ammonia blogja

Csak a távol, mi szorít,
s mégis közel, szinte érzem.
Kihűlt kezem várja meleged.
Nem tántorít el más!

Percek, órák múlnak,
az órák hosszú nappalokként
átvészelt ideje, mi fúr.
S még csak nemrég váltunk el.

Még érzem illatod.
Ha hetek múlva kérded, még
akkor is ugyanúgy fogom!
Bár lehet örökké!

Boldogságomhoz utam
sűrű ösvényen át Feléd vezet.
Rideg alkonyatkor ne hagyd,
hogy kialudjon lámpám fénye!

Előttem szemed, ajkad, s
lágy karodban ringatsz álomba.
Bár találnék párnádon hajszálat!
De önző lennék ennyivel beérni.

Önző vagyok! Nem adhatlak másnak,
fényképed háttérnek nem elég!
Hajszálad kevés, illatod csak fáj.
Szobám, sőt lényem üres.

Ha hibázol bocsánatot ne kérj!
Úgyse haragszom.
Pár perc és újra ölelnélek
egy életen át, míg tart.

Szótlan veszekedés, hangos
kiabálás, repedezett fal.
Könnycseppek, halk suttogás,
újra öllelek, érzem illatod.

Ha hibázok, akár térdre rogyva
kérem, hogy szeress, bújj
hozzám, ne engedj el többé!
Elvarázsolt lényed.

Naplemente a stégen, vagy
a balaton vize ölel át minket.
Bárhol is vagyunk úgy jó
Csak Te és Én!

Csak a távol, mi szorít,
s mégis közel, szinte érzem.
Nem tántorít el más!
Nem tántorít el semmi!

Hello kedves Látogató!

Szoktam írni verseket néha, gondoltam megosztom. 

Nagyjából ennyi...