H. Zsuzsanna blogja

Elvesztettem talán, már nem is tudom. Oly értékes volt számomra. Még az is lehet, ennek így kellett történnie. Valami jel, ami a tényleges „vége” szót jelenti...? Az nem lehet! Olyan rossz érzés ez, mintha hiányozna egy részem s nem találom a helyem. Hiszen csak egy kulcstartóról van szó. Gondoljátok Ti! Nem, ez olyan amely emlékeket hordoz magában. Melyben érzelem volt.
Hogyan is került hozzám?
Ennek megvan a maga kis története, azt majd talán egyszer elmesélem. Annyit azért mégis elmondok, megtervezett dolog volt. Egy esemény alkalmából kaptam, s a szám a fülemig ért az örömtől. Velem volt mindaddig a pillanatig, míg rá nem eszméltem hiába is keresem. Nincs többé! De míg látok némi esélyt, míg forognak bennem a gondolatok,még érzem a hiányát hol is lehet, addig keresem. Mert nem csupán egy egyszerű kulcstartóról van szó. Nem! Az annál több volt, a mindent jelentette nekem! Egy szép emléket, mely az idő múlásával feledésbe merül...
Ezért mondom, addig értékeljük amink van, míg velünk van. Mert utánna már késő... És persze mindig akkor döbbenünk rá milyen fontos is volt számunkra, mikor már nincs velünk... Amikor végleg elveszítjük...

Ezt nem lehet kibírni…! Sajog, alig kapok levegőt, mintha fulladnék, s mellkasomból is ki akar szakadni a szívem… Sírni tudnék, de nem tudok, annyira fáj. Már a gondolat is elpusztít, hogy mást ölelsz, a legrosszabb, hogy mást szerethetsz.. Ezt nem lehet kibírni…! Sokszor nincs erőm, se életkedvem… Bánt, hogy bántottalak, rossz, hogy csak az emlék maradt. Lassan felemészt a fájdalom, a mélyen jövő szerelem… Nincs rá szó, mennyire hiányzol! Ezt nem lehet kibírni…!Minden gondolatom, kérdésem, válaszomban Te vagy! Megőrültem talán?! Ha ez őrület, hogy úgy szeretlek, mint még senki mást ezen a Földön, hogy úgy szeretlek, ha meglátlak, körülöttem megszűnik létezni a világ! Akkor ez az észvesztő őrület! Mert elbódított a lelked, a hangod, a gondolataid, a mosolyod, a tekinteted, az egész lényed! Ezt nem lehet kibírni…!