aise_h_h blogja

Te általad állnak ki a hátamból a kések,
de ha találkozunk egyszer,neked akkor lesz majd véged.
Két fillér is sok lenne,mit fizetnének érted,
de te ennél olcsóbb vagy,ingyen is beéred.
A hiányosság lehangol és a fejedben a szürkeség,
belém azért úgy tűnik még szorult némi büszkeség.
Nem értheted mit mondok,mert ahhoz is csak paraszt vagy,
te vagy aki szoknya mögül anyucinál panaszt hagy.
Ellenséget kerestél,de számomra nem tétel,
kezemben a fegyver,hogy hogy szedjelek széjjel.
Semmit nem kell tennem,hogy 1 senkivé váljál,
ha az kell ami enyém volt,hát túl magasra szálltál.
Hallom már a huppanást,és mosolygok csak rajta,
hogy mennyire is szánalmas és szar a magad fajta.
Bünteted te magadat,mert nem üthetsz itt szintet,
ha rájössz miről beszélek,majd felveszed az inget.
Annyit teszek hozzá,hogy a te hátad is véres,
mert ha van szerinted esélyesed,hát cseszett nagyot tévedsz.
Hogy te nyered a küzdelmet,engem ez nem paráztat,
mert hozzád érni nem fogok,csak szavaimmal alázlak.
Jöhetsz nekem másokkal,vagy lenditheted kezedet,
ha nincsen ami kárpotolja a nem létező eszedet.
Üres fejjel gyenge maradsz,az erő itt van nálam,
várom erre mit lépsz majd,probálkozz csak bátran.

Mégis lehet, esetleg, talán, bennem van a hiba,
ezért van nap mint nap ez a rengeteg galiba.
na mivan már nem tudom, csak a pótköröket futom,
a napokat nem lopom, mégis az ürességet fogom.
Mert minden perc egy pofon, kínok magas fokon,
mondják, de mi jogon, hogy egyszer majd megszokom,
de tudom sosem fogom feledni a múltam,
hogy összeomlott minden ami után nyúltam.
lelépett az apám, nem érdekelt igazán,
de rájöttem az élet nem más mint kibaszás
nem szólt hozzám senki nem szavakkal vertek,
túléltem azt is hogy rám kezet emeltek.
Ki kezet fogott velem, hamar hátba támadott,
ha gondom volt a család egy nagy lapáttal rárakott.
egy szerelem éltetett, de a közös álmunk szétesett,
én odaadtam mindenem de megölték a kételyek
sokszor átsírt éjjelek, rájöttem nem értelek
és elfogyott az erőm is hogy kezemmel elérjelek
kit szerettem meggyászoltam az ég elszólította
nem maradt más énnekem csak egy ének és egy kotta
Akartam még tanulni, de még a hibákból sem tudtam
kitettek az utcára és a suliban megbuktam
nem kaptam az életben semmiből sem jelest,
ha valamibe kezdek a sors mindig kirekeszt

A pénztárcám is üres nem keltem elég korán,
lefáraszt a magány, már befalaz a szobám
tudom nekem sehol nincs a világban már helyem,
nem segít a lelkemen ha a szívgyógyszert beszedem
benn lakol a fájdalom mi soha be nem gyógyul,
ez vagyok én bevallom ki egy kedves szóért koldul
tökéletes nem vagyok még közel sem állok,
és cserébe a világtól már semmire se vágyok
szétcsúszott az életem nincs mi összetartsa
összerakni nem tudom már túl sok a folt rajta
a szénné égett papíron nem látszanak a betűk
eltűnnek a semmiben és én is megyek velük
építeni akartam de mindent romba döntöttem
nem tetszett hogy ha nem szóltam vagy ha szívemet kiöntöttem
már csak magamban hordom, bánatom és gondom
úgysem hall meg senki hiába is mondom
nem értenek otthon és ott sem hová mennék
nekem nem maradt már semmim csak fájdalom és emlék
kínoznak a képek melyek nap mint nap ellepnek
ellépnék messzire hisz nélkülem ellesznek
csak én érzek hiányt és ürességet belül
én fizetek mindenért bármibe is kerül
a homokban egy porszem magam ennyit érek
mert nem láthatja senki hogy valóban mit érzek

szívemnek börtönében megfulladok a magánytól
az mit belül érzek már messze minden határtól
keresem a kiutat de nincsen hozzá térkép
csak a csalódás jár nyomomban mely erejével széttép...

