragudj, hogy elküldtelek, de...

-Szükséged volt egy kis időre. Semmi baj. Megértem. -megpuszilta a fejemet. Megsimogatta a karomat és megfogta a kezemet. A kezembe adta a gyűrűt. Mosolyogtam. Vissza tettem a kezébe.

-Megtennéd, hogy vigyázol rá nekem, amíg a műtőben leszek. Oda úgysem vihetem be.

-Persze. -a nyakláncomat is oda adtam neki.

-Veled leszek ne félj!

-Nem félek.

-Látom.

Szorosan megöleltem és ekkor bejött Dr. Porter.

-Felkészültél Emma?

-Azt hiszem.

-Ne félj jó kezekben vagy.

-Tudom.

-Akkor gyere! Majd az ébredőben megkapod az ágyad. 

Szorosan megöleltem James-t, aki átfogta a derekamat és úgy kísért el. Az ébredőben lefektettem és nyugtatót kaptam. Bevittek a műtőbe, de még hallottam, hogy James azt mondja szeret. A műtőben megkértek, hogy számoljak vissza száztól.

-Száz, kilencvenkilenc, kilencvennyolc, kilencvenhét....-a többire nem is emlékszem. Azt álmodtam, hogy James és én az oltár előtt állunk és kimondjuk az igent. Mikor felébredtem már a régi szobában voltam.

-James? -suttogtam.

-Itt vagyok szivem! Felébredtél? Hogy érzed magad?

-Azt hiszem fáj a műtét helye.-megfogtam a hátamat.

-Szólok apunak.

-Szia Emma! Hogy érzed magad?

-Nagyon fáj...

-Adok fájdalomcsillapítót. -a kezemből kiálló csőbe nyomta a fecskendőt és a fájdalom lassan múlni kezdett.

-Azt hiszem érzem...

James fogta a másik kezemet.

-Most már jobb lesz.

-Köszönöm. Mi vár még ma rám?

-Egyelőre semmi. Csak pihenj!

-Igenis- próbáltam egy mosolyt csalni az arcomra, de csak egy furcsa vicsor lett belőle.James odaült mellém ésmegsimogata a kezemet, az arcomat. Lágyan megcsókolta a számat és megpuszilta a homlokom. Megfogta a kezemet. Nem tudom utána mi történt, de elaludtam. Mikor felébredtem már csak sötétség jött be az ablakon. Felültem és láttam a Holdat. Az ég csillagos volt. Mindig szerettem nézni a csillagokat, de most valahogy másak voltak. Mintha azt súgnák, hogy ők is velem vannak és segítenek.

-Emma baj van? -James hirtelen ott állt mellettem.

-Semmi. Csak felébredtem. Azt hiszem ki kell mennem a mosdóba.

-Segítek!

-A mosdóba nem jöhetsz be velem.

-Ha szükséges igen. -mosolygott és kiemelt az ágyból. Elvitt a kezében a mosdó ajtajáig.

-Tegyél le! Be tudok menni egyedül is.

-Ha kellek csak szólj! Itt leszek.

-Köszönöm.

Nehezen tudtam egyedül menni, mert nagyon fájt a műtét helye. A derekamnál vágtak fel és vették ki a daganatot a csontvelőmből. James az ajtóban várt. Ismét a karjaiba vett. Átfogtam a nyakát és mikor letett az ágyra nehezemre esett elengednem.

-Nem lehetne, hogy ide tolod az ágyadat és akkor aludhatnánk együtt?

-De igen.

Odatolta az ágyat és így hozzábújhattam.

-Valami baj van?

-Csak nagyon fázom.

Rámterített még egy takarót és úgy takaróztam.

-Próbálj meg aludni. Pihenned kell.

Huszadik fejezet

 Reggel volt jónéhány vizsgálatom. Egyik sem fájt, de elfáradtam. A derekam viszont nagyon fájt. Alig tudtam menni. Az iskolának szerencsére vége lett, de még Jamesnek be kell majd mennie a diplomaosztójára. Délután ért véget az utolsó vizsgálatom aznapra.

-Nagyon elfáradtál?

-Egy kicsit.

-Több vizsgálatod nem lesz. Vettünk szövettant, de annak sokáig tart, míg megjön az eredménye.

-Értem.

-Ez azt jelenti, hogy haza mehetsz, de a kemoterápiára  és sugárkezelésre vissza kell járnod.

-Értem. Akkor akár most mehetek is?

-Igen, de attól tartok, hogy mivel a medencéd fölött nem sokkal van a heg és oda fogod kapni a kezelést is, így nagyon gyenge leszel. Holnap elviszek neked egy kerkes széket is.

-Tessék? Nem fogok tudni járni?

-Ez még nem biztos, de ha így is lesz csak addig amíg meg nem erősödsz újra.

Nem szóltam. 

-Akkor...megyek és átöltözöm. -nehezen, de ki tudtam menni egyedül a mosdóig. Felvettem a ruhámat, amit anyuék hoztak be. Mikor kiléptem az ajtón James felvett.

-Tegyél le!

-Nem kell hősködnöd.

-Amíg még tudok járni, addig járni akarok.

-Rendben.

-Csak add a kezed.

Belekaroltam és lassan de elindultunk. A kocsiban szinte meg sem szólaltam. Csak bámultam kifelé James pedig gondolom nem akart megzavarni, így ő is csendben volt.Anyuék már vártak minket. Anyu folyton ölelgetett.

-Anyu! Szeretlek és én is örülök, hogy itthon vagyok végre, de szeretnék a szobámba menni.

-Jaj persze!

Az első néhány lépcsőfokot megtettem egyedül, de James hirtelen felvett és elindult velem a lépcsőn.

-James! Le fogunk esni!

-Ne aggódj! Elbírlak. Nem vagy nehéz, de nem tudom tovább nézni, ahogy szenvedsz, hogy egyedül mehess. Amíg lehet nem akarom hogy szenvedj!

-Köszönöm.

Anyu hozott fel nekünk ennivalót. Jó volt újra a saját ágyamban aludni a vőlegényem karjaiban. Ez már hiányzott. A következő napokban leköltöztem az emeletről, mert Mr. Porter szerint, ha elkezdjük a kezeléseket, akkor nem lesz erőm felmenni oda.  James el sem mozdult mellőlem. Odaköltözött hozzám. Anyuéknak nem volt gondjuk velem, mert ő mindenben segített és mindent megcsinált.

Reggel mikor felébredtem ő már fent volt.

-Jó Reggelt! Valami baj van?

-Jó Reggelt! Nem. Csak...ma kell mennünk az orvoshoz.

-Igen. Tudom.

-Félsz?

-Nem.

-Emma?!

-Na jó, de nem fogok nyavalyogni, amiatt, hogy fáj.

Megölelt és mentünk reggelizni. Segített kimenni a kocsiig és beszállni. A következő néhány napban folyton együtt voltunk. Eljártam a  sugár és a kemoterápisá kezelésekre is. Furcsáltam, hogy a hajam nem hullott ki, de Dr. Porter azt mondta, hogy nem minden esetben hullik ki.

Huszonegyedik fejezet

Reggel viszont mikor felálltam egyből vissza is ültem. Annyira fájt a derekam, hogy nem tudtam felállni. A sugárkezeléstől sebb keletkezett rajta, így az is fájt ha csak valami hozzá ért. James már oda is ugrott.

-Rosszul vagy?

-Csak...nagyon fáj és nem tudok megállni.

-A konyhába akartál menni?

-Igen. De...neked készülni kell. Az édesapád hozott egy kerekes széket. Segíts kérlek átülni. Aztán menj és készülj!

-Előbb ellátlak téged.

-James! Foglalkozz egy kicsit magaddal! Ma te vagy a fontos.

-Én...

-Sziasztok! -jött be a szobába anyu és Mrs. Porter.

-Jó Reggelt!

-Anyu?

-Fiam te most menj! Apád lent vár. A fiúk veled lesznek mi pedig Emmával.

James megcsókolt és elment.

-Vigyázz magadra! Hölgyeim! Kérem vigyázzanak a menyassszonyomra.- mosolyogtak majd James eltűnt. Anyu és Mrs. Porter segítettek átöltözni és kicsinosítottak. Hozzá kellett szoknom a kerekes székhez. Tizenegykor elindultunk. Az iskola előtt nagy volt a tömeg. Engem senki nem látott még mióta nem jártam iskolába. Nem is tudták, hogy mi a bajom. A barna hajam a vállamra hullot. Kicsit be lett hullámosítva. Kék selyemruha volt rajtam és egy kék cipellő. Jamestől kapott nyaklánc volt a nyakamban és az eljegyzési gyűrű az ujjamon. Anyu tolt éppen a tömeg felé.

-Emma?! -jött oda hozzám Jasper, Paula és a többiek.

-Sziasztok!

-Veled meg mi történt?

-Csontvelőrák. 

-Rák?

-Igen. Már túlvagyok a kezeléseken, de egyelőre gyenge vagyok, így erre a székre szorulok.

-Azt hiszem magatokra hagylak, hogy beszélgethessetek. -mondta anyu.-Elboldogulsz szivem? 

-Persze. Majd később találkozunk.

-Mesélj már valamit! Hogyhogy rák?

-Ne haragudjatok, de nem szeretnék erről beszélni.

-Rendben.

-Mi lenne ha keresnénk egy jó helyet magunknak. Szeretném megnézni a vőlegényem diplomaosztóját. -mosolyogtam és elindultam a székemmel. Megállta egy olyan helyen ahol pontosan láttam mindent. Jamesre került a sor. A beszédében nem csak szüleinek, barátainak és tanárainak köszönte meg, hogy jó eredményt ért el, de kiemelte az én nevemet is, mint menyasszonyát. Így mindenki engem nézett. A végén odajött és megcsókolt. Paula mosolygott a többiek pedig csak bámultak.

-Bocsi, de most elrabolom Emmát! 

-Csak nyugodtan.

James eltolt a tömegből.

-Milyen können elengedtek.

-Hát igen. Azt hiszem eléggé meglepődtek, mikor így láttak.

-Mert azóta nem bezéltél senkivel és azt hitték, hogy már az esküvőt szervezzük.

-Az esküvőt? -ez kicsit meglepett. Hogy gondolnék én most esküvőre, mikor azt sem tudom meddig fogok még élni.

-Igen. Jó tudom most mással vagyunk elfoglalva, de ezt ők még nem tudták.

A rokonok elözönlöttek minket. Mindenki jöt gratulálni Jamesnek.

-James visszamegyek anyuékhoz.

-Rendben.

Mikor visszaértem anyuhoz ő mosolygott.

-Emma!

-Igen?-furcsáltam, hogy így mosolyog, mert mostanában mindig azt nézte, hogy nehogy szomorúnak lássam. Ebből talán erőt tudok meríteni. Pedig hallottam, hogy esténként sokat sír és apunak mondta, hogy miattam, mert aggódik és fél, hogy mi lesz velem. 

-Van számodra egy meglepetésem.

-Meglepetés? Anyu ez nem az én diplomaosztóm. -ő csak tovább mosolyogtt, mikor a kocsi mögül előlépett egy férfi. 

-Peter! -a bátyám haza jött. Külföldre utazott még mielőtt James megkérte volna a kezemet még mielőtt kezdüdtek volna a rosszullétek.

-Szia Emma! -egy percre meglepődött, de próbálta leplezni.

-Peter! A nyakadba ugranék, de sajnos ez most nem fog menni.

Odajött és átölelt. Megpuszilta fejemet.

-jaj Emma! HOgy érzed magad?

-Egész jól. CSak aderekam fáj és nem tudok menni.

-Annyira sajnálom, hogy nem tudtam korábban jönni. 

-Nem kell sajnálnod. Telefonon beszéltünk és a léneg, hogy most itt vagy. Nem igaz?

Újra megpuszilt. Ekkor James szólalt meg a hátam mögül.

-Szia Peter!

-Sziasztok! Emma anyuék azt mondták, hogy veletek megyek innen haza.

-Igen. Hozzánk jössz. Nem leszünk nláunk sokáig, de...a többi meglepetés. -mosolyogtam. Peter visszament anyuékhoz és most James is Mrs. Porterékhez ment. ODa akartam menni Pauláékhoz, de egy férfi elém állt.

-Szia!

-Szia!

-Hova ilyen sietősen?

-Elengednél? Miért jó játszani?

-Ugyan aranyom! -megfogta a kezemet és közelebb hajolt.

-Engedj el! Örülök, hogy te szórakozol, de engem ez egyáltalán nem mulattat.

Megfogta a székem támláját és eltol az ellenkező irányba.

-Mit művelsz?! Nem hallottad?! -kicsit megijedtem, hogym it akar tőlem ez az ember, hiszen először láttam, de ugyanakkor mégis ismerősnek tűnt.

-Hagyd békén őt David!

-Áh. Szia James! Eljöttem, hogy üdvözöljelek és gratuláljak a sikeres diplomaosztód miatt. Gratulálok!

-Köszönöm.

-Ajándékot is hoztam.

-Kösz, de ajándéknak épp elég, ha elengeded a menyasszonyomat.

-Menyasszony? Te...?És nekem nem is szólt senki? 

-Nem leszel rá meghívva ne aggódj! 

-Akkor ha nem mutatsz be minket majd én megteszem. Szia David Porter vagyok. A vőlegényed bátyja! -olyan gűny volt a hangjában, hogy már ezzel elvesztette volna a szimpátiámat.

