Varga Z. Lajos blogja

Elérkezett az évértékelő, országértékelő beszéd ideje. Megszokott ez, mert a mostani már a 12. évértékelés. Gyülekezik a hallgatóság a Millenáris parkban. Minden a megszokottak szerint zajlik. Mégis érezni valamit a levegőben, érezni itt, de az egész országban, hogy valami igazi készül. A változás.  A hosszú évek óta várt változás. A változtatás igénye, vágya van a levegőben itt, és mindenütt. Feszült a várakozás a helyszínen, és a képernyők előtt.

 

Fiatalos, öltönyös, elegáns ember lép pontosan a meghirdetett időpontban a pulpitushoz. Elhelyezi a mappát, melyben a beszéd gépelt lapjai vannak.

Rövid köszöntés után a véletlenekkel kezd, illetve, hogy semmi nem véletlen, mert mindennek eljön az értelme, még egy fatalon hallott dalnak is: Van erőnk, hogy változtassunk! Változtatni kell, mert Magyarország jelenlegi vészhelyzetének oka a nagyon gyenge kormányzás, ezért kell végre egy erős vezetés! Az erős vezetés tiszteletet, tekintélyt hoz, a világ elismerését. Beszél a világgazdaságról, arról, hogy az csak munkával, értékteremtéssel újítható meg, s nem pénzügyi manipulációkkal. A világgazdaság részeként erős nemzetgazdaság kell, ahhoz pedig biztos vezetés!  Kis ország vagyunk, de nem is a legkisebb az Európai Unióban. Nem a feltétlen, kishitű alkalmazkodás a szerepünk, hanem kis országként is a siker, melynek forrása a kitartás, az erő, a hit, az ész és a szorgalom. A siker a magyar tehetség! Olyan kormányzásra van szükség, mely a reménytelenség korszaka után a reményt, a lehetőséget teremti meg az emberek számára. A józanság, a velünk született józan ész kell, hogy meghozza a hosszú távú eredményeket, a pillanatnyi egyéni előnyök hajszolása helyett.. A kormánynak nem szabad elfordulni az emberektől, a valóságtól, a mindennapi élettől! A józan ész figyelmeztet arra, hogy mindenféle szélsőség veszély! Az egyik szélsőség az olyan hatalom, mint amely tönkretette az országot egyéni érdekeik érvényesítésével, önmaguk törvények fölé helyezésével, a másik szélsőség az, mely akár törvényeken kívül helyezve magát hirdeti az erőszak megengedhetőségét, céljai eléréséhez. Mindkét szélsőség veszélyes az országra, mélyíti gondjait – szögezi le.

Megfontoltan beszél. A hatalmukkal, a hatalmon lévők az elmúlt években, a keservben elmúlt nyolc évben visszaéltek. A következő kormánynak a jövő kormányának kell lennie, a jövőért, és nem a bosszúállásért. Ugyanakkor a jövőnk, a gyermekeink miatt el kell számoltatnunk azokat, akik visszaélve lehetőségeikkel és hatalmukkal, mulasztásokkal, hazugságokkal, hamisításokkal tönkretették az országot. A politikusoknak is vállalniuk kell a felelősséget szavaikért, tetteikért! – Az ember kipillant a hallgatóságra. Egyetértő arcokkal találkozik.

A politikának vissza kell térni az emberekhez – mondja – a politikának tevőleges cselekedetei az emberekért legyenek! Munkahelyeket kell teremteni, munkát kell biztosítani az emberek számára. A munka ad sikert, és elismerést! A munka ad lehetőséget a családoknak. A család igazi közösség, a családok fontosak hazánknak!

 

- Egy vidéki város lakótelepi kis lakásában Erzsébet éppen a zsemléket vágja ketté, vékonyan megvajazza, s egy-egy szelet parizert tesz a félbevágott péksüteményekbe. A két nagyfiú hazatért az iskolából, a kislányt meghozta János az óvodából. Kora délután van, uzsonnaidő.  János ma szabadnapos. Nagyon keveset keres. Gyere már be, kiáltja a nagyobb szobából, a beszédet közvetítik. Erzsi bemegy, és leül férje mellé a kopott kanapéra. Te nem eszel, kérdezi János. Nem, majd vacsorázunk, feleli, és nyel egyet, miközben kinéz a konyhában falatozó gyerekekre. Nézik a televíziót, hallgatják a beszédet, és remény tölti el őket.

