Főoldal » Blogok » Varga Z. Lajos blogja » Hajléktalan
Varga Z. Lajos

A blogot szerkeszti: Vargazlajos

Hajléktalan

2010-06-09 03:30:07

A hajléktalan élete

 

Megálltam most szombaton, reggel kilenc tájékán a szegedi Széchenyi tér egy parkolóhelyén kopott autómmal. Zárom az ajtókat, egy bátortalan,  negyven forma ember lép mellém, s halk, de tiszta szóval verseit ajánlja föl megvételre. Száz forintot kér egy kézzel teleírt oldalért. Kettő vers volt nála. Megvettem mindkettőt. Hálásan emelte föl a fejét, s bemutatkozott:

Juhász Attila hajléktalan.

A hajléktalanszállón lakik az Idóház téren, a nagyállomásnál. Ha felhívom a szállót, tudnak róla információüt adni. Ott elérem.  Összeszorult a gyomrom.  Ahogyan jött, halkan, és bátortalanul, szerényen tobábblépett a százéves fák árnyákában. Minden tiszta volt. Az idő, a találkozás, tiszta volt a lelke, és az öltözete. A lekünk összeért. Azóta sokat gondolkodom, hogy tudnék segíteni. Tudok e segíteni, tudunk e segíteni, mi, akik itt írogatunk egy botorkáló társunknak, egy embernek, aki éhezve, remegve, szégyenlősen verseket farag.

Aki éhezik, munkát akar, s fel szeretne állni.

Aki bármit elvállal, munkát akar. dolgozni akar, mindössze élni akar!

Szégyellem ezt a világot! Nagyon szégyellem!

Tudunk segíteni? Halljátok mindannyian, sok-sok százan akik itt vagytok!

Akartok segíten?

 

A hajléktalan élete

 

Hajléktalan vagyok, az utcán élek,

A jövőmtől, mit is remélek,

Lenéznek a gazdag emberek,

Ha tőlük alamizsnát kérek!

 

Járom az utcát, nap nap után,

Éhezek hosszú napokon át!

Lakás helyett padon alszom,

Rezsire most nincs gondom!

 

Sokan lenéznek, megvetnek,

Akár élve is eltemetnének!

De én megyek tovább e rögös úton,

Nem álmodozom a boldog múlton!

 

Most még élek, reményekkel telve,

Verseket árulok szemlesütve!

Isten ezt az utat szánta nekem,

Becsületes vagyok, tiszta a lelkem!

 

Bármilyen is legyen a jövőm,

Becsületem mindig megőrzöm!

S ha a halál angyala eljön majd értem,

Tudni fogom: értelmes volt élnem!


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!


narnia 2010-06-09 04:20:28
Valóban szégyene a világnak, ha tétlen tűri ezt, és még sok hasonlót :

http://blog.poet.hu/szavak2/n-j-emlekere -----a-szavak-juttattak-eszembe-#hozzasz olas

