egy átirat...

A kocsmába lépve látom
a betevőjét issza
kedves régi jó barátom:
a Számkivetett Pista

szegény ha tudna felállna
talán elém is jönne
ha kapaszkodót találna
tán nem zuhanna össze

odamegyek asztalához
már megint tiszta tinta
remegve nyúl poharához
a száját szóra nyitja

ám beszélni nem tud mivel
nincsen hozzá ereje
látni sem lát már csak figyel
helyette szól a szeme

Bodri kutya lábainál
egyedüli támasza
ugatja sorsát kiabál
csontig hatol panasza

kirúgta nemrég az élet
vissza sem veszi soha
zsebében őriz egy képet
hiányzik az otthona

kabátja rajta rozogán
csak egy nagy folt, mi látszik
szakadt résein tétován
az idő bújócskázik

kezére a kemény munka
mély barázdákat rajzolt
a fúrószárakat húzta
amikor még erős volt

zenész alszik a sarokban
kegyetlen sors énekel
kit részesít irgalomban
egy cetlire írja fel

van egy könyv is az asztalán
benne feketelista
az egyik fehér oldalán:
a Számkivetett Pista