antiszoci blogja

Gondolkodtál már azon, hogy bánod-e, hogy megismertél? Megfordult a fejedben, hogy jobb lenne visszatekerni az időt, és ezt a részt kitörölni? Mert ahogy látom, nem nagyon örülsz a változásnak. De el kell hinned, hogy nem szándékosan csináltam. Egyszerűen csak elmondtam, amit érzek, nem gondoltam, hogy így reagálsz majd rá. Nekem nem volt akadály, úgyis szerettelek, ahogy először voltál, ezentúl meg mégjobban szeretni foglak. Nagyon sajnálom, hogyha úgy érzed, direkt akartam így. Tényleg nem tudtam, hogy az lesz a vége, hogy hallgastz rám és akármire rá tudlak venni.

Hihetetlen, hogy nem veszed észre: kihasznál csak!

Tudom, hogy nem az én dolgom, és hogy jobb lenne nem beleszólni, ezért nem is teszem.

Ettől függetlenül idegesít, hogy hagyod, hogy az orrodnál fogva vezessen.

Ő egy utolsó csaló, aki szeret valakit, de féltékennyé akarja tenni.

Te csak eszköz vagy neki, miért nem érted meg?

Vagy csak nem látod, ami az orrod előtt van?

Akkor miért nem kérdezel?

Túl jó ember vagy ahhoz, hogy ezt csinálják veled, mégse teszel semmit ellene.

Nem érdemled meg, hogy így bánjanak veled.

Sajnálatos módon én nem tudok semmit csinálni az ügy érdekében, pedig hidd el, megtenném.

Helyre raknám azt, aki szórakozik veled.

De nem, nem az én dolgom.

Csak tudd, hogy mindig ott leszek neked.

Bármikor, amikor csak szükséged van rám.

Ott leszek, amikor belátod az igazságot.

Csak vegyél észre.

Messze vagy…

Oly távol vagy, de még is közel.
Mint mikor felnézek az égre,
S tudom, hogy a csillagok messze vannak,
De mégis olyan közelinek látszanak.

Messze vagy,
De én magam mellé képzellek.
S eljön majd a nap,
Mikor a valóságban itt lehetsz velem.

Mikor az ágyadon fekszel,
Olyan mintha mellettem lennél.
Arcodat oly közelinek látom,
Hogy elhiszem, hogy ez a valóság és nem csak álom.

Várom már a napot, mikor itt lehetsz velem.
S ezerszer megölelhetlek két kezemmel.
A napokat számlálom, s tudom, egyre közeledik.
S várom már, mikor ölelhetlek meg megint.

Angyal, ki a földre szállt…

Volt egy angyal,
Ki nem rég a földre szállt.
S vigyázta kiválasztottja,
Minden útját.

Fentről nézte, leste,
Merre lehet.
S mikor éjjel látta álomba szenderedve,
Elnézett messze a messzeségbe.

Éjjel nézte a Holdat és a csillagos eget,
S látta, hogy hatalmas vihar közeleg.
Messze a távolból hozza erre a szél.
Mivel más nem tud így tombolni, csak a vihart hozó szél.

Fúj, tombol, s elsodor a szél.
S az angyal ismeri a szél erejét.
Fölöttük a vihar, de még csak tombol.
Dörög, villámlik, morog és villan az ég egy nagyot.

A vihar kitört, nem látszanak már a csillagok.
A Hold sem látszik már, s a szél verdesi az ablakot.
Az eső cseppjei lehullnak a földre,
S néhányuk, az angyal arcát megérinti egy időre.

Az angyal, ki az égből szállt le hozzánk,
Szerette a vihart, s a bőrig ázást.
Hajnalodván, az eső is elhalkul.
De még esik, s nem hagyja abba egy jó darabig.

Hajnalodván megjelennek az első napsugarak.
S az angyal arcát megvilágítja a nap sugara.
Fénylik az arca az esőcsepptől.
S látszik az arcán a szeretet és az erő.

Az eső elállt, a nap kisütött.
Már tovább állt a vihar és eljött az idő.
A kiválasztott felkelt,
S új útra lépett.

S az angyal újra követi őt.
S vigyázza minden lépését,
Nehogy baja essék,
S, hogy élje tovább gyönyörű életét.

Az élet küszöbén

Itt egy küszöb, épp rajta egyensúlyozom és töprengem.
Mit tegyek? Előre? Ott az élet, ami megváltozhat, mosolyoghatok, és egy könnycsepp sem hagyná el a szemem s nincs félelmem.
Mögöttem? Megmaradt a múlt, ami akár a jövő is lehet. Emberek és a hozzájuk tartozó veszekedés és bánat. Sírás, ami a fájdalom… kívül-belül sebzett vagyok, ami a jó és rossz között nem érzékelhető. Választásom van. Lábam előre húz, de itt az a pillanat, amikor a múlt sebei előjönnek és láncot vernek lábamra, s visszarántanak. A küszöb lett a múlt… itt maradtam a való életben! Elszállni már nincs több esély. Nem vagyok szomorú, inkább megdöbbentem, talán csalódott egy kicsit, hogy itt maradtam ebben a fekete-fehér világban, ahol csak pár olyan dolog van, ami nem fojtogat, vagy épp szenvedésemet szolgálja, hanem boldogságom mivoltát idézi elő. Bele lehet fáradni a siránkozásba és az önsajnálatba…
Újra felmerül a kérdés: maradok, vagy eltávozom, fölhagyok létezésemmel, megszűnök…
Így belegondolva, valamikor a nehezebb lesz a jobb. Maradok.
Lehet, nem értékelnek eléggé, sőt, becstelennek tűnök, de biztos van még küldetésem az életben, mint mindenki másnak. Csak épp azt nem tudom, mi…
Nem vagyok nagy ember, de az elsőt választom. Újra és újra megpróbálok feljutni a küszöbre, de nem… Elhibáztam azt az egy döntést is. Elfelejtettem, hogy elszállt már az egy lehetőség, és a mentődöntés is…