-Emma Clow!

-Milyen szép név. Amilyen a viselője.

-Elég volt Dave! -szólt rá James.

-Jól van. Ne aggódj már!-kezeit feltette és hátrébb ment. James odajött és eltolt onnan.

-Örülök, hogy megismertelek Emma! Még biztos találkozunk.

Elmentünk hozzánk. James átöltözött és bementünk a szobámba. Karjaiba vett és ledőltünk az ágyra.

-Azért nehogy elaludj. Még vár ránk néhány feladat.

-Feladat? Miről beszélsz?

-Majd meglátod. -nem mondtam el. Azt akartam, hogy meglepődjön. Ha elmondmo már nem meglepetés.

-Emma! -nevetett és megcsókolt.

-Ideje indulnunk! -kiabállt be Peter.

-Megyünk!

-James szeretném itthon hagyni ezt a széket. Kérlek add oda a mankókat. 

-Emma! Ehez még gyenge vagy!

-Erős vagyok. Menni fog.

-Azért jobb ha a széket is visszük. Mankóval mentem. A szék csak a kocsiban maradt vésztartaléknak.

-Gyönyörű vagyszivem!

-Köszönöm. -nem tudom miért, de elpirultam.

Huszonkettedik fejezet

Mikor beértünk a Porter házba rengeteg ember volt ott.

-Emma mi ez?

-Hát...

-James! -nagyon sok ember rohamozott meg minket. Ajándékokat adtak át neki. Én bementem a konyhába. Mrs. Porter ott sürgött-forgott, hogym inden rendben menjen. 

-Segíthetek?

-Jaj nem kell köszönöm. Egyedül is megoldom.

-Értem. -kicsit szomorú voltam, mert tudom, hogy ezt csak azért mondja, mert úgy érzi nem tudnék semmit megcsinálni két mankóval.

-Na jó. Ha annyira segíteni szeretnél, akkork kérlek szólj a férjemnek.

-Megyek.

Időbe telt mire kimentem a konyhából.

-Mr. Porter!

-Wow Emma! Nagyon gyorsan gyógyulsz.

-Igen. Mrs. Porter üzeni, hogy menjen be hozzá a konyhába ha tud.

-Köszönöm.

Egyedül maradtam és meglátott David. Próbáltam elmenni a másik irányba, de utánam jött.

-Szia Emma!

-Szia!

-Nincs kedved beszélgetni?

-Nézd David! Mit akarsz tőlem?

-Csak megismerni. Tudnom kell ki lesz a családunk új tagja.

-Értem. Szóval csak ennyi?

-Igen.

-Akkor először is áruld el, hogy miért nem vagy jóban Jamesel?

-Nem mondta el neked?

-Nem. -leültem az kanapéra és magam előtt keresztbe raktam a karjaimat.

-Tudod néhány évvel ezelőtt James beleszeretett egy lányba, de a lány nem szerette. Neki én kellettem és mikor meglátott minket együtt, azt hitte, hogy direkt csábítottam el a lányt.

-Ez igaz?

-Igen. James azért utál, mert azt hiszi, hogy elvettem a szerelmét. De én nem vagoyk ilyen Emma! -közelebb jött. Nem tudtam arréb ülni, mert már így is a karfa mellett ültem.

-David mit csinálsz?! -odahajolt és megcsókolt.

-David?! -felpofoztam, de elég erősen, mert jól bepirosodott az arca. Újra megcsókolt. Minden ellenkezésem hiába vlaó volt. Élvezte, hogy tehetetlen vagyok.

-Dave! -szólt James nagyon mérgesen.

-James! Én...én megmagyarázom.- elcsuklott a hangom.

-Semmit nem kell megmagyaráznod. Minden világos. Nem miattam jött haza, hanem hogy megtegye, amit már egyszer megtett. Miért? Tudom, hogy tönkre akarsz tenni David, de miért?

-Ugyan öcsi én szeretlek.

-James! -odajött hozzám és a karjaiba vett.

-Elviszlek innen! Nem akarom, hogy itt maradj ezzel a ...

-Várj! Szeretném ha tisztáznátok valamit.

-Mit? -vágták rá egyszerre.

-Miért vagytok rosszban?

-Én már elmondtam.

-Jamestől szeretném hallani.

-Évekkel ezelőtt nagyon szerelmes voltam egy lányba. Nem annyira, mint beléd, de szerelmes voltam. David azonban egy nap megcsókolta és addig zsarolta azt a lányt, hogy otthagyott engem és vele járt.

Meglepődtem és kicsit szörnyűlködtem is. Alig akartam elhinni, hogy egy ember valóban tehet ilyet a testvérével és még hazudik is róla. Nálunk ez elő nem fordulhatott volna. Nem csak azért, mert PEter fiú, hanem mert nem tudtuk volna megtenni a másikkal.

-Meglepődtél?

-Igen. 

-Mondtam, hogy nem vagyunk jóban.

-De nem gondoltam volna, hogy ilyen miatt.

-Na gyere! Nem szeretném ezzel elrontani ezt a napot!

-Jó ötlet.

Arrébb mentünk. Este nem túl későn mindenki elment. Végre kettesben lehettem vele.

-Elfáradtál? -kérdezte miközben megigazította néhány rendetlen hajtincsemet.

-Egy kicsit.

-Gyere feküdjünk le!

-Nem. Még nem. Előbb átadom az ajándékodat. -rámosoylogtam. Visszamosolygott de láttam, hogy meglepődött.

-Ajándék? Hiszen már megadtad. Nem adod fel és küzdessz. Hozzám fogsz jönni feleségül. Ennél többet nem kívánok. 

-Azért elfogadod?

-Mi az?

Átnyújtottam neki két jegyet arra a koncertre, amire már régóta szeretne elmenni.

-Hű Emma! Ezt nem kellett volna.

-Ugyan. Tudom hogy nagyon szereted őket.

-Igen, de...

-De nincs semmi. Elmész a koncertre.

-Veled.

-James nem tudok annyit állni.

-Itt ülni kell. Egy teremben lesz, ahol lesz a színpad és a színpad előtt sorokban lesznek a székek.-kacsintott és megpuszilt.

-Rendben. Ha velem akarsz elmenni.

-Kivel mással. -nevetett és megcsókolt. Szorosan megöleltem és korán elaludtunk. 

Huszonharmadik fejezet

 Másnap reggelmikor felébredtem ott feküdt mellettem. Nagyon fáztam. Szorosan hozzá bújtam és magunkra húztam a takarót.

-Fázol?

-Igen.

-Jézus Em! Tűz forró vagy.

-Tényleg?

-Igen. Felhívom aput!

James elment. Elég gyengének éreztem magamat. ÉS rettenetesen fáztam.

-Szia Emma!

-Jó Reggelt Mr. Porter!

-Hű tényleg forró vagy. -megfogta a homlokomat és megmérte a lázamat.

-De a kezelés.

-Emma nagyon lázas vagy. A kezelést elhalasztjuk.

-Nem lehet. Akkor mi lesz most?

-Semmi. Halasztjuk a kezelést.

Elszomorodtam. James megcsókolt.

-Hűtőfürdőt kell csinálnod Emma, mert ez a magas láz nem jó.  Azt hiszem félig elájultam. Tudom furcsán hangzik hogy félig, de nem tudtam kinyitni teljesen a szememet és félig kába voltam, de érzékeltem mindent ami körülöttem zajlik. James felemett és úgy ahogy voltam ruhástól beállt velem a zuhany alá és megnyitotta a hideg vizet. Néhány perc után felébredtem.

-James megfagyok.

-Sajnálom Emma, de muszáj.

-Meg fogsz fázni James!

-Most ne ezzel foglalkozz.

Alig tudtam beszélni. Nagyon gyenge lettem. James nyaka köré fontam a kezeimet. Azt hiszem ismét elájultam mert akövetkező amire emlékszem, hogy egy szobában hallottam hangokat.

-Fiam beszélhetsz hozzá. Azok akik kómában vannak hallják a környezetüket.-kóma? kómában vagyok? az nem lehet. Dehát nemrég még James karjaiban ültem a zuhany alatt. Mi történt? Nem értek semmit. Próbálok beszélni és kinyitni a szememet vagy csak megmozdulni, de mintha mindenemen egy nagy betontömb lenne és a számat is mintha betömték volna, így megszólalni sem bírtam.

-Emma! Remélem valóban hallassz. Kérlek ne add fel! Szeretlek és nem hagyhatsz el! Tudom, hogy le vagy gyengülve, de kérlek küzdj szivem!

Csak feküdtem ott, mint egy darab fa és nem tudtam semmit tenni. Hallottam a műszerek hangját. Pity-pity-pity. Ahogy az infúzió csöpög. Csepp csepp csepp. Az óra ketyegését. Tik-tak-tik-tak. James megfogta a kezemet. Simogatta az arcomat. Nem mozdult mellőlem.

-James! Fiam! Feküdj le aludni. Ha nem is akarsz hazamenni legalább edd meg amit hoztam és feküdj le itt aludni. A másik ágyra lefeküdhetsz.

Hangja megremegett. Most ébredt fel.

-Rendben. Köszönöm. Mikorra várható javulás?

-Bármikor magához térhet, de nem tudjuk. Minél előbb annál jobb. Annál kevesebb az esély, hogy tartós károsodást szenvedett.

Éreztem, hogy megfogja és megsimogatja a kezemet és megpuszilta  a homlokomat. Csend volt. Azt hiszem elaludtam ha lehet ilyesmit mondani. Valaki megfogta a kezemet, de felismertem James kezét.

-Jó Reggelt Szivem!

Elmesélte milyen a szoba, mit látni az ablakból és aznap még anyuék is meglátogattak. Sokat beszéltek hozzám. Végre úgy érzem sikerül kinyitnom a szememet.

-James...-suttogtam.

-Emma! Szivem! Hát magadhoz tértél?! -megnyomta a nővérhívót. Átölelt és puszilgatta a fejemet.

-Emma?!

-Jó...reggelt Mr...Porter.

Megvizsgált.

-Azt hiszem nem lett nagyobb baj. Csak a túl magas láz eredményezte ezt.

-És... a kezelés?

-Holnap. Talán.

Egy héttel tolódott a kezelés. Az utolsó után nagyon fájt a seb helye. De hazamehettem a kórházból és már a kerekes szék sem kellett. 

Huszonnegyedik fejezet

-Jó Reggelt Emma!

-Jó Reggelt! 

-Hozzak reggelit?

-Még egy kicsit maradjunk így. -egymásra mosolyogtunk és adott egy csókot a fejemre.

-Ahogy akarod szivem.

A nap éppenhogy csak beszűrődött az ablakon. A madarak már daloltak. Reggeli után James felállt.

-Akkor mehetünk?

-Hová? -értetlenül néztem rá, mert nem beszéltük meg hogy mennénk valahová.

-Van számodra egy meglepetésem, de nem tudom idehozni.

-Messze van?

-Nincs, de kocsival megyünk.

A kocsiban hiába faggatam, nem modta el mi a meglepetés.

-Legalább azt áruld el hova megyünk.

-Meglátod szivem, meglátod.- mosolygott és megsimogatta az arcomat. Egyszer megálltunk.

-Megjöttünk.

Egy nagy ház előtt parkoltunk. Azon gondolkoztam vajon ki lakhat itt.

-Gyere! -megfogta a kezemet és a ház felé húzott. Kulccsal nyitotta ki a ház ajtaját.

-James...?

-Csss. Csak gyere! -befogta a szememet és úgy vezetett tovább. -Meglepetés!-mondta vidáman miközben elvette kezeit a szemem elől. A ház üres volt és tágas.

-Hű. Mi ez?

-Egy ház. Egy közös ház. Nemrég vettem. A mi házunk.

-Tessék?

-Arra gondoltam, hogy ha már úgy is a feleségem leszel, akkor talán lassan össze is költözhetnénk.

-Te a tudtom nélkül vettél kettőnknek egy házat?! -meglepődtem.

-Tudom előbb meg kellett volna kérdeznem, de meglepetést akartam.

-Sikerült.

-Haragszol?

Odamentem és megcsókoltam. 

-Köszönöm Drágám. Miért haragudnék? Csak meglepődtem.

-Akkor mi lenne ha körbenéznénk és elmennénk vásárolgatni.

-Ez komoly?

-Persze.

-Megnyertük a lottót?

-Nem, de a szüleink összerakták a fejüket és szeretnének segíteni nekünk, mert örülnek, hogy együtt vagyunk és hogy te...szóval, hogy ...

-Hogy túléltem?

-Igen.

-Rendben. Akkor menjünk.

A ház nagy volt. Körbenéztünk az udvaron is és elmentünk vásárolni.Egy nagy áruházba vitt. Több emeletes magas volt. Kézenfogva mentünk be.

-Nem kellett volna lemérnünk néhány dolgot?

-Ne aggódj! Peter, az édesapád és én már megtettük ezt. Itt a papír amin rajta van. mosolyogtam és megöleltem.

-Először talán a szobát kellene berendezni, hogy leglaább aludni tudjunk. -elnevettem magam.

-Milyen kényelmes lettél. -ő is mosolygott. Megpuszilta a számat és bementünk a bútor boltba. Megálltam egy ágy előtt. Nagyon szép volt és hatalmas.

-Tetszik?

-Igen. De egy vagyonba kerül.

-Ne ezzel törődj! Mondtam, hogy összedobtak némi pénzt.

-Ennyit biztosan nem.

