azuur blogja

A kedves közelléte

Eszembe' vagy, ha tenger tükrén látszik
A déli fény.
Eszembe' vagy, ha hold remegve játszik
Az ér vizén.

Veled vagyok, ha porfelhő borít el
S köd fojt sürűn,
S ott reszketek veled és lépteiddel
Keskeny bürűn.

Hallak, midőn a zúgó hab megrekken
A szírt fokán,
És hallgatózom, mint súg a berekben
A halk magány.

Bármerre szállj, mindég nyomodba' járok
Közel, közel...
A nap lenyugszik... csillagomra várok.
Jövel! jövel!

Johann Wolfgang von Goethe
(Dóczi Lajos fordítása)

 *

Őri  István: Hangtalan mesék

Mikor kezünk összeér
ajkunk szerelemről mesél
hangtalan szavakkal
néma imádsággal
veszett vágyakkal
selyem-suhogással
bársony takaróval
szelíd öreganyóval
bottal topogóval
bölcsen mosolygóval
élettel
álommal
mesével
valóval
szívből szólóval
szívnek adóval
mikor kezünk összeér
szemed szememhez ér
hangtalan szavakkal
végtelen vágyakkal
szerelemről mesél..   

 *

Szabolcsi Zsóka:
BOCSÁSS MEG ...


Bocsáss meg,
látod, az idő kevés.
elfolynak kezemből a percek.
Bocsáss meg,
tudod, a jövő nehéz,
nem is tudom, mit is merjek.

Bocsáss meg,
hisz lelkem néha
hiányok, árnyak után lohol.
Bocsáss meg,
ha a tél napjaimban
minden álmot letarol.

Bocsáss meg,
ha úgy érezted,
ajándékom hiába várod.
Bocsáss meg,
ha nem érezted
szavaimban a Te világod.

Bocsáss meg,
lásd, titkaimmal
feléd fordulok hitért.
Bocsáss meg -
csak ennyit kérek-
el nem követett bűneimért.    

 

 

Pethes Mária


Add a kezed


Mielőtt elsodornának a hétköznapok
Mindennapos kis háborúinkban
egymáson újabb sebeket ejtünk
Add a kezed
Mielőtt rádöbbensz
milyen kiábrándítóan
én is csak nő vagyok
Add a kezed
Mielőtt elillan életünk
mint nagyanyám süteményének
mindent belengő fahéj illata
Add a kezed
Mielőtt a simogatás mozdulatát
feledné kezünk
és csak ökölbe szorított ujjaink
merednek nyirkos tenyerünkbe
Add a kezed
S az éjszakák
azok a borzalmas éjszakák
mikor partra vetett sima testű
delfinként szomjazunk a csókra
és riadtan várjuk a feloldozó hajnalt
az elmaradt ölelés mozdulatában
lelkünk sírva egymásért remeg
Add a kezed     

 

József Attila- Gyermekké tettél.

Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.

Számban tartalak, mint kutya a kölykét
s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.
Az éveket, mik sorsom összetörték,
reám zudítja minden pillanat.

Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom.
Ostoba vagyok - foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, - távozzon tőlem a félelem.

Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni, halni egymagam!

Anyám kivert - a küszöbön feküdtem -
magamba bujtam volna, nem lehet -
alattam kő és üresség fölöttem.
Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.

Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.

1936. május

 József Attila: Áldalak búval, vigalommal

Áldalak búval, vigalommal,
féltelek szeretnivalómmal,
őrízlek kérő tenyerekkel:
búzaföldekkel, fellegekkel.

Topogásod muzsikás romlás,
falam ellened örök omlás,
düledék árnyán ringatózom,
leheletedbe burkolózom.

Mindegy, szeretsz-e, nem szeretsz-e,
szívemhez szívvel keveredsz-e,
látlak, hallak és énekellek,
Istenek téged felellek.

Hajnalban nyujtózik az erdő,
ezer ölelő karja megnő,
az égről a fényt leszakítja,
szerelmes szívére borítja.

 

http://www.youtube.com/watch?v=bha8bkhCOCg&feature=related

 

 

Lányi Sarolta

 

Esteli és reggeli melankólia

 

Levetkezem az álmosító csöndben
Álomváró, nehéz fejem lehajtom.
Párnámra permetez a könyem
Az esti csöndben.

S levetkezem a nap gondját, buját,
Az únt ruhákat, - fáradtan, sóhajtón,
Lerázom testemről a mát,
E bús ruhát.

Levetkezem nehéz keservemet,
Mely napról-napra búval öntöz,
S a kínszoknyát, mely testemre mered:
Életemet.

Ne fedjen más, ha jő az álom,
Csak lenge gyolcs, lágy éji köntös,
Szerelmem hűs mezében, így találjon
Reám az álom.

Álom, te fél-halál, te jóbarátom,
Oh szállj reám, oh hozd a végem,
Szerelmem ékes, hűs mezébe' várom...
Semmi se fájjon.

...Reggelre úgyis eltűnsz. Éledek
S ott látom összehajtva szépen
Álomhalálos-ágyamnál, a széken
A nyűtt ruhát: az életet.

 

 

Lányi Sarolta - Valami halk virúlást

 

 

Valamit, valamit, ami hasonlítson az örömhöz
csak amiként a fű a fához
a csillaghoz a mécs világ,
valamit, valamit...

Akárhonnan, akármi, csak nevessen
mint harmatos arccal réti virág,
vagy mint a gyermek anyamellen,
akármi csak nekem nevessen,...

(Szűzi szeliden mi elrejtezett,
mikor jött a virágtipró regement
robogó rémszekéren
jött, borzasztóan, a bánatbrigád.)