 

Most a szabadságról, az egészségről, és a rendről van szó. A rendről, amely leértékelődött.

Hölgyeim és Uraim – mondja a beszélő – a politika akkor találhat vissza a mindennapi élethez és az emberekhez, ha a mindannyiunkat összekapcsoló értékeket, a munkát, az otthont, a családot, az egészséget és a rendet tesszük meg a kormányzati munka alapjául!

A politikai vezetés képtelen volt nemzeti ügyeket meghirdetni, és  képviselni, összeomlott a gazdaság. Végveszélyben az egészségügyi rendszer, a szociális biztonság, növekszik a munkanélküliség, a magyar vállalkozások sorra megszűnnek, romokban a közbiztonság! Magyarországot voltaképpen újra kell építeni! Az újjáépítést a gazdaság talpraállításával kell megkezdeni. A prosperáló gazdasághoz hatékony pénzügyi rendszer kell. A bankoknak nem a spekulációkra kell alapozniuk működésüket, hanem hitelezéssel elősegíteni a termelő magyar vállalkozások létrejöttét, és fennmaradását! Ezek a vállalkozások mindenütt munkahelyeket adnak az embereknek. Éppen ezért a hazai kis és középvállalkozásokat támogatnia kell az államnak, és meg kell védenie azokat. Az embereknek csak akkor lesz munkájuk Magyarországon, ha őszintén kimondjuk: ha megvédjük a magyar termékeket, ha megvédjük a magyar árukat, ha megvédjük a magyar földet, és megvédjük a magyar vízkészletet!

 

- Árpád egy kicsi városban vállalkozó, azaz csak volt vállalkozó. Tágra nyílt szemekkel nézi a televízió-közvetítést. Hitelt vett fel, de nagyon rossz konstrukcióval a vállalkozásának, ahol kilenc embert alkalmazott. A hitelre a magányvagyonát is fel kellet tennie, a bank csak úgy adott, de ugyanakkor kevesebbet, mint amit kért. Ebből viszont nem tudta megvalósítani elképzelését. A csőd elkerülhetetlen lett, hiába dolgozott éjt nappallá téve. Ökölbe szorul most a keze! Gépeit, termelő szerszámait eladták tizedáron, most takaros kis házát viszik, maholnap hajléktalan lesz. Jövedelme nincs, a volt munkatársak is munka nélkül. Szinte nyomorog, alkalmi munkákból tengődik. Felesége kórházba került. Megkeseredetten várja a holnapot. Most nézi, hallgatja a beszédet, annak minden szavát megérti, s végérvényes változást akar.

 

Az ember, aki tartja az országértékelőt, már az egészségügyről beszél. A szétrombolt egészségügyről. A politika egyik fő feladata az emberek egészségének szolgálata! A kórházakba több orvos kell, és több ápoló, tarthatatlan, és nem nézhető tétlenül, hogy az orvosok ezerszám külföldre mennek. Lényegesen, legalább a felére le kell csökkenteni a várakozási időt, és nem szabad előfordulnia, hogy súlyos betegek, vagy sérültek ne kapjanak azonnali orvosi ellátást. Magyarország nemzetközi versenyképességének alapfeltétele, minél több egészséges, jó teljesítményekre képes ember éljen az országban.

 

 - Ilonka könnyes szemmel bámul maga elé. Nem oly régen vesztette el a férjét, akivel 25 éve voltak boldog házasok. László az utcán lett rosszul, összeesett egy buszmegállóban. Valaki mentőt hívott, az viszonylag rövid idő alatt kiérkezett. Elszállították. Az ügyeletes kórház nem fogadta, mondván nem az ő feladatuk az ellátása. Átirányították egy másik helyre. Onnan azonban visszairányították az eredeti ügyeletes kórházba. Mire orvosok kezébe került már nem tudtak rajta segíteni.

 

Most a közrend, és a közbiztonság van terítéken. A közrend nemzeti ügy, mely az emberek támogatottságát élvezi. Komoly erőfeszítéseket kell tenni, hogy száműzzük a félelmet az utcákról, a terekről, az otthonokból! A rendet, a közbiztonságot vissza kell állítani, a bűnözők ellen harcolni kell, akárkik is azok, mindegy milyen a vagyoni helyzetük, mindegy, hogy a többséghez, vagy a kisebbséghez tartoznak, a törvény teljes szigorával az elkövetőkre le kell súlytani! Itt az idő, hogy újra példás rend legyen Magyarországon.