-Többet, mint amennyiről álmodnál.

-Mégis mennyit? -mikor megmondta azt hittem elájulok. Több milliót. Majdnem egy milliárdot.

-De hát hogy? A szüleimnek soha nem lenne ennyi pénzük.

-De igen. Eladták azt a házat, amit még régen örököltek és eddig bérbe adták. -arra gondoltam vajon tudok-e erről a házról és rájöttem, hogy nem. De ha James ezt mondta biztosan úgy is van.

-Na gyere! Csak vásároljunk. 

Megvettük azt a nagy ágyat. Ki is próbálhattuk.Ráfeküdtünk és nagyon kényelmes volt. Aztán vettünk még egy csomó bútort. Képzeletben berendeztem a házat. Csak sétáltunk a szebbnél szebb dolgok között. Nagyon sokmindent meg is vettünk és azt ígérték, hogy még ma kiszállítják őket, de legkésőbb holnap. Végre beültünk a kocsiba.

-Jól vagy?

-Igen. Csak annyira örülök.

-Ugye nem vagy nagyon fáradt?

-Miért?

-Mert most haza viszlek, aztán összeszedsz néhány holmidat és elmegyünk hozzánk az én holmijaimért.

-Miért?

-Mert ma már a mi közös házunkban alszunk. Vagy nem szeretnéd? -a nyakába ugrottam. Illetve hirtelen megöleltem és megcsókoltam.

-Szóval azt hiszem szeretnéd. -mosolygott.

Otthon anyuék már vártak minket és tudták, hogy elköltözöm. Elbúcsúztunk egymástól és már mentünk is. Jó sokmindent bepakoltam a kocsiba, hogy ne keljen annyit kocsikázni. Elég sok helyet elfoglalt a kocsiban, de az utánfutóra pakoltunk át.

James is sokmindent hozott. Estére meghoztak néhány bútort, amit elrendeztünk a nappaliban, mert mind a nappali bútorok közé tartoztak. Az ágy is megérkezett.

-James azt hiszem most megyek lezuhanyzom és lefekszem, mert fáradt vagyok.

-Ahogy gondolod.

Első fejezet 

Lehet, hogy furcsának fog hangzani, de még soha nem gondoltam arra, hogy egyszer szerelmes legyek. Pedig 17 éves vagyok, de ez az érzés mindig elkerült. Persze voltak barátaim. Fiúk is, de csak barátok. A nyarat a nagyszüleimnél töltöttem anyuval, apuval és persze a bátyámmal, Peterrel. Megtetszett nekünk ez a hely. Egy kisváros az ország közepén. Mindenki barátságos volt. Úgy döntöttünk maradunk végleg. Nyáron ide is költöztünk. Sokat sütött a nap és keveset esett az eső. Imádom a napfényt. Ma volt a suli első napja. Izgatott voltam, mert bár sokat voltam itt nagyinál mégsem ismertem senkit. Remegő lábakkal szálltam ki Peter autójából, mikor megállt az iskola előtt és sok szerencsét kívánt. Beléptem az ajtón és a folyosó tele volt diákokkal. Mindenki a nyáriszünet részleteit tárgyalta, amit délután folytattak az ebédlőben. Bár néhány emberrel már megismerkedtem jobbnak láttam egyedül leülni egy asztalhoz, mert nem volt mit mondjak a nyaramról.

-Szia! Leülhetünk? Már minden asztalnál ülnek.

-Sziasztok! Igen.

-Én Robert vagyok.

-Én Jasper.

-Sziasztok! Emma!

-Még nem láttalak itt. Új vagy?

-Igen. Idén jöttünk ide.

-Az jó. És hogy tetszik a mi kis városunk?

-Szép hely. Minden olyan zöld és sokat süt a nap. Bár időnként nagyon száraz a levegő.

-Mióta laktok itt hogy ilyen jól kiismerted a mi kis városunkat?

-A nagymamám már régóta itt él. Gyakran meglátogatjuk, de most beteg lett, így arra gondoltunk ide költözünk.

-Oh. Sajnálom a nagymamádat.

-Köszönöm.

-Milyen órád lesz most?

-Azt hiszem színház és dráma.

-Tényleg?

-Akkor velünk lesz órád csajszi.

-Ez milyen óra?

-Minden évben tanulnuk valamennyit, de leginkább csak egy színdarabra készülünk, amit év végén előadunk a városnak.  A tanár úr idén be akar újítani és musicaleket fog betanítani. Mindenkit megnéznek és a legjobbakat válogatják össze. A többiek csak beugrók lesznek.

-Értem. De ez jó. Bár én még soha nem szerepeltem semmiben és nem is hiszem, hogy pont most fognak erre megkérni.

-Ki tudja. Viszontha nem megyünk elkésünk.

-Igazad van Jasper.

-Gyere. Megmutatjuk hol a terem.

-Köszönöm Robert.

Nagyon kedvesek voltak. Kicsit megijedtem, hogy mindenkit meg fognak hallgatni. Én eddig csak a zuhany alatt énekeltem. El kellett fojtanom egy mosolyt, amikor arra gondoltam, hogy most mindenki előtt fogok énekelni és akár én lehetnék Júlia Rómeó oldalán. Mikor beléptünk a terembe már mindenki a helyén ült. Én leültem Jasper és Robert mellé.

-Jó Reggelt! -jött be egy fiatal férfi.

-Ő a tanárunk? -suttogtam a fiúknak.

-Igen.

-Miért?

-Mert elég fiatalnak tűnik.

-Ja. Mert valójában nem tanár. Minden évben egy végzős diákot kérnek meg arra, hogy megtartsa ezt az órát.

-Értem.

-Ő James Porter.

-Idén valóban változtatott a tanár úr. Nem kell megijednetek nem fogok egész évben a nyakatokon ülni. Minden második órát a tanár úr fog tartani. De idén egy musical darabot fogunk előadni. Nos. A következő órákon megnézzük filmen és ezek után elmondom mi hogyan képzeltük el, aztán meghallgatunk mindenkit, kiosztjuk a szerepeket és elkezdjük a próbát. -Bár azt mondta, hogy már ezen az órán is elkezdjük nézni mégis végig beszélte az órát. Úgy tűnik nagyon élvezi az irányítást. Mikor kicsengettek mindenki vidáman állt fel a padoktól és indult el.

-Elkérhetem az órarendedet?

-Miért kell az neked Jasper?

-Csak hogy tudjuk mikor leszel velünk egy órán.

-Tessék itt van. Nézd csak meg.

-Wow csajszi!

-Azt hiszem csak testnevelés, tánc és biológia óra a kivétel. A többin együtt vagyunk.

-Örülök.

-Hát még mi. Ja és ne lepődj meg, mert azt hiszem ezeken az órákon együtt leszel James Porterrel.

-James Porterrel? Aki az órát is tartotta? -csodálkoztam, hogy mit keresnék vele egy órán mikor ő már végzős.

-Igen, mert itt nem úgy vannak az órák hogy végzős vagy-e vagy nem. Majd rájössz te is. -próbálta elmagyarázni Robert, de valahogy nem értettem belőle semmit.

-Akkor megyek is tánc órára. Majd még biztosan találkozunk. Sziasztok!

-Szia!

Örültem hogy elköszönhetek tőlük, mert kicsit kínos volt, ahogy folyton velem akartak lenni és attól félek ez csak még zavaróbb lesz. És félek a tánc órától is. Soha nem voltam egy jó táncos. Mindig összeakadnak a lábaim. Mikor beléptem a terembe hirtelen elfehéredtem.

-Szia! Gyere csak be! -köszöntött kedvesen egy középkorú férfi és mellette mosolygott egy vele egykorú nő is.

-Jó Napot! -köszöntem, de még mindig fehér voltam. James megismert és integetett én pedig hirtelen elvörösödtem és félénken visszaintettem.

-Új vagy?

-Igen Uram. Emma Clow vagyok.

-Hát akkor ülj csak le valahova.

Leültem a sarokba és figyeltem.

-Az első tánc amit meg fogunk tanulni a salsa lesz. Ezek a táncok elég furcsák lehetnek azoknak akik nem szokták meg a másik ember közelségét, mert bizony itt lesz egy-két koreográfia mikor igazán testközeli lesz a helyzet. -hangosan felnevetett. Én pedig megijedtem. Tuti letaposok valakit.

-Akkor álljatok párba.

Ekkor James ot állt mellettem.

-Szia Emma! Lennél a párom?

-Hát...

-Párba kell állni szóval nem maradhatsz egyedül. Nos?

-Rendben. Köszönöm.

-Remek. Akkor kezdjük az alaplépéseket.

Az első néhány lépés egész jól ment. Ezt még egyedül kellett, de mikor jött a második és James megfogta a kezem hirtelen megrémültem. Nem akarok ilyen közel kerülni senkihez egy óra ismerettség után. Ezért nem jártam bulikba sem, mert idegenekkel kellett volna táncolnom. Hirtelen megfogta a derekamat és magához húzott. Elfordítottam a fejemet és lesütöttem a szememet.

-Mi a baj?

-Csak...én még nem tanultam soha táncolni és nem gondoltam volna, hogy ilyen közel kell lenni a másikhoz. Ilyen szorosan. Talán lazábbra engedhetnél.

Csak mosolygott, de látta, hogy komolyan gondolom. Megrémisztett az arca mikor rámnézett ahogy közelebb húzott. Megszólalt a csngő és lekapcsolták a zenét.

-Remekül haladtunk. Ügyesek vagytok. Következő órán folytatjuk.

James még mindig nem engedett el. Egymás szemébe néztünk néhány másodpercig.

-Elengednél?

-Oh persze. Bocsi. Csak a szemeid olyan káprázatosak.

-Köszönöm. Most megyek. Majd találkozunk.

Kisiettem a teremből és Peter már várt is rám az iskola kapujában.

-Szia Szivem! -jó hangosan mondta, így sokan oda is figyeltek. Megpuszilta homlokomat és megfogta a derekamat, úgy kísért a kocsihoz. Sokan néztek minket. Leginkább a három legújabb ismerősöm Robert. Jasper és James. Otthon izgatottan várták mit mondok majd. Elmeséltem részletesen mindent.

-Most felmegyek fürdeni aztán még tv-zek egy kicsit és lefekszem.

-Rendben. Jó éjszakát!

-Jó éjszakát!

A következő hetek gyorsan teltek. Jóban lettem sok emberrel. Lettek barátaim és barátnőim. James-t még mindig furcsán tartom. Úgy érzem túl szorosan húz magához tánc közben és olyan furcsán is néz. De nem tudom mit gondoljak róla. Most matematikám lesz. Természetesn Robertékkel. Mikor beléptem a terembe már megláttam őket, ahogy integetnek. Leültem a helyemre és egyből beszélgetni kezdtek.

-Egyébként mióta vagy együtt azzal a fiúval, aki minden nap hoz és visz?

-Tessék?

-Elég komoly lehet a kapcsolatotok ha ő is ide költözött veled és a szüleiddel.

-Peterre gondoltok? -hirtelen kitört belőlem a nevetés.

-Igen. Ha így hívják akkor rá.

-Peter nem a pasim. Ő a bátyám.

-Tényleg?

-Igen. Komolyan azt hittétek, hogy...hogy ő meg..meg én? Fiúk. Ezt nem hiszem el.

-Bocsi, de folyton szivemnek szólít és ölelget. Itt senki nincs ilyen jóban a testvérével.

-Értem. Hát mi imádjuk egymást. Tényleg.

-Szerencsések vagytok.

-Akkor ez azt jelenti hogy nincs....nincs senkid? -kérdezte meg Robert. Mosolyogva csak annyit mondtam:

-Azt.

Elég unalmas volt a matematika óra. Aztán a töri még ennél is unalm,asabb volt, mert én már ezeket az anyagrészeket tanultam. Ebédnél ismét Jasperék asztalához ültem.

-Csajszi nincs kedved hétvégén lejönni a Sirene-be?

-A hova?

-Ez egy vendéglő lent a parton. Megyünk fürdeni is a tengerbe.

-Aha értem.

-Nos csajszi? Minket hív a tenger. Jössz?

-Elmegyek ha nem mondod ezt így többé.

A többiek nevettek.

-Tényleg elég bizarr volt Jasper. -mondta Robert és nevetett mindenki.

Elmentem hogy hozzak magamnak valami ebédet és ahogy nézegettem a választékot az üdítőknél egyszer csak mellett állt James.

-Szia Emma!

-Szia!

-Mit fogsz ma venni?

-Nem értemm iért érdekel ez téged, de narancslevet.

-Csak kíváncsi voltam. -mélyen a szemembe nézet. Nem tudtam ezt mire vélni, így elfordultam.

-Most megyek, mert várnak a többiek.

-Rendben. Ha ragaszkodsz ahoz a gyerekekhez.

-Tessék?

-Nézd Emma te sokkal komolyabb vagy, mint ők.

-Nem is ismersz minket. TAlán ha kicsit alkalmazkodóbb lennél lennének barátaid és nem csak egy-két ember állna veled szóba, azért mert vonzó vagy.-elpirultam ahogy ezt kimondtam, de úgy feldühített.

-Szóval szerinted vonzó vagyok. -önelégülten mosolygott én pedig elpirulva megfordultam és visszaültem az asztalhoz. Tudtam hogy még mindig néz, de nem néztem vissza rá.

