azuur blogja

Kaffka Margit: Vágyak

Úgy-e, most jól áll a hajam megint!
És úgy-e, jól van szabva a ruhám?
Színes szalag, - csokorba szedve mind, -
Ilyen a szívem is, - könnyű, vidám.
El innen csak! Sokadalomba vágyom,
Ahol repkednek balga kacajok,
Futó szerelmek szállnak tüzes szárnyon. -
Nagy, halálos jókedvet adjatok!
Mulatni akarok!

És mégis, mégis, - e homályos zúgban,
Csillapító csendben jobb volna tán, -
Itt csak valami néma, tompa bú van
És béketűrő, mélységes magány - -
Jobb volna itt maradni minden este
S az éjszakán, míg jön a virradat
- Behúnyni a szemem és várni egyre
Az idő, az idő míg elhalad
És betemeti azt a holt nyarat.  

Kaffka Margit: PEZSGŐ DAL

Fehér galagonya, - beh virágos!
Semmi közöm a szomorúsághoz!
Gyöngy a kedvem, Isten, ember lássa -
Kölcsön is vehet belőle, aki megkívánta.

Tudod-e, hogy letépem a húrod,
Ha még azt a keserveset húzod?
Beteg tán a hegedűszerszámod,
Add, kötök rá orvosságot, sok fehér virágot.

Vén csavargó! Kósza éjfélóra,
Hova sietsz? Ülj le hát egy szóra.
Boros fővel is odajutsz máma,
Úgy lassacskán, minthogyha csak a szeretőd várna.

Töltsetek! Vagy várjatok csak, mégse!
Meg találnak haragunni érte...
Legelőször a színébül porba öntsetek le.
- Köszöntöm az elfelejtett, régi Istenekre!  

P. Pálffy Julianna

Emlékké szépülnek a pillanatok...


Emlékké szépülnek a pillanatok,
hiába fogytak el a percek, nem
lettek hónapok és évek, mégis mi
voltunk egymásnak lélegzet, szomjat
oltó nedű, vad éhet csillapító étek.
Balzsam voltál a szívemen, fényem,
visszaragyogtál rám csillagom,
csak néha folyhatott titkon érted
könny az arcomon, mert úgy szerettelek,
gyengéden féltve - óvtalak magamban is -
s nem vártam semmit cserébe.
Ha téged álmatlanná sújtott a bánat,
magányod metsző hidegét sütötte felém
börtönbe zárt vágyad; és te, szikrázni
hívtál, lángoló örvényben mámortól édes
édenben élni, ahol megtanítottál engem,
- vagy én tanítottalak téged, kedves? -
csókdallamokkal szerelem zenélni.   

 P. Pálffy Julianna: Szívem a szívedre


Elfutni volna kedvem,
menekülnék messzire,
nem is olyan messze, csak
odaborulnék a szívedre.
Hallgatnám csendben,
érezném mennyire dobog,
válaszul visszadobognám:
Még mindig a tiéd vagyok!

Várok Rád - félek nem látsz,
nem ér el, de nyújtom a kezem,
elfelejtettél - mit tegyek? -
mondd meg Kedves, nekem.
Úgy hiányoznak a szavak,
a szád, a mosolyod, a szemed,
csak az emlékeimben él, milyen
gyöngéden érintett a kezed.

Néha elcsitulsz bennem,
néha a pokol tüze éget,
mert tudom, hogy nem lehet,
nem szabad szeretni Téged.
Parancsolnék én a szívemnek,
ne verjen, ne dobogjon hiába,
mégis - mit tehet az ész, ha
a szív érzi, ki az igazi párja.

Elfutni volna kedvem,
nem is olyan messzire,
a karjaid közé, csak
odaborulni a szívedre.  

Helen Bereg

Ha most kérdeznéd

Ha most kérdeznéd, elmondanám,
Mit éreztem az első találkozásnál.
Elmondanám a félelmemet,
Lelkemben kétely mardosását,
A választ szemedben keresve:
Tetszem-e?

Ha most kérdeznéd, elmondanám,
Agyamba hasító menekülés vágyát.
Elmondanám a félelmemet,
Érezve szerelem csodáját,
A választ eszemmel keresve
Akarom-e?

Ha most kérdeznéd, elmondanám,
Érzésem vágyunk találkozásánál.
Elmondanám a zavaromat,
A legelső csók borzongását.
Szívedben riadtan kutatva:
Szeretsz-e?

Ha most kérdeznéd, elmondanám,
Szenvedéllyel élő szerelem csodáját.
De te nem kérdezed, mert tudod.
Sejtjeinkben érezzük egymást,
Tudjuk teljes bizonyossággal:
Csak együtt lehetünk boldogok. 

Helen Bereg

Kétség

Mikor egybesimul ég és Föld,
mikor nem számít már a jövő,
csak a múló jelen csodája,
mikor jövőnk jelenünk álma,
akkor teljesül be a varázs,
örök szerelem utáni vágy.