 

- Marika néni egy kis szabolcsi faluban nézi az adást. A karja begipszelve. Az arcán, a testén véraláfutások. Az elmúlt hét elején törtek rá éjszaka, rárúgták a vékony bejárati ajtót, a félre tett pénzét követelte artikulátlanul üvöltve három rabló, akiknek kendő volt az arcuk elé kötve. Ő kelt volna, adta volna félelmében, de már ütötték, verték. Tulajdonképpen szerencséje volt, mert ismerősét, özvegy Horváthnét fél éve, hogy vérbefagyva találták meg három faluval arrébb. Marika néni sír a televízió előtt.

 

A beszélő a szociális biztonságról szól, arról, hogy az rendkívül fontos a mindennapi életben, arról, hogy annak hiányában nincsenek biztonságban a családok, nem születnek gyermekek, melyek megszületése a jövő a társadalom számára. A szociális biztonság tehát erőforrása a nemzetnek. A beszéd lényege az, hogy a következő kormánynak a nemzeti ügyek kormányának kell lennie, vagyis a gazdaság gyors beindításáért, az egészségügy, a közbiztonság, és a szociális biztonság helyreállításáért kell hathatós munkát végezni. A változásoknak az élet minden területére ki kell terjedniük, a jövőt kell kutatni, az emberekkel közös összefogással a közös jövőért, a közös célokért kell küzdeni, mert így lehetünk sikeres, és erős ország!  A szélsőségeknek nincs ehhez elég erejük. A szélsőségek támogatása elvesztegetett, eltékozolt lehetőség. A beszéd érinti a szocialistáktól elpártolt volt baloldali szavazókat, megértve azok csalódottságát. Kitér arra, hogy a jobboldal nem várja el fölfogásuk megváltoztatását, de a nemzeti ügyek megvalósításának érdekében, az ország újjáépítésének érdekében, az emberek közös érdeke értelmében várják támogatásukat! 

Rájuk is számítunk – mondja – őket is várjuk az ország közös újjáépítésben, mert biztos vagyok benne, hogy nélkülük nem fog sikerülni! Legyenek hát ők is a változás részesei és nyertesei!

- Börcsökék már a tehenek délutáni fejéséhez készülődnek a külterületi tanyán. Csalódottak. Úgy érzik becsapták, rászedték őket. Egyszerű dolgos emberek, akik arra számítottak, úgy lesz, ahogy ígérték. Az elmúlt 8 év elvesztegetett idő volt, nem jutottak egyről a kettőre, a friss, finom tejet alig bírják értékesíteni, szinte abrakra sem futja az állatoknak. Dolgoznak hajnaltól napestig, hétköznap, vasárnap, ünnepnap. A jószágokat el kell látni mindenkor. Nem hisznek már a gyűlöletkampánynak. A jövőn gondolkoznak, egy kis házi gazdaságban, kis sajtot, túrót, tejfölt előállítani, és egy kis vágóhidat is szeretnének, ahol a borjúkat levágják.

Bölcs ez a beszéd – mondja József gazda Ildikó asszonyának. Kölcsönös a bizalom, közös lesz majdan a siker is, és meglásd, hamarost. Magyarországon élünk, mindannyian magyarok vagyunk Magyarországban.

 

A beszéd folytatódik. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Én rendületlenül hiszem, hogy sikerülni fog! Mert tudom, hogy nincs reménytelen ország, csak reménytelen kormányok vannak! És azt is tudom, hogy nincs szegény ország, csak rosszul kormányzott ország van!
Magyarországnak joga van arra, hogy olyan kormánya legyen, mely kormány figyel az emberekre, meghallgatja őket, meghallgatja az időseket éppúgy, mint a fiatalokat!

Meghallgatja a munkavállalókat, a vállalkozókat, a városi embereket, de a vidéken élőket is. Meghallja a családok hangját, de az egyedül élőkét ugyanúgy. Magyarországnak joga van egy olyan kormányra, mely hisz a magyarokban, és hatalmaskodás helyett szolgálja a magyarokat!

