ash blogja
Egy visszhang, mely sosem hal el.
Üdv!
Kedvenc költőm már megvolt, következzen hát a legjobb író:)
Edgar Allan Poe az amerikai romantika korszakának, valamint az egész világirodalomnak kiemelkedő alakja. Szülei vándorszínészek voltak, anyja korai halála és apja elhagyása után egy richmondi dohánytermesztő fogadta örökbe. Első kötetét az amerikai seregben írta meg Tamerlane és más versek(Tamerlane and other poems) címmel. Második kötetét már civilként írta, mostohaanyja halála előtt. A család kihalása és az akadémiáról való kirúgása után Baltimore-ba költözött, ahol elvette az akkor 13 éves unokatestvérét, Virginiát. Következő könyvei: Arthur Gordon Pym, a tengerész(The Narrative of Arthur Gordon Pym), Groteszk és arabeszk( Tales of the Grotesque and Arabesque). Feleségéről kiderült, hogy halálos beteg. 1845, Január 29-én megírta élete munkáját, a méltán híres és imádott versét, A hollót(The raven).
Edgar Allan Poe-t 1849 október 3.-án eszméletlenül találták meg az utcán. A Washington College Hospitalban ápolták, míg október 7.-én végleg álomra hajtotta fejét.
Sírhelye egyike a leglátogatottabbaknak; jelentős és gyönyörű szokássá vált a Poe-tószt. Ezen alkalomkor Poe hármas sírjához(Poe, Virginia és nevelőanyja) tömegek zarándokolnak el, fekete ruhába öltözve, egy üveg Martel Cognac-kal köszöntve őt, a félig telt üveget és három szál rózsát hagyva az örök zseninek.
Kedvenc műveim tőle:
Ligeia;Az Usher-ház vége (The Fall of the House of Usher);A vörös halál álarca (The Masque of the Red Death);A kút és az inga (The Pit and the Pendulum);Az áruló szív (The Tell-Tale Heart); A fekete macska (The Black Cat); Az elsietett temetés (The Premature Burial); Monsieur Valdemar kóresete tényszerű megvilágításban (The Facts in the Case of M. Valdemar); A perverzió démona (The Imp of the Perverse); Egy hordó amontillado (The Cask of Amontillado); Bice-Béka (Hop-Frog or The Eight Chained Ourang-Outangs); A Morgue utcai kettős gyilkosság (The Murders in the Rue Morgue); A győztes féreg (The Conqueror Worm); A holló (The Raven); Eldorádó (Eldorado)
Idézetek:
- E tragédia címe az Ember és hőse a Győztes Féreg.
- Mert a teknősbéka biztosan jár a lábán, ok ez arra, hogy szárnyát szegjék a sasnak?
- A melankólia a költészetnek valamennyi közt a legjogosultabb tónusa.
- Vannak különös éjszakák, mikor az emberek csak árnyak, míg az árnyak talán emberek.
- Bűn, őrület és szenvedély:
Ebből áll a mese!
- A sápadt ajtóból ma rémek
Folyója foly
Örökké, s hova azok érnek,
Van kacagás - de nincs mosoly.
- Csakugyan ez maga az Élet!
S ekkor hirtelen kedvesére nézett - halott volt!
- S ekkor felismerték a vörös halál jelenlétét. Tolvajként jött az éjszakában. S egyre-másra estek össze a mulatók tobzódásuk vérharmatos csarnokaiban, s úgy lelték halálukat, ki-ki saját buktának kétségbeesett pózában. S az ébenóra élete kimerült a legutolsó tivornyatárs életével. S a háromlábak lángja kialudt. És sötétség és pusztulás és a vörös halál vette át korlátlan uralmát.
- Bár volna örök álom életem!
S ne kelnék fel, csak majd, ha reggelem
Az öröklétnek hozza egy sugára.
- Lelked majd egymaga marad
A sír sötét gondjainak
Óráján és senkise lesz,
Ki titkaidba beleles.
- "Ott messzi túl,
A Hold kigyúl,
Az Árnyak völgye vár ott.
Vágtass el, el",
Az árny felel,
"Eléred Eldorádót."
- Síri csöndbe semmisülve, kábulattal elgyötörve, Álmot éltem, tébolyálmot, mint halandó senki más...
- Holt remények... Fáj az Élet... Éjbe vész a fénysugár... Kár ma élni, kár ma már!
Na, ma újra okosabb lettél, rédemes volt felkelned;)
Köszönöm a figyelmet, szép napot!
Zengenek még a nagyok szavai..
Jó reggelt, mon ami!
A mai ömlengéseimet szeretném a kedvelt íróim, költőim idézeteivel, gondolataival megtölteni. Nagy kedvenceim a romantika korabeli művészek, de a legkedvesebb mégis a dekadencia stílusában alkotott. Kezdjük vele.