Igen! Kell segíteni!
csillogo 2010-06-09 06:28:50
Meghallottam a kérésedet kedves Lajos!
Segítek amivel lehet írj majd lehetőséget a meglátásod szerint! Tetszett Juhász Attila reményes verse - s közben könnyezett a szemem!
Üdvözlöm szép emberi kezdeményezésedet: Marika
Törölt felhasználó 2010-06-09 07:20:51
Csak ne én, mondjuk naponta, és elég egy apró hiba, vagy még az sem már ott állunk mi is..
Csak ma ne, zárt a lelkünk, napról napra.... tudod a közelebb is vannak, néhányan már nem mennek az utcára sem
Az elhazudott álmok hevernek bennük, a rend elszaladt, nincs falka...nincs aki egyben tart... :-)
Törölt felhasználó 2010-06-09 07:28:36
Egyszer beszéltem egy szegvári emberrel a vonaton, tudod falun nem volt koldus, egy tál étel, egy ágy, egy vödör víz, és van munka cserébe, a kertben mindig akad ... kérdés... kell-e látni ha szenvedünk, engedjük-e.... nem hiszem hogy a sajnálat és a szánalom segít, ha munkára keresek valakit, az a válasz koszos és nehéz.... igen néha koszos és nehéz, de menni kell és tenni amíg van erő....
jagosistvan 2010-06-09 07:34:06
Segítsünk. Hogyan? Pénzzel? Az nekem is kevés. Figyelmességgel? Bármikor. Bármi mással? Ha módomban áll, IGEN.
Törölt felhasználó 2010-06-09 07:39:00
Tudod, sok hely van Magyarországon is falun, ahol ingyen adnak házat, mert kihalt a falu...
Kemény és nem a városi élet digitális valósága, lehet..
De emberi, annyi megterem a kertben ami kell, ha azt látják az emberek hogy a munkától kérges a keze... mindenütt lesz étele is... van szociális munka, ahol ő is segíthet, aki verset ír, az segíteni is tud...
Tudom, most szívtelen és gonosz embernek mondanak sokan, de a város hazugsága maga a nyomor... egy pazarló világé, ahol a kábelt TV és a mobil ott lapul azért a zsebben... elesett ... igen elesett világ..
Discordia 2010-06-09 08:20:26
Valaki tud munkát? Pesten, az segítség lenne,

http://www.poet.hu/vers/37840

dm
Vargazlajos 2010-06-09 08:31:47
Kedves mindannyian!

Szerintem itt a környéken, Szegeden, vagy Szeged körzetében kellene munkát biztosítani, ha alkalmi kis munkákat is, udvar gondozása, fűnyírás, vagy bármi.
Ahova el tudna menni, vagy esetleg kivinni ezt a jobb sorsra való embert, aki így tudja leírni versében az életét, amit idemellékeltem.
Mozgósítani kellene a Szeged környékieket.
Törölt felhasználó 2010-06-09 08:36:05
Kérdeztem egy hajléktalant a minap, Szegeden, a vihar kitépte a fát, a mellettem lakó néninek levitte a cserepeit, kaját és szállást tudnék adni cserébe... segítene a munkában...a válasz ennyi volt... nekem az kevés... _Hmmm... nekem az kevés....
Törölt felhasználó 2010-06-09 08:44:56
Kérlek, add meg neki az címem, ha akar dolgozni és élni , jöhet hozzám... Szeged, 70 294 61 31
Törölt felhasználó 2010-06-09 08:54:54
A címet nem írtam le, ebben szeretném ha valahogy diszkréten meg lehetne oldani, én sem vagyok idehaza többnyire, dolgozom, habár még a januári munkánkat sem fizették ki... állami beruházás...:-( , szóval hívj fel kérlek...
mezeimarianna 2010-06-09 11:32:30
Sok hajléktalannal találkoztam,de aki verseit árulta még nem.:(Nagyon elszomorított.
Törölt felhasználó 2010-06-09 11:38:01
mezeimarianna de, már találkoztál vele... :-)
Csak ő nem árulja őket...
Vargazlajos 2010-06-13 01:11:24
Köszönöm a reakciókat!
Vargazlajos 2010-07-04 04:48:52
Annyi még, csak annyi, hogy Modigliani kis rajzokat árult a kávéházakban, így tengetve egy korszakában életét. Egy kávéért egy rajz. Sokan elzavarták, megalázták. Kevesen, de voltak akik aprópénzért, de vásároltak. Könyörületből.
Félelmetes az élet!
CsillikRenata 2010-09-07 23:03:30
Hjajj, de megannyi hasonló eset... Már aki elmegy mellette. Szinte mindenki. Kivétel akarok lenni!!! (nem kivételes-)
Marie_Marel 2012-01-19 10:59:30
Tudsz valamit a sorsáról?

Jogi nyilatkozat | Felhasználási feltételek | Médiaajánlat | Impresszum