 

- Lajos a jegyzeteit rendezgeti budapesti lakásában. Író, filozófus.  Végig be volt kapcsolva a televíziókészülék. Figyelte, értette a mondatokat, az összefüggéseket. Minden szó a helyén volt. Gyermekei diplomások, de itthon maradtak, itthon a hazában! Lánya több diplomával albérletben él. Nyelvtanár, és tolmács-fordító. Eddig nem tudott igazán boldogulni. Sajnos a körülmények az elmúlt évek alatt úgy alakultak, írásaiból nem tudja gyermekeit támogatni. A fia kutató-biológus, most fog doktorálni. Jelenleg Párizsban tartózkodik, egy tudományos konferencián tart előadást. Visszajön. Mindannyian hisznek Magyarország eddig soha nem látott fellendülésében! Itt éltek, itt dolgoztak, és itt fognak dolgozni.

 

 

A beszéd lassan a végéhez ér.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azt az országot, amely közös értékeket, erős és komolyan vehető kormányzást mutat fel, ismét tisztelni fogja majd a világ, ismét súlya lesz a szavának. Magyarországnak most egy erős, és elkötelezett kormányra van szüksége, amely képes feledtetni a szégyent, amit az elmúlt nyolc év okozott. Olyan kormányra van szükség, amit nem kell szégyellnie az országnak! Készen állok, hogy Magyarország nagy vállalkozásában a magam feladatát ellássam, készen állunk az erős, a felelős, és a cselekvő kormányzásra!

        

- Emlékszem arra a borostás arcú, nagy hevülettel szónokló fiatalemberre, aki Nagy Imre újratemetésén beszélt 1989 júniusában. Már akkor sokan megérezték, ez az ember az, aki vezetni képes ezt az országot, s majd kivezeti abból a szakadékból, amibe akkoron került.

Most jó húsz évvel később ez az ember befejezi a beszédet, kilép az emelvény mögül, kicsit meghajol, és szemkontaktust teremt közönségével. Nagy munka vár rá, gigászi munka. Most az ország sokkal mélyebb gödörben van, mint húsz évvel ezelőtt. Azoknak a kommunistáknak örökösei taszították mára ilyen mélyre Magyarországot, akik valaha szemfényvesztéseikkel már csődbe sodorták azt. A trükkök az elmúlt nyolc évben rendre megismétlődtek.

Az öltönyös, elegáns ember, aki nemsokára 47. évét betölti, kilép hát az emelvény mögül, párat visszafogottan tapsol a résztvevőkhöz. Mindenki őt nézi, őt várja, mert változás kell, az általa vezényelt változás. A bölcs beszédet előadó ember előrelépett. A kifejezés minden értelmében! Embert próbáló, nehéz munka vár rá. Itt az idő!

Ezt az embert Orbán Viktornak hívják.

 

2010. 02. 06. – 07.

 

Varga Zoltán Lajos

Fanyarul magyarul

 

Kovács néni.

 

