Varga Z. Lajos blogja
Mit akarsz?
Mit akarsz Európa?! 2012-01-18 22:44
Mit akarsz tőlünk Európa, mit akarsz tőlünk Világ?!
Volt már Magyar a hajnal,
De nem tudott mit kezdeni a „művelt” nyugat
A Magyar ötvenhattal!
Mit akarsz tőlünk Európa, mit akarsz tőlünk Világ?!
Vertünk törököt, oroszt, tatárt,
Véreink hullottak, de mi mégis itt vagyunk,
Őrizzük Magyar hazánk!
Mit akarsz tőlünk Európa, mit akarsz tőlünk Világ?!
Kenyerünk magyar kovásszal,
Istenünket hívjuk és áldását kérjük
A Magyar alkotmánnyal!
Mit akarsz tőlünk Európa, mit akarsz tőlünk Világ?!
Magyar férfi, nő és gyermek
Családjainkat rontó veres bűnösök
Közöttünk nem élhetnek!
Mit akarsz tőlünk Európa, mit akarsz tőlünk Világ?!
A nemzeté a nemzet bankja,
Sehonnai bitang a dolgos magyar kezekre
Mammon láncait nem rakhatja!
Mit akarsz tőlünk Európa, mit akarsz tőlünk Világ?!
Semmivé válsz a magyar ellen,
Szózatunk imádság, ész, erő, szent akarat,
Törhetetlen Magyar szellem!
Mit akarsz tőlünk Európa, mit akarsz tőlünk Világ?!
Nem csordogál bennünk alázat,
Valamiképpen mindahányan kik itt élünk
Hívei vagyunk e hazának!
Mit akarsz Európa?!
Mit akarsz tőlünk Európa, mit akarsz tőlünk Világ?!
Volt már Magyar a hajnal,
De nem tudott mit kezdeni a „művelt” nyugat
A Magyar ötvenhattal!
Mit akarsz tőlünk Európa, mit akarsz tőlünk Világ?!
Vertünk törököt, oroszt, tatárt,
Véreink hullottak, de mi mégis itt vagyunk,
Őrizzük Magyar hazánk!
Mit akarsz tőlünk Európa, mit akarsz tőlünk Világ?!
Kenyerünk magyar kovásszal,
Istenünket hívjuk és áldását kérjük
A Magyar alkotmánnyal!
Mit akarsz tőlünk Európa, mit akarsz tőlünk Világ?!
Magyar férfi, nő és gyermek
Családjainkat rontó veres bűnösök
Közöttünk nem élhetnek!
Mit akarsz tőlünk Európa, mit akarsz tőlünk Világ?!
A nemzeté a nemzet bankja,
Sehonnai bitang a dolgos magyar kezekre
Mammon láncait nem rakhatja!
Mit akarsz tőlünk Európa, mit akarsz tőlünk Világ?!
Semmivé válsz a magyar ellen,
Szózatunk imádság, ész, erő, szent akarat,
Törhetetlen Magyar szellem!
Mit akarsz tőlünk Európa, mit akarsz tőlünk Világ?!
Nem csordogál bennünk alázat,
Valamiképpen mindahányan kik itt élünk
Hívei vagyunk e hazának!
A Latinovits.
Latinovits gyűlölte a tehetségtelen, kisstílű embereket, akik éppen ezért, sikertelenségük megtorlásaként kegyetlen bosszúállók voltak. Bosszúállóak sikertelenségükért a sikereseken, tehetségtelenségükért a tehetségeseken. Művész volt, a szó legjelentősebb és legnemesebb értelmében. Művész, aki nem volt megalkuvó! Nem ismerte ezt a lehetőséget. Szenvedélyes emberként élt, szenvedélye volt a művészete. Ha úgy érezte meg kell mondania a véleményét, megmondta, keményen kertelés, köntörfalazás nélkül. A kemény kritika azonban mindig javító szándékot hordozott. Mindazonáltal tudta, hogy kritikái a tehetségtelen embert nem fogják tehetségessé tenni, de megpróbált javítani valamit a rettenetes, elviselhetetlen színvonalon. Kritikáit a művészet, a tehetséges művészek védelmében tette. Zseniális ember volt. Élnek e vajon ma közöttünk Latinovitsok? Él e egy is, aki zseniálisan tehetséges, aki véleményt mond, aki nem hallgat, aki nem tűri a sekélyest, aki nem állítja, hogy művészet a glitteres villogás, a bájolgás, az egymás mellé rakott szavak parttalansága. Remélem, vannak és születnek Latinovitsok!
Hajléktalan
A hajléktalan élete
Megálltam most szombaton, reggel kilenc tájékán a szegedi Széchenyi tér egy parkolóhelyén kopott autómmal. Zárom az ajtókat, egy bátortalan, negyven forma ember lép mellém, s halk, de tiszta szóval verseit ajánlja föl megvételre. Száz forintot kér egy kézzel teleírt oldalért. Kettő vers volt nála. Megvettem mindkettőt. Hálásan emelte föl a fejét, s bemutatkozott:
Juhász Attila hajléktalan.
A hajléktalanszállón lakik az Idóház téren, a nagyállomásnál. Ha felhívom a szállót, tudnak róla információüt adni. Ott elérem. Összeszorult a gyomrom. Ahogyan jött, halkan, és bátortalanul, szerényen tobábblépett a százéves fák árnyákában. Minden tiszta volt. Az idő, a találkozás, tiszta volt a lelke, és az öltözete. A lekünk összeért. Azóta sokat gondolkodom, hogy tudnék segíteni. Tudok e segíteni, tudunk e segíteni, mi, akik itt írogatunk egy botorkáló társunknak, egy embernek, aki éhezve, remegve, szégyenlősen verseket farag.
Aki éhezik, munkát akar, s fel szeretne állni.
Aki bármit elvállal, munkát akar. dolgozni akar, mindössze élni akar!
Szégyellem ezt a világot! Nagyon szégyellem!
Tudunk segíteni? Halljátok mindannyian, sok-sok százan akik itt vagytok!
Akartok segíten?
A hajléktalan élete
Hajléktalan vagyok, az utcán élek,
A jövőmtől, mit is remélek,
Lenéznek a gazdag emberek,
Ha tőlük alamizsnát kérek!
Járom az utcát, nap nap után,
Éhezek hosszú napokon át!
Lakás helyett padon alszom,
Rezsire most nincs gondom!
Sokan lenéznek, megvetnek,
Akár élve is eltemetnének!
De én megyek tovább e rögös úton,
Nem álmodozom a boldog múlton!
Most még élek, reményekkel telve,
Verseket árulok szemlesütve!
Isten ezt az utat szánta nekem,
Becsületes vagyok, tiszta a lelkem!
Bármilyen is legyen a jövőm,
Becsületem mindig megőrzöm!
S ha a halál angyala eljön majd értem,
Tudni fogom: értelmes volt élnem!
Sorok egy kilencven éveshez...
Az esőcseppeket sírt égből ölünkbe hullt a május,
Hamar megcsináljuk a magyar összetartást,
Most végre megéreztük édes ízét,
Mert mára már keselyűink sem kívánják
Cafka szomszédjaink Trianon-trilláját.
2010. május végén