bardosi blogja

NYUGATON A“NYUGAT“

Ajánlom Sumonyi Zoltánnak egy göttingeni irodalmi est emlékére.

Egy hosszú emberöltő múltán, egy évszázad késéssel

most érkezett meg nyugatra a keleti "Nyugat“.

Az agyunk német vagy magyar; minket bizony nem érdekel,

föltámasztjuk együtt elhantolt tetszhalott álmainkat.

 

Ady, József, Babits ma már mind elfeledve, eszméik értéktelen?

Hiszen csenevész korunkban nem ezzel áltattak minket verseik!

Pesszimista és optimista, kiknek paradox-hite végtelen,

a kiútat keresve most egymásnak ellentmondva elmélkedik.

 

Talán emlékszünk, mit hozott a múltszázadi pirkadat!

Kik döngették szavukkal a hazug délibáb-falakat?

Mialatt a teremtés gőgös koronája leroskadt

a dekadens rémidő lelket roppantó terhe alatt.

 

Csak a költő volt, ki intőn óvásra emelte vészjósló hangját,

hogy föllebbentse ezzel a tömeg szeméről a hályogos leplet.

Pellengérre állítva ipari forradalmunk Kánaán-átkát,

mint megtűrt próféta hirdette az apokaliptikus végzetet.

 

Mit hozott vajon az úgynevezett töretlen fejlődés,

a macskaarany csillogása alá rejtve a nyomort?!

Csak az áporodott szájíz és a másnapos émelygés

idézte az átmulatott, reménnyel teli tegnapot.

 

Hiába az intés, már akkor veszve volt a világ s Európa;

miért a jóslás "hol könyv ég, ott embert vetnek majd máglyára“!

A nép ünnepelt, bár lappangott már a szellemi katatónia.

Evolúció ez, ha fegyverek zaja ébresztőnk harsonája?!

 

Mi volt a bódító ábrándozás túlfizetett ára,

mialatt a Darwini ész szülte szörnyeteg dübörgött?!

A szó és a test zakatoló önkéntes vas-halála,

s fűrész sivítva halott Radnóti szavába üvöltött!

 

Barátom mond meg nekem: Mi történt az elmúlt száz esztendő alatt?

Megtanultuk-e már a leckét, mit évszázadok óta feledünk?

Vagy megint fölszántjuk a túlzsúfolt történelmi tömegsírokat,

és mindent újra meg újra, konokul, mindig elölről elkezdünk?!

 

Hadd ne idézzem neked az elmúlt napok nyomort hozó bűneit;

csak pergetsd át egy szennyes pletykalap letarolt őserdő-lapjait:

Mialatt egy popdíva kiteríti elénk szilikon tőgyeit,

hamis Mohamed és Jézus szemében hamis ige tükröződik.

 

A tenger mélyéről kígyózik földünk fekete nedve,

beszennyezve az élet évmillió éves bölcsőjét.

Mint haldokló teste, melynek fölvágott pulzáló ere,

undorodva kiokádja drogokkal telített vérét.

 

A hiszékeny rabszolga önként áldozik a pénzisten oltárán,

s közben a bank főpapja hamis búcsúcédulákkal kereskedik.

Százmilliók csengő-vércseppje gyűlik a menedzserek számláján,

s ezalatt a kisemmizett a mindennapok kínpadján elvérzik.

 

Te még töretlenül hiszel a maroknyi vetőmagban,

mely tovább adja az újra kikelő, szendergő csírát.

De mit ér ez a kizsigerelt és elbutult talajban,

ha holnapra már minden és mindenki gén-manipulált.

 

Fehér sapkás álszent helytartó imáját monoton eldarálja,

és a pederaszta bíborsüveges maga oldja fel bűneit,

miközben a föld éhhalál hulláit bábeli halomra hányja,

s éhező afrikai letörli legyekkel küszködő könnyeit.

 

CDU, SPD, FIDESZ és MSZP, mind csak zsonglörködő bálvány,

hisz mögöttük mindig egy és ugyanaz a falka lapul;

vicsorgó kutyák, kik elől nem menekülhet a zsákmány;

"Leszarom! Mint milliárdos, élek gondatlanul!“.

 

A mókuskerék tovább pörög, motorját ma nem olaj s szén hajtja,

az atomról léhán levertük az elektronok béklyózó láncát.

Szappan opera habzik szánkban, s fölöttünk lebeg Damoklész kardja,

s komputerrel ropjuk vélt örök létünk virtuális haláltáncát.

 

Olykor lázad a természet, s ujját csettintve mutatja,

hogy a darwini elmélet hulladék-salakja létünk.

Nem mi vagyunk az evolúció dicsőséges csúcsa;

Escher lépcsőin fölfelé lépünk, de lefelé megyünk.

 

Most folytassam talán tovább!? Úgy gondolom már nincs semmi értelme!

A sopánkodás hiábavalósága már fáraszt s megalázna.

Évtizedek nem megfogadott ismétlődő örökös intelme,

- vegyük észre már végre!! - emlékeztet Ady, József, Babits szavára!

 

A kérdésre magad addj választ, ha elbizonytalanít a kétség:

- Talán eddig mindvégig tévedtem?! Talán magamnak is hazudtam?! -

Ha majd unokáidra nézve újra éled benned a reménység,

- egy ujjnyi whisky? - vagy - egy ujjnyi élet? - te válassz! - lapul a palackban,

 

a ma még nyitott, de lassan-lassan örökre becsukódó vakablakban.