Arany blogja
GyászMa két éve mentél el....
Drága Jóskám, ma két éve mentél el, s most nem akarok sírni, emlékezni szeretnék az elmúlt harminc évre, mit együtt jártunk végig. A szép emlékeket szeretném elővarázsolni, mert ez voltál Te, s nem a bánat, a fájdalom. Nem bírtad látni a könnyeket, főleg nem, ha érted, ha miattad hullottak. Inkább mosolyt szerettél csalni az ajkunkra.
Ezért a könnyemen át is mosolygok és ezzel a verssel emlékezem Rád, közös sorsunkra, megismerkedésünkre, vasárnapi jöttödre a Baja-Sárbogárdi vonattal, a szép, de sokszor embert próbáló évekre, gyermeknevelésre, betegápolásra, s a búcsúra, ami tudjuk nem örök, mert találkoznunk kell majd egykor...., valahol.....
Harminc tavasz
Tavaszi napfény
játszott a Dunán,
mikor életembe
betoppantál
fiatalos lendülettel.
A fekete ruhás
bajai gyors hozott
vasárnap minden hajnalán.
Jöttél hónod alatt
kéziratokkal,
vágyakkal és
megíratlan versekkel,
három évtizedet átívelő
"csonthéjas szerelemmel".
Táskányi reménnyel
jártad vóégig
verseid csillagösvényét,
míg egy tavaszi alkony
visszavett tőlem.
Vitte a bent rekedt
gondolatokat,
a még papírért síró
verssorokat,
vitte ölelő két karod,
és szemed simogató
bársonyát.
- S a tavasz meglopott
örökre.
Levél a Túlpartra
Drága Józsikám!
Megint eljött a Húsvét és megint Nélküled. Eszembe jut utolsó közös Húsvétunk, melyet annyira szerettél volna otthon tölteni, mégis visszakérezkedtél vasárnap a kórházba, mert nem bírtad már a fájdalmat elviselni. S mi nem tudtunk rajtad segíteni, kevés volt a szeretetünk, az akarásunk, erősebb volt a betegség. Két infúzióval a karodban vittek, lányunk kísért és tudtam, hogy többé nem látlak. Azóta a Húsvét elvesztette minden varázsát, nekünk már csak a fájdalmat, a veszteséget jelenti.Józsikám nyugodj békében, mi a part innenső oldalán őrizzük örök álmodat és tudod...., ott messze is tudod, hogy nagyon szeretünk.
Édesapámra emlékezem
Drága Édesapám ma kilenc éve távozott örökre. Kilenc éve......Szinte hihetetlen, táltos csikóként szalad az idő szeretteink nélkül is, de emlékük nem fakítja. Még ma is várom, hogy megszólaljon a csengő és ott álljon az ajtóban az ő jellegzetes mosolyával és az elmaradhatatlan parázsló cigarettával a kezében.
Két verssel emlékezem Rá, egyiket Jóskám írta halálakor , a másikkal én tisztelgek emléke előtt.
Baktai Faragó József: TOMBOL A TÉL (Földi György emlékére)
Január tizenhetedike van. A Hüvösvölgy elején a Diósárokban is tengerként tombol a tél. Most már hiányoddal jön havas hajával a tavasz. Nyolcvanhét év súlyát sajgó válladon vonszolva cipelted. Rajtad is átgázolt minden borzalmaival a huszadik század. Ötven évig Óbudán a Duna partján éltél, de Te ízik-vérig kispesti maradtál. Voltál vasutas s voltál műszerész, most már az idők végezetéig szerelsz az angyalok ácsolta műszerészek asztalán. Hamvad örökre az ódon Óbudai temetőben nyugszik. Hiányoddal botladozva megyünk urnádhoz úttalan-utakon, szebbnél-szebb virágokkal zarándokolunk Hozzád.
Óbuda, 2003. január 17.
~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*
B. Faragó Aranka: Apám
Ôsz voltál és a szemed a múltba révedt. A mát nézted s tegnapot láttad. Évtizedek súlyát cipelted válladon s lelked már a messzeséget járta. Régi földutakon barangoltál, a múlt árnyait kutattad. Szemed tükrében gyermekkori emlékek, szívedben 87 évnek súlyát hordoztad.
Rövid karácsonyi levél Hozzád
Drága Józsikám!
A második karácsonyra készülök nélküled , jobban mondva, nem is készülök. Csak ülök itt a Te pulóveredben, mely még mindig őrzi illatod és folyik a könnyem.
Legyen Néked boldog karácsonyod ott fent az égbe, mert nekünk már soha se lesz itt a földön.
Karácsony nélküled
Újabb karácsony nélküled,
kezem nem fogja kezedet.
Ketten állunk a fa alatt,
az ünnepi dal is hallgatag.
Átsuhan szobán emléked,
harminc karácsony Tevéled.
Szereteted itt maradt velünk,
tudom hogy még együtt leszünk
/Magányos szívek karácsonyi dala/
http://youtu.be/FPfjLK_uF3E
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
Búcsú
Ma temették Ceczei Horváth Tibor költőt, melyen lányom vett részt. Másfél év telt csak el, hogy férjem távozott és a Krúdy kör újból búcsúzott ugyanott az Óbudai temetőben.
Sokan voltak jelen a családon kívül is, mind a vendéglátó iparból, mint az irodalmi életből.
Férjem Földbe sietett csillagok című verséből is idéztek, mely lányom nagyon megríkatta.
Fájdalmas feladat részt venni temetésen, hol végleg búcsút kell venni családtagtól, baráttól. Siratjuk az eltávozottat és egyben az elmúlást , az illékony időt is, mely szalad kegyetlenül, mely vissza nem hoz semmit.
S minél többet szerettünk, minél tovább élünk, annál többször búcsúzunk, annál több halál néz velünk farkasszemet.
A föld, mely az eltávozottra pereg, létünk minden percét temeti, mely egyszeri és visszahozhatatlan.
Ma egy különleges ember csillaga hullt a földbe, mely adjon neki örök álmot.
Baktai Faragó József: Földbe sietett csillagok
(Halottaim emlékére)
I.
Nemlétünk örökös hiány.
árnyaik még hajladoznak a falakon.
Földbe sietett csillagokként
férgek és gyökerek közt
kuporognak a mélyben.
hiányukkal - fejfáktól fejfákig -,
s haláluktól részegen tántorgok.
II.
Rászorítom fülem a földre.
Éjeken át hallgatom
elődeim gyémánt csontjai fölött
hogyan csiholnak
szívemig lobban tüzet...
halálon túli parancsra,
a FÖLDBE SIETETT CSILLAGOK.