Megy a pénz az Egyesült Államokba. Oda megy. Oda bizony. Ügyes gyerek ez az Obama, nagyon, de nagyon ügyes. Vajon hány Kovács, Szabó, Varga nénit környékezett már meg? Rájuk küldte Rockefeller késői utódait. Azok meg jöttek, szépen sorban, csak jöttek, és jöttek. Elmentek az ötkerbe, a nyolckerbe, de eljutottak Alsóbodzafásra, Nyírsajapusztásra, Vereskalmárfára, lassan de szisztematikusan. Elmentek mindenhová. Széttárták a karjukat, és azt mondották kétségbeesetten, és könyörögve: Kovács néni, bajban vagyunk. Kellene nekünk tízezer forint. Nem több, de nem is kevesebb tízezer. Hát aranyos lelkeim, szegínység van erre mostanság, nagy a szükség, akárki lássa – válaszolt reszkető hangon Kovács néni. De a Rockefellerek csak nem nyugodtak, mondták, amit mondaniuk kellet, ami volt az utasítás: Bajban vagyunk, csak tízezer, annyi csak! Tízezer kis forintocska. Na jó, nem bánom, adta be a derekát Kovács néni, s miközben megtörölte a csodálkozástól a tésztadagasztásba felejtett kezét a felsőszoknyájába, elindult s sifonér felé. - de mit mondtak, ki is küldte magukat? Hogy Mr. Obama?  Az Államokbul?  Láttam a televízióban, nagyon sovány a lelkem, egyem a szívét, reája férne egy kis magyaros vendéglátás, a bizony! Hát elhiszem én, hogy kell neki az a kis pénz, persze, hogy hiszem. De van egy kis baj, most jutott eszembe három faluval arrébbról, a Jóska gyereknek ígértem, mert malacokat akar venni így tavasszal, az ám! Sajnálom, de odaígértem már! Mire a Rockefellerek: Ugyan már Drága, aranyos Kovács néni, táncsak nem gondolja, hogy a pénze nem nálunk lenne sokkal, de sokkal nagyobb biztonságban! Méghogy malacok. Ugyan, ugyan, micsoda egy gyerekes dolog. Nálunk most –igaz, ami igaz - nem nagyon megy az olajbiznisz, meg az acél, de azért kell az a kis pénz, hogy fellendítsük az üzletet, menni fog minden, és kamatostul visszahozzuk személyesen. No- igazuk lehet, a múlt évben is kért az a Jóska gyerek, vette is a malacokat, de azért egy ezrest meg leeresztett a torkán – na itt van, vette ki a szép ropogós tízezrest a keményített damasztok alól, - aztán adnak valami papírt róla - kérdezte reszketősen Kovács néni. Persze, mondták egybehangzólag a Rockefellerek, ez egy komoly cég, ez az Amerikai Egyesült Államok – és már húzták is elő a hétpecsétes nyugtatömbjüket, aláírtak, föléírtak, elbúcsúztak. Kovács néni csak állt a kiskapuban, és könnyeivel küszködve integetett a Rockefellerek után: Micsoda világ, már odaát sincs pénz. Hogy itt nincs azt értjük, elmagyarázták, én meg a szomszédasszonyomnak, az meg a szomszéd Feri bácsinak. Így van ez jól, ilyenek most az idők. Majd jobb lesz, azt mondják. Mondtak már ilyet, úgy emlékszem. Akkor békekölcsönt adtak, kötelező is volt jegyezni, azt megjegyeztem egy életre, de meg ám! Abbahagyta az integetést, és egy gyors mozdulattal kivette a szoknya korcából a mobiltelefonját: - Te Jóska, ne gyere a pénzért, oda adtam a Rockefellereknek, majd jövőre visszahozzák, akkor lehet majd róla szó, addig se esznek azok a malacok, amiket venni akartál!

Hát itt tart Magyarország!

 

Varga Z. Lajos

 

2009. 03. 06.

 

Fanyarul magyarul.

 

Az országmarketinges.

 

Dübörög az országmarketing. Ez most tényleg dübörög. Megszólalt Európa, de megszólalt már az új amerikai elnök Barack Obama is. Mindegy, hogy miért, és hogyan, de kiejtette a Magyarország szót! Százezrek nyúltak a világtérkép után. Martha, az amerikai átlagháziasszony felhívja barátnőjét: - Te Alice, megtaláltad már Magyarországot, hol van? Én Zimbabwe alatt keresem, mintha azt tanultuk volna, nem? Hogy kínai kicsinyke tartomány? Visszahívlak. Olyan cuki ez az Obama, hogy így félti Amerikát a magyaroktól! – Nem is kell hívjalak, eszembe jutott, hogy főztem egyszer gulyást, a szakácskönyvben olvastam, magyar étel, nomád nép , sátrakban laknak. Azt mondod nem, az régen volt, amikor még gulyáskommunizmus? Az mi lehetett? Te sem tudod drágám? Akkor te mit hallottál? Hogy már ezerszám szerveznek utazási irodák oda egzotikus utakat? Igazán? Befizetek! Azt mondod egy milliárdos az elnök, akinek van egy hegye, és ott szállnak le a repülőgépek? Istenem! Rettentően izgalmas, egy hegyen leszállni! Te, és a mi édes kis Obamánknak miért nincs hegye? Szervezzünk gyűjtést neki, és hordjunk össze egyet! Az mégse járja, hogy a magyarok elnökének van, akivel meg minket ijesztget! –

