Nyomoknélkül a végleten

Megfulladok az ember tengerben
ahol minden atom lélektelen,
és akárhogy kapálódzok, a habok között
lehúzzák a lábamat a rátapadt rögök.
Hiába fáj az hogy szavaimnak
nincsen soha semmilyen hatalma,
és mindig beleütközök
egy hatalmas falba,
mely vízhangozza hangjaim,
és rájövök hogy éhes gondolataim
rajtam kívül,magamra maradva
bolyongnak szerteszét,odatartva
ahol egyszer valaki meghallgatja,
és ravatalra helyezve eltűnök hírtelen
nyomok nélkül a végleten.