Megvédeni magamtól....

Védelmet kell nyújtanom neki, és részben magamnak is. Saját magamtól kell védenem, mert túl értékes, túl értékes ahhoz, hogy elvesszen bennem, bennem, az örök gyerekben. Ki csak tüzet gyújt, de megtartani nem képes, s hamuvá válik körülötte minden. Nem lehetek önző, Ő túl védtelen, szívét adná szívtelen énemnek, s elfogadnám, majd visszadobnám, ha új dobbanást hall a testem. Mégsem tudom elüldözni, figyelmeztetni, hogy fusson, rohanjon, míg hozzám nem láncolja ezernyi apró bolondság, mert újra mosoly szállt szememre, s minden egyes pillanatban elveszek az Ő tekintetében. Túl drámai ez, nem méltó gyermekhez, ki faleveleken ugrál felfelé, s mindet a mélybe taszítja, hiszen súlyát elbírni egyik sem képes még. Bár lennék habkönnyű, mindenkinek megfelelő, nem csak egy darabig, de örökké, s e kusza szöveg végre értelmét lelné valakiben, értelmét lelné bennem, nem csak elsüllyedne a rengetegben.