abormy blogja

Elmúlt ami elmúlhatott.
Haladok egy világ felé,
amit nem bontanak le
baktériumok.
Saját magát emészti föl,
nem emel magasra ,meggyötör.
 
Mag vagyok,ki földet keres,
de szemét be hull
nem szaporodik,de él vadul.
 
Mert nem kellenek az ingerek,
hisz nem találom ingemet.
Nem is volt talán.
 
Én élek és dolgozok,mint apám
ha sejtjeimet is gyötri meg,
kikanalazzák zsigereimet .
 
Kapaszkodom, hisz ember vagyok
kit halálra ítélnek
de had élvezem még az életet.
 
Nem vallom Istent,nem is vádolom
hisz mit adnának lelkemért
most jól jönne egy kiló kenyér.

reggelek furcsa magánya
megszokott zörejek
ahogy kattan a konvektor
a kávé kenyér szeletek
rendeltetünk valamire:
létezzünk meghaljunk
por és humusz sírhantunk
lágynak hangzottak az anyai szavak
kemény az atyai gondviselés
féltettek saját árnyékaiktól
így nem lettünk semmire se kész
gondokat aggattak ránk
saját múltjukat
és hiszik a jelenünk az övék
önző tánc ez az egész
én nem kértem hogy óvjanak
csak hallgassanak,hallgassanak
meg,helyettem ne keressenek megoldást
ne sajnáljanak és ne sirassanak

learatnak erőszakkal
összekeveredsz a gazzal
 
megforgatnak tejben vajban
valósággal csak a baj van
 
letelepedsz,család a fogság
nem jut eszedbe semmi okosság
 
görbe esték,nem haladsz
ütnek és mint fa úgy hasadsz

nincsen pásztor,atya,vezér
hamis hírek útra kelnek
balgák szabják a bért
sokan jó laktak,éheznek
nincsen jó falat
de az álmokat begyúrták
sokan mély álmukat
már megszokták
mulandó a valóság
hamis profétákkal
keresik Istent
süllyed  a haza
a család is csak méreg