A száznegyvenhatodik.

Az utóbbi években azt hittem, hogy annyira idős vagyok, hogy nekem már nem lehet újat mondani. Tévedtem. Tegnap Angela Merkel Németország kancellárja bejelentette, hogy a menekültkérdést „európai módon” kell megoldani. Ennyi. Pontosabban még hozzátett néhány dolgot: Szíriából mindenkit befogad Németország, az európai országoknak közösen és szolidárisan kell viselni a terheket, továbbá Németország sokkal rosszabb helyzetben is eleget tudott tenni ennél nagyobb kihívásoknak is. No és jól leteremtette a „rasszistákat”, akik tüntetni mertek a bevándorlás és a bevándorlók ellen. Hasonló szellemben nyilatkozott Gauck szövetségi elnök is. Megdöbbentem. Ezek üres lózungok. Csak ennyi telik Európa legbefolyásosabb politikusától? Mert rendben, oldjuk meg a kérdést „európai módon”, de akkor konkrétan ismertetnie kellene a probléma kezelésének operatív lépéseit, vagy legalább stratégiáját. Rég össze kellett volna hívni az EU döntéshozóit és addig tárgyalni, amíg egységes és hatékony közös álláspontra nem jutnak és a döntéseket vasszigorral érvényre kellett volna már juttatni. Sajnos a helyzet hangulata nagyon arra hajaz, ami a második világháború előtt jellemezte Európát. A feszültség nőtt, Hitler lépésről-lépésre haladt előre és a környezetében levő államok vezető bénultan vártak. No, valami ilyesmi van most is. Az USA, aki a világban totális hatalomra tör, lépésről-lépésre „csinálja ki” potenciális ellenfeleit. A gyengébbektől halad az erősebbek felé. Európa sajnos gyenge. Se szellemisége, se közös külpolitikája, se hadserege. Itt van mit keresni. Előbb egy totális káoszt indítottak be a Közel-Keleten, amivel évtizedekre lebénították az itt levő számukra ellenségesnek ítélt államokat. A következő lépcsőben létrehoztak egy terrorállamot, ami az egész közel-keleti és európai térséget veszélyezteti. Aztán következik Európa elözönlése, ha úgy tetszik lerohanása. Mindezek alatt az USA, aki az egészet mozgatta, mélységesen hallgat. És vár. A mű eljár tengelyén az „alkotó” pihen. Európa pedig egy katatón állapotban éli át az elözönlést. Az egyes kormányok gyengék és félnek bármit tenni, nehogy megrója őket Brüsszel. Amelyik országot közvetlenül nem érinti a kérdés, azok közömbösek. Néhány ország „fuldoklik” a problémától. És számtalan politikus és népszónok igyekszik bagatellizálni a kérdést, mintegy humanitárius segítségnyújtás szintjére helyezni azt, hozzátéve, hogy azok, akik nem vesznek részt mosolyogva és örömmel az érkezők megsegítésében azok mind rasszisták és bunkók.

A valóság azonban teljesen más. Egyrészt nem egy-két háborús gócból indultak el a menekülök, hanem több mint egy tucat országból. Mi az oka, hogy több ezer kilométert tettek meg, hogy Európába jussanak? Milyen céllal jöttek? Eddig miért nem jöttek, hiszen a gondok (szegénység) már korábban is fennálltak ott, ahonnan jöttek? Emellett az a kérdés is felmerül, hogy milyen módon lehetne őket hazaküldeni (hazatoloncolni, ha arra van szükség), hisz sokan vannak és nagy a távolság? Folyamatosan kapcsolatot tartanak a telefonjaikon a „hazaiakkal”. Feltételezhetően, ha ők, akik eddig már itt vannak, meg tudnak gyökeresedni Európában, akkor elindul hozzájuk azonnal a „család”. Ezekben az országokban nem 4-5 fős családok vannak, hanem ennél sokszorta nagyobb létszámúak. Tehát ez a bevándorlás permanenssé fog válni az elkövetkező évtizedekben. Ezeknek az embereknek lakás, élelmiszer, orvosi ellátás és ruházat kell. És akkor csak az élet minimális feltételeit soroltam. Milyen munkával teremtik elő ezt itt? Vagy mi adózók tartjuk el őket még több adót fizetve? De a gondok már három hónap múlva robbanhatnak, hiszen jön a tél. Ezek az emberek még annyira sem szeretnek (bírnak) fázni, mint mi, hiszen meleg helyről jöttek.

És még egy önbecsapás, ami igen elterjedt: sokan azt hangoztatják, hogy ezek az emberek nem akarnak Magyarországon maradni. Ez alapesetben igaz lehet, de ha visszaküldik őket a szomszédjaink, akkor mi lesz? Nekik itt is jó, hiszen ha itt legalizálhatják a létüket, akkor bármikor visszamehetnek jogszerűen Svédországba, Németországba, Ausztriába vagy ahová akarnak. Tehát számíthatunk arra, hogy azok, akik nem kellenek a gazdag országokban, azok itt fognak ragadni nálunk.

Mások azt hangoztatják, hogy olyan rosszak a demográfiai adataink, hogy érdemes lenne befogadni bevándorlókat. Ez az ötlet megfontolandó, de a befogadás semmiképpen sem lehet megszállás vagy elözönlés. A nagy hagyományokkal rendelkező befogadó országok (pl. USA) kor, egészségi állapot, tanultság és egyéb szempontok alapján szelektálták (szelektálják) a bevándorlókat és az egyes nemzetekre kvótákat állapítottak meg. Mindezen intézkedésekre azért volt szükség, hogy elsősorban ne a bevándorlók, hanem a befogadók nyerjenek a folyamaton.