animka blogja

Homokvárat épít a gyermek.

Kicsi kezével falakat emel,

magas tornyokat,

vízzel telt várárkokat.

 

Közben beszél, mit miért és

kitől védi a benn lakót.

- Tudod ott benn van az öcsém,

még kicsi,rá vigyázok.

 

De benn van látod a Morzsi kutya,

meg lovak,oroszlánok.

Benn van a nagymama,

meg anya.

 

De nemsokára

hazaér a messzi útról apa

és akkor már nyugodtan

építhetek egy nagy hidat.

 

Kell a híd,hogy jöjjenek

vendégségbe a gyerekek.

Építek biztonságosat,

nem lesz senkinek baja.

 

Elgondolkodom.

Kezem mozdul, simogatom

kócos fejét:

„ Íme, itt a jövő nemzedék.”

 

Építs gyermek erős várat

Körbe erős várfalat!

Vigyázz arra,aki benn van,

mert tiéd a föld és a haza.
,

Kicsi gyermek, szálljon rád,

minden magyar áldás!

Hogy felnőj és legyél hazád fia.

 

Védd meg és őrizd egy életen át,

a magyarok öntudatát.

Míg felnősz ígérjük mi vigyázunk rád!

 

 

 

Az est ráborul a tájra

koromfekete köpenye alatt

pihen a föld.

A sápadt hold fekszik a felhők

mögött.

Surran a tolvaj, halkan észrevétlen,

mordul a láncos kutya.

Zörög a haraszt,

reccsen az ág,félelem figyel a fán.

Fordulsz az ágyban,

az álom tovaszáll.

Nyitott ablakodban

könyököl a túlvilág.

Nyomsz egy híreket,

kergeted a szellemeket.

Bámulod a képeket.

Pusztítás,tüntetés,éhezés,

válság,ígérgetés.

Ülsz és várod a csodát.

A tolvaj ügyes,

viszi a pénzes ládikád.

Ész nélkül keresed a kulcsot,

hogy nyiss egy másik ajtót,

- El innen….

A város felett tornyosulnak a felhők,

levegőtlen a tüdőd,

nyomja a keserűség

szemedbe a könnyét

 

Ma minden megváltozott.

Távol egy idegen helyen feküdt le

a gyermek,az életed.

Magányos vagy,

mint még soha.

Fel-alá jársz,

sír a jelen,

fáj a múlt,

végtelen az alagút.

Kértelek,

hogy hibáidból tanulj.

A válás már ilyen,

Rakd újra a kirakós képeket.

Középen ott legyen

a gyermeked.

Vele egy új kezdet,

és a végtelen.

 

 

 

Aggódó szemed tükrében nézem magam,

Csendes mosolyodban időtlen a múltam.

 

Vajúdó éjszakádon mikor világra hoztál

A sötétségbe sikoltottál.

Majd fürösztöttél könnyeid vizében.

 

Elraboltalak és fogva tartottalak.

Már nem Te voltál önmagad,

Én voltam az életed.

 

Sose bántad.

Vigyáztad léptem, tanítgattál.

Ezer öleléssel,

Nyugtattál.

 

Sírtál.

Az örömtől.

Sírtál,

A bánattól.

Sírtál éjszakákon át

A félelmeidtől.

 

Anyám.

Milyen erő lakik benned?

Miért nem vádolsz,

Kiáltasz,

Ha rossz voltam,

Miért nem küldtél örökre utamra?

 

Már tudom, már értem,

De már késő,már menthetetlen elhangzott

Sok sértő,bántó szó,

Lelki zsarolás,manipulálás,

Hazug szavak.

 

Anyám.

Te mindent elviseltél,

Lesütött szemmel tovább mentél.

A terhek amik válladon feszültek,

Évek alatt egyre nehezültek.

 

Anyám!

Miért nem panaszkodtál,

Hogy nehéz már cipelned?

 

Már értem, de már késő,

Miért voltál ilyen elnéző

Hozzám, aki érdemtelen,

Hogy gyermeked legyen.

 

Hogy tudnám jóvátenni,

Végre megmutatni,

Hogy értem és érzem

A szeretetet!

 

Aggódó szemed tükrében nézem magam,

Csendes mosolyodban időtlen a múltam.

Anyám.

 

 

 

 

 

Sír szélén állok,hol van a bánat?

Anyám nem sírok utánad.

Csak itt benn szorít a csend,

Mert elhagytál engem,

Elszállt a lelked.

 

Tudom,hogy rossz voltam,

Tékozló gyermek,

De az anyák

Mindig szeretnek.

Te miért voltál kivétel?

 

Talán miattam,

Mert rossz voltam?

Részeg éjszakákon,

A halállal háltál,

Vártál egy szebb világot?

 

Előttem a kihantolt sír,

Vastag sodrott kötélen,

Eresztik a mélybe,

Koporsóban nyugvó

Halott testedet.

 

Ha tehetném,sírnék,

De nincsen könnyem.

Kiáltani kéne,

Síró temetőben

Vigye a szél.

 

- Gyűlöllek anyám.

mert nem szerettél!

 

Kezemből hullik a föld pora

Szórom a koporsódra,

Koppan a tölgyfán.

Évtizedek hozzák

Szívem bocsánatát.