Tony Curtis mindent megpróbált, beleadott apait, anyait, de szinte semmi sem jött össze, pedig jópofa lett pár éve az a reklámfilm. Most mindenki idejön, megnézi Budapestet, a rém rettentő várost, fellendül az idegenforgalom, kinn leszünk a vízből! Az idegenforgalom lesz országunk húzóágazata. Minden rosszban van valami jó, legalábbis azt mondják. Lehet, hogy most ez lesz a jó nekünk, az idegenforgalom. Emlékszem egy rettentően szőke nőre, egy amerikai vetélkedőben, az volt 25000 dolláros kérdés, melyik európai ország fővárosa Budapest. Ő ilyet bizony soha nem hallott! Még hogy Budapest! - Ez egy vicc ugye – kérdezte a játékvezetőt. – én azt gondolom Európa az egy ország – gőgicsélte, Budapest? Sohasem hallottam róla! Annyit tudok, hogy ott franciául beszélnek. Szóval ment még a kínlódás rendesen. Ma már nincs semmi ramazuri, még ez a hölgy is tudja már, hol vagyunk, mi a fővárosunk, már mindennek utánanézett egész Amerika. Hallottak már az emberről, aki vezeti ezt az országot. Ma valami jelentéktelen kis újság, a New York Times is ír rólunk, magyarokról. Erre mondjuk mi pestiesen, nem semmi. Ez aztán marketing! Profi, vérbő menedzseri munka. Jöhetnek a turisták. Bő száz éve nem volt ekkora beszédtéma Magyarország, talán 1900-ban a párizsi világkiállítás idején. Most csak jó érzékkel pár szép, színes brosúrát kell kivinni a világvárosokba, Jöjjenek, nézzenek minket.

Leszállás Ferihegyen.

 

Varga Z. Lajos

 

2009. 03. 05.

Fanyarul magyarul.

 

Negyedóra az élet.

 

Nézem reggeli közben a televíziót. Komótosan pirítóst készítek, főzök egy lágy tojást, kenegetem a magyar vajat a magyar aranybarna kenyérre, közben azon gondolkodom a tojás vajon magyar, magyar tyúk tojta? Támogatom a patrióta gazdaság képzetét, ha ily kis mértékben is. Ha ezt tízmillióan tennénk, az azt jelentené, minden reggel tízmillió magyar tyúknak kellene tízmillió magyar tojást tojni, tízmillió magyar kislábosban megfőzni, tízmillió magyar gáztűzhelyen. Futnának a magyar szállítmányozó cégek, szállítanák a sok tojást a magyar tojásboltokba, ott magyar emberek magyar módra sorban állnának, mint régen a banánért, ami ugye lássuk be, nem is volt magyar. Be is döglött a szocializmus. Vége lett. Ez volt a közvetlen oka. Tojáson kellett volna élni, nem banánon. El lettek az emberek nagyon kényeztetve! El ám! Itt az eredmény. Megettük még az aranytojást tojó tyúkot is falánkságunkban, hiába volt minden figyelmeztetés. Most más idők járnak, más a vezető is. Kicsit más. Más, mint a többi országban. Nem is kérnek a mi nagy vezetőnkből. Másként gondolkodnak. Megérdemlik, ők tudják. Elszalasztják a lehetőséget. Mindenesetre ebben a patrióta rendszerben a magyar kislábosgyárak is teljes gőzzel üzemelnének, a magyar gáztűzhelygyárakról nem is regélek. Tessék, most meg leettem magam. Partedlit kellett volna felkötnöm. Az ám! Milyen nagy teljesítménnyel mehetnének a magyar partedligyárak. Nem is beszélve az eldobható, magyar papírból készített papír - partedlikről. A ruhából készülteket meg beszeghetnék a magyar Kézihímző Művekben. Felléphetne a televíziókban a Magyar Kézihímző Művek asszonykórusa. A partedlik kimosására kifejezetten magyar partedlikimosó - mosóporokat fejlesztenének intelligens magyar mosóporkutatók, akik a Magyar Mosóporkutató Egyetemen szereznének intelligens diplomát! A lágytojást magyar lágytojástartóból kanalazom, mely a Magyar Lágytojástartóművek Magyar Formanagydíjas műremeke. A kiskanalam is magyar, a Magyar Fémnyomó Kiskanálgyárból, de a kistányérom is, mely a Magyar Porcelánművek Kistányérgyártó telephelyén készült, valahol vidéken, munkát adva a munkaszerető vidéki lakosságnak. A kistányérok, ugye el-eltörnek mosogatás közben, amit természetesen magyar mosogatószerrel végzünk. Nézem tehát a Magyar Televíziót, patriótalelkesedéssel hadonászok a magyar kiskésemmel, mellyel ugye levágtam a magyar tojásom tetejét. Hallom a szlogent, aki magyar velünk tart! A Magyar Sófogyasztók reklámjából kitűnik, a magyar lágytojásfogyasztók, kizárólag magyar sóval sózzák a tojásaikat! Már-már eufórikus állapotban vagyok, lelkesedésem az egekben, ezer ötletem van, már a magyar vajat is magyar tehénből fejem. A teám magyar tea, szárított szederlevélből, a neve Planta!  Ekkor egy mogorva úr szólal meg a képernyőn, hogy ő bizony egy homokórával szemlélteti, amely negyedórás, hogy amíg benne a bizonyára nem magyar homok lecsurog, az idő alatt tönkremegy egy magyar vállalkozás. Minden órában négy!  Ebben az évben akár huszonnégyezer, s ez által legalább százezer munkahely szűnik meg. Negyedóra az élet. Én éppen keserű szájízzel fejeztem be a lágytojást. Lehet, hogy az aranytojást most nyomatták le a torkomon.   

