b_barbi blogja

Van, hogy boldog vagyok, de csak látnom kell és a szívem megszakad.
Miért fáj még mindig? Miért érzem ezt?
Nem akarok így érezni, de a megoldásra nem jövök rá.
Eddig azt hittem eltudtam kerülni a találkozást, de már láttom lehetetlen.
Remélem egyszer úgy tudok előtte állni, hogy nem érzem a fájdalmat.
Majd egyszer... 

A költözés mindenkinek nehéz, ez alól én sem vagyok kivétel. Arra számítottam, hogy ezután minden rossz lesz. Mivel már máshol fogok lakni, hiányozni fog a táj. A hosszú csendes séták és az, hogy még télen is kimentem a partra. Talán ez a hiány volt a legrosszabb, de még más is hiányozni fog attól hogy azok kevésbé fognak fájni. Hiányozni fognak a barátnőim, sosem felejtem el őket. Próbáltam az utóbbi hetekben minél több időt eltölteni velük. Hiányozni fog a házunk, a környékünk és a furcsa szomszédok is.

A költözés nagyon fájt nekem, de nem zuhantam magamba. Mondtam anyuéknak, hogy adok esélyt Miskolcnak. Így nem adtam fel és felkészültem mindenre. Jelenleg most pakolok, jó sok cuccom van.

Az a jó a költözésben, hogy mindent viszel magaddal, így nem kell válogatni. Ennek nagyon örültem, mivel így is sokáig fog tartani. Anyumék már készen vannak, már csak egy nap- mondják ma már kb. huszadszor.

Estig össze kell pakolnom mindent, kivéve ami reggel kell az öltözködéshez és a tisztálkodáshoz.

Ilyenkor olyan sok minden előkerül, amit már elveszettnek hittünk. Találtam például egy régi mp3-mat az ágy alatt, de fogalmam sincs, hogy került oda. Azt is elraktam, körülbelül olyan 15 db nagy bőrönd kellett ahhoz, hogy mindent elpakoljak. Ahhoz még jönnek a bútorok, egy ágy, egy asztal, 3 szekrény és egy fotel. Holnap reggel 9 órakor jönnek a költöztetők, ők fogják a bútorokat berakni az új házba. Nekünk sokáig tartana, így inkább őket kértük meg erre a munkára. Szerintem nem is baj, nem sok kedvem lett volna bútorokat cipelni.

Tök jó úgy néz ki teljesen kész vagyok, ráadásul még csak négy óra van. Így el tudok menni sétálni, már alig várom. Gyors összepakoltam azt amit viszek magammal, egy kis üveg vizet és egy szendvicset. Amikor elindultam jöttem rá arra, hogy otthon hagytam a fényképezőgépet. Pedig az a legfontosabb, nagyon szeretek fényképezni.

Így mindenről lesz egy emlék, ami életem végéig megmarad abban az esetben ha nem hagyom el. Eldöntöttem, hogy elmegyek egy utolsó városnézésre. Anyunak írtam egy cetlit, és bezártam az ajtót. Először a város közepében sétálgattam, utána elmentem a partra. Egy csomó fürdőző ember volt a strandokon, az ország különböző városaiból vagy falvaiból jöttek ide. Valaki rengeteget utazik azért, hogy eltölthessen itt néhány órát.

Senki nem a város miatt jön hanem csak a fürdőzés érdekli őket és ezt sok ember ki is használja. Például a fizetős strandok, a rengeteg árus a parton és az eladó, illetve kiadó lakások 5 méterre a partól.

Ahol láttam helyet arra indultam el, 5 óra körül van így nemsokára elindul a nép nagy része és csak a siófokiak maradnak a parton. És állításom bebizonyosodik ahogy látom, egy nagyobb csoport most megy ki a kapun.

Biztos messzebb laknak, így ilyenkor már el kell indulniuk, hogy még világosba hazaérjenek. Végig sétáltam a majdnem üres parton és elindultam haza. Most jutott eszembe, hogy holnaptól már másik házunk lesz és a siófoki házra nem mondhatom többet az otthon szót. Holnaptól az otthon és a haza szó másra fog vonatkozni, egy miskolci idegen házra. Jó gyorsan mehettem mivel már csak egy saroknyira voltam a házunktól, befordultam a sarkon és sikeresen kinyitottam az ajtót. Anyumék még nem voltak otthon, gyors kidobtam a cetlit amit írtam. Utána lepakoltam, megnéztem az időt 6 óra 10 perc. Ezek szerint 10 perc alatt hazaértem ez új rekord, de igazából nem is érdekel. Beültem a fotelba és bekapcsoltam a lemezlejátszót, nem kellett sokat várni anyuékra csak 20 percet.

8-kor letusoltam, utána körülbelül fél 10-ig zenét hallgattam. Reggel háromnegyed 8-kor keltem fel, fél kilenckor már készen is voltam. Elpakoltam a maradék cuccomat, majd kivittem a bőröndöket az előtérbe.

10 perc múlva megjöttek a költöztetők, negyed óra alatt ki vittek mindent majd elindultak. Mi pedig beültünk a kocsiba, és indultunk utánuk. A tesóim jól el voltak útközben én meg a tájat figyeltem, bűntudatom volt minden egyes megtett kilométer után. Utáltam, hogy Siófok már csak egy messzi helynek tűnt ez volt a legrosszabb ami csak történhetett. Lassan értünk oda, de legalább már vége az utazásnak. A költöztetők miután bepakoltak azonnal el is mentek, olyan volt mintha menekültek volna. A ház aranyos és otthonos volt, még tetszett is volna ha nem a mienk lett volna. A szobám nagy volt és elég kényelmes, sőt talán egy kicsit üresnek is tűnt. Elkezdtem kipakolni és közben azon gondolkoztam, hogy maradhatnék bent a házban suli kezdetéig. Nem akarom látni a várost, mondhatni menekülök a végzetem elől. Végül is szeptemberben valahogy el kell mennem a suliba.

Inkább talán majd később kipakolok, a fele már megvan, de nem akarom folytatni. Lefeküdtem az ágyra és akkor egyszer csak hallom, hogy jön anyum. Azt mondta nézzünk szét a városba, ráérünk pakolni.

Erre ideges lettem becsaptam az ajtót és kikiabáltam, hogy soha.

Kicsit talán durva voltam, de most nem érdekelt.

Az emberek néha tudnak jók is lenni.
Sőt néha azt érzem mindenkiben van valami jó.
Csak fel kell fedezni.
Remélem én meg tudom látni a jót az emberekben.
Remélem birtoklom eme képességet.
Milyen jó lenne ha minden embernek meglenne ez az ajándék.
De sosem lehet tökéletes semmi, mert így van a világ teremtve.
Mint ahogy az ellentétek vonzzák egymást.
A jó és a rossz mindig együtt vannak jelen.
Sosem szabad feladni.