Az élet, művészet

Vihar

Komor kék az ég.
Esőszagot hoz a szél.
Nagy szemekben hull a jég,
Fészkében egy madárka fél.
Csak villámokat szór az ég.
Pedig már esni kéne rég.

Madárdal, egy hang se szól.
Egy ablak csapkod valahol.
Mint valami szörnyű kór,
Mi váratlanul elrabol,
Úgy jön, közelg a vihar.
A város már teljesen kihalt.

Morog, dúl, zúg az ég.
De már nem csak komor kék.
Színek árnya sötétbe fordúl
Itt csak a természet az úr.
Ember, bele nem szólhat,
Csak tűrhet, s csodálkozhat.



2012.05.19

Disztichonos

Itt a tavasz ölelésében jó s rosz tök egyenlő.
  Kelnek a berkek alat,az tavaszí madarak.
Fotva fogadj mindent mi erőd nem epeszti,
  jókedv, szív, szeretet, jobbá teszi életedet.


Jambikus

Várja szíve választotját, szalmaszálla szép szájába.
Barna göndör szép hajával, játszik már a holdvilág.
Fut ha látja szíve párját horizonton előtűnni,
Fut mit röpke kismadárka,szárnyalón a napsugárba.
Jött a szíve szép szerelme,rózsa volt a két kezében,
Futott ő is szép szerével, Iluskája két kezébe.
Találkoztak szívük szerént, egybekelnek ez év telén.
Zsémbes anyja Iluskának, vitéz férfit indokol,
De ez ifjú szeme párja elragadta józanul.


2012.04.11

Egy katona útja...

Letekintett égből anyja,
s mi az min őt rajtakapja?
Lohol,szalad izibe,
mert várja már a Gizike.

Minek futsz te ilyen nagyon?
Barátodat itten hagyod?
Miért futsz te még íly serényen?
Gondolod buszod még eléred?

De nem bánkódott ő evégett,
hisz útja ezzel be nem végzett.
Futott tovább, futott nagyon,
hisz buszjegye volt,mi majd' egy vagyon.

Két hete vette ezt ő azért,
hogy egy pécsi útnak vegye szerét.
Pécsen várja szíve párja,
ki felszökött a laktanyába.

Felszökött hisz nem látta rég,
felszökött de nem tudta még,
hogy szíve párja nem várja még,
a kötelesség mindennél elébb.

De elérje-e hősünk buszát?
S hagyjuk had pödörje bajuszát?
Vagy késse le, s legyen elég?
S hagyjuk elkeseredés hegyén?

Mit ad Isten ő elérte,
szívének nagy örömére.
S robogott a buszon tova,
de nemtudta még hogy hova.

Mázlija volt, jó buszra szállt,
az izgalma hát tovaszállt.
A szerelmét látni fogja,
megcsókolja, átkarolja.

Nyugodt szívvel robog tovább.
De mi legyen most?Hogyan tovább?
Várja őt még sok izgalom?
De úrrá lett rajtam az irgalom...

Idestova két órája,
elindult a laktanyába.
Elrendezte uniformját,
rendbe szedte külalakját.

Most odaért, hol szíve vágya várja.
Had lássa már valahára!
Találkoztak szép szerével,
s továbbmentek, kéz a kézben....

Égi háború

Dörög, zúg, dúl az ég,
villám csap,s hull a jég.
Az égben háború dúl,
föld s ég mind vele zúg.

Égi angyalok küzdenek,
s néha hírnököt küldenek.
ez villámcsapásként ér földet,
s a világ ebbe megdörren.

E háború oly régóta dúl,
hisz ember ebbe be nem nyúl.
Hisz nincs más lény ki túlélné,
csak az angyalok,ez égi nép.

Szél süvít ha íj pendül,
s kard, penge csendül,
mikor egy felhő megrezdül,
s a világ csendje felpezsdül.

Ha e sereg szárnyal ,
orkánként  elsöpri a tájat,
s ha a két fél összecsap,
a föld újra harcba kap.

Angyal...

Angyal szárnyal az égen át,
s maga után vonja a változást.
Könnycsepp csillan szép szemében,
de mosolyogva szökken ő fel.

Száll, csak száll, szabadon,
mint egy gyönyörű égi hajadon,
ki elszökött az égi kertből,
s most hamvaiból kelt föl.

Boldog ő, az ég csak övé ,
bár egy csöppnyi kés lóg övén,
hisz nem védi már az ég,
de várja még a gyönyörű kék.

Szivárvány csillog mögötte,
s a virágok kinyílnak körötte.
Minden állat keresi közelét,
de ő csak szerelmének él.

Gyöngéd érintése bármit ér,
halántékán finoman lüktető ér,
meggyógyítja mit kezével elér,
hisz gyengédségben hozzá senki fel nem ér.

Ha a csillagfényes égre néz,
lelke az égi fellegekbe lép,
szerelmére gondol, kit keres,
s mindennél jobban szeret.

Reménykedik minden reggel,
reménnyel szívében kel fel.
Reméli, hogy megleli szerelmét,
kiért az égből mindig földre lép.