Charles Baudelaire francia költő, mérhetetlenül zseniális verseivel bárkit lehengerel. Verseskötete a Romlás virágai( Les fleurs du mal ) címmel került a könyvespolcokra. Költészetében a spleen életunt kiábrándultsága, a világ utálata, az elvágyódás virágzik, keverve a dekadencia démonikus és buja vonulatával.
Kedvenc verseim tőle:
Áldás; A beteg múzsa; Himnusz a szépséghez; Imádlak, mint az éj fekete boltozatját; Sed non satiata; Egy dög; De profundis clamavi; Éj volt, egy iszonyú zsidónővel az ágyon; Duellum, A megszállott, Legyen tiéd e vers, hogy majd ha boldogan; Hozzá, aki túlvidám; Visszaháramlás; A méreg; Bánatos holdvilág; A semmi vágya; A fájdalom alkímiája; Vonzó borzadály; Szomorú madrigál; A hang; Héautontimorouménos; Haláltánc; A bor lelke; A rongyszedők bora; Szent Péter nemet mond; Ábel és Káin; A Sátán litániája, Szeretők halála, Szegények halála, Művészek halála.
Most jöjjenek az idézetek:
- After a night of pleasure and desolation, all my soul belongs to you.
- Lemosni mocskaink csak drága könny a láva.
- Légy isten angyala, vagy sátán szirénje,
mit bánom! Bársonyos tündérszemmel ha kelsz,
úrnőm,egyetlenem,óh,illat,zene,fény te,
enyhűl a rút világ s könnyűl a lomha perc!
- s szeretlek, óh te vad, te könyörtelen állat,
szépítő fagyodért csak még jobban imádlak!
- Éj, bor és Ópium kincsnél többet ér
ajkaid elixíre, hol Ámor szárnya lengve
röpköd; vágyaim únt karavánja merengve
megy feléd, s bánatom szemedből inni kér.
- De mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön
vad csókjaival megehet,
én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm
elrothadt szerelmeimet!
- Légy ami vágysz: vörös hajnal, fekete éjjel;
nincs bennem egy ideg, ami nem kiáltana:
"Óh, drága Belzebúb! imádlak szenvedéllyel!"
- Mindez nem oly erős, rettenetes varázs, mint
nyálad, e maró csoda,
a felejtő tudat boldog kábulata,
mely lelkemmel tovább ring
s úgy visz ájultan a halál partjaira!
- Gyönyör! ne is kísértsd dacomat! Hagyj magam!
- Ne hagyd az álmok jussát,
szebbeket álmodik a bölcsnél a bolond!
- Saját vámpírom - a valódi
nagy árvák egyike, kire
örök kacajt mért végzete
s aki már nem tud mosolyogni!
- Pár perc s tovább kegyes Véletlened se vár;
arád, a szent Erény, kin szűz maradt a párta,
s még a Bűnbánat is, (óh, bús, utolsó Csárda!)
mind így szól: "Vén bolond! halj meg, későre jár!"
- S szívem döbbent, hogy ily sziveknek lett írigye,
akik, vérük borán mámorosodva mind,
inkább választanák, vad örvényben röpítve,
poklot a semminél, és halálnál a kínt.
- Óh, cifra Semmi, te, kit vad bűbáj borít!
- Groteszk Emberiség! A Halál is csodálja,
mily rángó tánc fölé süt mindenütt a nap,
a olykor parfőmösen vegyűl ő is a bálba
s az őrület közé iróniája csap!
- Álmot adott az Úr, már bánva a nyomort
- Kicsapongás, mikor temetsz szennyes karodba?
S mikor jössz, óh, Halál, szép riválisa, hogy
roncs mirtuszába oltsd fekete ciprusod?
- - Én, óh én szivesen távoznám e bomolt
Földről, hol nem lehet testvér tett s az álom.
- sajgó hátamra feküszöm
s függönyeidbe göngyölöm
magamat, óh üde sötétség!
Köszönöm az érdeklődők kitüntető figyelmét, szép napot mindenkinek!
A bit of French
Üdv!
Ma már utoljára jelentkezem, az utolsó verssel. A címe fordítása magyarra: Rólad álmodom.Je réve de toi.
When the words seem to be empty of all meanings,
When I realise I became a mere shadow of myself,
When I would kill for an illusion, an embrace,
When life looses all aims,colors,thoughts an interest,
I realise that the only thing that could set them back,
The one that would make me be myself again,
All sacrifice and hope would come true and live,
The rainbow, that could kill the night and bring light
Is an angel with spirit shining white never seen before,
An idol, whom can never be reached by pale hands and tears,
A dream that will not come true, though wished upon,
That is You, my love, whose smile I won’t see ever again.
Though you are far away from me and will return no more;
I still remember, hoping vainly an impossible goal,
Hold your hand, gaze into your eyes, feel your skin,
Say je t’aime, hear the whispers of love and lies only you could say..
I don’t care, and I act as if my illusions were real,
As if the imagined feelings were blazing in your eyes,
As if still you could hold me tight, strong and caring,
Protecting me from harm; I only dream about you.