 Második fejezet

Másnap reggel Peter elvitt a megbeszélt helyre és már ott volt Paula, Jasper, Noel, Sarolt,  Robert és Jasper apukája, mert ő vitt le minket a vendéglőhöz.

-Érezd jól magad Em!

-Köszi. Szia!

-Szia!

Vidáman sétáltam a többiekhez.

-Sziasztok!

-Szia!

-Késtem?

-Nem. Mi jöttünk korábban.

-Értem. Azért bocsi, hogy rám vártatok.

-Semmi baj.

Úgy intézték, hogy Robert mellett ültem. Mikor odaértünk mindenki kiszállt.

-Akkor mit esztek?

Leadtuk a rendelést és kimentünk a teraszra. Ismét Robert mellé kerültem, de Jasper is ott ült mellettünk.

Robert a hajamhoz nyúlt.

-Bocsi csak belement valami.

-Köszönöm. -éreztem, ahogy elvörösödtem.

-Aranyos vagy, mikor így elpirulsz. -ő mosolygott, de nekem ez éppen elég volt ahoz, hogy még jobban elpiruljak. Elfordtottam a fejemet. Megfogta államat és felemelte, hogy ránézzek.

-Robert...

-Tudod mit érzek?

-Tessék? Nem értem mit akarsz mondani....

-Meghoztam az ételeket.

-Köszönjük.

-Emma ha ettünk lemegyünk és úszunk egy jót.

-Rendben.

-Majd később beszélünk-suttogta Robert.

Evés közben folyton járt valakinek a szája. Sokat nevettem a vicces történeteiken és a vicceiken.

-Emma veled semmi vicces nem történt?

-Hát ilyesmi biztosan nem.

-De valami, ami vicces volt vagy elég cikis.

-Hát...Egyszer amikor tíz éves voltam élveztem, hogy süt a nap és beszaladtam a tóba fürdeni, de nem vettem észre, hogy az nem fürdőzöknek van és mikor kjöttem tele voltam piócákkal. Sikítva futottam hazáig a fél falun miközben mindenki rajtam nevetett. Aztán a gúnynevem a kis sellő lett. Ezzel piszkáltak még akkor is mikor elköltöztünk.

Először csak mosolyogtak, majd elkezdtek nevetni.

-Tényleg hazáig úgy szaladtál, hogy tele voltál piócákkal?

-Igen. Néhányat még el is hagytam, mert a hajamból kiestek, ahogy futottam, de a többit hazavitem...-ismét pirulok. Ne. Mindenki emiatt fog piszkálni.

-Még hogy nincs vicces sztorid.

-Ez nem vicces sztori inkább cikis.

-Ahogy gondolod. Akkor lemehetünk a partra?

-Persze- mondták a többiek.

Ahogy leértünk Jasper és Noel ismét viccelődtek egymással és Noel beleesett egy tócsába. Mindenki nevetett. Persze én is. Robert ekkor átfogta a derekamat. Megijedtem és elhúzódtam.

-Ne haragudj! -ismét felé fordította az arcomat.

-Robert mit....?

-Tudod milyen szép vagy amikor nevetsz és amikor mosolyogsz. Mintha egy angyalt látnék. És annyira aranyos vagy, amikor elpirulsz.Olyankor mindig megölelnélek.

-Robert....-magához húzott.

-Robert engedj el! -csak mosolyogva nézett.

-Kérlek Emma! Tudnod kell mit érzek és ha ezek után szóba sem fogsz velem állni ám legyen, de már nem tudom tovább titkolni. -közelebb hajolt és száját az enyémre illesztette. Megcsókolt. Éreztem hogy az eddiginél sokkal jobban elpirulok. Hirtelen ellöktem magamtól és arcon vágtam. Megfordultam és elfutottam. Nem is tudom miért futottam el egyedül, hiszen nem is ismerem a környéket. A telefonom után kutattam a zsebemben, de eszembe jutott, hogy a vendéglőben hagytam a táskámat a kardigánommal együtt. Egy parkban voltam. Még mindig siettem, mintha követne valaki. Ekkor neki mentem valakinek, de elkapott.

-Elnézést! -ekkor vettem észre, hogy James az.

-Emma?

-James? -kapkodva vettem a levegőt mert vagy két kilóméternyit sétáltam illetve siettem néhány perc alatt.

-Jól vagy?

-Igen. Elengednél?

-Ja. Bocsi. -elengedett de még mindig éreztem hogy kíváncsi tekintetével engem néz.

-Akkor most megyek is.

-Hova sietsz ennyire?

-Csak el!

-Menekülsz?

-Honnan veszed?

-Csak mert azt sem tudod merre mész csak mész illetve szinte rohansz.

-Igazából...igazából haza megyek. Nincsnálam a táskám, így nem tudom felhívni a bátyámat. De nincs messze.

-Emma míg hazaérsz az innen még legalább hat kilóméter.

-Nem számít.

-Gyere! Hazaviszlek. -mutatott az autója felé.

-Köszönöm, de inkább sétálok. Jobb ha most egyedül vagyok.

-Szerintem nem. Nem hagylak egyedül. Túl feldúlt vagy.

-James! -elég mérges lettem, de nem rá csak egyedül akartam lenni, hogy lenyugodhassak.

-Mégis mit tettek veled, hogy így elfutottál?

-Nem érdekes.

-Mégis az ha így kiborultál.

-Rendben. Robert megcsókolt.

-Tessék?

-Robert szerelmet vallott és megcsókolt.

-Ez minden bűne?

-Te most hülyéskedsz?

-Nézd, csak szerelmes. Szeret téged. Ez akkora bűn?

-Nem voltam én kész erre.

-Hogy valaki beléd szeressen? Pedig ha tudni akarod többeknek tetszel a suliban.

-Igen. Robertnek.

-És még másnak is.

-Kinek?

-Például nekem. -meglepett amit mondott és két lépést hátrébb léptem tőle.

-James....

-Nézd hozzád sem érek ha nem akarod, de már attól ver a szívem, ha csak rád gondolok vagy a nevedet hallom. Attól csak egyre hevesebb lesz, ahogy mosolyogsz és ahogy elpirulsz, mint most is. -kedves mosolyt biggyesztett ajkára és én észre sem vettem, hogy megint vörös lettem.

-És ahogy nevetsz attól a szívem majd kiakad.

-Azt hiszem valóban jobb ha most egyedül maradok.

-Akkor legalább engedd meg hogy felhívjuk a telefonomról a testvéredet.

-Rendben. Köszönöm.-Peter aggódva tette le a telefont. Próbáltam nem túl kétségbeesetten hívni őt.

-Köszönöm James. Most visszamegyek, mert a testvérem oda jön értem.

-Elkísérlek. Ne mászkálj egyedül!

-Semmi bajom nem lesz. Köszönöm. Majd a suliban találkozunk hétfőn.

-Rendben. Sajnálom. Lehet túl sok ez neked egy napra.-azt hiszem igaza van. Nem tudok megemészteni egy nap két vallomást is. Túl sok ez nekem. Nem vagyok hasonlókhoz szokva. Ahogy visszaértem a vendéglőhöz a többiek a desszertet ették.

-Emma hol voltál?

-Ne haragudj de már nem bírtuk tovább és elkezdtük a desszertet.

-Hozok neked is.

-Köszönöm, de nem kérek desszertet.

-Emma!

-Valami baj van?

-Sajnálom. Tényleg.

Ekkor parkolt le a bátyám a kocsival. Nem szállt ki csak várta hogy menjek. Aggódó szemeivel minket nézett. 

-Menned kell?

-Igen. Sajnálom Jasper.

-Semmi baj. Majd legközelebb tovább maradsz.

-Igen. Tényleg sajnálom. -valóban sajnáltam otthagyni őket, de Robertet látva elöntött a düh és nem tudtam mit tegyek.

-A táskád.

-És itt a kardigánod.

-Köszönöm. -megfordultam és néhány könnycseppel arcomon beszálltam Peter mellé.

-Mi történt Em?

-Csak menjünk kérlek!

-Rendben.

Várta hogy megszólaljak, de kellett egy kis idő amíg el tudtam mondani mi történt. Mintha meg sem lepődött volna.

-Nézd Emma tudom hogy ez szoktalan neked, de ez megesik. Nagyon csinos vagy, kedves és aranyos. A fiúk odavannak érted. A nagyvárosban ahol eddig éltünk együtt nőttél fel velük, így nem úgy néztek rád mint egy nőre, mint egy lányra csak mint egy korukbeli pajtársra.

-De...megcsókolt.

-Szokj hozzá. Itt nőként látnak nem játszótársnak. -nem tudtam mit mondani. Csak bámultam ki az ablakon. Otthon látták, hogy mérges vagyok így csak a bátyámat faggaták. Én a szobámban voltam. Másnap reggel nem éreztem magamat túl jól, de mégis elmentem az iskolába. Robert és Jasper messziről integetett Paula, Noel és Sarolt társaságában. Odamentem és úgy tettem mintha előző nap semmi nem történt volna.

-Sziasztok!

-Szia!

-Mi az első órád?

-Tánc.

-Akkor sajnos nem velünk kezdesz, de a többi órád velünk lesz nem?

-Nem tudom. Lesz még biológiám, matematikám, tesnevelés és színjátszó.

-Akkor elég keveset találkozunk. Bár mióta átalakultak az órarendek, így mi is bejárunk biológiára.

-Ez remek. -próbáltam lelkesedni bár a tény hogy nem csak James, de Robert is ott lesz kicsit kiakasztott.

Harmadik fejezet

Az első órát elcserélték, így tánc helyett a matematika lett az első órám. Örültem mert ezen se Robert se James nem volt ott. Azonban mikor becsengettek második órára már éreztem, hogy remeg a gyomrom. Leültem Sarolt és Paula közé, de mivel Sarolt folyton beszélt helyet kellett cserélnem egy fiúval és így James mellé kerültem. Ő persze mosolygott mikor odaültem, de én kevésbé éreztem ennyire jónak.

-Akkor végre folytathatnám. Szóval a feladat a vérvizsgálat. Itt vannak pici tűk. Szúrjátok meg az ujjaitokat és csepegtessetek az üveglapokra. Nézzétek meg a véreteket! Vizsgálgassátok!

Éreztem ahogy a gyomrom kavarog a gondolattol,,vér". Felálltam hogy jobban legyek, de megszédültem és elestem volna ha James nem reagál és nem kap el, de egyenesen a karjaiba estem. Szorosan fogott.

-Jól vagy?

-Emma jól van?

-A vér...-csak ennyit tudtam elsuttogni majd éreztem hogy minden forg.

-Tanárúr elvihetném az orvosiba? Ott rendbe szednénk őt.

-Jó ötlet.

-Tudsz menni Emma?

-Igen. -kimentem a teremből és amint kiértünk meginogtam. Minden forgott körülöttem. Éreztem, hogy James a derekamat fogja.

-James....

-Alig tudsz egyedül menni. Csak foglak.

-Jól vagyok. -próbáltam magammal is elhitetni de nem igazán volt így. Karjaiba kapott és úgy mentünk az orvosihoz.

-Tegyél le! Jól vagyok James.

-Nem úgy nézel ki.

Mikor beértünk elmondta, hogy rosszul lettem a vértől. Kaptam jeges borogatást meg vizet itattak velem. Negyed óra múlva már jól éreztem magam.

-Hát ha jobban érzed magad, akkor elmehetsz.

-Igen. A következő órám testnvelés, mennem kell átöltözni.

-Nem nem kisasszony! A testnevlés óra alól ma felmentem. Addig pihenjen valahol.

-Köszönöm, de....

-Nincs ellenkezés.

Kicsit örültem hogy nem kell egyből futkároznom, de nem tudom mit csinálhatnék akkor egy teljes órán keresztül. Elindultam kifelé és James jött utánam.

-Köszönöm James!

-Nincs mit! Mit fogsz csinálni ha már van egy szabad órád?

-Azt hiszem jelenleg fogalmam sincs erről.

-Mutathatok neked egy helyet? Biztosan tetszeni fog.

-Milyen helyet James?

-Nincs messze, de biztos tetszene. Szeretek ott lenni. Ne félj! Pusztán barátilag.

-Nem is tudom.

-Ne félj tőlem! Hozzád sem érek ha nem akarod.

-Rendben, de csak barátilag. -egymásra néztünk és mosolyogtunk én persze az elpirult arcom a földre szegeztem.

-Erre! -úgy öt percig sétáltunk csendben egymás mellett, mikor egy kapuhoz értünk, ami mellett nem hagyományos kerítés volt, mert ez végig magas betonból készült.

-James mi ez?

-Csak gyere utánam? Bízz bennem! -bízzak benne? hogy bízzak benne mikor azt sem tudom mi vár rám a falak mögött. Végül kinyitotta az ajtót és előre engedett.

-Hűű. Ez...ez csodaszép.-csak bámultm tág szemekkel. Egy furcsa kertbe hozott minket. Kövezett ösvények vezettek minket és mindenütt szebbnél szebb virágok voltak a kert közepén pedig egy nagy szökőkút néhány paddal.

-Mondtam hogy tetszeni fog.

-Viccelsz? Ez gyönyörű. Olyan világos, mintha mindig sütne a nap, a virágok illata nagyon kellemes és a színek és a virágok...csodás. -tényleg nem láttam még hasonlót. És az egyik ösvényen ahogy mentünk egy nagy tóhoz értünk.

-Örülök, hogy örülsz. Nagyon szép vagy, amikor mosolyogsz.

