benmar blogja

Az utolsó szó jogán

Vérző szívem csukott szemmel is csak téged lát

-  lelked a lelkemmel tán rokonok  -

Érzem arany hajad bársony illatát

midőn szenvedélyes csókjaidra gondolok

Tudom mást ölelsz már nem sokára

És ő súgja füledbe, nagyon szeret

Eltűnsz, akár a nyári nap könnyező szivárványa

Elengedlek hát! Kedvesem Isten veled!

Ki is vagy, mit is érzel

számomra már örök talány

kitörölsz engem is remegő kézzel

mint egy sms-t Te kedves arcú „gyöngyhajú lány”

Egyszerű dal

Semmim sincs már nékem
mért van így? nem értem
Ülök egy kis széken
s magány a vendégem…
Se család se pénzem
se otthon se étkem
jó volt még nem régen
semmitől sem féltem
aztán egy nap szépen
szólt a nő keményen
édes kis legényem
kotródj el serényen
harag volt szemében
megütött merészen
vicc ez csak reméltem
azt mondtam: nem én nem
….
Ülök egy kis széken
s Isten a vendégem…
Nagy Uram azt  kérem
gyere most el értem

Szívharang

feljajdul egy néma harang

búgó hangon ismerős dalt énekel

kopott kötél húzza testét

nagyobb súlyt  tán soha többé nem bír el

táncot jár az árnyékával

ide-oda részegként csak tántorog

 omló falú kápolnában

hol nincs más csak számkivetett verssorok

nem oly rég még büszkén búgott

fémes  teste arany ködben lebegett

elhagyta őt kedves társa

s szél lóbálja a vigyázó kéz helyett

mint a felborított bölcső

elvesztette gyermekeit, álmait

 remegő lábai tartják

szerelméről s  otthonáról álmodik…

romokban az oltár földre

dobva ketté hasadt törött  feszület

poros padokon serényen

imádkozik a magány s az őrület

kicsi gyertya világít

nem látni a rozsdás harang könnyeit

mélyre mart betűk őrzik  a múltját:

hatalmas fényes templom állt egykor itt…