A száznegyvenegyedik.

Viski_Attila•  2015. július 6. 00:16

Egyik első, ráadásul fájdalmas emlékem, amikor a karibi válság zajlott. Gyerek voltam. Semmit sem értettem az egészből, csak féltem. Rám ragadt a felnőttektől a rettegés. „Háború lesz!” Akkor, ott, abban a helyzetben a Szovjetunió volt az agresszor. Végül mégis megúsztuk, de ez ma már történelem. Én lényegesen okosabb, azóta sem lettem a fegyverkezés és a nagypolitika kérdéseiben, mert hiszen ennek a területnek a titkait csak kevesen ismerhetik. Amit meg mi (netolvasók, tv-nézők) tudunk, az édeskevés. Ennek ellenére azt a következtetést talán megengedhetem magamnak, hogy az atomtámadások egyetlen potenciális célpontja (és az USA akkor is az volt) sem engedheti meg, hogy határai közvetlen közelébe telepítsenek nagy hatótávolságú atomeszközöket, hisz így még védtelenebbé (hirtelen lerohanhatóvá) válik, mint akkor, amikor nagy távolságból éri a támadás. Leegyszerűsítve akkor a Szovjetunió fenyegette az Egyesült Államokat és egyben a világbékét. A világtörténelem azonban ismétli önmagát. Ma az USA akarja fegyvereit Oroszországhoz minél közelebb vinni. Szépen lopakodva tette ezt az elmúlt két évtizedben, mi laikusok nem is érzékeltük az ilyen irányú törekvést. Ma már azonban nem kell külpolitikai szakértőnek lenni ahhoz, hogy lássuk, akár Ukrajnába is vinnének ilyen fegyvereket. És jósnak sem kell lennünk ahhoz, hogy tudjuk, hogy ez egy újabb világháború nyitánya lenne. És bármilyen ambivalensen hat is, akkor az USA, most pedig Oroszország mellett szurkolok. Oroszország gazdasági lehetőségei nagyon korlátozottak és így sajnos fennáll a lehetősége, hogy nem tudja fenntartani a katonai erőegyensúlyt. Az USA vezetése nem is leplezi agresszivitását és a jelenleg hatalmon levő demokraták a „galambok”, tehát egy elnökválasztást követően tovább „szigorodhat” a helyzet, ha esetleg hatalomra kerülnek a „héják”. Az egész világ számára apokaliptikus következményei lennének annak, ha az USA vezetői, saját erőfölényük tudatából táplálkozó gőgjüktől hajtva és Oroszország gyengeségén felbátorodva, egy „korlátozott” atomháború kalandjával próbálkoznának.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

petruchio2015. július 6. 07:04

Ejnye.....én úgy emlékezem, hogy a SZU annektált területeket Ukrajnától....de ha úgy gondolod akkor legyen újra a Nagy-Szovjetúnió...tán OV ezt megérezte előre?....