Színes falevelekkel beterített avaron,
őszbe borult szálak csillognak a hajadon
az idő kósza múlása átfonja a karodat,
szélsebesen repíti magával a napokat
virágokkal borítja a ködbe borult földet,
mely örökké virágzik az én szívem és közted
elindulnék utánad de erőm nincsen elég,
a világnak a terhe közelebb visz feléd
hiányzol és mennék mert nem elég az emlék,
én most is veled lennék
felnézek az égre és minden nap azt kérem,
ne kelljen már többé a felhők alatt élnem


Feketében feketébben látom ami máskor csak fekete
mindennek a végét érzem és semminek nincs eleje
Sötétségben ébredek és csillagokkal alszom
nézem ahogy alszol és könnyel teli arcom

Messze vagy már tőlem tán sosem leszel közel
de szívem őriz örökké és reményeket ölel
Tudom többé nem jöhetsz de így is sokszor látlak
könnycseppeknek képében melyek feketében járnak

Hatalma lett felettem lelkemben a gyásznak
Most már csak az angyalok kik csendben rám vigyáznak
Arcodat látom , mikor tükörbe nézek
Ha szobámban ülök vagy ha az utcára lenézek
Látlak az álmomban vagy ha sétálok az úton
Ha a jövőbe nézek vagy ha töprengek a múlton
Köszönöm a mosolyod mit minden nap adtál
De nincs fájóbb annál hogy el kellett hagyjál…
Azóta a szívemnek egy része már árnyék,
Hova a napsugár már csak sírni jár még
Mert fekete a nappal és fekete az éjjel
fekete ősz jön a hófedte téllel...

Amit érzek irántad, az soha meg nem szűnik,
nélküled pár pillanat is végtelennek tűnik.
Te vagy kiről álmodom és te vagy kivel ébredem,
a mosolyod ad értelmet, hogy miért éljem életem.
Mit jelentesz számomra azt elmondani nem lehet,
de amennyire szeretlek, épp annyira szenvedek
ha nem érezlek magam mellett, a világ üres számomra,
ha mellettem vagy átváltozik a valóság is álomra.
Terhekkel a vállamon is minden sokkal könnyebb,
mert te adsz nekem erőt, hogy ne ejtsek több könnyet,
mosolyt csalsz az arcomra, ha elfelejtek nevetni,
veled tudok egyedül minden rosszat feledni.
Csak téged tudlak szeretni és nem érdekel senki,
érted bármit megtennék, nekem nem pótolhat semmi.
Csak szeretni szeretnélek és nem akarok hibázni,
szeretném ha tudnék örökké rád vigyázni.
Megtenném azt is mire nem lennék képes,
ha tűzbe nyúlnék érted, nem fájna ha éget.
Nem félek már attól sem ha összetöröd szívemet,
mert ha nem vagy velem semmim nincs és a remény is csak hiteget.
Esténként ha lefekszem már nem ringat az álom,
mert ha lecsukom a szememet a te arcodat látom.
Hiányzik az ölelésed és a veled töltött napok,
semmit nem ér életem ha tőled messze vagyok,
nincs értelme nélküled a létnek és a világnak,
hisz te lettél a mindenem és végtelenül imádlak...

Réges-régen először egy őszi estén láttalak,
belenéztél szemembe és onnantól imádtalak.
Szavakat nem találok ezért nem is keresek,
mert azóta is te vagy nekem egyedül kit szeretek.
csókod íze ajkamon ottmaradt egy hajnalon,
azt gondolod elhagytalak, de én maradtam parlagon,
mert itt fogsz élni bennem már addig amíg létezem,
továbblépni nem tudok, mert ugyanoda érkezem.
Hiányodba belehalok, kínok mellett ébredek,
amióta létezem nélküled nem élhetek.
Mosolyodról álmodom, de könnyel teli két szemem,
mert ridegek a reggelek, hisz mindezt csak elképzelem.
Ridegek a reggelek, hisz nem melletted ébredek,
új utakat keresek, de útvesztőbe tévedek.
Érzem még az illatod, közel vagy, de távol,
mikor azt üzened szeretsz, a szót veszed a számból.
Felejteni próbálok, de nem megy ez oly könnyedén,
egy helyben állok én, s te ott élsz szívem közepén.
Feladtam mindent, csak hogy újra lehess enyém,
mert te voltál az életemben az egyetlen remény.
Szemeidnek tükrében az érzéseim látom,
te voltál a mindenem és hiányzol belátom.
Suttognám, hogy szeretlek megállás nélkül,
ha mosolyogni látlak a világ is megszépül.
Ajkaimat simogatja minden éjjel csókod,
nincs a földön semmi sem mi téged nekem pótol.
De széttépte a szívemet a csalódásnak árnya,
nem kívánok mást csak mégegy csókot számra.
Üldöznek a gondolatok, mindenhol téged látlak,
nem tudnám a szerelmemet átnyújtani másnak.
Emlékeink szárnyain bármeddig elszállnék,
egymagamban sétálok, de mögöttem egy árnyék
mely azt mondja, hogy várj még! Nem lehet, hogy elmenj,
ha nem lehetek melletted, nekem semmi nem kell.
Lángba borult lelkem, de nem hagyod elégni,
én elvesznék a lángok közt, mert nem tudok így élni...