Út a Túlvilágból

Vége. Vagy... nem! Még nem!
- ÁLLJ! - ordítottam el magam, szemem kinyitottam és a földet bámultam ledermedve.
A hóhér bárdját nyakamnál tartotta, mintha hirtelen megfagyott volna. A hideg penge éppen hogy felsértette bőröm. Ha egy pillanattal később szólok, végem. Fejem nem mozdítottam, mert éreztem, hogy a kivégzőfegyver még mindig ott van. Kaszás lehajolt mellém, majd kis mosollyal arcán megkérdezte:
- Meggondoltad magad?
- Igen - feleltem. Éreztem, ahogy a bárd lassan eltávolodik tőlem.

- Állj talpra te ostoba... alpakka.
- Tessék? Alpakka?
- Igen, az. Egyszer egy kisebb farmra kellett kimennem. Ott láttam ilyen állatot. Olyan... ostoba az ábrázata.
Mereven néztem rá. Szólni akartam valamit, de hang nem hagyta el számat.
- Nem kell válaszolnod. Ahogy látom, nem is tudsz mit. Vegyétek le róla - mondta és a két őr elém állt, hogy bilincsemtől megszabadítson. Mikor levették csuklómról a nehéz vasat, csontjaim épek voltak.
- A kezem... ép - nézegettem karom meglepve. - Hogyan lehetséges ez?
- Varázslat - válaszolta cinikus hangon és elindult. - Kövess!
A domb alján még mindig ott állt Ő. Arca ugyanolyan rezzenéstelenül nézett előre. Fejem lehajtottam, úgy követtem tovább Kaszást.
- Örülök, hogy végül így döntöttél. Most visszamegyünk a börtönig, azon keresztül sétálunk, utána a halál auláján áthaladunk egyenesen a portálig, amin keresztül hazajutsz.
- Halál aulája?

- Pontosan. Azok a lények, akik kiszeretnének menni az emberekhez, ott várnak sorukra. De nekünk nem kell várni egy percet sem, mert én bármikor átmehetek. Csak az a fő, hogy nyugodtan legyél mellettem. Egy szót se szólj, ha ott leszünk, még csak ki se nyisd a szád. Csak sétálj mellettem. Ha észreveszik, hogy egy embert próbálok visszajuttatni, visszarántanak téged a börtönbe, és kivégzéseden még szép létszámú közönség is lesz. Ha ismét börtönbe kerülsz, én már rajtad nem segíthetek.
- Hát nem te vagy ezen a helyen a főnök?
- Korántsem. Én csupán egy végrehajtó vagyok. Ha egy embert elkapnak a halál aulájában, legyen az bárki, úgy látják, hogy szökni próbál. Mondhatok én utána már azoknak a barmoknak bármit, nem hisznek nekem. Az ő szemükben csak egy szökött elítélt vagy.
- Tehát ha ismét börtönbe kerülök, biztos, hogy kivégeznek?
- Igen, mondhatod biztosra. És most állj szembe velem.
Maga elé bökött, én pedig elémentem. Felemelte kaszáját, s egy gyors mozdulattal végighúzta arcomon, mély vágást ejtve azon. Rögtön a sebhez kaptam, amiből dőlt a vér.

- Megőrültél? Ezt mégis miért csináltad?
- Túlságosan embernek nézel ki. De most változtatunk ezen.
Besétált a fák közé és saras földet hozott ki onnan. Kaszájával ismét lesújtott, most a pólómra, aztán szétkente rajtam a sarat. Hozott még egy kis mocskot, és miután teljesen beterített, megszólalt:
- Így. Most már van rá esély, hogy nem jönnek rá arra, hogy ember vagy. De még így sem szabad megszólalnod, ha odaértünk. Menjünk tovább.
Hamarosan a börtön épülete bukkant fel a távolban. Magas kőfalai félelmetesen emelkedtek az ég felé, kapuja résnyire volt nyitva. Két őr, mint két bábu, rezzenéstelenül állt egy helyben. Nem fémpáncélt hordtak, inkább hasonlított egy teknősbéka csiszolt páncéljához. Fejüket semmi nem védte, arcuk tele volt kisebb-nagyobb hegekkel, az egyiknek hiányzott a bal szeme.
- No lám, a szemtelen van szolgálatban - szólalt meg Kaszás nevetve.
- Miért nem viselnek sisakot?
- Azt mondják, nagyon izzad benne a fejük. Mindig bent hagyják a börtönben.
- Inkább viselik el a fejre mért csapásokat?
- Mondva lett nekik, hogy vegyék fel a sisakjukat. De nem veszik.
Egyre közeledtünk az őrökhöz. Észrevettem, hogy a féleszemű minket figyel.
- Hé, Szemtelen! - intett az őrök felé kaszájával
- Tudod, hogy utálom, mikor így szólítanak. Az egyik szemem még megvan - mondta a félszemű. Hangja olyan mély volt, hogy bántotta a fülem.
- Az a valami melletted meggondolta magát? - szólt a másik őr, ugyanolyan mélyen.
- Igen, meg. Vinném őt vissza az emberek közé.