Mikor versben dalolhat a szív,
hogy ne sejtse senki kinek ír
a költő lángból szőtt verseket,
mikor menekülni kell, mint vad,
tiltott szerelmet féltőn rejtve,
akkor kel bíbor égre az éj,
segítve a szerelmes zenészt.
Mikor magányos szív társra lel,
egymásból merítve életet,
akkor felkiált a józan ész:

Nem! Nem engedem! Nem lehet még!
Elég a pillanatnyi varázs,
egymásért lopott percek, órák.
Az eggyéfonódás majd akkor,
ha összeolvad Föld és ég,
s e két szerelem senkit nem sért.

Fortune Brana - Amíg nekem

Amíg nekem van, neked is
szóból, kenyérből, örömből,
ha bánt néha a hallgatás,
ajtódon a vágy dörömböl,
ha keserű a nevetés
- vidámság nélkül mit is ér -
kezem, mit kinyújtok feléd
segítséget ad, sose kér.
Amíg nekem van, neked is
hitem, álmom és holnapom,
és legyen bármilyen nehéz,
nem kell félned, hogy feladom.
Égre fordított arcomon
a boldog percek záporát
nem mossa el a vén idő,
mely mindent hall és mindent lát.
S a szeretet gitár-húrján
egy tiszta hang – sose hamis
az utolsó szívdobbanás:
amíg nekem van, neked is. 

Arany - Tóth Katalin

KISFIAM

Szemedben huncut csillogás,
mosolyod szelíd ragyogás;
Szótlan lelked gyöngye
néma szíved könnye
- mit felém adsz tovább...

Kezedben erős szorítás,
léptedben ösztönös futás;
Belső csended kincse
bezárt elméd tükre
- félelmed, hű barát.

Álmodban olyan a világ,
amelyben vágyad megtalál:
zengő dallam lenget,
messze röpít, kerget
- míg haza nem találsz...

Röptödben Isten dob reád
mindentől megóvó talárt;
Röpülj kicsim, lelkem,
veszély - látod - nincsen
- a szívem hazavár...

Álmodban lelked rám talál,
s szívemben táncot jár tovább;
Hogyha fáradsz, ébredj!
Anyán is pihenhetsz
- ülj ölembe hát...

Ringatlak karomban soká,
ébren is álmodhatsz csodát;
Míg itt vagyok, nézlek,
s kérve kérem Istent
- adjon néked hazát...

Küldjön köréd száz angyalkát,
kik örökké vigyáznak rád,
addig, míg én téged
távolból szeretlek
- s nem ölelhetlek át...   

Arany - Tóth Katalin

OLYAN KÖZEL VAGY

Oly közel vagy, hogy szinte félek.
Ó, mondd, álmaim mit mesélnek?
S hallod-e a csalogány dalát,
Mi ékesen szól odaát?

Ó, kedves, csak ülj ide, kérlek.
Csak szoríts magadhoz, úgy félek...
Súgd halkan, hogy még mindig élek,
Akkor is, ha már nem remélek.   

Arany- Tóth Katalin

ÁLMAIMBAN

Álmaimban visszatérek
elfeledni bánatom,
oda, hol egy patak csobban,
messzi-messzi tájakon.

Hűs vizének tisztasága
lelkem mossa - nem bánom.
Elsodorja minden könnyem,
s terhet könnyít vállamon.

Elvisznek a lassú léptek,
át az erdőn, tisztáson;
keskeny ösvény avarában
léptem puha - álmodom.

Kelő Napnak fénye ragyog,
hajnal színét számolom.
Ezer pompa ragyog reám:
messze űzi bús dalom.

Boldog ének kél szívemben,
száll a dallam, s dúdolom...
halkan, szinte észrevétlen...
el ne űzzem - ringatom.  

Arany- Tóth Katalin

LEGYEN...

Emlékem
szívedbe karcolódva
nyugtázza létezésem
eleven nyomát.

Beléd vésett
érintésem
lelkednek súgja
altató dalát.

Legyen
békesség,
legyen
kegyelem.
Legyen áldás
szíveden. 

Werfl Andrea

Levél

Nyugtalanság fészkel bennem,
szívem torkomban dobog.
Annyi gondolat és érzés feszít,
mind az ajkamon toporog!
Lobogva tódulna elő, hogy szeretlek,
s karodba bújva aludnék megint,
hogy hiányod űrt mar a pillanatnyi csendbe,
és összekuszálja perceim.
Vallanék arról, hogy éjszakánként
simogatva nézlek,
hallgatom lélegzeted szelíd ritmusát,
elmondanám, hogy számomra
te vagy az egyetlen élhető világ.
De nem teszem.
Hagyom, hogy a csönd mondja el helyettem,
a nyári éj zsongó himnusza,
a fűben ciripelő tücsök, a föld sóhaja.