Megtörtént esetek – 13.

Édesanya Éneke

A múlt században történt, Amerika szívében,

Indián rablóbanda fosztogatott keményen,

Járták a kikötővárosokat oly serényen,

Nem ismerve semmilyen kíméletet e téren.

Jöttek, loptak, fosztogattak, nőket meggyaláztak,

Ki útjukba került, kegyetlenül megaláztak,

Elrabolták kincsüket, mindent, mi mozdítható,

Elvitték a gyerekeket, nem megbocsátható.

Áldozatos munka mellett végre csoda esett,

Fosztogatásoknak a rendőrség véget vetett,

Felhívást adott közre a szomorú szülőknek,

Kinek gyermekei fosztogatásnál eltűntek.

Jöttek gyorsan sorban a már reményvesztett szülők,

Kísérték őket a gondtól aggódó nagyszülők,

Boldogok voltak, kik gyermekükre rátaláltak,

S Istennek mindezért lelkesen hálát is adtak.

És ott volt ő, Marie White, egy édesanya,

Kinek lányát és fiát a banda elrabolta,

Félelemmel s reménykedve, mintha sóhajtana,

Kereste ő gyermekeit, s csak magát vádolta.

Nézte a gyerekeket, arcvonásukat lesve,

Minden kicsi arcnál gondolkodva, szívrepesve,

De minden hiába, oly régen volt, hogy eltűntek,

A felismerés így nem tűnt sehogy sem könnyűnek.

Keservesen és csalódva tért volna épp haza,

Szívét, lelkét a bánat keményen ostorozza,

De lám csak, az élet néha csodákat is tehet,

Az egyik rendőrnek jó gondolata született.

Mondja csak, kedves, volt-e olyan altató dala,

Amit gyermekeinek nap, mint nap eldalola.

Próbálja meg talán ezt feleleveníteni,

Hiszek abban, hogy a dal képes lesz segíteni.

Erre az édesanya könnyekkel a szemében,

Elénekelt egy régi dalt sóvárgó reményben,

Alig ért az első versszak utolsó szavához,

Amikor két gyermeket szoríthatott magához.

Édesanyám, édesanyám így hallatszott hangjuk

Ölelték, szorították zokogó édesanyjuk.

Mivel évek során a drága arc elhalványult,

Csak a dal maradt fülükben,és szívükbe zárult.

2015. május 24.