Palacsinta

Palacsinta

alig hajnalodott, és én felriadtam.
a beszűrődő forgalomzajok suttogásában
nem éreztem a palacsinta ízét.

összerebbentem gizgaz félelmeimmel
a cipők egyre tompuló kopogásában,
a liftajtó szilánkos csapódásában,
a mobiltelefon karcos sercegésében,
tudatlan gerjedésében
és a padlón agonizáló, hajtott levélben.
bábu voltam, zsinórokon lógtam,
egy trónfosztott önnön királyságában.

fényszórók árnyai suhannak a plafonon.

lehunytam bevérzett szemeimet,
és menekültem a vesztőhelyről.
végigszámoltam működő szerveimet,
mindennapi terveimet és megszokott tetveimet.
vak voltam, mégis láttam. zölden láttam.
megálltam, és a kristályosodó erdő
szívében belélegeztem a lelkét
egy szárnyaszegett angyalnak,

aki beleszeretett egy vadkanba.
belém simult a nyugalom.
nincs szemérem, nincs álomkép,
nincsenek titkok a titokban,
csak a hajnal, ő és én.
bennem van, mégis a sötétben,
zokniban, a takaró alatt rettegek,
hogy egyszer majd elveszíthetem.

újra érzem a palacsinta ízét,
és a bukottat glóriára cseréltem.

2014. december 16.