Szép napot, estét, vadászatot!
Sweet is the song of madness
Hell.
A következő feltöltött anyagom egy regénykezdemény. A Vampire szerepjáték világában játszódik. A főszereplő egy Malkavita klánú vámpír. A Malkavitákról azt kell tudni, hogy amint vámpírrá válnak, birtokukba veszik a világ minden tudását, ezáltal elméjük megbomlik és teljes őrületbe zárkóznak. Lássátok hát az első fejezetet:I.
Moon-mad, they say. I am not mad at her. I like looking into that loner eye of hers. My conscience is clearer than any one of them.
Lunatic. I prawl by night, I wear the Broken Mirror as my eyes – twisted, but the wise can see the Truth in them. I know, what you will never know. I know that you spat into that soup. I know you’re married, though your precious ickle blondie does not...
Psycopath, they address me sometimes. Please. I take the burden of the pure Truth. Think of it my way... you know everything. Every tiny detail every little lie AND ALL THE EVIL IN HERE!
No, no, no. I don’t mean to frighten you. But those voices... too loud! Must...must ROAR IF I WANT TO BE HEARD! Hey! Let me go, don’t stick that stinking metal into my flesh again! Don’t DARE!!!
...
Insane, they say. The voices all laugh as hell at this word. I am insane, but they lock me up behind a plastic glass and chain me in cloth? But if you look better, it’s glowing. They’re trying to instill fear in my heart. No! YOU WILL NOT WIN! See, I smile at the choir of giggling in my mind...I don’t have the bounds you roped me with!
Oh, look, they even placed a teensy-tiny game for me. Four numbers I have to know. Too easy, but they think I’m mad, that’s why they didn’t make it harder. Yeah. That’s why. Anyway, 3056, that’s it.
I can see that shocked sweet little pair of eyes in that cam...God, you’re SO cute when dreaded to death! Ha! Stevie, right? What will your darling daughter say if she gets to know that daddy was sucked dry and left aside to rot in a pulsing box of white flesh-walls? Will she cry? Yes, run. Run away.. Do you know, who’s waiting for you at your doorstep? Oh, these rushing ones never listen...Death is whom you will meet there, Stevie..He comes swift and furious, like a bird of carnivorea..
The plastic glass just clicked open. Oh, I am the wind! I storm through these empty, cold channels of the sick – minded brothers, I am the tempest, I am the shadow that just slipped slipped out under the double door.
Ooooh, my so long missed mistress, Night! Here I am once again to kiss your creole skin in the frenetic hunt for the sanguine treasure! I love you, sweetest of all queens!
But hush, say the voices. I have a job to do. Stevie is waiting for an angel black as coal to warm it up with his vitae! I’m coming, don’t fear. I’m coming. What did you say? Left, up the wall and behind that blueish window? You’re rude, Stevie, making your host wait! I even clapped! Even the melody was nice, don’t you think? Hear, the voices all agree it was brilliant. Hah, tthe glass cracked and I can hear you singing me welcome in that crack! Not so rude, now, are you, Stevie? Your floorhair is really comfortable, but... why are you pointing at me with that fire-smelling boom-boom metal? I see in your eyes the dread of a prey. So, you want to role-play, ey? Let’s play then!
...
Mmmm...your skin so smooth...your arms so tight in embrace...your eyes empty of soul, frozen in the sight of the pain-granter angel...your veins so dry....
-So, you fed for the first time, brother. It happens to us all. I am your sire, Corentin LeRoy you may address me. You will see me again later. Know, that I’m your father and know that you’re a vampire from now on, in a family called: Malkavian.
Thus, the shade from the corner flew out to the lap of the night after these words.
Eooww, I’m guzzling in cooling blood of a guard, for Kains sake! And I feel the gas sphere killing my bride, Luna! Sweet Luna, we shall meet tomorrow, ’til then, I will act dead just like you will. The dark air leads me to this calm, empty room of blackness. I hear a voice calling my name..
’Let me hold you tight while you doze...come!’ he said. I’m coming sweet coffin, I lay in thy woody lap and wrap thy cold arms around my quivering corpse.
’Hold me ’til Luna finds me again!’ I whisper. I know he will. I hear him murmuring lovingly the answer and I enter my beloved dreamworld once again, smiling...
...
Imaginary soul
Hey!
Itt is van a következő, ezzel nyertem második helyezést egy városi versenyen. Fogyasszátok egészséggel:Autumn song
Dreamy music rings within,
Cold wind blows inside.
Embrace me, cold wind,
Trap me in your crazy song,
Never let me die.
Storm through the forest,
scream my pain out to the sky,
tear the trees to bits.
Leave my body lay,
Damn my soul with your mad shriek,
Don´t let go of me.
Raise me with strong arms,
Push my body back to life,
Without wounds, tears, cries.
But I still can hear
This moon-mad song of nature,
Which keeps me alive.
Silent melody,
Dreamy music rings within,
Cold wind blows inside.
Salut!