-James!

-Azt ígértem nem nyúlok hozzád, de azt nem, hogy nem is fogom elmondani amit gondolok. Ez pedig csupán az igazság.

-Köszönöm. -mondtam. Csak nézelődtem és leültem a szökőkúthoz. James mellém ült.

-És a bátyáddal mindig ilyen jó volt a kapcsolatod?

-Igen. Mindig ott voltunk egymásnak.

-Szerencsések vagytok.

-Igen. Neked van testvéred?

-Egy bátyám van, de ő már nem él velünk és valójában soha nem voltunk túl jó viszonyban.

-Értem. Sajnálom.

-Nem kell. Ez már megszokott. Gondolom hiányoznak a barátaid.

-Igen. Nagyon.

-Biztosan sok barátod volt.

-Hát. Elegen.

-És van valaki akit otthagytál, de utánad fog jönni, vagy tartsátok a kapcsolatot ...? ugyértem...?

-Arra gondolsz van e...van e párom?

-Igen. Erre próbáltam célozni.

-Nincs.

-Értem. Hát most nekem sincs barátnőm. Egy ideje nem járok senkivel. Megkérdezhetem mióta nincs pasid?

-James!

-Ne haragudj csak kíváncsiság.

-Az igazság az hogy nekem még nem volt párom.

-Tessék? Csak viccelsz ugye?

-Most gúnyolódni próbálsz?

-Nem. CSak nem értem, hogy egy ilyen fantasztikus csajnak hogyhogy nem volt még pasija. Vagy nem tartottál eddig senkit magadhoz méltónak.

-Nem így van James. Csak még nem voltam szerelmes.-ekkor közelebb ült.

-Talán itt az leszel. -megfogta a kezemet, de úgy meglepődtem, hogy felugrottam.

-Bocsánat! Csak..-sóhajtott.-Nem értem miért félsz tőlem ennyire. Ha hozzád ér egy férfi te azonnal elhúzódsz és már ott sem vagy. Miért van ez? Miért félsz?

-Nem félek. -mondtam kicsit erélyesen, bár közel sem annyira, ahogy szerettem volna. Hirtelen ott volt mellettem és magához húzott.

-James! Mégis mit csinálsz? Azt ígérted....!

-Nézd Em! Ha nem félsz, akkor miért remegsz, ha hozzád érek?

-Én...én csak...eressze el!

-Em! Nem foglak bántani csak...-annyira dühös voltam. Eltoltam magamtól és elfutottam.

-Emma várj! Ne haragudj! Emma! -hallottam ahogy még utánam kiabál ,de én csak futottam vissza az iskoláig. Zihálva értem be a terembe.

-Em jól vagy?

-Semmi bajom.

-Rendben. De most tánc órád lesz vagy nem?

A fenébe. Igaza van. Nem akarok most Jamessel lenni.

-Igen. Csak bejöttem megnézni, hogy itt van-e a kardigánom. -valóban elhagytam valahol. Pedig azt még a barátnőmtől kaptam. Végül bementem a táncterembe. James már ott volt. Elindult felém.

-Emma! Sajnálom ha megbántottalak. Ezt otthagytad. -a kardigánomat nyújtotta felém.

-Oh, köszönöm.

Az óra elkezdődött és szerencsémre nem páros részt vettünk, aztán mentem a másik órámra, ahol James már nem volt ott.

-Emma! -Robert szemei csak úgy csillogtak, ahogy kimondta a nevem. Tudom, hogy hogy érez, de én nem akarok szerelmes lenni.

-Sziasztok!

-Ma még nem is bezélgettünk.

-Igaz. Hogy vagytok?

-Köszönjük jól.

-Hétvégén elmegyünk moziba. Jössz te is?

-Miért ne? De előbb megbeszélem az otthoniakkal.

-Rendben.

Egész órán Roberttel beszélgettem. Sokat nevettünk és a tanár ránk sem szólt. Nevetve mentem ki a teremből. Ez volt az utolsó órám, így az iskola elé mentem, de Peter nem volt ott. Jaj persze. Szólt hogy ma nem tud haza vinni, mert dolgozni megy.

 Negyedik fejezet

Felnéztem az égre és a felhők feketék voltak. Biztosra vettem, hogy meg fogok ázni. A levegő is lehült. Délelőtt még melegebb volt. Lassan elindultam. Ekkor dörrent egy nagyot az ég, amitől összerezzentem. Hirtelen villámlott egyet, majd újabb dörgés és elkezdett szakadni az eső. Én persze még félúton sem vagyok. Remek. Az autók csak úgy suhanak mellettem és egy teherautó belement egy pocsolyába és teljesen beterített a vízzel. Nagyon fáztam ésautó megállt mellettem. Beljebb léptem a járdán. Egy alak körvonalazódott az autóból kiszállva. Felém jött, ekkor egy másik autó fénye megvilágította és felismertem benne Jamest.

-Emma! -egy kabátot terített rám.

-James?

-Gyere! Hazaviszlek!

-Ne! Köszönöm, de jobb ha inkább egyedül megyek.

-Ne félj! Hozzád sem érek. Komolyan. Csak hazaviszlek.

Mivel majd megfagytam beleegyeztem. Beültem a kocsiba. Ő is beült, de hátrahajolt.

-Tessék! Ezt terítsd magadra! Teljesen átáztál. Vedd le a kardigánod! Meg fogsz fázni.

-Jó leszek így. Köszönöm.

-Rendben. Hol laksz?

-A város szélén van egy vendéglő ott kell lekanyarodni és ott az utca közepén.

-Te odáig akartál sétálni ebben az időben?

-A bátyám dolgozik, így igen.

-Máskor csak szólj!

-Köszönöm James, de azt hiszem épp elég, hogy ma haza viszel.

-Tudod, hogy szívesen teszem. -vörös arcomat elfordítottam és kibámultam az ablakon. Néztem ahogy indent eláraszt a víz.

-Ott. Az a ház. Az autó megállt. ÉN ránéztem. Ő mosolygott, amitől elpirultam kicsit.

-Tényleg köszönöm, hogy hazahoztál. Most megyek is. Biztosan meglepődnek majd, hogy korábban értem haza. -egy kicsit elmosolyodtam, de nem mertem James szemébe nézni. Kinyitottam az ajtót.

-Em! Ezt vidd magaddal, mert így is nagyon át vagy ázva.

-Köszönöm. Szia!

-Szia!

Megfordultam és szaladtam a házig. Az ajtón egy cédula volt.

,,Szia Emma!
El kellett mennünk vásárolni a városba. Este jövünk csak hza, mertbemegyünk Billyékhez. Addig egyél csak. A hűtőben hagytam ebédet. Légy jó! Millió puszi
Családod"

Elkezdtem kutatni a táskámban, de sehol nem találtam a kulcsomat. Ekkor James ott állt mellettem. 

-Em baj van?

-Csak.. Azt hiszem kizártam magam. Nincsenek itthon. -a cédulára mutattam.

-Gyere! Üljünk vissza a kocsiba. Ott van fűtés és nem fogsz megfagyni.

-De...Ugyan James! Menj csak haza!

-Nincs jobb dolgom. Szóval...? -egymás szemébe néztünk és nem tudtam nemet mondani.

-Rendben. Köszönöm. Valóban nagyon hálás vagyok.

-Nem kell hálálkodnod.

-Azért köszönöm.

Beültünk az autóba. Egyből kellemesebb volt mert új száraz plédet csavart körém. Azt hiszem reszkettem, de valóban nagyon hideg volt.

-Nem vagy éhes?

-Ne--eem.

-Ennyire fázol?

-A--aazt    hi--szem.

-Nézd megígérem, hogy nem érek hozzád, de most elvinnélek magamhoz a családom házába. Ott felmelegszel, eszünk valamit aztán visszahozlak ide.

-NEM! -vágtam rá azonnal.

-Emma mitől félsz?

-É-é-én  csa-a-ak ne-e-em.

-Emma meg fogsz fázni. Had segítsek! -úgy éreztem ha nem engedek úgyis megtalálja a módját, hogy rávegyen.

-A szü-üle-eid is ot-t-tthon les-s-s-sznek?

-Igen. Megígérem.

-Jó-ó. A-k-kkkor me-enjünk, de ha-agyok ü-üzene-e-tet anyu-éééknak,

,,Sziasztok!
Egy osztálytársam haza hozott az eső miatt, de mivel nem voltatok itthon elvitt aszüleihez. Nem maradok sokáig. Puszi
Emma"

-Akkor mehetünk?

-Ig-gen.

Mosolygott, ahogy vacogtam én meg lefordítottam a fejemet.

-Itt is vagyunk. Segítek várj!

Az eső közben folyamatosan szakadt. Kinyitotta az ajtót és betessékelt.

-Gyere! -hívott a szobába, de előbb levettem vizes cipőmet. Hatalmas égdörgés, amire ismét összerezzentem.

-Ne félj! -mondta egy halvány mosoly kíséretében.

-Sziasztok! -üdvözölt minket az édesapja.

-Apu ő Emma Clow. Egy iskolatársam.

-Szia Emma!

-Jó-ó Na-apot!

-Sziasztok! Hallottam. Te vagy Emma Clow. A Clow néni unokája. Sokat segített nekünk.

-Jó-ó Na-apot!

-A szülei elmentek. ő pedig kizárta magát. Mondtam hogy addig jöjjön á ide.

-Jól tetted. Jaj szivem teljesen átáztál. Gyere! Adok neked száraz ruhát.

-Kö-ö-szönöm, de er-re se-emi szü-ükség.

-Dehogynem.

Betollt a fürdőszobába, majd odaadott egy nadrágot és egy pólót. Farmer nadrág volt és rendkívül feszes. Nem szerettem az ilyen feszes holmikat. A póló is simult a testemhez. De hosszú volt az ujja. Szárazak és melegek voltak. Ez jelentette most a  fő előnyüket. Kiléptem a fürdőszobából és James szemei megakadtak rajtam.

-Ilyen rosszul festek? Vagy fordítva vettem fel valamit?

-Nem. Ne haragudj. Csak..Nagyon jól nézel ki. Hé és elmúlt a vacogás.

-Igen. A meleg, száraz ruha jót tesz.

-Gyere! Készítettem forró csokit. Remélem szereted.

-Igen. Köszönöm szépen, de miattam ne fáradjon. Köszönöm, hogy egyáltalán fedél van felettem, amíg tombol kint a vihar.

-Ne viccelj! Ez csak természetes. Először ebédeljetek.

-Köszi anyu!

-Nincs mit.

Megebédeltünk.

-Elmosogatok.

-Nem Em! Szükségtelen. Majd anyuék megcsinálják.

-Nem James! Ha már ennyi mindent megtesznek értem, akkor ez a legkevesebb.

Gyorsan végeztem. James segített és törölgetett.

-Akkor gyere! Felmegyünk és nézünk tv-t vagy megírjuk a holnap házidat.

-A tv remek lesz.

Leültünk a tv elé és az ég simét dörgött. Összerezzentem.

-Félsz a vihartól? -mosolygott.

-Csak megijedtem. -éreztem, hogy elpirulok, de mégis libabőrös lettem.

-Fázol? -odalépett hozzám és egy pulóverét rámterítette. A kezeit a vállaimon hagyta és egymás szemébe néztünk.

-Köszönöm.- motyogtam és eflordultam. Az állam alá helyezte kezét és felemelte fejemet, így tekintetünk ismét találkozott.

-James....

-Tessék?

-Azt ígérted, hogy....

-Emma én nem bírom ki. Nem vagyok elég erős ahoz, hogy ne érintselek meg, hogy ne mondjam el minden percben, hogy szeretlek. -ekkor hátrébb léptem. Nem fogott szorosan így könnyen el tudtam lépni.

-Azt hiszem...most jobb lenne, ha...ha haza mennék.

-Emma sajnálom. Egyszerűen észvesztő vagy. Már mikor először megláttalak tudtam, hogy te vagy aki kell. De nem értem miért félsz ennyire? Miért tőlem? Ártottam én neked valaha? Vagy hallottál rólam valamit?

-Nem James, de...ezt úgysem értenéd.

-Miért?

-Mert te is csak egy férfi vagy. -vágtam oda és éreztem hogy könnyek gyűltek a szememben.

-Tessék? Azért félsz mert én pasi vagyok.

-James ez bonyolult.

-Fel fogom fogni csak magyarázd el.

Elmentem a közeléből és éreztem, hogy az arcom a szokásosnál is vörösebb és hogy könnyek hullnak szememből.

-Emma...!

-Jó...elmondom.  Tudod volt egy lány. A legjobb barátnőm, Anne. Mindig együtt voltunk és mindent megbeszéltünk. Így tudtam meg azt is hogy valaki zaklatja, mert felhívja de nem szól bele és szerelmes leveleket küldözget neki. Egyszer kiderült, hogy egy srác a sulinkból. Aztán már nyíltan csinálta, de Anne nem akart vele járni. Az a fiú nem fogadta ezt el. Próbálkozott még egy ideig, de mivel Anne nem akart tőle semmit békénhagyta. Azonban eltűnt. Két nappal később láttuk őt az iskolánál és mikor hazaértünk ő utánunk jött. Ránktörte az ajtót és elkpata Anne-t én segítségért szaladtam, de mire visszamentünk Anne már...már haldoklott. Az a fiú egyszerűen lelőtte. Ott voltam mellette végig. Fogtam a kezét, de mikor megérkezett a mentő ő...ő meghalt. A kezeim között. A legjobb barátnőm...-nem bírtam tovább és zokogásban tőrtem ki.-Még... beszélt... hozzám.... mielőtt....mielőtt meghalt. -alig tudtam beszélni a zokogástól.

