akkord blogja

 
Uram, jóvá kéne tennünk a rengeteg hibánkat.
mondjuk kezdhetnénk azzal, hogy a sok hazugságnak
medrét örökre kiszárítjuk, telehordjuk földdel.
Ahová egyikünk se, soha többé nem mer
lemenni, helyette egy kövön üldögélve
elmondjuk a másiknak, mi kevés, mi elég- e,
és mi a rossz. Utóbbi problémánk a kényes
kérdések közé tartozik. Uram, megértesz.
jól tudom, az igazán sok, nagy baj velem
van, mint a sötét szorongás, a félelem,
mint Zita is. Azért Uram, a tévedések
súlyát ismered, Uram, én mindent megértek
Belőled, mindenesetre igyekszek, próbálok.
Mint az üres hálót a szomorú halászok.

Minden tagom fáj, mindet érzem; fájok: vagyok!
Gyűlölöm és nevetem ezt az állapotot.

Nevetem, hogy mint házigazda, a test kin
mutatja be vendégeimként a szerveim.

Istennyilák futnak a csonton, idegemen.
Hunyt szemmel rögzitem, hol éget. Ismerkedem.

Ahány kin, annyi kézszoritás; fölszisszenek,
fintorgok, aztán: önmagammal kezelhetek!

Mit tudtam én, garat, tüdőcsúcs, máj merre van
s hogy ami hátul úgy dörömböl, a nyúltagyam.

Tudok már mindenről, mi bennem szúr, mar, kopog.
A kin, mint lámpák sora gyúl ki. Fájok: vagyok!

Álomvilágban él, kinek csak öröme van.
Rosszul érzem, de legalább én érzem magam!

S ez nagy tanács és nagy tanulság. Ki tudta, mi
világ és élet? Ő csak, ők, a “betegei”!

Kik tudták a valót e földön és föld fölött,
az igazságot? A szegények, a szenvedők.

Kik tudták a jövőt? Az ilyen érzékenyek.
Így lehettek a gyógyítók is a – betegek!

Szent a tanács, mit ma s örökre adni tudok:
népek vezetői, legyetek izzó idegducok!

/ csak hogy tudd I. ,hogy most hogy vagyok .../

- S -