basa blogja

A tegnapokra ráölelt 
visszanéző vágyak 
ködös, könnyes fátyolán 
át még néha látlak.

Mosolyod még melegít, de
halványulsz, s az emlék
úgy lesz egyre hűvösebb,
mint őszutón az esték...

El nem mondott mesék mögött
lassan kinyíló ablak,
egy pillantás a végtelenbe,
hiszem, nekem Te az vagy.

Kezemhez ért kezed, s tudom,
hogy fázós éjszakákon
majd hozzámbújsz, és ringsz velem
mint forró, édes álom.

Kószál a bánat, este van
nyüszít a szél a ködben:
Az úton vajon hány mesét
tapostam el míg jöttem?

Ez már a végső nemtudom,
holnemvolt gyásza dönget
ököllel bennem s szívemre
kalapálja a csöndet.