Vitorla blogja

Eltitkolt remények

gondozatlan kertje

sóvárgó könnyeket

csalhat a szemekbe

mint ritka virág kelyhe

A mandzsetta zsebébe

eldugott levele

a szálait mellőzve

fény nélküli létbe

fonnyad mind az este

Körmönfont légy ő

ha rá nem üthetsz

azonnal meglép

de huncut legyek

Eljött a nyár és a sok csinos kokott
kis szerelmet a vízparton, ott lopott
Majd sajnálta más egy kicsit, hogy nem ő nyaldosik
mint partot a víz, lassan és komótosan, de mindig
lázasan, ám néha hevesen, hosszasan

Akár este volt vagy hajnal, mindig leste
mikor mit kíván, egy másik lázas teste
mert jött a villám mint a rianás
úgy hasított egy felhő sávot aztán  gödröt vájt
Egy gödröt ami földhöz, rögtől volt rögzött

Látták  ott alul, amint eltakarta őket bár balul
ártatlanul, de még álltak, és tudták hogy szól az Ur
Vége! -mondta váratlanul, de erélyesen
Már nem tetszetek nekem és ez az értelem
Majd lecsapott a villám, mint az utolsó érzés