-Emma tőlem nem kell félned. Megértem ha nem akarsz tőlem semmit és szerintem eddig is tiszteletben tartottam ezt a döntésed.

-I-igen.- válaszoltam sírás közben.-Tudom.

Közelebb lépett én hátráltam, de nekimentem a falnak. Ő két kezét a vállaim felett a falra tette. Arca nagyon közel volt és éreztem hogy remegek. A gyomromban mintha pillangók repkedtek volna. Nem akartam ezt érezni, mert féltem.

-James! Én....Kérlek enged el!

-Még mindig félsz. Mit tegyek, hogy megbízz bennem?

-Nem tudsz tenni semmit. Nem szeretnék úgy járni mint...mint Anne.

-Emma ne mond ezt! Én nem vagyok az a pszichopata. Elfogadom ha elutasítasz. -a hangja nem volt mérges. Sőt nagyon lágy volt. Letörölte könnyeimet. Éreztem lehelletét az arcomon. Lassan egyre közelebb hajolt. Azt hiszem, hogy a reakciómat várta, de teljesen megdermedtem. Száját az enyémhez nyomta és megcsókolt. Nem reagáltam csak álltam.

-Emma még nem éreztem így egyetlen lány iránt sem.

-James..-suttogtam.

-Ha szeretnéd bocsánatot kérek, de egyáltalán nem bánom.

-Azt hiszem most jobb ha haza megyek. Már biztosan otthon vannak.

-Emma még csak egy órája jöttünk el.

-Akkor...

-Gyere! Nézzünk egy filmet.

Egy vígjátékot néztünk és észrevettem, hogy ő hirtelen már mellettem ült. Az ég akkorát dörrent, hogy nagyon megijdtem, amin ő nevetni kezdett. Én elpirultam. Ő odajött szorosan mellém. Megfogta fejem és tekintetem maga felé irányította. Lassan hajolt közelebb és el akartam hajolni, de a gyomromban lévő repkedő pillangók nem engedték. Megcsókolt. Kezeimet a vállára helyezte. Nem tudom miért tettem de vissza csókoltam. Hirtelen elhúzódtam.

-Ne haragudj!

-Azt hiszem valóban jobb lesz ha most megyek. A vihar is kezd csendesedni.

-Akkor hazaviszlek.

-Köszönöm.

A kocsiban szótalnul ültünk. A ház előtt mikor ki akartam szállni megfogta a kezem.

-Emma!

-Tessék?

-Köszönöm.

-Mit?

-Nem pofoztál fel és nem kiabáltál. Remélem nem utálsz még azért mert megcsókoltalak, de valóban szerelmes vagyok beléd.

-Nem utállak. Csak rendeznem kell magamban a dolgokat.

-Rendben. Csak tudd, hogy te vagy aki kell nekem és megteszek bármit amit csak szeretnél.

-Köszönöm. James kérdezhetek valamit?

-Persze.

-Miért vették el az osztályt tőled a színházóráról?

-Én adtam vissza. Egy tanár, még akkor is ha csak diák és tanít az iskolában nem szerethet bele egy diákba és tudtam, hogy nem tudnék anélkül a közeledben maradni, így visszaadtam.

-Te miattam adtad vissza?

-Igen.

-De...

-Ez a legkevesebb.

-Nem is tudom mit mondjak...-meglepődtem. Ezek szerint valóban szeret, A pillangók újra repkedni kezdtek és egyre hevesebben vert a szívem.

-Semmit.

-Hát..Köszönök mindent. Szia!

-Vigyázz magadra. Szia!

Egymásra mosolyogtunk és én bementem a házba. Már otthon voltak. Elmeséltem részletesn, hogy mi történt és a bátyám nagyon örült neki. Éjjel Jamesről álmodtam. Hogy újra találkoztunk és..megcsókolt és kéz a kézben sétáltunk a réten. Mikor felébredtem rájöttem, hogy ez a pillangók miatt van és ráébredtem, hogy szerelmes vagyok belé.

Ötödik fejezet

Másnap az első órám földrajz volt, így nem találkozhattam volna Jamessel, de még becsengetés előtt bejött a terembe. Éppen Jasperékkel beszélgettem.

-Sziasztok!

-Szia!

Rám nézett és mosolygott.

-Kijönnél egy percre? -kérdezte egyre nagyobb mosollyal. Én persze megint elpirultam és fel akartam állni, de Jasper visszahúzott.

-Talán félsz tőlünk? -vágta oda Jasper.

-Nem, de úgy érzem ez nem rátok tartozik.

-Pedig tudni szeretnénk, hogy mit akarsz Emmától.

-Emma hoztam neked valamit. Jó ötlet ha itt adom át? -nem tudtam válaszolni csak lehajtottam vörös fejemet. Elővette a táskáját és egy kisebb táskát vett elő belőle.

-Tessék! Visszahoztam őket. Ki is lett mosva.

-Oh. -meglepődtem, mert én még nem hoztam vissza az édesanyja ruháit.-Köszönöm. Én még nem hoztam, de holnapra elhozom megígérem.

-Nem sürgős. Csak gondoltam szeretnéd visszakapni őket.

-Köszönöm. Már kimostam őket, de még nem száradt meg reggelig. De... ha gondolod délután átviszem őket.

-Peter elhoz?

-Dolgozik.

-Akkor majd én elmegyek érte, ha mindenáron ma akarod odaadni.

-Rendben.

-Akkor viszont ha megkérlek segítenél a biológia háziban?

-Persze. Délután ha átjössz megbeszéljük.

-Köszönöm. Akkor megvárlak a suli előtt.

-Rendben. Egyre jobban elvörösödtem, a többiek pedig csak néztek. Hol engem, hol James-t.

-Emma mi folyik köztetek?

-Semmi.

-Ne akard nekünk ezt bemesélni. Te felvetted James ruháit?

-Nem. Az édesanyja ruháit.

Elmeséltem nekik mi történt. Persze a csókot nem. Nem is hitték el hogy nem történt semmi. Elpirultam és egész órán csendben maradtam. Ma csak velük volt órám így kicsit belefáradtam, hogy folyton faggatak. De ebédnél láttam James-t. Minket nézett.

-James már hiámyolt.

-Talán gondolatolvasó vagy?

-Nézz csak rá. Hogy néz téged Em! Szerelmes beléd...-mondta Robert.

-Hagyjátok abba fiúk! Ez Jamesre és rám tartozik. Tudom, hogy szerettek és én is titeket, de ne faggassatok folyton. -felálltam és kimentem. Elfelejtkeztem Jamesről és elindultam gyalog.

-Emma! -hallottamnam kiabállni.

-Tessék? Jaj ne haragudj! Kiment a fejemből.

-Piszkáltak ugye? Akarod, hogy beszéljek velük?

-Ne... Köszönöm, de csak...csak nem hiszik, hogy egy végzős diák akarhat valamit egy alatta járó lánytól.

-Emma ezen ne rágd magad. Tisztában vagy vele mit érzek nem?

-De.

-Félsz?

-Azt hiszem nem.

-Akkor nincs baj.

Az úton sokat beszélgettünk. Nevettünk is. Sokszor elpirultam.

-Kérdezhetek valamit?

-Attól függ mi az?

-Van valaki aki elfoglalta a szíved?

-Huh.-ez a kérdése meglepett. Nem vallhatom be neki, hogy szeretek vele lenni és hiányzik ha nincs mellettem.-Hát...talán egy kis hely a szívemből foglalt, de nem tudom mi lesz belőle. Lehet, hogy csak nagyobb lesz ez a hely, de lehet hogy teljesen kiszorul a szívemből.

-Értem. Köszönöm, hogy válaszoltál.

Megálltunk. Udvariasan kinyitotta nekem az ajtót. Mikor beléptem az ajtón anyuék épp a konyhában voltak.

-Sziasztok!

-Szia! Illetve sziasztok!

-Ő James Porter, aki tegnap elvitt magukhoz hogy ne fázzak meg.

-Szia James!

-Jó Napot!

-Köszönjük, hogy segítettél Emmának.

-Semmiség.

-Azért jött el, mert segítek neki a biológia házi feladatban és visszaadom neki Mrs. Porter ruháit. Már biztosan megszáradt.

-Igen. A szobádban vannak. Gyertek egyetek aztán mehettek tanulni.

-Köszönjük. -ettünk egy kis süteményt, mert az iksolában már ebédeltünk. Felmentem a szobámba, hogy lehozzam a biológia felszerelésemet és a ruhákat, de mikor megfordultam az ajtóban állt James.

-James?

-Anyukád küldött fel. Ez a te szobád?

-Igen.

-Szép szoba.

-Köszönöm.

-Miért pirulsz el mindig, ha valaki dícsér?

-Nem tudom. Könnyen pirulok.

-Tudom. Ez olyan aranyos benned.

-Hát akkor itt vannak a ruhák. Ide teszem őket.

-Köszönöm.

-Akkor ha már itt vagy gyere. Nézzük azt a biosz házit.

-Csak nem értem, hogy hogy történik ez a dolog.

-Mi?

-Emma te nem voltál ott az órán?

-De igen csak... csak nem emlékszem mit adott fel. Tudod, hogy egy leckét lead órán és a következőt pedig feladja.

-Ok. Neked van igazad.

-Tudom. -mindketten mosolyogtunk.

-Leültünk az íróasztalhoz.

-Talán ülhetnénk a földön. Ott kényelmesebb.

-A földön? Hát jó. -leültünk a földre és kinyitottuk a könyvet. Mosolyogtam, mert alig tudtam visszataqrtani a nevetésemet.

-Mi az?

-James, te komolyan mondod, hogy ez az amit nem értettél?

-Hát...

-Na jó, akkor nézzük át együtt. De csak meg kell tanulni. Nincs mit érteni ezen. Elsősegély.

-Rendben. Akkor...

-Akkor az első, amit a könyv is ír az hogy látsz egy balesetet. Mondjuk képzeld, hogy felborultam egy autóval és kiestem a szélvédőn. Én vagyok a sérült. Tedd amit akkor tennél. -becsuktam a szememet, hogy élethűbb legyen. Ekkor éreztem a leheletét arcomon és megcsókolt. Nem ellenkeztem. Visszacsókoltam. Karomat nyakai köré fontam. Tudtam, hogy ez mit jelent. Elhúzódtam.

-Emma! Köszönöm.

-Mit?

-Hát... azt hiszem most már biztos vagyok benne, hogy én sem vagyok számodra közömbös, csak még félsz egy kicsit, de ha jól látom és így van ahogy mondom, akkor harcolni fogok és küzdök, hogy megbízz bennem és ne félj tőlem.

-James én...

-Csssssss! Semmi baj. Megértelek. Tényleg. Időre van szükséged. Rendben. Az elsősegélyt pedig azt hiszem már értem.

Nevettünk. Felálltam.

-Hozok valami innivalót.

-Várj. Azt hiszem jobb lesz, ha megyek, mert gondolom nem akarsz magyarzkodni a szüleidnek, hogy mit csináltunk ennyi ideiga szobádban.

-Igazad van. Akkor gyere le!

Mikor beléptünk a konyhába minden szempár ránk szegeződött a nappaliból.

-Tessék!

Ittunk, majd James a nappaliba ment,

-Köszönöm, hogy itt lehettem. Emma sokat segített, hogy megértsem a biológiát. -elpirultam, de mosolyogtam.

-Máskor is szívesen látunk- mondta anyu.

Elköszöntünk egymástól és ő el is ment. A nap további részében róla gondolkoztam. Kettőnkről. Mi lesz most? Tudja mit érzek. De még nem éreztem ilyet. Azt mondta küzdeni fog. Ez azt jelenti, hogy ő lesz az udvarlóm? -magamtóll kérdeztem, de a gondolat is zavarba hozott.   Az izgalomtól alig tudtam elaludni. Mikor reggel felébredtem nem is emlékeztemm iről álmodtam.

Hatodik fejezet

A reggelt az iskola igazgatójánál kezdtem. Engedélyezte, hogy leadhassam a színház órám és így nem kellett részt vennem a válogatáson sem az iskolai színdarabhoz. Mikor kiléptem az igazgatói irodából megláttam Robertéket. Odamentem hozzájuk és számon kérték, hogy miért vagyok ennyit Jamessel. Nem tudtam mit mondjak nekik, de ekkor már nem is kellett semmit mondanom, mert kinyitottam a szekrényemet és kiesett belőle egy levél.

-Ezt most kaptad?

-Igen.

-Kitől?

-Nem tudom.

-Mit ír?

-Jasper! Elolvashatom? -nem tetszett, hogy így faggat, mikor még magam sem tudom mi áll a levélben. Kicsit talán dúrvább hangnemben szóltam rá. Elkezdtem hát olvasni.

,,Drága Emma!

Mikor megláttalak csak remélni tudtam, hogy nem fájt annyira. Remélem nem volt fájdalma mikor leestél, mert egy ilyen szépség csak angyal lehet, aki leesett az égből azért van most itt velem. Velem? Milyen furcsa ez. Kicsit szégyenlős és félénk ez az angyal, de ez engem mégis sarkall. Tovább küzdök szerelmedért. Tovább mert tudom hogy egyszer úgyis elér.
Szeretlek!

