Akkor és most

Túlviláglik

Pirosak és feketék ruhádon a kockák,
A vetetlen ágyon hasalsz lomhán,
Tűnődő tekinteted érzem,
A vérforraló oltalmad kérem.

Szomorúság a teljes végtelen űr,
És a kitöltött krepp papír világ,
Kezeddel hajtod rám csendesen,
Érzem, ránk esteledett Kedvesem.

Hagyjon az ég, minket óvjon,
Nem érthetlek ésszel többé,
Nem fénylik már a homály,
Testünk biztosan marad a földé.

Érintésed magamba zártam,
Az időtlent várom hát,
Egy könnycseppben bőrig ázva.  

Csécsei János
(2008. február 21.)

Ezt a verset 2008. május 2. óta 560 alkalommal nézték meg.

2x2 (5)

végtelen tereid

rejtenek vérszagú csillagok
kenyér helyett korbács, kereszt
embernek feszítve, hit vagyok
s voltam, mert te voltál nekem

sarki anziksz

lüktet bennem az éjszaka
árnyékokat kapar a falra
száradt erekbe tér haza
a mámoros város tűsarka

sötétérzékenység

holtan rogyott le az éjből a hold
nem a szív elé döfted a tört (és mögé sem)
vérnedves kottából búcsút dalolt
a pupillák már nem reagáltak a sötétre

éjszaka

jött az a hangtalan remegés
és a mézbe mártott éjszaka
bőrön átszivárgó meleg és
tükörszemek lélek-mély tava

életnyi ugaron

mondtátok: lesz, hogy majd aratom
de itt folyton csak vetni kell
ezen az életnyi ugaron
többre vágytam, de ennyi telt

 Csécsei János

 Ezt a verset 2010. október 27. óta 517 alkalommal nézték meg.

Örökké veled

Mióta elsodort mellőlem az élet,
A sorstól szerényen annyit kértem,
Lássam újra igéző pillantásod,
Mint egykori édes első ajándékod.

Hát megadatott újra égő szemedbe nézni,
Abba az egybe, melyet felbírsz még nyitni...
Szó itt felesleges, hisz nem is telne
Egyetlen tüdőd így is túlterhelve.

Mint egykor, elém sem jöhetsz már
Karcsú lábaid kénytelen feladták...
Szép kezed ernyedten nyugszik
A tolószék karján...

Egészségemet irigyelnéd talán,
Ha nem éreznéd, titkon
Engem is zabál a kegyetlen
Programozott halál.

Hisz egyazon pohárból ittunk mindketten:
Életet, szerelmet, mérget mérhetetlen.
A fekete szárnyú angyal ránk vetette szemét,
Hogy elrabolja régi vágyaink értelmét.

Mindketten tudjuk, mégsem győzhet soha,
Szerelmünk örök, hallhatatlan csoda!
Mert akkor is, mindig is egymásé leszünk,
Ha megszűnik végleg dobogni a szívünk.  

Gál János
(2008. augusztus)

Ezt a verset 2008. szeptember 25. óta 1362 alkalommal nézték meg.

Nyárvégi gondolatok

Hétközest

Nem várnak ma csodák, szürke az ég nekem
Gránit kőfalakon fut fel az életem
Testes esti magány festi kegyetlenül
Arcomról igaz önmagát

Egyenleg

Örömmel szórtam szét szilánkjaim
Véremet vették, kik felkapkodták
Mégis én vagyok, ki gazdagabb lett:
Zenémhez ők írtak kottát.

Delihold

Különös ma a hold
Ahogyan delejez
Sose volt, sose lesz...
Ma megint teli volt.

Esett

Muzsikáló zivatar járkál
Zuhanó vízsugarak lábán
Buborékos pocsolyák hátán.
Vártál rám  

Gál János

Ezt a verset 2010. szeptember 20. óta 114 alkalommal nézték meg.

Majd

Utolsó üzeneted
sajog még szívemben,
lemondó sóhaja
egy szomorú léleknek

Majd...egy komor kis szó,
Majd...szólt hozzám a rideg való,
Majd...érintette hidege a lelkem,
Majd...s máris bánatos lettem.

Megyek, ha így küld
a zord való
Szívemben az apró
sajgó szó.

Majd...ha eljön a pillanat,
Majd...akkor keress,
Majd...akkor ha jeges szívedbe
visszatér a halvány pirkadat.  

