Mélybe taszítva

Nagyot tévedtem…nem Őt akarom óvni,hanem magamat, megvédeni minden egyes ütéstől, amit adhat nekem. Mert adni fog, ez biztos. És minden egyes könnycseppel majd lejjebb csúszok, de hisz’ már így is csak kapaszkodom, hogy ne zuhanjak a sötét mélybe, mely annyira húz lefelé, fentről pedig taszítanak. Néha elkap egy-egy kéz, de mit sem ér, nem húznak fel, csak tartanak egy ideig. Én pedig mindig újabb és újabb után nyúlok, hátha így könnyebben telnek majd a napok.  De mosolygok, mások ezt nem tudhatják. Biztonságban akarok lenni, Ő pedig nem adja meg nekem, mert lassan megöl bennem mindent, ami arra sarkall, hogy fogjam a kezét, hogy ne adjam fel, hogy adjak időt, hogy ne akarjak lezuhanni. Igen, néha inkább zuhannék, mert az még mindig kevésbé fájdalmas, mint végignézni ahogy kacagva,- talán nem is tudva - a mélybe taszít.