Valamit menteni, menteni kéne
a múlt kincséből, kicsit, akármit
szomjú zenéket, szép mosolygást
s a jó szemek meleg kis mécsvilágát...

nem csillagot, két jó szemet csak
sötéten át is szivembe fénylőt
s valami halk virúlást...
Valamit, valamit, ami hasonlítson az örömhöz!

 

 

 

Wass Albert: Őszi hangulat

Mikor a hervadás varázsa

megreszket minden őszi fán,

gyere velem a hervadásba

egy ilyen őszi délután.

Ahol az erdők holt avarján

 

kegyetlen őszi szél nevet,

egy itt felejtett nyár-mosollyal

szárítsuk fel a könnyeket.

Hirdessük, hogy a nyári álom
varázs-intésre visszatér,
s a vére-vesztett őszi tájon
csak délibáb-varázs a vér.

Hirdessük, hogy még kék az égbolt,
ne lásson senki felleget,
hazudjuk azt, hogy ami rég volt,
valamikor még itt lehet.

Ha mi már nem tudunk remélni,
hadd tudjon hinni benne más:
hogy ezután is lehet élni,
hogy tréfa csak az elmúlás.

A nyári álmok szemfedője
övezze át a lelkedet,
amíg a völgyek temetője
hulló levéllel eltemet.

 

 

Wass Albert: Ha jön az ősz

Ha majd az, ősz

összegyűjt minden bánatot , s vele

a lelkemet behinti csendesen:
eljössz-e vigasztalni kedvesem?

Eljössz-e akkor simogató szóval,
mikor a lelkem többé nem nevet,
s mesélsz-e majd, mikor a könnyem éget,
hajnal-fényből szőtt, színes-szép meséket,
amiket egyszer én mondtam neked?

Ha akkor eljössz:
áldni fogom a lábaid nyomát,
s áldott legyen a rózsaszínű út,
az út, melyen menni fogsz tovább,
áldott legyen a szív, mely erre kerget,
s áldott legyen, áldott legyen a lelked,
legyen a boldog álmok temploma.

Hanem azért
áldani foglak téged akkor is,
ha nem gondolnál rám többet soha

 

 

Wass Albert Jó éjszakát

Késő van. Talán aludni fogok.
Mielőtt behúnynám a szememet,
Nehezen szerzett nyugodalmamat
Szeretném megosztani veletek,
Testvéreim a végtelen világban.
Ma kiderült, ma csillagokat láttam,
Ma rendet láttam, és harmóniát.
Mielőtt behúnynám a szememet,
Elvégzem még ezt a vigiliát.
Ajtótokra varázs-jelet vetek.

Leborított lámpámat: lelkemet
Ajtóitok előtt meghordozom,
Halkan, halkan, lábujjhegyen megyek,
S magam módján talán imádkozom:
Aludjatok, szépet álmodjatok.

Gyermek ne ríjon, anya ne remegjen,
A lány lássa meg első kedvesét,
Az öregek hadd kalandozzanak
Emlékeik honában szerteszét.
A férfi lássa célnál önmagát.

Jó éjszakát, jó éjszakát.

 

http://www.youtube.com/watch?v=woSGoU1aN5Y

 The things you are to me - Secret Garden

 

 

Fuchs Éva : Szavak

Mennyi szó kell uram

Milyen sok szó kell ahhoz

Hogy elmondjuk a szél

Egyetlen sóhaját, -

Fa mélységes hallgatását

 

 

Tisza Kata

Mondd el nekem  

 

Mondd el nekem,
miért nem vagy idegen,
mozdulataid
honnan ismerem,
miért tudom rólad,
amit még te sem?
Mondd, meddig tűröd
azt, hogy olvasom,
mit ír a ránc
tűnődő arcodon,
hogy szótlanságod
értem, hallgatom?
Tanulod-e mi az,
amitől félek,
hol nyitott ajtót
testemen a lélek,
mit mondanék,
amikor nem beszélek?
Végül csak annyit:
vigyázol-e rám,
ha nem jut már
eszembe a szezám,
leszel-e testvérem,
anyám, apám?

 

Tudod-e, amit én
nem tudhatok,
amiről holdtöltekor
álmodok,
emlékszel-e, ha
el vagyok feledve,
s velem vagy-e,
amikor nem vagyok?
Álmomban, egyszer,
súgva-settenkedve
eljössz-e velem
sétálni a csendbe,
és engeded-e majd,
ha megfagyok,
hogy eltemessenek

a tenyeredbe?  

*

 

Kovács Erika: Mindig....

Tudod, mindig lesz egy pillanat,
egy gazdátlan gondolat,
amikor rám találsz és én rád.
Ilyenkor csendben
lopva körülnézünk,
mert nem kell, hogy lássa a világ,
miként suhan át
két szív között
egy apró simogatás.
Talán lehunyjuk szemünk,
mert minden perc egy néma vallomás.
Kezeddel átöleled nyakam,
és arcomon megkeresed
őrült világunk lopott pillanatait,
majd lelkeink összeölelkeznek...

Kabátunk összébb húzzuk,
ki ne essen magányunk,
és továbblépünk...

egy másik pillanatba...

 

 

 

 

 

Az ábécével mi sem vetekszik
Minden bölcsesség benne leledzik,
Hisz a betűkből minden kikerül,
Ha ugyan összerakni sikerül.

    Emanuel Geibel   

 

"Semmit nem lehet megtanítani egy embernek. Csak segíteni abban, hogy belül, önmagára rátaláljon." ( Galileo Galilei )

 

 

"A szeretet és a bizalom elválaszthatatlanok! Egyik sem létezik a másik nélkül."