Fuchs Éva : Szavak
Mennyi szó kell uram
Milyen sok szó kell ahhoz
Hogy elmondjuk a szél Egyetlen sóhaját, -
Fa mélységes hallgatását
Tisza Kata
Mondd el nekem
Mondd el nekem,
miért nem vagy idegen,
mozdulataid
honnan ismerem,
miért tudom rólad,
amit még te sem?
Mondd, meddig tűröd
azt, hogy olvasom,
mit ír a ránc
tűnődő arcodon,
hogy szótlanságod
értem, hallgatom?
Tanulod-e mi az,
amitől félek,
hol nyitott ajtót
testemen a lélek,
mit mondanék,
amikor nem beszélek?
Végül csak annyit:
vigyázol-e rám,
ha nem jut már
eszembe a szezám,
leszel-e testvérem,
anyám, apám?
Tudod-e, amit én
nem tudhatok,
amiről holdtöltekor
álmodok,
emlékszel-e, ha
el vagyok feledve,
s velem vagy-e,
amikor nem vagyok?
Álmomban, egyszer,
súgva-settenkedve
eljössz-e velem
sétálni a csendbe,
és engeded-e majd,
ha megfagyok,
hogy eltemessenek
a tenyeredbe?
*
Kovács Erika: Mindig....
Tudod, mindig lesz egy pillanat,
egy gazdátlan gondolat,
amikor rám találsz és én rád.
Ilyenkor csendben
lopva körülnézünk,
mert nem kell, hogy lássa a világ,
miként suhan át
két szív között
egy apró simogatás.
Talán lehunyjuk szemünk,
mert minden perc egy néma vallomás.
Kezeddel átöleled nyakam,
és arcomon megkeresed
őrült világunk lopott pillanatait,
majd lelkeink összeölelkeznek...
Kabátunk összébb húzzuk,
ki ne essen magányunk,
és továbblépünk...
egy másik pillanatba...