Vitorla blogja

Ott, hol a folyó zúg, és kövekkel játszik,

ma szájról olvasom, a szánalmat, kérést.

Ott, hol a földeken, arany kalász látszik,

talán meg is értem, mért fontolsz egy lépést.

Ám, bele nem nyugszom,

mert vad őrület van,

ott, hol a tűz is lágyan melegít

és legyintése, kifogyhatatlan.

Ott, hol a nagy világ látványa felvidít,

egymásnak esnek, nagy lendülettel

és vívnak vesztes csatát, piciny feszülettel.

Ott él és virul, a pirkadat éle

és sírkövek között is, hontalan a béke.

Én egész éjen át,

simítom vágyadat,

féltve.

Kegyetlen sors várt anyámra tavaly

Ereje elhagyta amikor fuldokolt

Minden figyelmem ő érte szorított

Ahol ő megjelent ott égett a talaj

Fordult a sorsa és ismét megjavult

Március idusán virágot szakított

Amikor átadta fülembe súgott

Gyomrom azonnal ökölbe szorult

Temetné magát s az egész világot

Számára az élet kopár és sivár

Gondolatban már nem tudom hol jár

Belém karolt míg fogtam a virágot

Szemébe néztem mért nem hallom őt

Most bosszúért kiált hevesen élesen

Haját simitgatva puszilnám csendesen

Ám nyugtalan és nem tudom csitítani őt

Rét illatú felhők között

Madárdal zúg erdők fölött

zavartan

Nem szégyenlem ha most is

helyetted könnyezem

Szinig sírom a Kapost is

sírhalmodnál kedvesem

Gyász honol ma mindenhol

Beköszöntött napja

Ha látnál a sírodból

A te koszorúd kapja