James"

Elpirultam ahogy olvasni kezdtem és csak rosszabb lett mikor a levél végén megláttam James aláírását.

-Na?

-Elolvashatjuk?

-Nem is tudom...

-Nem bízol bennünk?

-De igen. -bíztam bennük, de nem akartam, hogy erről tudjanak. Végül mégis megadtam magam és átnyújtottam a levelet. Elolvasták majd hangosan huhogtak. Egyre jobban elpirultam, majd elvettem a levelet, megfordultam és elmentem. Tudtam, hogy tánc lesz. A pillangók már egyre jobban repkedtek bennem. Átöltöztem és bementem a terembe. Megláttam Jamest.

-Szia!

-Szia! Köszönöm.

-Tessék?

-A levelet.

-Ja. Már el is olvastad?

-Igen. És...

-Nem kell róla beszélned ha nem szeretnél.

-Köszönöm én csak...szóval..nem csak én láttam.

-Tessék?

-Ne légy mérges, de elolvasták Jasperék is.

-Nem hagynak egy perc nyugtot sem neked ugye?

-Nem igazán. -mosolyogtunk, majd elkezdtük a táncórát. Ma valahogy gyorsabban eltelt. Végig James karjaiban voltam, mert egy szoros páros táncot vettünk. Mikor kicsengettek Jamesm ég mindig a derekamat fogta.

-James!

-Jaj. Bocsi. -kacsintott. Elköszöntem és elmentem. Délután mikor kiértem az iskolából PEter már várt rám.

-Szia hugi!

-Szia!

-Na milyen napod volt? Találkoztál ma is Jamessel?

-Igen. Vannak közös óráink.

-Ja persze. És?

-És semmi. Nagyon kedves és kaptam m atőle egy levelet.

-Tényleg? És mit ír?

-Nem tudom elmondani. Majd elolvasod. -megkért hogy olvassam fel. Felolvastam bár nagyon elvörösödtem még akkor is ha ő a bátyám és egyben a legjobb barátom is.

-Hű Em! Ez a srác tényleg beléd zúgott.

Otthon persze mindenkinek elmesélte mi történt. A szobámban írtam a házi feladatot. Este tv-t néztem és elaludtam. Azt álmodtam, hogy Jamesnek baja esett. Izzadtan és zihálva riadtam fel. Lementem hogy igyak egy pohár vizet. Rápillantottam az órára és még csak három óra volt. Mikor visszaértem a szobámba hirtelen szédülés fogott el. Megpróbáltam elaludni, de csak fél óra után sikerült.

Hetedik fejezet

Reggel Peter vitt iskolába. Roberték faggatak, hogy mi van köztem és James között, de nem igazán mondtam nekik. Nem volt mit. Nem akartam kitárni minden érzésemet és a csókról még véletlenül sem akartam, hogy tudjanak. Ma nem láttam Jamest csak a zebédlőben. Odajött hozzám, mikor az ebédet vettem.

-Szia!

-Szia!

-Nem ülnél ma velem?

-Ez most komoly?

-Persze.

-Hát nem tudom...

-Kérlek!

-Rendben. Menjünk.

Elvette a tálcámat és az asztalához tette. CSak ketten ültünk ott. Roberték minket néztek és tudtam, hogy minket beszélnek ki.

-Most rólunk beszélnek.

-Zavar téged?

-Egy kicsit. Nem szeretem ha engem beszélnek ki.

-Tudod mit? Most ne törődjünk velük. Hzavihetlek ma?

-James ez jó ötlet?

-Jön érted Peter?

-Nem.

-Akkor hazaviszlek.

-Köszönöm. De nekem több órám van.

-Nem probléma. Megvárlak.

-James ez nem szükséges.

-De igen. Nem engedhetem hogy egyedül kószálj olyan sokat.

Csak mosolyogtam. Biológián páros feladatot kaptunk. Egy hét volt rá, hogy elkészítsük. Egy makettet kellett készíteni a szív működéséről és a tüdő működéséről. Persze mivel James mellett ültem, így vele kerültem egy csoportba.

-Ha gondolod átjöhetnél hozzánk. Tudod, apu orvos és így tudna segíteni.

-Apukád orvos?

-Igen. Szóval akár ma át is jöhetnél hogy elkezdjük.

-Rendben. De előbb megbeszélem anyuékkal.

-Persze. Akkor a suli előtt foglak várni mikor végzel.

-Köszönöm.

Mikor kijöttem nyelvóráról valóban az iskola előtt állt. Kimentem és ő már mosolygott.

-Mehetünk?

-Igen. Tényleg köszönöm.

-Nincs mit.

Besegített a kocsiba és mikor otthon beléptünk az ajtón anyuék meg sem lepődtek, hogy nem egyedül mentem. Egy ideje valóban szinte minden nap vagy én voltam Jamesnél vagy ő volt nálunk, mert együtt tanultunk. Szerettem ahogy bókol, de mindig elpirultam, amin ő mosolygott, de én szánalmasnak éreztem. Anyuék egyből elengedtek, főleg, mert tanulás céljából megyek át a Porter családhoz. Ott is szívesen fogadott vendég voltam. Felmentünk Mr. Porter dolgozószobájába.

-Tessék?

-Apu zavarhatunk egy percet?

-Persze.

-Jó Napot Mr. Porter!

-Sziasztok!

-Apu tudnál segíteni? Bioszra kell készítenünk egy makettet a szív és a tüdő működéséről. A terv már megvan csak kellene néhány eszköz. Gondoltam tőled kérhetnénk.

-Persze. Gyertek csak. -egy hatalmas terembe mentünk, ami úgy nézett ki mint egy kórház.

-Családi hagoymány, hogy nálunk mindenki orvos. A Nagyapáméknak saját kórházuk volt, de bezárták és a műszereket ide hozták hozzánk. Apu álma, hogy egyszer saját kórháza lehessen.

-Szép álom. Sok sikert hozzá!

-Köszönöm.

-Apu ezeket az infúziós csöveket elviszem jó?

-Persze.

-Azt hiszem jól jönne még valami...-egy hűtőt nyitott ki, de ahogy kinyílt az ajtó eljutott hozzám a vér szaga és már láttam is ahogy a hűtőben tárolva hevert több tucatnyi vér. Éreztem, hogy felfordul a gyomrom és forogni kezdett a szoba.

-Jól vagy? Elsápadtál.

-Csak..-nem igazán tudtam megszólalni, így csak a vérrel telt hűtőre mutattam. Azonnal becsapta.

-Jaj bocsi. Ennyire nem bírod a vért?

-Tényleg nem.

Mr. Porter kikísért a szobából. Két perccel később JAmes mr jött is néhány dobozzal a kezében.

-Köszi apu. A tüdő projekt miatt majd még jövünk.

-Amikor csak akartok.

-Viszont Látásra Mr. Porter!

-Szia!

Bementünk James szobájába, de most az ágyra ültünk. Letette a dobozokat.

-Légyszíves pakolj ki abból a dobozból.

-Mi van benne?

-Ne aggódj nem leszel rosszul. Az a piros nem vér csak fertőtlenítő.

-Rendben.

Találtunk egy gumiból készült átlátszó szivet. Összedugtuk a csövekkel majd feltöltöttük a fertőtlenítős vízzel.

-Na? Először szeretnéd te kipróbálni?

-Együtt?

-Rendben. -kezét a kezemre tette és elkezdte nyomni az egyik cső végén lévő gumilufit. A vérnek álcázott víz elkezdett folyni.

-Hű...

-Tényleg jól sikerült.

-Igen.

Rápillantottam az órára és hét óra volt már.

-James már mennem kell. Anyuék nem tudják, hogy ennyi ideig maradok.

-Ne aggódj! Megértik, de haza viszlek.

-Köszönöm.

A kocsiban zenét hallgattunk. Mikor kiszálltam segített és az ajtóig kísért.

-Köszönöm, hogy segítettél.

-Páros feladat nem? És valójában én köszönöm, mert ha apukád nem ad felszerelést és te nem tudsz ilyen jól összerakni dolgokat, akkor bizony esélyem sem lett volna egy ilyen szivet összehozni. -elpirultam, ahogy dícsértem, de ez volt az igazság.

-Hát...akkor jó éjszakát!

-Holnap érted jövök. Jó éjszakát angyalkám! -mosolygott majd odajött és megcsókolt.

-Bolond vagy? -toltam el magamtól.

-Most mi a baj?

-Anyuék előtt...

-Ugyan. Úgyis tudják.

-Nem. Semi konkrétat. -az arcom lángvörös lett. Az arcomat kezei közé vette és rám nézett.

-Ne félj ennyire mindentől. Nagy vagy már. A szüleid is voltak ilyen idősek. Tudják milyen a szerelem. Vagy ezzel van a gond? Nem vagy szerelmes belém?

-James erre mit mondjak?

-Rendben. Akkor holnap érted jövök. Szép álmokat.

-Neked is!

Néztem amíg el nem hajt. Közben arra gondoltam, hogy miért nem vallom be végre, hogy szeretem őt. Talán még mindig félek? Ez hülyeség. Bízom benne.Anyuék nem faggattak, de mosolyogtak mikor beléptem. Vacsora után azonban visszahívtak.

-Emma szivem gyere egy percre!

-Tessék?

-Láttuk az előbb történteket.

-Tessék?

-Láttuk, hogy az udvarlód megcsókolt.

-Ja. Én...nézzétek én nem tudom hogy...

-Em várj! Csak azt akartuk mondani, hogy örülünk, hogy boldog vagy. Mióta barátkozol James-el sokkal vidámabb vagy.-erre nem is gondoltam. Igaz lenne? Lehet.

-Semmi baj kislányom. Lassan nagykorú leszel. És nincs azzal probléma ha lesz egy barátod.

-Tényleg?

-Tényleg.

-Csak nyugodtan. Bármikor elmehetsz vele, de azért légy óvatos és ne csinálj butaságot.

-Mire gondolsz apu?

-Hát...tudod a fiúknak időnként más igényük van és ...

-Jesszus apu! Ne is gondolj erre! Te jó ég! -forgattam a szemeimet.- ÉN..én nem fogok néhány nap után az ágyába mászni. Ahoz több kell.

-Csak ezt akartam hallani.

-Akkor most megyek aludni. -még mindig nem tértem magamhoz. Apu épp most kért rá, hogy ne legyen testi kapcsolat köztem és az újdonsült barátom között. De valóban a barátom? Hivatalosan még nem.

Nyolcadik fejezet

Reggel felkeltem és mikor lementem a konyhába már mindenki ott ült.

-Sziasztok!

-Szia!

-Milyen korán felkeltetek ma.

-Igen. Nagyit visszük az orvoshoz.

-Ja. Majd írjatok hogy mi volt jó? MErt folytatjuk James-el a makettet. Vagy inkább jöjjek haza?

-A suli a legfontosabb Em!

-Na jó ülj le kérek szivem!

-Valami baj van? -nem szoktak így leültetni. Mindenki körülöttem állt.

-Boldog Névnapot!

-Boldog Névnapot! -kívánták.

-Mi? Ma? Hányadika van?

-November 24-dike.

-Hű. El is felejtettem.

-Mi nem. -mosolyogtak. Az asztalra pakoltak néhány csomagot. Kibontogattam őket. Mindet megköszöntem. Anyuéktól egy sálat kaptam. Petertől egy új karkötőt és a nagyitól egy szép porcelánfigurát, mert azokat mindig is szerettem. Ennyi bőven elég volt névnapi ajándéknak. De mindnek nagyon örültem. Megköszöntem mindenkinek. Felvittem őket a szobámba és mikor leértem a lépcsőn a konyhában már ott állt James is.

-Szia!

-Szia! Boldog Névnapot!

-Köszönöm. Elmondtátok neki?! -azt gondoltam, hogy anyuék mondták el neki, de nem akartam, hogy ezért köszöntsön fel.

-Akkor mehetünk? -kérdeztem kicsit elpirulva, de ehez már mindenki hozzá szokott.

-Igen.

Mikor kiszálltunk az autóból mindenki minket nézett.

-James mindenki minket bámul. -kis pánik volt a hangomban. Valóban mindenki minket nézett James pedig átfogta derekamat és úgy sétáltunk az épületbe. Roberték is nagyon néztek. Végül Paulának elmondtam, hogy mi van köztem és James között. Kicsit meglepődött. James minden órám után megjelent a terem előtt. A szüneteket együtt töltöttük és ebédnél is külön ültünk. Az utolsó órám után is várt rám a teremnél.

-Szia!

-Szia!

-Akkor mehetünk?

-Hova?

-Hát hozzánk. Befejezhetnénk a makettet.

-Ja. Persze. Csak fel kell hívnom anyut, mert nagyi ma ment az orvoshoz.

-Értem. Akkor előbb vigyelek haza, hogy megnézhesd?

-Nem. Azt hiszem még nem értek haza. Felhívom őt előbb.

-Rendben.

Már a kocsiban ültünk és anyu mondta, hogy még az eredményekre várnak, így elmentünk Jameshez. A tüdő makettünk is jól sikerült. Befejeztük és ő felállt. Hátratette a kezeit és odajött hozzám. Egy doboz bon bont adott át és egy plüss állatot.

-Boldog Névnapot!

-Oh..James...-hirtelen nagyon elvörösödtem.

-Azt hitted elfelejtem?

Átvettem az ajándékaimat.

-Köszönöm szépen.