- Sok sikert. Tudod, mi történt legutóbb, mikor az aulában kísértél volna egy embert vissza.
- Tudom, tudom. De mint azt láthatod, tanultam belőle és ezt már megpróbáltam álcázni.
- Álca? Én azt hittem valami koldus, de arra hogy ember, egyből rájöttem.
- Az aulában lévők igencsak elvakultak. Ha nem szólal meg, talán nem lesz baj. Most már továbbmennénk.
- Menjetek csak - válaszolt a félszemű és a résnyire nyitott kaput kitárta előttünk. 
Amikor már beléptünk a börtönbe, Kaszás visszakiáltott:
- Miért hagytad résre a kaput?
- Megint szorul, mint a fene. Már egyszer meg lett javítva, de ismét ezt csinálja. Le kéne már cserélni az egész kaput - ordította az egyik őr, hangjából nem tudtam megkülönböztetni, melyik.
- Már éreztem a hóhér bárdját nyakamon. Áruld el, mégis hogy volt időm leállítani az egészet?
- A hóhérunk hülyeségének köszönheted az egészet. Mielőtt levágná a fejet, mindig ejt egy kisebb vágást az áldozat nyakán. Miután ezt megtette, elkezdi benne jobbra-balra mozgatni a bárdot, kínozva ezzel az elítéltet. Ezt a mozgatást kezdte volna el, amikor felordítottál.
- Értem. Milyen messze van a portál?

- Miután kimentünk a börtönből, hintóba szállunk. Pár perc után ott leszünk.
- Ez a hely nem nagyon alkalmazza a modern dolgokat, igaz?
- Nem mondanám. Kicsit megragadtunk a középkornál. Azért is akarnak innen sokan átmenni az emberekhez. Mert az olyan... modern. Két éve valaki áthozott egy autót. Beindítania még sikerült ugyan, de egyből nekihajtott a falnak. Kirepült a szélvédőn és egy szép darab szilánk beleállt a szemébe. Pedig állítása szerint az volt a legjobb két napja, amit az embereknél töltött.
- Az őr volt az?
- Ő bizony. Azóta mindenki ezzel szekálja. De hihetetlen látvány volt, ahogy beindítja azt a kocsit, végigszánt az ösvényen és a végén nekivágódik a falnak. A barma összekeverte a féket a gázpedállal.
- És... hogyhogy nincs itt egy elítélt sem? 
- Elhaladtunk egy ajtó mellett. Azon kell belépni, hogy a cellákhoz juss. Egy helyiség van a celláknak, egy az őröknek és egy átjáró, amiben most vagyunk.
Kiértünk a börtönből. Kaszás elővette a telefonját, tárcsázott és rendelt egy hintót.
- Telefon?
- A hasznos dolgokat, amiket könnyű kezelni, átvettük mi is. Bár a térerő eléggé gyenge. Nem sikerült egy jó kis tornyot összehozni.
Pillanatokon belül jött is a jármű. Öltönyös alak hajtotta a fekete lovakat. A hintó maga fekete volt, belül fekete függöny, az ülések bordók és mintázottak. Miután beültünk, el is indult.
- Még jó, hogy ez a hintó magasabb, mint az átlagos. Különben nem férne be a kaszám.

Alig volt öt perce, hogy a börtöntől eljöttünk, a jármű megállt. Kapunyitás zajai ütötték meg fülem. Kinéztem az ablakon és egy kőfallal körbezárt várost láttam, ahol különös lények járnak-kelnek.
- Mik ezek a... valamik?
- Ők a Túlvilágról valóak. Testük az évezredek folyamán teljesen eltorzult, már azt is elfeledték, hogy egykor emberek voltak. Látod azt az építményt az út végén?
Ismét kinéztem az ablakon. Egy hatalmas, hófehér épület terült el abban az irányban, tornyai már messze a fellegekben jártak. Óriási kapuja mellett eltörpültek az arra járók. Színes ablakai mozaikkal voltak díszítve.
- Nem lehet nem észrevenni. Az lenne az aula?
- Ahogy mondod. Mihelyst kiszálltunk a hintóból, ne szólalj meg. Szorosan maradj mellettem. Bent nagy tömeg lesz, de te ne törődj semmivel, csak kövess. Ne nézz senki szemébe. A portált egyből látni fogod az aula végében, előtte hosszú sor kígyódzik, mint mindig. Mint azt már mondtam, nekünk egy percet sem kell majd várnunk. Csak a tömegen kell majd átküzdenünk magunkat. Itt is vagyunk. Ne feledd: kerüld a szemkontaktust! Ha csak egy valaki szemébe is belenézel, vége a dalnak.
Kiszálltunk. Fejem egyből lehajtottam és Kaszás lábát nézve követtem őt. Közelről még hatalmasabb volt a kapu. Beléptünk a terembe. Egy pillanatra felemeltem fejem. Lenyűgöző látvány tárult elém. A mennyezeten hatalmas csillár lógott, kétoldalt oszlopok tartották a második szinten levő kis erkélyt. 
- Gyere - szólalt meg a kaszás és húzott egyet ruhámon. 
A terem tömve volt, alig fértünk el. Hirtelen ismerős hang ütötte meg fülemet.
- Drága barátom! Hát itt vagy? Mégis meggondoltad magad?
- Mit keresel itt, Magány? - mordult rá Kaszás.
Felnéztem, hogy lássam, tényleg ő-e az. Óvatlan voltam és véletlenül belenéztem egy sorba álló lény szemébe, aki épp engem nézett. Láttam rajta a teljes megdöbbenést, egy másodperc sem telt el, amikor elordította magát:
- EGY EMBER! EGY EMBER VAN KÖZÖTTÜNK! SZÖKNI PRÓBÁL!
- Na b(káromkodás)d meg. Fuss! - lökött meg erősen Kaszás.
Elkezdtem lökni magam előtt mindenkit, csak a portált néztem. Alig volt hátra pár méter, amikor egy nagydarab lény elkapott. Rögtön rámvetette magát minden ott lévő. Kezeim és lábaim lefogták, mozdulni sem bírtam. Elkezdtek kifelé rángatni a kapun. Láttam Kaszást, amint engem néz, mellette Magány. Dühödt lények rángattak ki. Várt rám a börtön... Várt rám a halál...