állomások

Éltesd,vakítson,

égjen,omoljon

bele a világ,

BOLDOGSÁG!

...suttogd a létet,

érezd a szépet,

érezd h vagyok....

gátat nem szabok!

csak merj lenni,

karjaimba esni,

érezni a tüzet-

hajítsd bele szíved,

s meglátod,

az egész őrült világot

de légy óvatos,

hisz csak egy a biztos

szíved porrá éghet,

ha nincs veled a végzet.

csak hinned kell bennem,

hogy tiéd a szívem,

mert a hit erőt ad,

hogy ne félj többet,

hogy hidd a szerelmet

hogy végre átadd magad

nekem mert vágylak,

 s mert gyermekünk apjának szánlak.........

Sorakoznak a miértek,

a sosem volt kérdőjelek,

hogy miért nem az leszek,

mire gondoltam,hogy még lehetek....

hogy ha valami sikerülhet,

miért nem sikerül sosem?

s a kudarc miért temethet

egy sötét halom alá engem?

miért érzem a vakító kínt,

ha nem is én buktam el?

miért kell látnom újból s megint,

hogy kérdéseimre senkisem felel?

...hogy könnyem más arcáról

pereghet a kövesútra,

s vele bűntudatot varázsolhat

egy hulló pillanat múlva....

 MIért nem lettem sikeres?

Miért fulladt kudarcba?

 Miért én szenvedek,hogy több lehess?

válaszolodért könyörgök,öledbe hullva.... 

Valamit magamban őrzök....szabadulni vágyik

búcsúznék könnyeimtől,

melyek homállyá mossák

s eltüntetik utamat szemem elől...

 reá telepszik a csönd,a némaság

csak a szellő fúj egy ócska dallamot meggyötört szívemig

csak suttog,alig hallom lelkem viharától-

dübörög könnnyem is, ahogy e földre hull

s a halkan súgott dallammal együtt dobol,

mert tudja: ha megadja magát,előbb szabadul...

csak a némaság ölel ahogy egy anya gyermekével bánik

csupán ölel,tudja,hogy valami végetért,

mégis bíztat-bíztat,hogy jobb lesz még,

szorít,hogy tudjam: van aki megért,

s lehet sokkal,sokkal rosszabb még.

világot gyújt  mosolyod,vezet a boldogságig

csak ragyogjon még,nekem és senki másnak,

az öleljen,suttogjon,-ne a némaság,

és igy lassan a dallam akár énekké is válhat,

hallhatóvá érve,hogy az egész butaság.

mert nem veszithetlek el....hisz örökre velem leszel.

Sír az ég...bánata borítja be kicsiny hazánkat,

könnyei felemésztik megannyi lélek emlékét,

s ők megtörten várnak,hátha sugaras malasztot ad.

s megtörli végül ő is könnyes szemét.

Hisz nem csak az ég szenvedhet,

sír a nép is olykor....mint most ő maga,

de ők elesve is,büszkén  felkelnek,

mert érzik,ragyog még a remény csilllaga.

Mi bánatod kicsinyke égbolt?

talán megbántott az éjszaka?

vagy talán nem is ő volt?

mi végtelen bánatot ily szomorú oka?

Enyhítsd dühödet,enyhítsd bánatod,

tudni kell felállni,a könnyek nem gyógyítnak,

hát nem büntesd e kicsiny országot,

mert sebeik már igy is fájnak....

Vrulj ki,tisztulj meg,legyünk rád büszkék,

hogy mindenki láthassa, hogy itt e földön,

 büszke a nép,mert még az ég is büszke kék :)

Szavad lelkemben életlen kés...valóban éget,

mi vethet e fájdalomnak, és mi vet majd véget?

Eléd tártam szívem kicsiny szobáját,

s bár tudtam,éreztem:nem adhatok mindent át,

én megpróbáltam....valóban remegtem bele,

hogy átadhassam,hogy megérintsen a szele

annak a viharnak,mi bennem is tombol...

 de szavaim elhagytak....elszálltak távol.

csak az kaphatja el őket,ki kap is utánuk,

megosztom most azt az egyet,semmit sem utálok

jobban,mint a jogtalan bírálatot,mi csak rombol....

s vele hervasztja a nyiló virágot....s a fényből árnyékot varázsol....

nesze nekem,fényből árnyék....