Letettük az ágyra és megfogta a derekamat, majd magához húzott. Néháy másodpercig csak álltam a karjaiban és néztük egymást. Arcomon éreztem a lehelletét. Kezeimet a vállára tette és megcsókolt. Szorosabban ölelt én pedg karomat a nyaka köré fontam. Annyira jó érzés volt és éreztem, ahogy a pillangók repkednek a gyomromban. Percekig csak szorosan álltunk egymás karjában és lágyan csókolóztunk. Majd a fülemmbe suttogta:

-Szeretlek!

-Én is. -azt hiszem valóban nagyon vörös lettem.

-Azt hiszem most már hivatalosan is bejelenthetjük, hogy egy pár vagyunk.

-Igen. -ahogy ezek elhangzottak, mintha bizsergett volna a testem. Minden porcikám. Leültünk az ágyra és megcsörrent a mobilom.

-Tessék?....Igen? És? Valami komoly?....De...Igen.Most......Tessék???.....Nem...Az nem...az nem lehet...És még mennyi.....?Nee....-könnyes szemmel tettem le a telefont.

-Emma baj van? -nem tudtam válaszolni neki. Könnyek szöktek a szemembe. Átölelt. Ekkor kiszöktek könnyeim és végigfolytak az arcomon. -Emma?! A nagymamád?

-Beteg.

-Mi történt?

-Azt mondták, hogy fertőzés, de nem tudják, hogy fog reagálni a kezelésre.

-Sajnálom. -átölelt és hagyta hogy sírjak egy kicsit.

-Megmoshatom az arcomat?

-Persze. Menj csak! Az az ajtó az. -mikor visszajöttem már megnyugodtam.

-Ne haragudj! Csak hát...

-Cssss. Rátette ujját a számra. -Nem kell magyarázkodnod. Nagyon szereted a mamádat és most kiderül, hogy nagyon beteg. Semmi baj. Megértem.

Megöleltem. Otthon beszélgettünk és megbeszéltük, hogy erősek leszünk. Nagyi végül két hét alatt rendbe jött. Egy speciális kezelést kapott és két hét után semmi baja nem volt. James végig mellettem állt. Nagyon hálás voltam neki. Ma volt az utolsó nap az iskolából mielőtt elkezdődött volna a téli szünet. Mikor James értem jött elkezdett esni a hó. Ezen nevettünk. Az iskolában mindenki a téli szünetet tervezte. James és én délután nálunk voltunk. Kimentünk sétálni és a parkban kötöttünk ki. James megdobott egy hógolyóval. Én visszadobtam majd próbáltam elfutni, de utánam futott és ahogy elkapott beledőltünk a hóba. Fölémhajolt és megcsókolt.

-Gyere! A végén még megfázol. -karjaiban tartott és csókolóztunk ott a parkban. Mikor hazamentem gyorsan átöltöztem. A következő hét gyorsan elszállt. Minden nap James-el voltam. Azt hittem gyorsan rám fog unni, de nem így történt. Ma december 24-dike van. James-el nem találkoztam, de felhívott és fél órát beszéltünk. Anyuékkal egész nap karácsonyoztunk. Rengeteg ajándékkal és étellel. Meleg és meghitt volt a házunk.

Kilencedik fejezet

Másnap már reggel jött értem James. Odakint mindent bebórított a vastag fehér hótakaró. Mintha így szigetelné a növényeket a hidegtől. a Porter ház fényárban úszott. Meghitt és meleg családias volt. Mikor beléptünk az ajtón megcsapott a fahéj és a mézeskalács illata.

-Jó Napot! 

-Sziasztok!

James szobájába mentünk. Betett egy cd-t és felállított az ágyról. Kezeimet a vállára tette, míg ő a derekamat fogta. Lágyan megcsókolt és megszólalt egy lágy romantikus zene. Táncolni kezdtünk. Ebéd után leültünk a fájuk köré és ajándékoztunk. James szüleitől egy utalványt kaptam, amit le lehetett vásárolni bármire. Örültem neki, bár nem tudtam mit vegyek belőle. Végül James jött oda hozzám.

-Boldog Karácsonyt szerelmem! -egy vékony, hosszúkás dobozt nyújtott át. Kinyitottam és egy gyönyörű nyaklánc volt benne.

-Ez gyönyörű. Köszönöm. -megcsókolt, majd én is átadtam az ajándékát. Egy könyv, amire már régóta vágyott. Ő is örült neki. Felmentünk a szobájába és ettünk egy kis süteményt. Egy romantikus vígjátékot néztünk meg. A kanapéján ültünk és én hozzábújtam a mellkasához. Ő pedi átkarolt. Annyira boldog voltam így. Karácsony van. A szeretet ünnepe én pedig a szerelmem karjaiban ülök egy meghitt szobában.

-Azt hiszem lassan mennem kellene.

-Hazaviszlek.

-Köszönöm.

Ahogy felálltam hirtelen rosszul lettem. Forogni kezdett körülöttem minden és úgy éreztem kicsúszik a lábam alól a talaj. James elkapott.

-Jól vagy?

-Igen.

-Emma forró a homlokod. -még néhány helyen hozzá ért a bőrömhöz.-Lángol az egész tested.

-Semmi bajom.

-Emma ne viccelődj! Maradj itt!

-De....-ahogy elengedett újra összerogytam. A karjaiba vett és a kanapéra fektetett.

-Maradj itt! -még mindig szédültem és néhány perc múlva Mr. Porter jött be a szobába az orvosi tákájával.

-Hallom nem vagy jól.

-Semmi bajom.- nem volt erőm felállni.

-Nem úgy nézel ki. Nagyon sápadt vagy. egmérem a lázadat.

-Tényleg jól vagyok. Inkább haza megyek. Nem rontom el az ünnepüket.

-Emma erre ne gondolj! Nem rontasz el semmit. Az egészség a legfontosabb. -bedugta a lázmérőt a hónom alá, utána meghallgatta a melkkasomat és megmérte a pulzusomat és a vérnyomásomat.

-A többi rendben van,de...-kivette a lázmérőt és meglepődött. -de a lázad az egekben. -kiszólt Jamesnak, aki hozott néhány törölközőt, amibe jégkockák voltak. Rámtették őket és vacogni kezdtem.

-Kérem Mr. Porter! Semmi bajom.

Pár perc után levette rólam.

-Rendben. Öltözz fel rendesen és fiam kísérd be egészen. Mond el a szüleinek, hogy lázas, mert szerintem ő elfelejtené közölni.

-Köszönök mindent és elnézést kérek.

-Nincs miért és mi is köszönjük.

A kocsiban sokkal jobban lettem. Már em voltam olyan gyenge és szerintem a lázam is elmúlt.

Otthon beraktak az ágyba, de másnap valóban nem volt semmi bajom. Mikor felébredtem és felültem a zágyon James már ott is termett mellettem.

-James?

-Jó Reggelt! Hogy érzed magad?

-Szia! Semmi bajom. Jól vagyok köszönöm. Hogy kerülsz ide?

-Tudod én vagyok a barátod. Már máskor is jártam nálatok és...

-Úgyértem a szobámba. Itt még nem voltál.

-A szüleid azt mondták, hogy még alszol, de jöjjek fel és itt megvárhatom amíg felébredsz. GYönyörű vagy akkor is ha alszol. -elpirultam és mosolyogtam. Felálltam, de visszahúzott.

-Hova sietsz? -a karjaiba estem.

-Csak gyors fogat mosok és rendbe szedem magam. Jaj ne nézz rám kérlek! Retteneesen nézek ki ébredés után.

-Nem! Nem rossz a lehelleted és gyönyörű vagy így is. -megölelt. és miközben egy hajtincsemet megigazította csak annyit mondott mosolyogva-Még így kicsitkócosan is.

Ránéztem és megöleltem. Egy gyors csókot váltottunk, majd kicsúsztam az öeléséből és a fürdőbe rohantam. Rendbeszedtem magam. Mikor kimentem mosolygott és kitárta karját ahogy a székben ült. Én az ölébe ültem és megöleltem.

-Jaj ne haragudj! -fel akartam állni, de szorosan ölelt így nem tudtam.

-Ne kérj elnézést! Egy pár vagyunk. Ez természetes. Hiszen már hónapok óta együtt járunk.

-Igaz. -hangosan korgott a gyomrom.

-Na gyere! Azt hiszem enned kellene valamit.

-Nincs étvágyam.

-Olyan nincs. Reggelizni kell. -mosolygott. Megpuszilta homlokom és megfogta a kezemet. Lementünk a konyhába és beköszöntünk a többieknek a nappaliba. Egy kis szelet süteményt és egy bögre tejet tuszkolt belém, de valóban nem volt étvágyam.

-Mit fogunk ma csinálni?

-Arra gondoltam, hogy elvinnélek korcsolyázni. Ugye tudsz korcsolyázni?

-James, mindenki tud korcsolyázni.

-Remek. Akkor ha úgy gondolod mehetünk is. -mosolyogtam.

Tizedik fejezet

Anyuék elengedtek persze és megbeszéltük, hogy ott alszom a Porter házban. Elértünk a korcsolya pályáig. Peter segített meghúzni a korcsolyámat.

-Köszönöm.

Megfogta a kezemet és a jégre léptünk. Majdnem elcsúsztam, de megfogott. Lassan elkezdtünk korcsolyázni. Annyira jó volt, ahogy kéz a kézben korcsolyáztunk, miközben kellemes zene szólt. Megfordult megához húzott és úgy siklottunk tovább, miközben adott a számra egy puszit. Mikor megálltunk James elesett, de közben nevetett.

-Segítek! -a kezemet nyújtottam, amit ő megfogott és lerántott maga mellé, de vigyázott, hogy ne üssem meg magam.  Nevettünk, majd segítettünk egymásnak felállni.

-Menjünk?

-Igen. Már teljesen átfagytam.

-Rendben. -haza felé vettünk sült gesztenyét. A meleg gesztenye nagyon jól esett. Felmelegítette a testemet. Már nagyon izgultam, hogy milyen lesz, mert még soha nem aludtam ott egyetlen fiúnál sem. Főleg nem a barátomnál. Mr. és Mrs. Porter kedvesen üdvözöltek, ahogy mindig.

-Remélem éhesek vagytok. -készített nekünk vacsorát és szólt, hogy áthúzta az ágyneműket. Vacsora után felmentünk James szobájába. Még csak hét óra volt.

-Nézzünk meg egy filmet?

-Rendben. De előbb elmehetnék zuhanyozni?

-Persze. Rendben. Akkor tudod hol a frdőszoba, addig én átmegyek és letusolok a másik fürdőszobában.

-Itt találkozunk. -rámosolyogtam, ő pedig kacsintott. Gyorsan lezuhanyoztam és felvettem a pizsamámat, am jó vastag volt. Hosszú ujjú póló és egy hosszú nadrág. Halványlila színű volt és a pólóm közepén egy alvó maci. Mikor bementem a szobába ő már ott volt.

-Jaj milyen aranyos vagy ebben a pizsiben.

-Köszönöm.

Odajött hozzám, megölelt és megcsókolt.

-Akkor melyik dvd-t nézzük meg?

-Ma válassz te. -lepasszoltam a választás, mert mindig én mondom meg mit nézzünk. Egy horror filmet tett be.

-És ha nem fogok tudni aludni?

-Majd elszórakoztatlak akkor. Ne félj!

-Rendben.

Leültünk a kanapéjára és én a mellkasára feküdtem. Ő átölelt és így néztük a filmet. Néztük a filmet, amiben épp egy sötét jelenet volt és két ember bújkált a gyilkos elől. A jelenetben egy elhagyatott sötét sikátor volt és ekkor hirtelen teljes képernyőben mutatták a gyilkos fejét amitől úgy megijedtem, hogy teljesen összerezzentem és mintha sikítottam volna, denem jött ki hang a torkomon.

-Emma?! Jól vagy? Lekapcsoljam?

-Jól vagyok. Csak megijedtem.

-Nagyon ijedős vagy...-mosolygott és megpuszilta a fejemet. A film végén lekapcsolta a Dvd-t és szorosan ölelt. Felemelt.

-James! Mit csinálsz? Tegyél le! -átvitt az ágyra. Letett.

-Mindjárt jövök. Ne mozdulj!

-Rendben. -ültem az ágyon és vártam hogy visszajöjjön. Fogalmam sincs hogy mit akar most vagy hova ment. Mikor visszajött egy tál volt a kezében.

-Szereted a cseresznyét?

-A cseresznyét?

-Igen.

-Szeretem, de...

Leült mellém és a számba adott egy cseresznyét. Megettem, addig ő bekapcsolta a hifit, amiben egy romantikus cd volt. A szobában félhomály volt és szólt a lágy romantikus zene. Ő az én számba adogatta a cseresznyéket, míg én az övébe. Mikor megettük letette a tálat és odaült mellém. Az ajkát a fülemhez tette és suttogni kezdett. A szerelmes dalt énekelte, ami a cd-ről ment. Elpirultam, de ő megemelte államat és lágyan megcsókolt. Karomat a nyaka köré fontam és csókolóztunk. Ledőltünk az ágyra és teljesen belefeledkeztünk a dolgokba. Nem gondoltam volna, hogy egyszer ez velem is megtörténhet, de most James és én elmélyítettük a kapcsolatunkat és ott feküdtünk a takaró alatt. Jó érzés volt a karjaiban feküdni tovább. Megcsókolta a fejemet és csak feküdtünk némán.