Szakál Magdolna

Ezt a verset 2008. augusztus 22. óta 285 alkalommal nézték meg.

távol vagy

s most
vékony, fehér rétegben
mint omló falakon a salétrom
pattogzik ki bőrömön a védtelenség

kőporos, felhörgött
száraz szavakban
mosdatlak
s te tisztulsz
míg bennem nő az ingovány

s míg
mozdulataink otthontalanságunk
árulói lesznek
mi valamit viszünk legbelül
tekinteted röpte
néha nálam pihen
s én is kereslek
ha körém nő az éjszaka

olyankor megcsal a didergés
s a páncél mögé látunk
a kétkedés
mit ránk fércelt a nappal
lefoszlik
-feloldja egy, a vízen megcsillanó
holdsugár
egy apró semmiség
hulló levél
mosoly
dallam - s már nem kell
semmi más

hiába a távol
takarózunk melegedni egymásba
mint bundájába az állat
ha hűlő alkony öleli át

s tudjuk
sosem hagyjuk veszni
nem érdesíti át
megkövült közöny
nem bitorolja keserű vád
élessé csiszolt szó
viharvert szitok

csak a súlytalan szép van
s a szürkület hulló fénypászmáin át
az a kapaszkodó, szótlan félmosoly
mi, mint fatörzset az erdei iszalag
tart és ölel
hiába a távol
érzed?
itt vagy
közel  

Szakál Magdolna

Ezt a verset 2010. szeptember 25. óta 197 alkalommal nézték meg.

Májusi mámor

Piroslik a májusi cseresznye,
Mégsem kérdhetem szeretsz-e?
Hunyt szemen játszik a nap melege.
Szívem szívedhez simulhat-e?

Simogat a májusi szelecske,
Nem kérdem többé, hogy szeretsz-e.
Bőrömön érzem a simogatást,
Érzem a fényben a hívogatást.

Régenvolt májusok szerelme.
Érzem, s nem kérdem, szeretsz-e.
Itt van a Kedves. Nem álmodozás!
Érzi a szívem a vágyakozást.

Piroslik a májusi cseresznye.
Mégsem kérdezem szeretsz-e?
Szellemed arcomra csókot lehel.
Itt vagy-e tényleg? Nem érdekel!  

Marie Marel
(2008. május 15.)

Ezt a verset 2008. június 22. óta 233 alkalommal nézték meg.

Ha megkondul

Magányos vagyok és félek:
küszöbként kopik az élet
és nem tudom, hogy hova lépek,
mi vár a rozoga ajtón túl,
ha a lélekharang megkondul.

A test maradna makacsul,
foltoz kopott emlékeket.
A lelkem már vágyja a túli csendeket,
mi vár a rozoga ajtón túl,
ha a lélekharang megkondul.  

Marie Marel
(2010. április 12.)

http://www.poet.hu/vers/39646

Embernek lenni...

Embernek lenni, mondd mit jelent manapság?
Mikor bort iszik, s vizet prédikál a papság,
Hol oly távol az Isten, szelét sem érezni,
Romlott-gyarló anyagként fogsz majd elvérezni!

Embernek lenni, mit jelent e korban?
Mikor eltiporva szenvednek a gyengék, lenn a porban,
Hol oly romlott a lélek, csak hajtja őt önzése,
Itt ragad a sárban, nincs már ösztönzése!

Embernek lenni, mit jelent e tájon?
Mikor rohansz, s nem tűnődsz az üde kisded bájon,
Hol a gyermeki víg csodát, megölik a nagyok,
Hát remélem nagyon, én nem ily ember vagyok!

Embernek lenni, mit jelent szerintem?
Őszintén szemed, homokkal nem hintem!
Ember leszel akkor, ha elméd bölcsé érik,
S tetteid gyermeki erkölccsel lemérik!

Embernek lenni, több mint ösztönt élni,
Embernek lenni, több mint csak remélni,
Emberként létezni és rendületlen hinni,
Az igazak fáklyáját, mindig tovább vinni...  

Hőgyes Károly

Ezt a verset 2008. november 26. óta 233 alkalommal nézték meg.

Tekintetes Urakhoz…

Tekintetes Urak, az "magyari" nagyok,
Tudják-é biza hát, hogy én ki is vagyok?
Vagyok vala hangja, gyötört magyar népnek,
Kit az úri nyűgök, darabokra tépnek...

Tekintetes Urak, az "magyari" nagyok,
Reszkessenek, mert ha e verssel felhagyok,
Más mestersége lesz majd, e magyar karnak,
Azt teszi bőszen, mit vérei akarnak...

Tekintetes Urak, az "magyari" nagyok
Ha hűvös tekintetüktől meg is fagyok,
Szembesítem majd, e kaméleon fajtát,
Mely megszégyenít magyart, s Jézusi pajtát...

Tekintetes vadak, gyökértelen nagyok,
Azt hinném, hogy elment méltóságos agyok,
Hála helyett gyötrik, ezt a dolgos népet,
Kit a jósors helyett, az élet is tépett...

Tekintetes ember, dolgos, magyar karok,
Tenni értetek, én szívemből akarok.
Kiérdemelte már, jussát eme munka,
Igazság jöjjön el, végre a korunkra...  

Hőgyes Károly
(Politikusainkhoz címezvén...)

Ezt a verset 2009. december 23. óta 158 alkalommal nézték meg.