 

Varga Z. Lajos

 

2009. 03. 04.

Fanyarul magyarul

 

Londoni kirándulás.

 

Bal kezét, ahogyan általában szokta zsebrevágta, és lezserül, ugyanakkor büszke fejtartással sétált a szürke, hitehagyott londoni utcákon. Szája sarkából halovány mosollyal nyugtázta az idegen emberek csodálkozását, hiszen azok nem tudhatták, hogy Európa egyik legnagyobb személyiségét látják, az embert, aki eldöntötte ő adja meg a hangot a világgazdasági válságból való kilábaláshoz, nemcsak egy kis ország, de országok csoportjai, és immáron egy földrész számára is. Az ország, ahol élt, már kicsi lett egyéniségének, a nézőközönség, a méltatók túl kevesen voltak, méltatlanul kevesen. Elhatározta, nagyobb színpad kell, nagyobb szerep, egy főszerep, melyben meg tudja mutatni igazi, eddig fel nem tárt képességeit! A gondolatokat tett követte, meglátogatta már Brüsszelt, és íme már itt is van a ködös Albion fővárosában, ahol tiszteletére, mintha a hírhedt szmog is visszavett volna erejéből. Nézte az embereket, akik eddig lehajtott fejjel járkáltak, de amint megpillantották őt, kedvesen elmosolyodtak. Jó előjelnek vette ezeket a megnyilvánulásokat. Brüsszelben már elmondta, mit kell cselekedni, hogyan kell országokat visszavezetni, hogyan kell összefogni a térségben, és együttes fellépéssel elérni eredményeket. Azt, hogy különösképpen senki sem fogadta kitörő örömmel szónoklatát, nem keserítette el, tudta, hogy korát meghazudtoló nagyság, s meg nem értése, a korszak elszalasztott lehetősége! Egy szomszédos országban megalázó karikatúra jelent meg róla, de különösebben ez sem érdekelte. Egyedül édesanyját sajnálta kissé, mert néki szembesülnie kellet immáron azzal, hogy nemcsak szűkebb környezetében, de több országban is viccelődések tárgya lett, hogy egyáltalán nem veszik komolyan. – Ez a nagy emberek sorsa – sóhajtotta, miközben elhaladt madame Tussaud viaszmúzeumának gigantikus épülete előtt. Nagy léptekkel haladt az utcákon, de minden lépését gondolatainak ezrei övezték. Még ugyan nem vettek róla méretet, ám ami késik, az nem múlik! Még hogy nem veszik komolyan! Majd egyszer Nelson admirális mellet csodálkoznak rá! Ettől a gondolattól öröm töltötte el, sasszézott egyet, kis táncmozdulattal, ami nem volt tőle teljesen idegen. Sietett, végiglépdelt a Piccadillyn, úgy érezte, a kirakatokból is őt figyeli mindenki. Elérkezett a Hyde parkhoz, meg sem állt a Cornerig, a Speakers’ Cornerig! Eljött a nagy lehetőség, nem zavarta senki, és semmi, az akcentus sem. Beszélni kezdett!

 

 

Varga Z. Lajos

 

2009. 03. 03.